Új Dunántúli Napló, 1994. március (5. évfolyam, 59-89. szám)

1994-03-19 / 77. szám

2 új Dunántúlt napló 1994. március 19., szombat 24 óra a nagyvilágban A 93 esztendős Erzsébet brit anyakirálynő (középen) tiszteletére sorakozott föl az ír gárda dísz­egysége Shamrockban a Szent Patrick-napi parádé keretében MTI TELEFOTÓ Horvát-muzulmán megállapodás Erősödött honvédelmünk Szabad a Boszporusz Megnyitották a hajóforgalom előtt a Boszporuszt, miután si­került végleg eloltani azt a tü­zet, amit egy vasárnap szeren­csétlenül járt tartály haj óból ki­folyt kőolaj okozott. Az isztam­buli városi hatóságok illetékese elmondta, hogy miután a tüzet teljesen lokalizálták, a hajófor­galom - közép-európai idő sze­rint - reggel hét órakor elindul­hatott. A kőolaj egy Ciprusban bejegyzett tartályhajóból sza­badult ki, amikor a Boszpo­ruszban összeütközött egy má­sik hajóval. Lopják a yachtokat Új, még a korábbinál is jöve­delmezőbb üzletágban kezdett el tevékenykedni a lengyel autó- tolvaj-maffia. A svéd rendőrség szerint Lengyelország lett az egyik átmenő állomása a skan­dináv országokból ellopott jach­toknak. Több mint 800 kis lu­xushajó tűnt el a skandináv ki­kötőkből, amelyek többsége va­lószínűleg a lengyel tengerpart érintésével jutott el a Közel-Ke­letre, a Földközi-tengerre, né­hány Lengyelországban talált új gazdát. Eddig 9 jachtot találtak meg a lengyel tengerparton az ellopottak közül, a legolcsóbb is többet ér 100 ezer dollárnál. 106. elem: Seaborgium Glenn T. Seaborgról, a Kali­forniai Egyetem Nobel-díjas vegyészprofesszoráról „seabor- giumnak” nevezték el a perió­dusos rendszer tavaly felfede­zett 106. elemét. Az új elem vegyjele „Sg” amelyre viszont az elem másik felfedezője, Kenneth Hulet keresztelte el. Mindezt Hulet, a Lawrence Li­vermore Laboratórium nemrég visszavonult kémikusa maga je­lentette be az amerikai vegyé­szeket tömörítő társaság éves közgyűlésén. Az új elem felfe­dezését tavaly nyáron erősítet­ték meg hivatalosan. Glenn T. Seaborg 1951-ben a plutónium és a periódusos rendszerben az uránt követő kilenc másik tran­szurán elem felfedezéséért és azoknak részecskegyorsítóban való mesterséges előállításáért kapta megosztva a Nobel-díjat Edwin MacMillan ugyancsak amerikai tudóssal. Drága kutya Elmondhatja, hogy drága ku­tya gazdája az az ausztrál férfi, akinek négylábúja feldöntött egy kerékpárost, és a bíróság 131 867 ausztrál dollár (93 000 amerikai dollár) kártérítés meg­fizetésére kötelezte Paulo Zap- piát, a kutya gazdáját. Az eset még 1985-ben történt. A feldön­tött kerékpáros könnyebb sérü­léseket szenvedett a fején és az egyik karján. A bíróság első fo­kon 87 911 ausztrál dollár kár­térítést ítélt meg a sérültnek. Zappia balszerencséjére az fel­lebbezett, és másodfokon a bí­róság ugyancsak felemelte a pénzbüntetés összegét. (Folytatás az 1. oldalról)- Bosznia egyharmadán - azonnali hatállyal érvénybe lé­pett az új területi felállás, a fö­deráció. Clinton elnök az egyezményt méltató beszédé­ben kiemelte, hogy a horvátok és a muzulmánok bátor tettük­kel nekivágtak a megbékélés nehéz útjának. Rámutatott arra, hogy nem lehet teljes béke Boszniában mindaddig, amíg a szerbek kívülmaradnak az egyezményen. Kijelentette: nemcsak reméli, hanem őszinte szívvel arra ösztönzi a boszniai szerbeket, hogy csatlakozzanak a rendezéshez. Az Európai Unió nevében Karolosz Papuliasz görög külügyminiszter méltatta az egyezmény jelentőségét, és aláhúzta, hogy a délszláv válság végleges megoldása érdekében parancsoló szükségszerűség Nyugat-Európa, az Egyesült Ál­lamok és Oroszország közös erőfeszítése és tevőleges együttműködése. Alija Izetbe­govic hazája történetében kie­melkedő eseménynek nevezte a megállapodás aláírását. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy Bosznia nagy részében még mindig harcok dúlnak. Hangsú­lyozta, hogy a boszniai nép bé­két és igazságot akar, olyan tisz­tességes rendezést, amely meg­őrzi az ország határait, és lehe­tővé teszi a menekültek vissza­térését. Nyomatékosan beszélt arról is, hogy a háborús bűnö­kért felelősöket törvényszék elé kell állítani. A horvát elnök re­ményét fejezte ki, hogy az egyezménnyel megtették az első lépést a tartós béke és a tér­ségbeli stabilitás megteremtése felé. Arra sürgette a nemzetközi közösséget - különösen az Egyesült Államokat -, hogy já­ruljon hozzá a háborús károk helyreállításához és a menekül­tek hazatelepülésének költsége­ihez. O Genf: Az Általános Vámta­rifa és Kereskedelmi Egyez­mény (GATT) szervezetéhez tartozó tagállamok bizottságot alakítottak a Világkereskedelmi Szervezet (OMC) megalakítá­sának előkészítésére - jelentette az AFP Géniből. A Világkeres­kedelmi Szervezet lép majd a GATT helyébe 1995-től. O Vancouver: Szőrtelen kivit tenyésztettek ki kanadai kuta­tók, és méltán remélik, hogy ta­lálmányukkal legalábbis utol­érhetik a hagyományos új-zé- landi gyümölcs - immár Ma­gyarországon is vitathatatlan - népszerűségét. A farmer-tudó­sok csütörtökön jelentették be, hogy 2 ezer kínai vadkivimag- gal folytatott kísérletezéseik nyomán sikerült olyan gyümöl­csöt termeszteniük, amely ízé­ben semmiben sem különbözik a hagyományos kivitől, viszont hiányzik róla a jól ismert, sző­rös, barna héj. O Berlin: Német katonai forrá­sok azt közölték, hogy Oroszor­szág a volt NDK területén állo­másozó 546 000 katonájának és családtagjainak mintegy 90 szá­zalékát kivonta Németország­ból. Hartmut Foertsch vezérőr­nagy azt mondta, hogy eddig 491 000 orosz katona és hozzá­tartozóik hagyták el Kelet-Né- metországot, és a csapatkivonás simán folytatódik. A még he­lyén maradt 55 000 főt augusz­tus 31-ig vonják ki az orosz-német megállapodás ér­telmében. O Washington: Warren Chri­stopher amerikai külügyminisz­ter csütörtökön közölte, hogy csak akkor merülhet fel a Szer­bia elleni nemzetközi tilalmak feloldásának a kérdése, ha meg­születik a békés rendezés Bosz­niában és a szerb ellenőrzés alatt lévő horvátországi Kraji- nában. (Folytatás az 1. oldalról) százezret. Csökkent a sorkato­nai szolgálati idő, illetve a tisz­tek és tiszthelyettesek száma is 27 500-ról 22 000-re módosult. Létrehozták a katonai kerülete­ket, átszervezték a dandárokat, megszervezték a légimozgé- konyságú alegységeket, felállí­tották a honvédelmi dandárokat, idén pedig beindul a magyar békefenntartó erők képzése.- Szeretném kiemelni, hogy a tavaly év végén elfogadott Honvédelmi Törvény átfogja a honvédelem egész rendszerét, a működőképesség biztosítása érdekében tisztázza a jogkörö­ket, nagy szociális érzékeny­séggel kezeli a honvédelmi kö­telezettségüket teljesítők és hozzátartozóik jogosultságait. Nagyon fontos feladat volt a honvédség nemzeti jellegének kialakítása is, külső-belső, il­letve formai és tartalmi szem­pontból egyaránt, ami megnyil­vánul a kiképzésben és a tanin­tézeti oktatásban is. Sajnos nem sikerült javítani a hivatásos ka­tonák szociális helyzetén, il­letve egyfajta belső feszültség is érződik az állományon. Várha­tóan a katonák jogállásáról szóló törvény változtat a helyze­ten, tisztázza ezeket a problé­mákat. A nemzetközi kapcsola­tokat gyökeresen megváltoztat­tuk, örömmel mondhatom, hogy újra van katona-diplomáciánk, amelynek tevékenységét kül­földön és belföldön egyaránt el­ismerik és partnerként kezelik, ezt jelzik a már megkötött két­Az idén másodízben rendezte meg a pécsi Áipád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola a Zrínyi Ilona nevét viselő ma­tematikaverseny megyei döntő­jét, amelyen rekord született: pontosan 100 baranyai általános iskola 2521 tanulója oldotta meg a feladatokat. Az eredményhirdetésre - a feladatmegoldások számítógé­pes elemzését követően - teg­nap délután került sor Pécsett, a Janus Pannonius Tudománye­gyetem aulájában. A verseny szervezői nevében dr. Poronyi Gábor igazgató és Megyesiné Kürti Mária, a verseny szerve­zője adott értékelést, majd a szponzorok által is felajánlott díjak kiosztása következett. A legértékesebb: az évfolyamon­kénti első három helyezett vesz majd részt a kecskeméti orszá­gos döntőn, melyre a tavaszi szünetben kerül sor. Egyébként ez alkalommal adták át a Bara­nya megyei Pedagógiai Intézet vándorserlegét a legeredménye­sebben szereplő iskolának. A résztvevők számát és eredményességét illető iskolák közötti küzdelemben a pécsi Jókai utcai Általános Iskola lett az első, elnyerve a vándorserle­oldalú katonai megállapodások. A Honvédelmi Minisztérium harmadik alkalommal jelentet meg ismertető kiadványt a mos­taninak „A Honvédelem négy éve” a címe. A tárca már bizo­nyította, hogy felelősen kezeli a tájékoztató munkát, különösen az első kiadványuknál (Honvé­delem '92) volt szinte megdöb­bentő a hatás, hiszen soha ilyen pontos és részletes adatokat nem ismerhetett meg a sajtó és a közvélemény a honvédelemről, a magyar haderőről. A kiadvány 5000 példányban készült, azzal a céllal, hogy eljuttassák or­szággyűlési képviselőknek, ál­lami szerveknek, a társ fegyve­res erőknek és testületeknek, pártoknak, a magyarországi dip­lomáciai képviseleteknek, okta­tási és tudományos intézmé­nyeknek, könyvtáraknak, illetve kétezer példányt kereskedelmi úton kívánnak értékesíteni. A könyv összeállításában a mi­nisztérium és háttérintézmé­nyei, valamint a honvéd vezér­kar legfelkészültebb emberei vettek részt, a tárca felelős veze­tői lektorálták. A HM vezetése kötelességé­nek tartja, hogy bemutassa a la­kosságnak a tárca erőfeszítéseit, törekvéseit, a honvédség tevé­kenységét és igazolja, hogy a ráfordított hatalmas összegek valóban nemzeti érdekeket, cé­lokat szolgálnak. Az átalakuló, nemzeti haderővé váló honvéd­ségnek érdeke, hogy megértés és bizalom vegye körül. Hajdú Zsolt get s megelőzve az Árpád feje­delem Gimnázium és Általános Iskolát. Harmadik helyen holt­versenyben végzett a pécsi Ti­borc utcai és szigetvári Tinódi Lantos Sebestyén általános is­kola. A kisdiákok közül az elő helyezettek: a 3-dik évfolyam­ban Hegedűs András (Pécs, Ily- lyés Gyula úti isk.), 4-dik évfo­lyamban P éterfalvi ^ Ferenc (Pécs, ANK 2.sz. Ált. Isk.), 5-dik évfolyam Bozsogi Tamás (Szigetvár, Tinódi L.S. Ált. Isk.), 6-dik évfolyam Bogdán Tamás (Mohács, Park u. Ált. Isk.), 7-dik évfolyam Fischer Tamás (Pécs, Janus P. Gimn.), 8-dik évfolyam Erdélyi Gábor (Pécs, Jurisics u. Ált. Isk.). Az évfolyamok közötti csa­patversenyben a harmadiko­soknál a pécsi Illyés Gyula Ál­talános Iskola, a negyedikesek­nél a mágocsi általános iskola, az ötödikeseknél a pécsi Tiborc utcáig iskola, a hatodikasoknál az Árpád Fejedelem Gimná­zium és Általános Iskola, a he­tedikeseknél a pécsi Janus Pan­nonius Gimnázium, a nyolcadi- kasoknál pedig a pécsi Jókai ut­cai Általános Iskola csapata végzett az első helyen. K. F. Újabb remény a hídépítésre Az már biztos, hogy a szaktárca 400 millió forinttal támogatja az EXPO idejére a gyalogosok közlekedését szolgáló ideiglenes híd építé­sét a fővárosban, s az is, hogy a tervezésre a megbízást a jövő héten átadják. Tény to­vább, hogy dr. Schamschula Gyógy ipari és kereskedelmi miniszter az acélváz-szerke- zet utóhasznosítására Mohá­csot tartja alkalmasnak, ám e kérdésben egyelőre nincs végleges minisztériumi dön­tés - tudtuk meg tegnap azon a szakmai tanácskozáson, amelyet a Mohácsi Duna-Híd Alapítványa hívott össze. Dr. Láng István akadémikus, az alapítvány kuratóriumának elnöke pontosította a fent leír­takat, s egyben óva intette a jelenlévőket, hogy az esemé­nyek pillanatnyi állásából el­hamarkodott következtetése­ket vonjanak le, nevezetesen máris „hídverőknek” érezzék magukat a mohácsiak. A város e nagyszabású ter­véről viszont továbbra sem mond le. Ennek jegyében folyt tegnap is a tanácskozás, ame­lyen tájékoztató hangzott el, a támogatókat szervező, ameri­kai út tapasztalatairól és egye­bek mellett dr. Borhidi Attila akadémikus ismertette a kör­nyezetvédelmi hatástanul­mány eredményeit. Berta M. Két és félezer tanuló vetélkedett A megyei döntő eredményhirdetése-íh MDF BIZTOS LÉPÉSEK, NYUGODT JÖVŐ! Tisztelt Választópolgárok! Köszönjük eddigi támogató ajánlásaikat! Kéijük, továbbra is támopassanak bennünket! Ajánlási szelvényeiket az alábbi helyeken es időszakokban várják megbízottaink. Amennyiben lakásán keresik fel megbízottaink, minden esetben csak megbízólevéllel rendelkező személynek adját át ajánlásukat! Erdélyi József műszaki főtanácsos egyházgondnok 1. sz. vk. (Pécs-Kelet és körzete) Pap András országgyűlési képviselő tanár . sz. vk. (Pécs-Nyugat és körzete) Pécs, Hunyadi út 20. (Kolibri ételbár) mindennap 11-22 óráig Pécs, Apáca u. 16. (MDF iroda) mindennap 8-20 óráig Pécs, Budai vám ABC melletti virágbolt .................... f . h étfőtől-péntekig 8-16 óráig KoSZOHJUk bizalmukat! Pécs, Apáca u. 16. (MDF iroda) mindennap 8-20 óráig Pécs, Madách I. u. 6. (Stang György) hétfőtől-péntekig 12-19 ' Staub Ernő középiskolai tanár . sz. vk. (Pécs-Dél és körzete) Pécs, Apáca u. 16. (MDF iroda) mindennap 8-20 óráig Pécs, Koller u. 7. (id. Staub Ernő) hétfőtől-péntekig 8-20 óráig Pécs.Varsány u. 20. (MDF iroda) hétfőtől-péntekig 16-19 óráig Magyar Demokrata Fórum Tisztelt Választópolgárok! Köszönjük az eddigi és kérjük a további támogatásukat! Kopogtató céduláikat az alábbi címen várjuk, vagy telefonhívásra érte megyünk: Dr. Vörös György 1. sz. vk. (Pécs-Kelet és körzete) Mindhármunknak: Jakabhegyi u. 87A I.e. (335-139) Bottlik Sándor 2. sz. vk. (Pécs-Nyugat és körzete) Ferencesek u. 22.1.6. Magyarürögi u. 113. (313-284) Dr. Aszódi Pál 3. sz. vk. (Pécs-Dél és körzete) (319-243) Viktória u. 13. (446-004) A Magyar Igazság és Élet Pártja köszöni bizalmukat!

Next

/
Oldalképek
Tartalom