Új Dunántúli Napló, 1994. március (5. évfolyam, 59-89. szám)
1994-03-05 / 63. szám
10 üj Dunántúli napló Irodalom - Művészet 1994. március 5., szombat A Paraszthamlet szerzője Pécsett Ivó Bresan Parasztham- letje bejárta a világot az elmúlt évtizedekben. Magyar- országi ősbemutatója Kaposváron volt Babarczy László rendezésében. A pécsi Kisszínházban Bagossy László vitte színre 1985-ben, majd a magyar előadás után az eredeti magyarországi ősbemutatója is itt volt 1992-ben. Koltai Róbert televízió-változatot készített Bresan mucsai Hamletjéből. A szerző hétfőn Pécsett járt, találkozhattak vele a Horvát Színház nézői és akik eljöttek a Horvát Klub irodalmi estjére, melynek háziasszonya Katja Bakija volt, az egyetem horvát lektora. Bresan a dalmát tengerpart, Sibenik környékének szülötte. A zágrábi bölcsészkar után visszatért városába és ma is itt él. A 400 tagú Horvát írószövetség alel- nöke. Sibenik ad otthont a híres gyermekszínházi fesztiválnak, amelyhez Bresan most darabot válogatott Pécsett, a Horvát Színház gyermekelőadásán.-Remélem, idén megtarthatjuk a fesztivált — tavalyelőtt a bombazápor az óvóhelyekre kényszerítette az előadásokat, tavaly pedig tizenegy horvát városban tartottuk meg a fesztivált Dubrovniktől Eszékig, mert rakétával lőtték Sibeniket. Most azonban nyugalom van. A világsikerű Paraszthamlet 1965-ben íródott, de csak hat év után, a rövid életű horvát tavasz idején, 1971— ben mutatták be Zágrábban. A magyar színpadokon a 80- as évek szabadabb légkörében kezdte meg diadalútját. Bresan elmondta, irtózik a politizáló színháztól, nem kíván semmiféle politikai programot népszerűsíteni. A Paraszthamletet mégis úgy nézték szerte a világban, mint Kelet- és Közép-Euró- páról szóló fontos üzenetet:-Mert magát a közeget itatja át a politika, amelyben élünk, és maga a régió emelkedett mostanában különleges, univerzális jelentőségre. Bresan fellépése provokáció számba ment a horvát színpadokon és másutt is, hiszen darabjaiban a banális és a fenséges, a közönséges és a nagyszerű találkozik. Hamlet tragédiája az istenháta mögötti dalmát zagoijei faluban játszódik, egy balkáni Mu- csán.- Az ilyen ütközésből mindig szikra pattan. És én ezt akarom: annak a találkozását, ami összeegyeztethetetlen. Hamletet egy népszínmű díszletei között. Ahol a legnemesebb érzelmek nevetségessé válnak. Ahol a tragédia groteszkbe fordul. Az Ivó Bresan Katja Bakijával ilyen képtelen találkozások megnyitnak egy tágabb dimenziót. Mint az a darabom, amelyben Jézus Krisztus jelenik meg a Jugoszláv Néphadsereg kaszárnyájában. Maga az ördög a bölcsészkaron, vagy ünnepi vacsorát tartanak a temetkezési vállalatnál, egy sírboltban. A Paraszthamlet nemzetközi fogadtatásáról így beszélt:-A keleti blokk országainak közönsége a tulajdon körülményeire ismert, a kultúrába belekotyogó helyi kiskirályokra, annak fullajtárjaira, akik magát a Hamletet is átíratnák. Egyébként annak idején Mostarban megváltoztatták a darab befejezését. Ma már kevéssé érdekes, hogy párttitkár-e a darabbéli hatalmasság. A színház az emberi természetet, a gyengeségeket, a butaság elleni harcot, annak vereségét mutatja be — és majdnem mindegy, hogy ezt királyokkal teszi-e mint Shakespeare, vagy párttitkárokkal, mint az utóbbi évtizedek szerzői. A bécsi Volkstheater nézői a tanító, a primitív környezetben vergődő értelmiségi sorsára voltak érzékenyek. Játszották a darabot Hamburgban továbbá svéd, észt színpadokon, a Tagankán, és Dániában is.-Újabb műveiben komo- rabb a látásmódja — valóban sötétebbnek látja a a poszt- kommunista időszakot, a balkáni háború idejét?- Új darabjaim a múltból merítik témájukat, de persze mindig mai problémákról szólnak. Arról, hogy a vallási érzületet miként lehet felhasználni tömegek manipulációjára. Hogy a történelmet nem lehet megváltoztatni, mivel a népek mentalitása örök. Ami most történik, filozó- fikusabb szintre emelte a gondolkodásomat. A jelenről nem lehet műalkotást írni. Nem lehet olyan körülmények között, mikor rakétákkal lövik Sibeniket, és mi a feleségemmel a fürdőszobában kuporgunk toronyházi lakásunkban. Mikor az ember minden szellemi energiája arra összpontosul, hogy túlélje a következő pillanatot. Nem tudjuk átlátni a jelen eseményeit, nem látjuk át a következményeit. Valóban komorabban szemlélem ma a világot, főként azt, ahogy a civilizált, felvilágosult és gazdag világ reagál az eseményekre. Meghasonlást látok az értelem, a tudomány világában, és ahogy az egyik, bemutatás előtt álló darabomban írom, a gonosz itt jár közöttünk. Gállos Orsolya Fotó: Löffler A Pécsi Szimfonikus Zenekar a héten a POTE aulájában adott hangversenyt Fotó: Löffler Jubileumi koncert A romantika, illetve a későromantika világába vezetett a Pécsi Szimfonikus Zenekar hétfőn a POTE Aulájában tartott koncertje, amelynek szlogenje ez volt: Tíz éves a Pécsi Szimfonikus Zenekar. Nicolas Pas- quet karmester érzékeny, kifinomult ízlést tükröző irányításával Dvorak 1880-as évekből származó vonószenekari műve, a Notturno hangzott el elsőként. Rokonszenves döntés volt ezzel az őszinte, meditativ, alapvetően csendes és lassú zenével indítani a hangversenyt. A gondos és kulturált vonós-játékot igénylő, fokról fokra kiteljesedő, olykor Lo- hengrin-emlékeket idéző darab egyúttal a középponti műsorrész hangulati előkészítője is volt. Az elhangzott kilenc Mah- ler-dal ugyanis kifejezőereje, gondolati-érzelmi tartalma révén vitán felül a műsor legértékesebb rétegét képezte, melyhez azonban közelférkőzni csak a finom, apró mozzanatokra, a kevéssel sokat mondás művészetére fogékony ember tud. „A fiú csodakürtje”, illetve a Rüc- kert-dalok válogatott és logikusan szerkesztett sorozata a naiv-népiestől a transzcendensig, a hétköznapi párbeszédektől a legtöményebb magány-költészetig terjedő kifejezési skála többszöri bejárására és befogadására késztetett elő- adót-hallgatót egyaránt. Az interpretáció értékét alapvetően az énekes szólisták megnyilvánulásai határozták meg. Miller Lajos elsődlegesen a naiv, a természetközeli mozzanatok megformálásával hagyott maradandó emlékeket. Biztos tudású, két lábbal a földön álló, a stílusidegen, operás manírokat jó érzékkel kerülő muzsikusnak mutatkozott ezen az estén, csupán a magas regiszterbeli, fojtott kifejezést igénylő pillanatokban éreztem úgy, hogy elképzeléseihez nem talál' megfelelő hangi kondíciókat. A folyamatba a párbeszédes darabok révén bekapcsolódó, majd Millert felváltó Takács Tamara a jelek szerint tökéletesen otthonos a Rückert-dalok világában, kiforrott és hiteles elképzelések birtokában kelti életre anyagukat. Aligha felejti el, aki hallotta az „Éjfél” metamorfózisát, vagy a „Végbúcsút vettem” rezignált hangját. A művészi kvalitások tiszteletteljes említését azonban sajnos, ki kell egészítenem azzal, hogy a tavaly nyári fesztiválhoz hasonlóan ezúttal is fáradtnak, a halk mozzanatoknál nehezen kezelhetőnek érződött az egyébként óriási volumenre képes és alapvetően nemes, magvas hang. E ténynél mindamellett nagyságrendekkel zavaróbb volt a partitúra fúvós-anyagának meg- szólaltatási nívója. Ebben a zenében Mahler kulcsszerepet szánt a fúvós szólamoknak, olyat, amelyben egyetlen nem makulátlanul intonált hang, egyetlen fakó vagy csúnya tónusú mozzanat is radikálisan befolyásolhatja az összképet. Hál’Isten, ma már nyugodtan leszögezhetjük: a zenekar mostani színvonalán az efféle fogyatékosságokba való belenyugvás megengedhetetlen! Schumann IV. szimfóniájának elhangzása ilyen előzmények után több értelemben is feloldó funkciót töltött be. A sokrétű és elmélyült zenék után a direktebb, népszerűbb kifejezésmódokban való megkapaszkodás lehetőségét kínálta a közönségnek, s a koncentrált, energikus, egyakaratú zenélés, a magabiztos formálás-építkezés sikerét karmesternek és zenekarnak. Gönczy László Galambosi László Tőlük ragyog Nyissátok meg a kalitkákat. Szánjanak szét a madarak. Tollúkat selymes kezű Nap simítsa, mint a dáliákat. Üljenek ágra. Margaréták tövében lelnek fűmagot. Míg eszegetik s fól-fólnéznek: látnak szirmokból kalapot. Becézze nyár a vándorlókat, mező bújtassa baj elől; lopjanak hamvat, mint a lepkék, a boglárkák fényeiből. Soká fürkésznek a magasba: sirreg-surrog a röpködés. Fújja a sok pelyhes zenész. Tőlük ragyog az égi meggyfa. Böröndi Lajos Firkálgatok kering és lehull egy levél üzenetednek vélem pedig csak ősz van fáradt arany ősz leng át a hidegülő éjen firkálgatok csak s szomorúan nézem: már havazik itt a tél is nem te üzensz idegen minden hópehely arcod melyik ablak mögül fehérük? Nagy István Attila: Ködszitáló éjszakák kéz a kézben láng a lángban folyton-folyvást zuhanásban virradatban álom nélkül asztalomon papír szédül álom nélkül virradatban megvolt-hitem darabokban egyszer-egyszer úgy képzeltem nem gondoltam soha szebben tévelyegtem vándoroltam szabadultam elrohantam kibámulok ablakomon papír szédül asztalomon hallgatom a sötét fákat ködszitáló éjszakákat. Hetedik esélyem viszonylag korai elpusztulásomra akkor hiúsult meg, amikor összejöttem egy elég érdekes lánnyal ötvennégyben. Albérletben laktam, egy Rákóczi úti bérház földszintjén. Este tanítottam, kései mozikba jártam. Sokszor alakult úgy, hogy kellett csöngetnem a házmesterért. Április végéig hol a füleden, bár jó megjelenésű házfelügyelőnőférj, ritkábban maga az illatoslamé pongyolák tucatjaiban pompázó, enyhén bajuszosodó barna kis házmes- temő - egy csecsemő anyukája - nyitott kaput. Á gyereket aztán a mamájával együtt bevitték, hosszabb időre, kórházba. Fertőző máj- gyulladásuk, illetve „karanténjuk” lett. Az ifjú atya, a füleden zománcozó mester kénytelen- ségből odaköltöztette Bicskéről a húgát. Hadd segítsen neki a jókora ház ügyeinek intézésében. Nem hívhatták másként a finoman tág orrlikú lányt, mint Ibolynak. Én már a második kapuzás után azt kértem tőle: nekem Bolyka legyen. A mi déldunántúli családunkban le- bolykázták az Ibolyákat. Á vaíjúfekete hajú, nálam is magasabb és vállasabb nőnek nem hófehér, hanem elefántcsontszínű csodafogai voltak. Négy órát ímokoskodott egy szakrendelőben a Rózsák terén, hogy azért föl is mutathasson valamit. Soha annyi rösszarcúan csinos, brillantinozott frizurájú jampecet nem láttam egyhuzamban eddigi életem végéig, mint amennyi akkor nyüzsgött a valószínűleg szeszélyesen adakozó, Sudár Bolyka vonzásától, sárgakeramitos udvarunkban. Ha véletlenül délután keveredtem haza az egyetemről, többször fogadott az az ábra, hogy míg a kétszobás, tágas házmesterlakás külső helyiségének ablaka tárva-nyitva van, s a zománcfújó három vibrálóan gyanús nagyhajúval veri a blattot, addig a belső, zöld plüss- bársony függöny be van húzva. Idők után ki-kijött a szobából az épp kitüntetett vagány. A kártyázó jasszok valamelyikének akkor lett szerencséje, ha helyette bejuthatott a lefüggönyözött szobába.-Olyankor én már annyira türelmetlen vagyok - vallotta be nekem hamarosan Bolyka -, hogy be se takarózom. Csak várom, hogy minél hamarabb hozzáméljenek. Ha viszont nincs kedvem, kijövök. Min1 denki hazamegy. Pénzt tőlem nem, vagy tőle se fogadott el Bolyka. Szerette azonban, ha vettem neki cserepes virágokat. Június másodikán éjjel fél tizenkettőkor mentem haza a moziból. Csöngettem. Hamar nyílott ki a kapu. Nem Bolyka nézett ki rajta ferdezöld Szeleczky Zitás szemével. Nem is a félfülű mosolygott rám világospiros fürdőköpenyei egyikében. Aj ajtónyitogató két ismerősen ismeretlen fiatalember volt. Egyikük - pakompartos - elkapta a karomat. A másik? Mellbeszúrt. Aztán már mentek is kifelé. Csak még koppanva mellém- dobták a hatalmas kapukulcsot. Pillanatra átvillant bennem, hogy kész, vége. Csak az nyugtatott meg, hogy bár habselyem ingem rendesen piros lett, különösebben nem fájt a mellem. Annyira észnél lehettem, hogy otthonosan bezártam a kaput. Éppen úgy, ahogy akkor szoktam, mielőtt a tűzforró szájú Bolykával közvetlenül zárás után a kapualjban egymásnak estünk. Nem főbérlőim lakásába mentem föl így véresen, az első emeletre, ahonnét kiválóan láthattam a kártyapartikat. Megpróbáltam benyitni a házmesterékhez. Jól sejtettem. Előszobaajtajuk behajtva állt. Mindkét szobaajtó tárva. A zománcfújó rémülettől tág tekintettel bámulta a húgát. Az or- vos-ímoklány sziszegve mosta nyakát a konyhai mosdócsap alatt. A lefolyó víz enyhén rózsaszín lett. Bolyka félszemmel rámvágott.- Csönd, Franci - mondta mégis először a bátyjának. - Segítccs levenni a diáknak. Az ingit. Megnézem. A smucig bicskeiek! Minket jól fölintéztek mi? Ha nem pakulok innét, asszondja, levágják az orromat. A nyakonszorongatott Bolyka szakszerűen fertőtlenített. Másnap nyolckor megnézette a fiatal sebésszel is vágásomat. Sziszegtem. De - nem lebegtem életveszélyben. A bicska azonnal félrecsúszott, jobbról, a bordám mellett. Kaptam tetanuszt, a rendelőben is Bolyka ragasztott le újból. Harmadnap elköltözött a bérházból. Párszor egy barátomnál találkoztunk. Megismerkedett vele is. Szeptemberben, mikor váratlanul fölugrott első emeleti albérletembe, testileg már nem állott velem szóba.- Szerencsét szereztél, bur- derkém - világosította meg szokatlan elhidegülését. Odaadta gyöngyszürke címlapú Comavin óráját, „aszonta”: nefelejcsnek. Elvette feleségül a soproni születésű ifjú sebész. Ővele titoktartásáért aznap lefeküdt - érdekemben. Már férjes asszony miatt kaptam Debrecenben rézgá- lic-mérgezést; nősülésem előtt kerek öt hónappal. De ez egy másik mese. Maradt az életem, ami továbbra is életveszéllyel fenyeget. Iszlai Zoltán A hetedik esély j 4 k * X i
