Új Dunántúli Napló, 1994. április (5. évfolyam, 90-118. szám)

1994-04-30 / 118. szám

1994. április 30., szombat

Riport

12 uj Dunántúli napló

״Emlékük nem vész el, örökre fennmarad ...”

Tamási Áron és Orbán Balázs földjén

umként fogadhatná be bármelyik kultúrcentrum.

B

“

bemutatóján, Az erdélyi termé- szed csapások történetének premierjén hallom, hogy koráb- bán azért nem látott napvilágot, mert elsősorban magyar és szász forrásokra épül, mintegy azt sugallva, hogy például a földrengések, az árvizek re- gisztrálói között a mai kisebb- ségek gyorsabbaknak, ponto- sabbaknak bizonyultak a mai többséget alkotóknál.

Ám miközben e nagy ״hi- bája” ellenére ez a munka most végre megjelenhetett, eközben a fordulat óta - hallom az előadó- tói - az országban egyetlen szintézis sem létezik, mely a ki- sebbségeket, történetüket és je- lenüket venné górcső alá. S az iskolákban ma is a románok tör- ténetét oktatják és nem az or- szágét, benne sokféle etnikum küzdelmes létével, harcával és együttműködésével. így aztán abban vajmi kevés, avagy semmi sem marad például ma- gyárról, vagy szászról.

Mikor e szavak elhangzanak, bárki érintése nélkül, megnyílik a bemutatónak otthont adó me- gyei könyvtár olvasóterme erké- lyének hatalmas, kétszámyú tölgyfa ajtaja. Valaki mégiscsak figyel az elhangzottakra ...

״Örülni kell annak is, ha egy- szerűen képesek vagyunk, le- szünk leülni és őszinte komoly dialógust folytatni egymással” - fogalmazza meg a barátság ápo- lását zászlajára tűző pécsi szer- vezet küldötteinek Domokos Géza most már úgy, minta Tár- saság legfrissebb tiszteletbeli tagja. S ha ez mégsem sike- rülne? Avagy csak amolyan fe- lemásra sikeredne, mint eb- ben a térségben szinte minden? Akkor .. . Akkor úgy leszünk vele, mint a tizenötödik század- beli Szenttamási Csonkatorony, amely alul félig vagy tán tovább is megbontva, amúgy ״féllá- bon” áll már félévezrede a szé- kelyföldi dombháton, Őrto- ronyként, sérülten is viselve vi- harok csapásait, orkánok szél- lökéseit. Árra várva, hogy jön- nek tán még oly idők, melyek kipótolják majd a még hiányzó köveket.

Szirtes Gábor

nyitánya. Mint ahogyan a ko- rábbi idők tatárdulása sem volt az. Ellenkezőleg. Ahogyan Balló István, a csiksomlyói fő- gimnázium tanárának az em- lékmű kövébe vésett sorai mondják:

״Elvesztek ők ádáz fegyver alatt, emlékök nem vész el, örökre fennmarad. Mert hű ke- gyeletben megtartod őseidet, így él majd emlékök időtlen ideig.” Persze a Mária Terézia ágyúival szembeszálló székely- ség emlékét nem csak a kétszáz csik-és háromszéki lekaszabolt felnőtt és gyermek vértanuha- lála tartja fenn a magyarság em- lékezetében.

Legalább ennyire e kis nép művészi tehetsége és alkotó ereje, mellyel úgy teszi magá- évá a természetadta javakat, hogy azok megőrizve eredetisé- güket méltósággal szolgálják az embert.

A köröndi kerámiagyár egy- kori vezetőjét, István Lajos bá- csit hallgatva is mondom ezt, kinek tolmácsolásában igazán élményszerűen ismerjük meg a méltán híres-nevezetes koron- gozás és kerámia-mesterség tör- ténetét, azt, ahogyan a rossz, köves talaj eltávolította az itt élőket a földműveléstől és vitte már évszázadokkal ezelőtt az új mesterség felé.

A különböző népi hiedelmek és szokások pedig micsoda ״ra- cionálisan” segítették ennek ki- teljesedését, például a halottak után ״küldött” cukros búza tér- jedő gyakorlata, vele az agyag- edények iránti szükségletek gyors növekedése. '

A többi már a jelen, egy ki- csit kereskedelem, meg idegen- forgalom, meg piaci és folytat- hatnánk tovább. De ne legyünk igazságtalanok. Mert ott van még Józsa János is - kit egy- szer tán még a baranyaiak is megismerhetnek -, a nagytehet- ségű köröndi fazekasmester, a Romániai Hagyományos Mű- vészetek Akadémiájának új- donsült tagja, a mindennel, így az eozinnal is kísérletező mű- vész, kinek házát rangos múzefaboltozat, melyet a múlt század első felében ácsoltak és építet- tek a csiksomlyói mesterembe- rek és tartja mindmáig a temp- lomot, oltalmat nyújtva a búcsú- járók korábban érkező és ott éj- szakázó százainak.

Vagy kit ne ragadna el a meg- lepetés ereje, amikor P. Kajon

János, tizenhetedik században élt ferences rendfőnök szobrá- nál arról hall, hogy mintegy há- romszáz évvel ezelőtt megalapí- tóttá Csíkszereda első nyomdá- ját. Mert hát ez a techni- kai-technológiai élenjárás is már régóta - sajnos - a múlté.

Ennek ellenére a halál nem az elmúlás szinonimája ezen a vi- déken. Mert az 1964 január 7-i madéfalvi vértanúhalál nem e sorsedzette nép pusztulásának

okán. Az összetartozás erejébe vetett hit által mozgatottan.

S történik mindez a világnak egy olyan tájékán, melyről aligha hinné a mindig feszültsé- gekről halló idegen, hogy a val- lási tolerancia szülőhelyén jár, ahol már három-három és fél évszázaddal ezelőtt megbékélést hirdettek a különböző fel- ekezetek közt...

Persze ilyenkor rögvest ott a törpe jelen a kisszerű és értei- metlen konfliktusaival, embert próbára tévő viszonyaival, ma- gyárt is megosztó ellentéteivel. Am aki kuriózumokra vágyik, sem csalódik. Mert kit ne töl- tene el csodálattal az az építé- szeti virtuozitás, amelynek eredménye az a tizennéhány méter magas, gipsszel vakolt

F

arkaslakán az Ábel trilógia szerzőjének sírja előtt állok. Rajta az óhazából idelátogatók tisztelgő koszorúja. Tamási Áron síremlékének közvetlen szomszédságában a falu teme- tője, hova díszes székelykapun keresztül vezet az út.

A Fogarasi havasok meg a zord Hargita övezte falvakban már megcsodáltam a nép művé- szí önkifejezésének ezeket a remekeit. Most megtudom azt, hogy ezek nem csak gazdájuk anyagi helyzetének tükrözői, hanem az életben, a teremtés- ben való hit kifejezői is. A fő motívumokat alkotó tulipán és szegfű ugyanis mindig fejjel felfelé áll. Soha nem esik her- vadtan lefelé. A létezés, a fennmaradás jelképei ők, az örök életé, amelytől idegen a pusztulás, az elmúlás. Csak a személyes lét múlandó, a nép fennmarad. Alkotásaiban él to- vább ezen a tájon.

Érthetővé válik hát mindaz, ami a népet, a székelységet, minden pusztító vihar ellenére megőrizte az enyészettől. Meg- világosodik mindaz, ami a túlé- lés esélyét adta és adja tán ma is számára. S nem csak a puszta fennmaradásét, hanem a so- karcú önkifejezés gazdagságáét is. A másokat is gazdagítani tu- dás ritka képességét.

Igaz, mikorra gondolataim- bán effajta ״bölcsességekre” ju- tok, már megismerhettem Jó- zsef atyát, a csiksomlyói feren- ces rendi templom és apátság gondos és vendégszerető gazdá- ját, kinek személyes tolmácso- lásában hallhatok a híres pün- kösdszombati búcsújárás törté- netéről.

Erről a székelység tizenhato- dik századi vallási küzdelmei- nek emléke előtt évről-évre tisz- telgő eseményről, a Kissomlyó hegyének körüljárásáról, majd a hegyek közt tartandó szentmisé- ről, hol a fordulat óta már szá- zötven-kétszázezren vesznek részt. S nem a vakbuzgó hit avagy a csodavárás reményé- ben, hanem a székelység szét- téphetetlen összetartozásának

Herder-díjasok

Borzsák István klasszika fi- lológus is Herder-díjban ré- szesül az idén - közölte ked- den Hamburgban az F. V. S. Alapítvány. A 30 ezer már- kával járó díjat május 5-én adják át Bécsben, Borzsák professzoron kívül még 7 tu- dósnak, művésznek. Az igen tekintélyes Herder-díjat, amelyet Illyés Gyula és Né- meth László is megkapott, a kelet- és délkelet-európai népekhez fűződő kulturális kapcsolatok ápolásáért és fejlesztéséért ítélik oda, va- lamint olyan személyeknek, akik a térség országaiból, mintegy nemzetükben gyö- kerezve, kiemelkedőt nyúj- tottak az európai kultúra gazdagításában. A Her- der-díjakat az idén 31. alka- lommal osztják ki. A magyar díjazott, Borzsák István ku- tatási területe az ókori római irodalom, az antik historiog- ráfia, a klasszikus antikvitás hazai utóélete.

Sikeres a Swatch

Az elmúlt két évben a ma- gyár piacon mintegy 100 ezer darab Swatch órát adott el a 100 százalékban osztrák tulajdonban levő órakeres- kedéssel foglalakozó válla- kozás, a Kari Schmiedt Kft., amely szerdán a Vidám- parkban mutatta be a Swatch órák automata változatait. Dutka Imre a Kft. vezetője elmondta a cég többféle Ja- pánból és más távol keleti országból származó márkát forgalmaz Magyarországon, ám a svájci Swatch típusokat kizárólagos joggal. A ma- gyár piacon 1992 óta folya- matosan bővül a modellvá- laszték, a legfrissebb autó- mata modellek nem elemmel működnek: az óraszerkezetet a kéz mozgása hozza és tartja működésben. Magyar- országon csaknem 60 üzlet- ben értékesítik a Swatch ti- pusokat. A szerdán bemuta- tott automatic típus mellett még az idén két új modell bemutatását is tervezik.

A brassói városháza

Volt egyszer egy Pius

óra hosszat tanulmányozott egy

jeles dolgozatot...

F

'

.

tanulók nevét írta. Legmaga- sabb helyen a jeles volt, a sor al- ján az elégtelen. Rengeteget feleltünk (fél év alatt legalább tizenötször). A pontokból kia- lakúit sorból kitűnt, hogy a tel- jesítmény egyenletesen jó, vagy rossz, hullámzó-e, - fölfelé vagy lefelé tendál.

Ha felszólított valakit, a mö- götte lévőnek is fel kellett állni és kijavítani az előtte felelő hi- báit. így állandóan nyugtalaní- tóttá az osztályt. Áprilisban már befejeztük a könyvet, attól kezdve ismételtünk és francia dalokat énekeltünk. A könyvből - ahogy mondani szokás - még a tartalomjegyzéket is megta- nultatta. Ha jött az iskolaláto- gató tanfelügyelő, megkérte őt, hogy csak az elégségeseket fel- eltesse.

De tudtuk is a franciát!

Dr. Szalai István

Nem mondták, hogy ilyesmi a szülők dolga, az övék csak a ta- nítás.

Tanáraink egyéniségek vol- tak. Tanításuk, módszereik tel- jesen eltértek a szokványostól. Páter Siska német dolgozat-ira- tása így történt; az osztályban két tanuló anyanyelvi szinten tudott németül, akiknek dolgo- zatát lemásoltuk. így az osztály fele-fele arányban Báling- és Amold-dolgozatot írt. Kis cédu- Iákon járt körbe a másolat. Mi- kor hozzám ért, Páter Siska be- letekint, rábök egy mondat- részre, na, ez itt nem jó, s megy tovább. Most jön az osztályzás. Báling, Arnold 1 ״fölé” (nem egészen jeles, mert engedték lemásolni). A többi jegy meg- oszlott, még 4 ״fölé” is volt, holott a szöveg teljesen azonos volt a két jeles dolgozatéval. Mindenki pontosan azt a jegyet kapta, ami megfelelt tudásának. Mi értelme volt akkor a dolgo- zatnak? - kérdezhetnénk. Egy- részt előírás, véli a páter, más- részről az osztály legalább egy

resztbe egyensapkánk sárga-fe- hér szalagján. Páter Direktor délben összehívta a díszterembe mind a 600 tanulót. Elmondta, félt bennünket, hogy a megszál- lók emiatt zaklathatnak, meg- verhetnek, el is vihetnek ben- nünket. Ott a helyszínen leve- tette a szalagokat és kérte, hogy szivünkben hordozzuk magyar- Ságunkat.

Magukat viszont nem féltet- ték. Fél iskolánkat elfoglalták a SS-ek és ott gyakorlatoztak a játszótereinken. Egy délelőtt (számtanóra volt éppen) osztá- lyunk ablaka alatt üvöltözve fe- gyelmezte egy őrmester a sza- kaszát. Páter Lenner egy ideig tűrte, aztán magából kikelve németül (anyanyelvi szinten) úgy elküldte őket, hogy azok valósággal elsompolyogtak. De egy évvel később ugyanúgy be- avatkoztak az orosz katonákkal való konfliktusokba, s a későb- biekben, mikor egy-két tanú- lónkat elvitte a ״hazai” rendőr- ség, Páter Direktor bement a pa- rancsnokságra és kihozta őket.

bunusok, Legátusok. Minden szombaton, az osztályfőnöki órán mód nyílott arra, hogy előbbre jussanak az ambiciózu- sok. Kihívhatták versenyre (la- tin szópárbajra) az előttük ülőt. Az osztályfőnök letette székét a katedráról és oldalt ült, jelezve hogy nem kíván a küzdelembe beleavatkozni. Az osztály dön- tött, ki a győztes, és a padcsere máris megtörtént. Ezenkívül dí- szes érdemjegyet, ún. Merentit adtak annak, aki a szokványos jeles eredményen felül teljesí- tett. Ennek is hat fokozata volt. A Merentiket az igazgató lebé- lyegezte, aláírta és fokozattól függően meghatározott számú, legfinomabb töltött selyemcuk- rőt adott természetbeni juttatás- ként. Ma is emlékszem: a Nagy Piros Merenti mellékjutalma- ként egy egész doboz tartalmát öntötték a sapkámba s azt dia- dalmenetben vittem haza a há- ború alatt, amikor csak pár deka cukrot lehetett jegyre kapni.

Osztályfőnökeink lehetőség szerint elsőtől nyolcadikig vé- gigvitték az osztályokat. Fel- mérhetetlen előny származott ebből a tanítványokra. Gyér- mekkortól a férfikor kezdetéig ismerték, nevelték, formálták kialakuló egyéniségünket. Át- segítettek bennünket életünkre döntő módon kiható kamaszko- ron. Minket nemcsak szám- tanra, földrajzra, latinra tanítót- tak, minket gondoztak testestül, telkestül. Féltettek bennünket, védtek a külvilág veszélyeitől. Amikor 50 évvel ezelőtt meg- szálltak bennünket a németek, a következő nap minden diák nemzetiszínű szalagot fűzött kehajlammal megáldott társaink. Ebben élenjárt Páter Kerling (aki most kb. 130 éves lenne). Verseit néha felolvasta a néme- tórán, amit mindig megéljenez- tünk, majd egész órán elemez- tűk tartalmát, végül tubákot ku- nyeráltunk tőle. Ő ugyanis va- lódi tubákos volt és nem dohá- nyos. Úgy szippantotta fel a speciális keveréket. Kétheten- ként tüsszentett egyet úgy, hogy az a mi óránkon történt. Ilyen- kor be is csomagoltunk, mert ez ünnep volt. Negyedórán kérész- tül készülődött rá, majd követ- kezett egy hatalmas tüsszentés. Éljenzés, taps. Leicht Ernő ״eminensünk” az osztály névé- ben gratulált néki, ő elővette közismert nagyságú kékfestő színű zsebkendőjét (mi úgy hív- tűk: az anyja köténye) és óra végéig trombitált bele. Mi addig német nótákat énekeltünk és a tőle szerzett tubákot egymás képébe fújtuk. Ennyi lazítás bő- ven belefért tanítási rendjükbe.

S

ajátos módon ösztönöztek bennünket a tanulásra. Há- rom padsorban párosával ültünk. Jobb oldalon a kintla- kók, bal oldalon a bentlakók (konViktorok). Az előbbi a Pun tábor, az utóbbi a Római tábor volt. Állandó tanulási verseny- ben voltunk egymással. Ezt pontozták és az eredményt nap- rákászén felírták a táblára. De versenyben álltak az azonos tá- bor tanulói is egymással. Első padsor volt a jeleseké, második a jórendűeké, harmadik az elég- ségeseké.

A helyekért nagy harc folyt. Első padban ült az Imperator, aztán jöttek a Consulok, a Tri1.

A Pécsi Pius Gimnázium 36 éves élettörténete is- mert. Évkönyvei részle- tesen beszámolnak alapításától kezdve megszüntetése előtti utolsó évéig mindenkiről és minden történésről.

Tudjuk, kinek hányasa volt földrajzból, ki milyen szakkör- ben ténykedett sikerrel, milyen eredménnyel végződött a Pius - Ciszter labdarúgó-mérkőzés, mi az értéke a fizikaszertámak. Megtudhattuk, hogy Páter Kér- ling 1941-ben már 36 éve tani- tott, hogy Várkői Ferencet kivit- ték a frontra, hogy Blahó György már 10 éves korában 100 pengő irodalmi díjat nyert, hogy iskolaorvosunk, dr. Thán Nándor, és pedellusunkat, a népszerű Pidi bácsit László Jó- zsefnek hívják.

De arról, hogy miként élte vidáman zajos életét ez a hét-nyolcszáz főnyi diáksereg a jó atyák gondoskodása alatt, mi- lyen volt a tanárok nevelési, ta- nítási stílusa, milyen az órák hangulata, ezt csak a rövidlé- legzetű találkozók elevenítik fel folyton csökkenő emlékezettel és fogyó elbeszélőkkel.

״A Mecsek oldalán felzeng a Piusnak víg dala. Bárhogy zúg- jón is a zivatar, vad szélvész, minket nem zavar. Puha a mi fészkünk, hol vidáman élünk.” így kezdődött indulónk, melyet harsogva énekeltünk. Saját nó- táink voltak, saját pap vagy diák szerzőktől.

Színházunk volt, amelyben költői hajlamú Páter Kerling színdarabjait adták elő színészi