Új Dunántúli Napló, 1994. március (5. évfolyam, 59-89. szám)

1994-03-19 / 77. szám

1994. március 19., szombat A mai nap uj Dunántúli napló 3 Kialakulóban a valódi Universitas Pécsett A látó komputer és a Széchenyi-díj Beszélgetés dr. Hámori Józseffel, a JPTE rektorával Dr. Hámori József pécsi dolgozószobájában Fotó: Läufer László Félelem a radioaktív hulladéktól A véméndi fórumon nem jutott tovább az elhelyezés sürgető' ügye Hír: Dr. Hámori József akadémikus, egyetemi tanár, a JPTE rektora, dr. Roska Tamás akadémikussal meg­osztva Széchenyi díjban ré­szesült, amit március 15-én vehettek át a köztársasági elnöktől. Az indoklás szerint a mesterséges képfeldolgo­zók kutatásában elért jelen- . tős nemzetközi visszhangot kiváltó eredményeikért, és a kísérleti vizuális érzékelők kidolgozásáért érdemelték ki a magas kitüntetést. Ez alkalomból kértünk rövid interjút Hámori Józseftől lapunk számára.- Rektor úr, Ön az agy bi­zonyos működéseinek vizsgá­latában elért eredményei ré­vén vált ismertté a hazai és nemzetközi tudományos kö­rökben. Kutatói pályafutása Pécsett indult el, hiszen ön a 60-as évek elején az anató­miai-szövettani intézetnek volt biológusként munka­társa, s Szentágothai János akadémikus, az intézet akkori vezetője, önt az egykori tanít­ványok egyik legtehetsége­sebbjeként tartja számon. Elmondaná-e, hogy mi is tu­lajdonképpen az a tudomá­nyos munka, amiért a magas kitüntetését kapta. ?- Már régóta foglalkozom a látóidegrendszer működésé­vel, annak szerkezetével, hogy miképp kapcsolódnak egy­máshoz a látórendszer egyes elemei, hogyan működik a re­tina (szemideghártya) és az agy kéregalatti látó központja, hogy a képalkotásban milyen gátló, vagy serkentő tényezők játszanak szerepet. Tudott, hogy egyes állatok retinája sokkal többre képes, mint az emberé.- Az emberi látásra jel­lemző, hogy a környezet látó­ingereiből mindössze 10-15 százalékot képes felfogni, fel­dolgozni. A működés mecha­nizmusáról készült elméleti modellt sikerült Roska Ta­mással együtt - aki eredetileg villamos mérnök - számító- gépes rendszeren megjelení­teni. Roska Tamás ugyanis olyan számítógépes rendszert dolgozott ki, (San Francisco-i kollégákkal együtt) ami elté­rően a ma használatos compu­terektől, nem digitális, hanem analóg elven működik. Azért volt rendkívül nagy jelentő­ségű ez a találmány, mert az idegrendszer is analóg módon működik.- Ez adott ötletet és lehető­séget arra, hogy az addigi el­méleti következtetéseket a gyakorlatban ellenőrizhessük, hogy megnézzük, hogy néz ki a látórendszer szerkezete, működése. A retina és a kére­galatti központ működését próbáltuk modellezni, s ezzel a modellezéssel sikerült egy „mű retinát” előállítani. Ez a számítógép ugyanúgy „lát”, mint az emberi szem, ugyan­azokat a folyamatokat model­lezi, ami az emberi látóideg­rendszerben lezajlik a képal­kotás során, csak sokkal na­gyobb teljesítményre képes az emberi szemnél.-A találmánynak az ipar­ban, az automatikában lehet nagy jelentősége. Én a látói­degrendszer működésének vizsgálata mellett foglalko­zom még a fejlődő idegrend­szerrel és mint egykori Szen­tágothai tanítvány, a kisagy­kéreg kutatásokkal is.- Ön a kutatásai mellett el­vállalta a pécsi Janus Pan­nonius Tudományegyetem rektori feladatát.- Nagy kihívás volt szá­momra, hogy ezt a gyorsan fejlődő egyetemet, hogyan le­het továbbfejleszteni úgy, hogy ne csak mennyiségileg, de minőségileg is nagy válto­zások történjenek. Sokat be­széltünk a pécsi Universitas- ról, de valójában eddig csak laza szövetségként működtek a karok, most kezd igazából kialakulni a teljes integráció. Természetesen az elődeim már sokat tettek ennek érde­kében, most a feladat, hogy a jogi és közgazdasági karok fejlesztése mellett az újonnan megalakult bölcsész és termé­szettudományi kart stabilizál­juk. Ehhez azonban meg kell teremteni a megfelelő szel­lemi infrastruktúrát, s tovább bővíteni új szakokkal, tanszé­kekkel.- Sok mindent sikerült el­érni, ám egy sor feladat vár még megoldásra. Például je­lenleg még a bölcsészkarhoz tartozik a művészeti képzés, holott mindenütt a világon ez külön karon történik. Megtet­tük a leválasztás első lépéseit, már csak az anyagiakon mú­lik, mikor indul be az egyetem önálló, újabb karaként a mű­vészképzés. Várjuk a minisz­térium kedvező válaszát ez ügyben. Azt tervezzük, hogy a Damjanich utcai épületben lesz a kar központja. Ehhez kapcsolódik, a művészeti mes­teriskola behozatala ide Pécsre. A mesteriskola hallat­lanul növelheti az egyetem te­kintélyét, hiszen a kurzusaira már diplomával rendelkező képzőművészek jelentkeznek, s nagy a külföldi érdeklődés.- Az egyetemhez tartozik ma már a Hittudományi Főis­kola is, és most folynak a tár­gyalások a Pollack Mihály Műszaki Főiskola fúziójáról. Várhatóan áprilisban beszél­jük meg, hogy ez milyen for­mában, s egyelőre mely sza­kokat érintve valósulhatna meg. Persze a végső döntés a kormányé lesz. Nagyon nagy jelentőségűnek tartom az egyetem életében, hogy sike­rült a volt építőipari vállalat szállásépületeit megszerezni, s ezzel a JPTE kollégiumi fé­rőhelyekben való ellátottsága a legjobb az országban, annak ellenére, hogy még mindig nem elég. Mindenképp meg­említeném, hogy kiépítettük az informatikai hálózatot és megújulóban van az Egyetemi Könyvtár.- Amit nem sikerült megol­dani, az egyes szakokhoz a megfelelő számban, megfelelő színvonalú pécsi oktatók meg­szerzése. Ennek pedig sajnos a jelenlegi egyetemi oktatói bérezés az oka, hiszen a jó szakemberek a gazdasági szférában a tanári fizetés többszörösét keresik meg. így több szakot Budapestről in­gázó tanárok oktatnak. Pedig az egyetem színvonalának emelése és megtartása érde­kében szükség lenne jól felké­szült stabil egyetemi oktatói gárdára, akik az órákon kívül is együtt tudnak lenni a hall­gatókkal.-Igaz-e, hogy Ön nemso­kára elmegy az egyetemről?- Igen, mert lejár a mandá­tumom, s eredetileg is csak két évre vállaltam. Ez persze nem azt jelenti, hogy végleg távozom Pécsről. Szeretném folytatni a kutatásaimat Bu­dapesten, de mellette továbbra is vállalom, hogy a Termé­szettudományi karon a bioló­gusképzésben részt veszek itt Pécsett, mint oktató. Sarok Zsuzsa Késő estébe nyúló, indula­toktól és hangos kiszólások­tól nem mentes fórumot tar­tottak csütörtök este a vé­méndi művelődési házban a kis és közepes aktivitású paksi atomerőművi hulladék elhelyezésével kapcsolatban. A fórumot kezdeményező dr. Wekler Ferenc országgyűlési képviselő és Trábert András véméndi polgármester a ren­dezvényre a témával foglal­kozó valamennyi hazai szakmai és gazdasági szerve­zet képviselőjét meghívta, akik el is jöttek Véméndre. A több mint tucatnyi kör­nyező település polgármeste­rét, érdeklődő polgárait ösz- szegyűjtő rendezvényen elő­ször Vigassy József, az Or­szágos Atomenergia Hivatal elnökhelyettese, a Radioaktív Hulladékok Elhelyezésével Foglalkozó Nemzeti Projekt irányító testületének elnöke és dr. Petz Ernő, a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazga­tója adott tájékoztatást a kis és közepes aktivitású radio­aktív paksi hulladék elhelye­zésére irányuló program állá­sáról. Mindkét szakember hangsúlyozta, hogy az egész országra kiterjedő geológiai vizsgálatok egyelőre csak a meglévő adatok alapján, író­asztal mellett folynak a Cél­projekt keretében. Ilyen mó­don az elhelyezésre feltehe­tően alkalmas nagyobb kör­zeteket jelölnek meg, ame­lyeken az ott élő lakosság hozzájárulásával kezdhetnek majd részletesebb kutatá­sokba, esetleg fúrásokba. A két előadó ugyanakkor a probléma súlyára is felhívta a figyelmet. A Paksi Atome­rőmű Rt. a hazai villamos- energia-termelés 44 százalé­kát adja, tehát további műkö­dése stratégiai kérdés. Csat­lakozva hozzájuk, dr. Szta- nyik B. László sugárbiológus is megerősítette, hogy az itt keletkező radioaktív hulladé­kok végleges elhelyezéséről egy nemzetközi egyezmény értelmében országunknak kell gondoskodnia, vagyis a hulladéktemetőt szigorú su­gárvédelmi előírások betartá­sával, valahol Magyarorszá­gon kell létesíteni. A fórumra összehívott települések által határolt terület, az úgyneve­zett „Mórágyi rög” csak egy a lehetséges elhelyezési térsé­gek közül. Korábban már lapunk is beszámolt róla, hogy öt tolnai és két Baranya megyei tele­pülés - Fazekasboda és Er- dősmecske - önkormányzata népszavazás, illetve falugyű­lés után olyan értelmű megál­lapodást kötött a paksi erő­művel, hogy folyamatosan tá­jékoztatják a lakosságot a hulladéktemető létesítését célzó projekt állásáról, ezzel kapcsolatban közvélemény­kutatásokat végeznek. Ennek lebonyolítására a falvak 1-1 millió forintot kaptak az erő­műtől. A tegnapi fórum több résztvevője rosszallását fe­jezte ki emiatt, mondván: „Ha egy juhhodályba been­gedik a farkast, az biztosan megeszi a bárányt”. A felve­tésre Fazekasboda polgár­mesterasszonya, Csányi Já- nosné úgy válaszolt, hogy úgy érzi, ezek a települések nem adták el magukat, a bármikori kilépés lehetősé­gének fönntartásával mind­össze nem zárkóztak el a ko­rábbinál részletesebb infor­mációkat hozó további pár­beszédtől. A tájékoztatásra kapott egy millióból pedig jut más célokra, járda- és útépí­tésre is. A fórumon több résztvevő is megkérdőjelezte a kisze­melt terület geológiai alkal­masságát. A felvetésre a szakértők úgy válaszoltak, hogy ezt, vagy ellenkezőjét a további vizsgálatok hiányá­ban egyelőre nem tudják bi­zonyítani. Néhány an, közöt­tük Weklerné Weis Terézia, a Mecseknádasdi Táj védők Egyesülete nevében is elfo­gadhatatlannak tartotta, hogy az ófalui kudarc után ismét ebben a térségben próbálkoz­nak a hulladék elhelyezésé­vel. A fórumról videofelvétel készült, amit a kábelcsator­nával rendelkező községek­ben levetítenek majd. Kaszás Endre Szimpózium a legkisebb orvosi beavatkozás módszeréről Színésznők a magasban Nemrég, a téli olimpia idején bejárta a sajtót a hír, hogy az egyik síelő, aki dobogós helyet ért el, tíz nappal az olimpia előtt esett át egy térdműtéten. Ko­rábbi balesete miatt porcleválást szenvedett, amit azzal az új se­bészeti módszerrel operáltak meg, amelyhez nem kellett fel­nyitni a térdet, hanem egy kis metszett nyíláson át bevezetett eszközzel oldották meg. Ha a hagyományos módon operálják, aligha versenyez, ugyanis lega­lább 2-3 hónapig nem köthetett volna síléceket a lábára. Ez a módszer - amit az orvo­sok a legkisebb orvosi beavatko­zás módszerének neveznek - egyre teijedőben van, egyre több területen alkalmazzák. A lé­nyege, hogy nem kell feltárni az operálandó testrészt, hanem egy kis metszésen át bevezethető mini kamera segítségével végzik el a műtéteket, az ugyancsak 1-2 centiméteres nyíláson át beveze­tett eszközökkel. Ez jóval kisebb megterhelést jelent a betegnek, mint a hagyományos műtét, s a gyógyulás is gyorsabb. Pécs út­törő szerepet játszott a módszer alkalmazásában. A szülész-nő­gyógyász klinikusok, urológu­sok, radiológusok, érsebészek az elsők között voltak, s Magyaror­szágon itt Pécsett távolítottak el először epehólyagot ezzel a módszerrel. A POTEII. sz. sebé­szeti klinikáján azóta több, mint 2000 ilyen epeműtétet végeztek, amivel Európában az első helyen állnak. A Pécsi Akadémiai Bizottsága e módszert alkalmazó orvosaiból álló Munkabizottsága volt a ren­dezője és házigazdája annak a nemzetközi szimpóziumnak, amelyre tegnap a PAB székhá­zában került sor, s aminek té­mája e beavatkozások lehetősé­gei voltak. Dr. Schmidt Pál, a II. sz. sebészeti klinika docense, mint a szimpózium egyik szer­vezője elmondta, két fő téma szerepelt az előadásokban, az egyik a rosszindulatú daganatok ily módon való kezelése, a másik az izületi endoszkópos műtéti lehetőségek. A szimpóziumnak számos neves külföldi vendége volt. S. Zs. Futnak a képek Isabel Allende egycsapásra a latin-amerikai irodalom élvona­lába emelkedett, amikor 1982-ben napvilágot látott A szellemek háza című regénye, amit Kísértetház címmel már magyarul is olvashatunk. A chi­lei írónő egy számunkra távoli ország huszadik századi sorsát mutatja be egy család négy nemzedékének életén keresztül. Azt a világlátást képviseli, amelyben különös nászt ül egymással a néphagyomány és a modem történelem, a ballada és a krónika, a fantasztikum és a nyers valóság. Az emberek itt hol szenvedélyeik, hol fegyve­reik áldozataivá válnak, miköz­ben sárga virágok hullanak az égből eső gyanánt, és csak az idegenek csodálkoznak azon, ha egy kislány szelíd tekintetétől útra kelnek a poharak az aszta­lon. Időnként megjelennek a ha­lottak, hogy bátorítsák szegény élőket, vagy figyelmeztessék őket elmulasztott kötelessége­ikre. Ezt a mágikus realizmust Gabriel García Márquez emelte világirodalmi rangra. Isabel Al­lende a stílus népszerűbb és ke­vésbé eredeti változatát képvi­seli. A korszerű prózát a lektűr olvasmányosságával párosítja: női érzékenységgel ír, szereti kicsit sarkítani a jellemábrázo­lást, meséje kifogyhatatlanul, romantikus fordulatokkal, he­lyenként túláradó érzelmekkel buzog. Egyszóval a Kísértet- ház-at még az elbeszélés szel­leme is arra teremtette, hogy megfilmesítsék, s ez most az írónő vonakodása ellenére be is következett. Jóllehet, a mozgó­képi változat Európában ké­szült, ám az alkotók messzeme­nően figyelembe vették az ame­rikai mozin felcseperedett né­zők ,Jiollywoodias” gusztusát. Emellett a film versenyképes­ségét nemzetközi összefogással is biztosítani kívánták. A pro­ducer német (Bemd Eichinger nevét A rózsa neve és A szere­lem fészkei tették ismertté), a rendező Bille August dán és szereti Bergmant, a művet Por­tugáliában forgatták világsztá­rok közreműködésével. Az eredmény vegyes érzel­meket vált ki a nézőből. Túl sokféle hagyomány, szokás, íz­lés, igény terelődött itt össze ahhoz, hogy kiegyensúlyozott alkotás szülessen. Ezért aztán kitűnő megoldások gyengébb jelenetekkel, remek felvételek bántó melléfogásokkal válta­koznak a vásznon. Örülünk, s kicsit bosszankodunk is. Bille August filmjének az a legfeltű­nőbb hibája, hogy korrajza erő­sen leegyszerűsített: angyalok és ördögök könnyen követhető küzdelme jellemzi. Ez a sema­tizmus azután az alakrajzra is kihat. Egy katona elvetemültsé­gét például azzal juttatják kife­jezésre, hogy csizmás lábát az asztalra teszi és étkezés közben, tele szájjal fenyegetődzik. Amiből elsősorban nem a go­noszságára, hanem a nevelet­lenségére következtetünk. Ezek nyilvánvalóan szakmai rövidzárlatok. Bonyolultabb probléma viszont, hogy a jele­netek gyakran színpdiasak, s ebben alighanem az operatőr, Jörgen Persson is ludas, aki nem érzékelte, hogy a skandi­náv lélektani filmek statikus felvételei nem illenek ehhez a mozgalmas, külső események­ben gazdag családregényhez. Egy oldottabb, dinamikusabb fényképezés bizonyára tompí­totta volna néhány beállítás te- átrális jellegét. így Isabel Allende regényé­nek sok értéke elenyész a vász­non, ám ami marad, az mégis kárpótol bennünket a félrecsú- szásokért. No és, persze, a szí­nészek! A nagyhírű, s nálunk a Swann szerelmé-bő\ ismert Je­remy Irons játéka számomra ezúttal kissé nyers és külsősé- ges ugyan, a kitűnő Armin Mu- eller-Stahl pedig túlságosan hamar meghalni kényszerül, de a nők felemelik a filmet, s úgy tartják, mint a kariatidák. Az epizódszerepben fellépő Va­nessa Redgrave, Winona Ryder, aki egy alkatától idegen szerep­pel is meg tud küzdeni, s min­denekelőtt a két nagyasszony, Glenn Close és Meryl Streep, ők ketten még soha nem ját­szottak együtt. Összjátékuk hi­bátlan, pedig mintha egymáson akartak volna túltenni. Valahol a magasban, a többiek feje fö­lött. Nagy Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom