Új Dunántúli Napló, 1994. március (5. évfolyam, 59-89. szám)

1994-03-16 / 74. szám

Kitüntetések március 15-e alkalmából Kossuth-díjasok A Magyar Köztársaság el­nöke - a miniszterelnök előter­jesztésére - Nemzeti Ünne­pünk, Március 15-e alkalmából a KOSSUTH-díjat adomá­nyozta Andorai Péternek, a Radnóti Miklós Színház Jászai Mari-díjas színművészének el­sősorban a magyar film- és té­véjátékokban nyújtott alakítása­iért, Bán Ferenc Ybl Miklós-dí- jas építésznek kelet-magyaror­szági városainknak sajátos arcu­latot adó és nemzetközileg is el­ismert több évtizedes építészeti tevékenységéért, Dobos László szlovákiai magyar írónak, kriti­kusnak több évtizedes, kiemel­kedő, következetes közéleti és irodalmi munkásságáért, Gergely Ferenc Liszt Ferenc-dí- jas orgonaművésznek, Érdemes Művésznek előadóművészi munkássága, az orgonaművé­szet életben tartása és újabb ki­bontakoztatása terén végzett munkásságáért, Gyurkovics Tibor József Attila-díjas írónak, költőnek sokoldalú, a magyar szépirodalom szinte valameny- nyi műfajában és a magyar pub­licisztika terén kifejtett több év­tizedes kiemelkedő munkássá­gáért, Hubay Miklós József At­tila-díjas írónak a kortárs ma­gyar dráma megújításában vég­zett úttörő jelentőségű, nemzet­közileg is elismert tevékenysé­géért. Jókai Anna József At­tila-díjas írónak közel három évtizedes, töretlen ívű írói munkássága elismeréseként, Kende Jánosnak, a Magyar Filmgyártó Vállalat Balázs Béla-díjas operatőrének, Érde­mes Művésznek a magyar és a nemzetközi képalkotó művé­szetben elért eredményeiért, Lossonczy Tamás festőművész­nek, Érdemes Művésznek a ha­zai festészetben kiemelkedő életművéért, Molnár András­nak, a Magyar Állami Operaház Liszt Ferenc-díjas magánéneke­sének, Érdemes^ Művésznek mind a Magyar Állami Opera­ház színpadán, mind koncert­énekesként nyújtott kimagasló teljesítményéért, Pártay Lillá­nak, a Magyar Állami Operaház Liszt Ferenc-díjas balettművé­szének, koreográfusnak, Kiváló Művésznek a Magyar Állami Operaház Balettegyüttesében végzett több évtizedes kima­gasló előadóművészi teljesít­ményéért, koreográfusi mun­kásságáért, Sík Ferencnek, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas főrendezőjének, Ki­váló Művésznek a magyar dráma színpadra állításában végzett több évtizedes magas színvonalú rendezői munkás­sága elismeréseként, Sváby Lajos Munkácsy Mihály-díjas festőművésznek, a Magyar Képzőművészeti Főiskola rek­torának, Érdemes Művésznek Iskolateremtő művészeti és ok­tató tevékenysége elismerése­ként, Tábori Nórának, a Víg­színház Jászai Mari-díjas szín­művészének, Kiváló Művész­nek a Vígszínházban több évti­zeden keresztül nyújtott sokol­dalú, kimagasló művészi alakí­tásaiért. Széchenyi-díj ások A köztársasági elnök a SZÉ- CHENYI-díjat adományozta dr. Arató Mátyásnak, a matemati­kai tudomány doktorának, a Kossuth Lajos Tudományegye­tem tanszékvezető egyetemi ta­nárának a számítástechnika ha­zai elterjesztésében vállalt kie­melkedő munkájáért, dr. Bor Zsolt akadémikusnak, a József Attila Tudományegyetem tan­székvezető egyetemi tanárának, a nevéhez fűződő elosztott visz- Szacsatolású festéklézer Ön- Q-kapcsolásának felfedezésé­ért, dr. Czine Mihálynak, az iro­dalomtudomány doktorának, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárának az irodalomtörténeti ismeretterjesztésben elért egye­dülálló eredményeiért, a hatá­ron túli irodalom megismerteté­sében végzett kiemelkedő mun­kájáért, dr. Cseh-Szombathy László akadémikusnak, nyu­galmazott egyetemi tanárnak, az MTA Szociológiai Kutató In­tézete nyugalmazott igazgató­jának, Domokos Mátyás József Attila-díjas kritikusnak, dr. Eckhardt Sándor akadémikus­nak, az Országos Onkológiai In­tézet főorvosának, Állami-díjas egyetemi tanárnak életútja el­ismeréséül, dr. Géczy Barnabás akadémikusnak, az ELTE tan­székvezető egyetemi tanárának a júra ammoniteszek kutatásá­ban végzett eredményeiért, dr. Hajdú Péter akadémikusnak, az ELTE egyetemi tanárának nem­zetközileg kiemelkedő finnug- risztikai munkásságáért, elisme­résre méltó életművéért, dr. Káldy-Nagy Gyulának, a törté­nelemtudomány doktorának, az ELTE egyetemi tanárának a vi­lághírű magyar turkológiái is­kola hagyományainak továbbvi­teléért, dr. Kardos Ernőnek, a Konzerv- és Paprikaipari Kuta­tóintézet nyugalmazott igazga­tójának a tartósítóipari feldol­gozás terén elért, nemzetközileg is elismert eredményeiért, dr. Element Zoltán akadémikusnak, az MTA Növényvédelmi Kuta­tóintézete kutatóprofesszorá­nak, világszerte elismert kutatá­saiért, a növénynemesítésben elért eredményeiért, dr. Kondo­rost Ádám akadémikusnak, az MTA Szegedi Biológiai Köz­pont Genetikai Intézete igazga­tóhelyettesének, kiemelkedő eredményeiért, dr. Komái Já­nos akadémikusnak, a Harvard i Egyetem egyetemi tanárának, Állami-díjas kutatóprofesszor­nak, közgazdasági elméleti munkássága elismeréseként, dr. Lempert Károly akadémikus­nak, a Budapesti Műszaki Egye­tem egyetemi tanárának, az Ä1- kaloidkémiai Kutatócsoport ve­zetőjének, dr. Supka Magdol­nának, a művészettörténeti tu­domány kandidátusának tudo­mányos életművéért, dr. Terp- lán Zénó akadémikusnak, a Miskolci Egyetem nyugalma­zott egyetemi tanárának tudo­mányos, oktatási és technikatör­téneti munkásságáért, mérnök- generációk neveléséért. A SZÉCHENYI-díjat meg­osztva adományozza Thoma Jó­zsef Kossuth-díjas tervezőmér­nöknek, a Mélyépterv-Biopur Kft. ügyvezető igazgatójának, Mérei László tervezőmérnök­nek, a Mélyépterv-Biopur Kft. vezető tervezőjének, Söpkéz Gusztáv tervezőmérnöknek, a Mélyépterv-Biopur Kft. vezető tervezőjének, Szathmáry István tervezőmérnöknek, a Mélyép­terv-Biopur Kft. vezető tervező­jének a csúszózsaluzatos építés- technológia világszerte elismert változatának kidolgozásáért, dr. Hámori József akadémikusnak, egyetemi tanárnak, a Janus Pannonius Tudományegyetem rektorának, dr. Roska Tamás akadémikusnak, a Veszprémi Egyetem egyetemi tanárának, az MTA SZTAKI tudományos tanácsadójának a mesterséges képfeldolgozók kutatásában el­ért jelentős nemzetközi vissz­hangot kiváltó eredményeikért, és az ezek alapján létrehozott kísérleti vizuális érzékelők ki­dolgozásáért. Dr. Bemáth Gá­bornak, a kémiai tudomány doktorának, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egye­tem Gyógyszerészi Vegytani In­tézet tanszékvezető egyetemi tanárának, dr. Kálmán Alajos­nak, a kémiai tudomány dokto­rának, az MTA Központi Ku­tató Intézet osztályvezetőjének, tudományos tanácsadónak, dr. Sohár Pálnak, a kémiai tudo­mány doktorának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tan­székvezető egyetemi tanárának a szerves és gyógyszer-kémia, a spektroszkópia és röntgenkrisz- tallográfia területén végzett, nemzetközileg is elismert tevé­kenységükért. A Magyar Köztársasági Érdemrend Közép- keresztje a Csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést adományozta a köz- társasági elnök dr. Andrásfalvy Bertalan nyugalmazott művelő­dési és közoktatási miniszternek tudományos életútja elismeré­seként, Keresztury Dezső aka­démikusnak, Állami-díjas író­nak, költőnek, irodalomtörté­nésznek irodalmi életműve el­ismeréseként. A Magyar Köztársasági Érdemrend Közép- keresztje (polgári tagozat) kitüntetést adományozza Beré- nyi Lajosnak, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisz­tériuma helyettes államtitkárá­nak, Bessenyei Ferencnek, a Nemzeti Színház Kossuth-díjas színművészének, Kiváló Mű­vésznek, dr. Biszterszky Ele­mérnek, a Művelődési és Köz­oktatási Minisztérium közigaz­gatási államtitkárának, dr. Bol- beritz Pál tanszékvezető egye­temi tanárnak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudomá­nyi Kar dékánjának, Császár Ákos akadémikusnak, Kos­suth-díjas matematikusnak, az Eötvös Loránd Tudományegye­tem egyetemi tanárának, dr. Gál Ferencnek, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorának, dr. Geleji Frigyesnek, a kémiai tudomány doktorának, az Or­szágos Műszaki Fejlesztési Bi­zottság elnökhelyettesének, dr. Forrai Istvánnak, a Miniszter- elnöki Hivatal helyettes állam­titkárának, Gerzson Pál Mun­kácsy Mihály-díjas festőmű­vésznek, a Magyar Képzőmű­vészeti Főiskola tanszékvezető egyetemi tanárának, Érdemes Művésznek, dr. Gyurkovics Sándornak, a Közlekedési, Hír­közlési és Vízügyi Miniszté­rium közigazgatási államtitká­rának, dr. Jávor Andrásnak, a Népjóléti Minisztérium köz- igazgatási államtitkárának, dr. Joó Rudolfnak, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási ál­lamtitkárának, dr. Kajdi József­nek, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkárának, dr. Kara Pálnak, a Belügymi­nisztérium helyettes államtitká­rának, dr. Lohr Ferenc hang­mérnöknek, az irodalomtudo­mány doktorának, dr. Marino- vich Endre címzetes államtit­kárnak, a Miniszterelnöki Ka­binetiroda kabinetfőnökének, dr. Michelberger Pál akadémi­kusnak, a Budapesti Műszaki Egyetem rektorának, dr. Pulay Gyulának, a Munkaügyi Mi­nisztérium közigazgatási állam­titkárának, Sára Sándor Kos­suth-díjas filmrendező-opera­tőrnek, dr. Starosolszky Ödön­nek, a műszaki tudomány kan­didátusának, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Részvény- társaság vezérigazgatójának, dr. Szaló Péternek, a Környezetvé­delmi és Területfejlesztési Mi­nisztérium helyettes államtitká­rának, dr. Szentgyörgyi András­nak, a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkárának, dr. Szerdahelyi Péternek, a Föld­művelésügyi Minisztérium he­lyettes államtitkárának, Szrogh György Állami-díjas építésznek, nyugalmazott egyetemi tanár­nak, dr. Szűcs Istvánnak, az Ipari és Kereskedelmi Miniszté­rium helyettes államtitkárának, Tokody Ilonának, a Magyar Ál­lami Oparház Kossuth-díjas magánénekesének, Kiváló Mű­vésznek, Wolfart Jánosnak, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnökének, a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvénytervezet kidolgo­zásában végzett munkássága el­ismeréseként. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetést adományozta Ba- barczy László Jászai Mari-díjas rendezőnek, a Kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatójának, Bán Gézáné Röchricht Judit­nak, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetőjének, dr. Bayer Istvánnak, a gyógyszerésztu­domány doktorának, az Orszá­gos Gyógyszerészeti Intézet nyugalmazott főigazgatójának, Benkovich Ferencnek, a győri Szentlélek Plébánia plébánosá­nak, dr. Csuhaj V. Imrének, a Miniszterelnöki Hivatal minisz­teri főtanácsadójának, Endrejfy Miklósnak, a Külügyminiszté­rium főosztályvezetőjének, dr. Erdmann Gyulának, a Békés Megyei Levéltár igazgatójának, dr. Halzl Józsefnek, a Magyar Villamosművek Rt. vezérigaz­gatójának, Hártóné Rózsa Ma­riannának, a Miniszterelnöki Hivatal főosztályvezetőjének, dr. Huszár Istvánnak, a Gödöl­lői Agrártudományi Egyetem nyugalmazott egyetemi tanárá­nak, dr. Kahler Frigyesnek, az Igazságügyi Minisztérium fő­osztályvezetőjének, Koczkás Sándor József Attila-díjas iroda­lomtörténésznek, Kovalcsik Jó­zsefnek, a Művelődési és Köz­oktatási Minisztérium nyugal­mazott főosztályvezetőjének, dr. Kovács György Zoltánnak, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnökének, dr. Kő­törő Miklósnak, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökének, dr. Mátyás Pálnak, a Miniszter- elnöki Hivatal miniszteri főta­nácsadójának, Meizl Ferenc Liszt Ferenc-díjas klarinétmű­vésznek, a Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskola Budapesti Tanárképző Intézete főiskolai tanárának, Misura Zsuzsának, a Magyar Állami Operaház Liszt Ferenc-díjas magánénekesének, Olasz Ferenc fotóművésznek, filmrendezőnek, Szenthelyi Miklós Liszt Ferenc-díjas hege: dűművésznek, Pataky Jenő színművésznek, Érdemes Mű­vésznek, dr. Sas Elemérnek, az Eötvös Loránd Tudományegye­tem egyetemi docensének, dr. Strommer Gyulának, a matema­tikai tudomány doktorának, a Budapesti Műszaki Egyetem nyugalmazott egyetemi tanárá­nak, dr. Szabó Lajosnak, a Bel­ügyminisztérium főosztályveze­tőjének, Szörényi Levente Erkel Ferenc-díjas zeneszerzőnek, előadóművésznek, Tari Lász­lónak, a Volánbusz Közlekedési Rt. vezérigazgatójának, Tolcs- vay László zeneszerzőnek, elő­adóművésznek, dr. Tóth József­nek, az MTA Bányászati Ké­miai Kutatólaboratórium igaz­gatójának, Vásári Tamás zongo­raművésznek, a Magyar Rádió Szimfónikus Zenekara vezető karmesterének, dr. Vörös Györgynek, a Janus Pannonius Tudományegyetem főiskolai docensének, több évtizedes ki­emelkedő oktató-nevelő mun­kássága elismeréseként, Zalán Barnabásnak, a RÁBA Rt. ve­zérigazgatójának. A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (polgári tagozat) kitüntetést adományozza Balázs Irén festő-, textiltervező ipar­művésznek, Bárány Frigyes­nek, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Jászai Mari-díjas színművészének, Érdemes Művésznek, Baska Jó­zsef festőművésznek, a Magyar Iparművészeti Főiskola egye­temi docensének, Bőd Éva Munkácsy Mihály-díjas kera­mikusművésznek, Drahos Béla Liszt Ferenc-díjas fuvolamű­vésznek, a Magyar Állami Hangversenyzenekar szólam- vezetőjének, korrepetitor kar­mesterének, Mikó István Jászai Mari-díjas színművésznek, a Soproni Petőfi Színház igazga­tójának, Muray Róbert festő­művésznek, Pethő Lászlónak, a Magyar Állami Operaház ma­gántáncosának, Prepeliczay Annamáriának, a Szegedi Nem­zeti Színház táncművészének, magántáncosának Sisa Józsej iparművésznek, a Jászberényi Tanárképző Főiskola ötvös­zománc oktatójának, Szebenyi János Liszt Ferenc-díjas fuvo­laművésznek, Székely Lász­lónak, a Budapesti Kamara- színház Jászai Mari-díjas dísz­lettervezőjének, Érdemes Mű­vésznek művészi pályájuk elis­meréseként. Balogh Sándornak, a Földművelésügyi Miniszté­rium főtanácsosának a növény- védelem területén kifejtett több mint három évtizedes munkás­sága elismeréseként, Baranyi Mihálynak, Kenderes polgár- mesterének, Buta Józsefnek, Szuha polgármesterének, Bo- kodi Istvánnak, Csákvár pol­gármesterének, dr. Illanicz Györgynek, Pilis polgármeste­rének, dr. Kovács Józsefnek, Taszár polgármesterének, Nagy Ferencnek, Győrszemere pol­gármesterének, Oroszki István­nak, Bonyhád polgármesteré­nek, Petróczky Ferencnek, Nyírbátor polgármesterének, Samu Istvánnak, Sajószentpéter polgármesterének, Reményi An­talnak, Pula polgármesterének, Schranz Istvánnénak, Ozora polgármesterének, Sekunder Tibornak, Baj polgármesteré­nek, dr. Szabó Józsefnek, Bihar- torda polgármesterének, Székely Józsefnek, Szil polgármesteré­nek, Temesvári Józsefnek, He­réd polgármesterének, Vaczkó Lászlónak, Somlóvásárhely polgármesterének, dr. Veres Ferencnek, Balmazújváros pol­gármesterének a településfej­lesztésben végzett kiemelkedő munkásságuk elismeréseként. Beharka Pálnak, a Magyaror­szági Baptista Egyház teológiai tanárának, Bemáth Lászlóm­nak, a Hunfalvy János Külke­reskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola igazgatójának, Cervenákné Neményi Észter­nek, a Budapesti Tanítóképző Főiskola főiskolai docensének, dr. Veszprémi Lászlónak, a ne­veléstudomány kandidátusának, a Juhász Gyula Tanárképző Fő­iskola 1. számú Gyakorló Álta­lános Iskolája igazgatójának. Demeter Ervin budapesti ön- kormányzati képviselőnek, dr. Grigássy László budapesti ön- kormányzati képviselőnek az önkormányzati rendszer kiala­kításában végzett munkásságuk elismeréseként, Galambos Ti­bor koreográfusnak, táncmű­vésznek Somogyi Lászlóm Éhn Éva táncművésznek, a Magyar Táncművészeti Főiskola ba­lettmesterének több évtizedes művészi és pedagógiai munkás­ságuk elismeréseként, Hoppál Zoltánnak, a Budapesti Köztár­sasági Megbízotti Hivatal kabi­netiroda vezetőjének, eredmé­nyes munkája elismeréseként, Mándy Stefánia költőnek, mű­fordítónak kiemelkedő költői és műfordítói tevékenysége elis­meréseként, dr. Meszléry Cé­lé sz.t innék, a Gázszolgáltatók Egyesülése elnökének kiemel­kedő oktatói, gazdasági vezetői, gazdaságszervezői tevékeny­sége elismeréseként, dr. Met- zinger Évának Köztársasági Megbízott Bács-Kiskun Megyei Hivatala hivatalvezetőjének, dr. Mótyán Jánosnak, a Köztársa­sági Megbízott Területi Hiva­tala (Salgótarján) osztályveze­tőjének a régió területén a fel­ügyeleti ellenőrzések során végzett kiemelkedő tevékeny­sége elismeréseként, dr. Rieb Lászlónak, a Magyar Könyv- vizsgálói Kamara főtitkárának több mint félévszázados érdem­dús közszolgálati tevékenysége elismeréseként. Rostás-Farkas György költőnek, nyelvésznek, műfordítónak, a Cigány Tudo­mányos és Művészeti Társaság Magyarországi _ és a Cigány- szervezetek Érdekszövetsége elnökének a cigányság kultúrá­jáért és annak megismertetésé­ért végzett két évtizedes kima­gasló tevékenysége elismerése­ként. s Magyar Köztársasági Érdemérem Középkeresztje a Csillaggal Dr. Andrásfalvy Bertalan Dr. Andrásfalvy Bertalan, nyugalmazott művelődési és közoktatási miniszter, tudo­mányos életútja elismerése­ként részesült kitüntetésben. Ebből az alkalomból kértük rövid beszélgetésre.-Az Ön pályája sajátosan kettős, egyrészt a tudomány­nak, másrészt a politikának szentelte életét.- Nem készültem politikus­nak, de vallom, hogy minden embernek a kötelességei közé tartozik a közzel való törődés. Azt vallottam és hirdettem, hogy nemcsak kritizálni kell, hanem vállalni is, és amikor úgy fordult a választásokon, hogy vállalni is lehetett, akkor magamat hazudtoltam volna meg, ha meghátrálok.- Nem okozott konfliktust a tudományos munka feladása?- Le kell mondani arról, hogy két lovat üljön meg egy­szerre az ember. Ez fizikailag képtelenség, mert vagy az egyiket csinálja rosszul vagy a másikat. Azt hiszem, az em­bernek döntenie kell, hogy lel­kiismerete szerint mi a fonto­sabb. S lehet, hogy most az egyik volt a fontosabb, de egy nagyobb távlatban a másik. Dönteni nekem kell, a felelős­ség az enyém, s nem gondol­kozom azon, mit siratok, mit nem fejeztem be.-Mennyiben érte meg ku­darcként azt, hogy mint mi­nisztert visszahívták?-Nem kellemes, ha valaki az állványon áll, dolgozik, s azt mondják, hogy hagyja ott a kanalat, a maltert és jöjjön le. Természetesen egy visszahí­vás mindig kudarcot jelent, de a magyar alkotmányban a fe­lelősség a miniszterelnöké.-A közelgő választásokon az MDF vagy kormánypozíci­óba kerül vagy nem. Befolyá­solja az eredmény az Ön to­vábbi politikai útját?- Nem teszem függővé poli­tikai pályámat kudarctól vagy sikertől, bár nyilvánvaló, hogy siker esetén más feladatokat kaphatnék, mint kudarc ese­tén. De politikai gondolkodá­somat, az eszméimet ez nem érinti. Ezeket képviselni fo­gom abban a körben, amely­ben vagyok, s ha ehhez hata­lom járul, akkor nyilván na­gyobb lehetőségem van, de a kudarc nem kényszeríthet eszméim föladására.- Visszatér a tudományos munkához, az oktatáshoz?-Nem indulok a választá­son, elhatároztam, hogy visz- szatérek a tudományhoz, de ez nem jelenti azt, hogy fölha­gyok eszméim politikai képvi­seletével. Hatvanhárom éves vagyok, még két és fél évig le­hetőségem van professzorként tevékenykedni a Janus Panno­nius Tudományegyetemen. Úgy gondolom, hogy nincs hasadás tudományos, magán vagy politikai nézeteim között, mint ahogy nincs külön politi­kai erkölcs, családi erkölcs, gazdasági erkölcs. Egy erkölcs van, s aki az egyikben megbu­kik, az megbukik a többiben is. Cseri László

Next

/
Oldalképek
Tartalom