Új Dunántúli Napló, 1994. március (5. évfolyam, 59-89. szám)

1994-03-02 / 60. szám

2 aj Dunántúli napló 1994. március 2., szerda A, 24 óra a nagyvilágban Erősödő ENSZ-ellenőrzés Boszniában Lukavac, Bosznia-Hercegovina: Erősödik az ENSZ katonai ellenőrzése Bosznia-Hercegoviná­ban. A képen két ENSZ-katona figyeli páncélozott járművéből az előttük haladó, Lukavacba tartó konvojt. Egy másik úton hasonló alakulat haladt február 28-án Szebrenicába, ugyanakkor Mosztárban is megerősítették az ENSZ-alakulatokat. MTI Telefotó Nagykövet a japán hercegi családból A japán kormány kedden Mű­szaka hercegnének, Narihito tró­nörökös herceg hitvesének édes­apját nevezte ki a szigetország ENSZ-nagykövetévé. A most 61 esztendős Ovada Hiszasi hosszú éveken át vezető külügyi tisztvi­selő volt. Tavaly augusztusban külügyminiszter-helyettesként ment nyugdíjba, de a tárca veze­tőjének tanácsadójaként to­vábbra is a minisztérium rendel­kezésére állt. O Washington: A cincinnati bí­róság semmisnek nyilvánította a Joseph Bemardin bíboros, Chi­cago érseke ellen homoszexuális megrontás címen beterjesztett keresetet, miután a harmincnégy éves Stephen Cook visszavonta a vádját. Tavaly ősszel még azt ál­lította, hogy papi növendék ko­rában, a hetvenes években Jo­seph Bemardin, aki akkoriban Cincinnati érseke volt, homo­szexuális viszonyt kezdett vele. A fiatalember most közölte, hogy valószínűleg összezavarod­tak benne az emlékek, és téve­désből vádolta az egyházi méltó­ságot. Amerikai-francia vita a halkerskedelemről Amerikai műholdak kínai hordozórakétákkal Tizenegy amerikai műholdat juttatnak fel Hosszú Menetelés tí­pusú kínai hordozórakétákkal a következő másfél évtizedben a vi­lágűrbe. Erről kötött megállapo­dást a Hughes Communications, a világ legnagyobb kereskedelmi műholdgyártója meg a China Great Wall Industry Corporation nevű kínai űripari vállalat a hét elején Pekingben. A China Daily angol nyelvű kínai lap keddi be­számolója szerint már az idén fel­bocsátanak Kínából egy Hughes gyártmányú mesterséges holdat. Kávé-propaganda Átütő kávé-propagandába akar fogni Kenya a kelet-európai or­szágokban, hogy növelje részese­dését a kávé világkereskedel­mében. Ezt Aggrey ole Mu- runga, a kenyai Állami Kávéhi­vatal vezérigazgatója közölte a Reuterral. A kenyai vezetés úgy látja, hogy a kelet- és közép-eu­rópai országok piacnyitása jó alkalom arra, hogy jelentősen növeljék exportjukat. Bealkonyul az angol gyufagyártásnak A dohányzás visszaesése és a technológia megváltozása kö­vetkeztében bealkonyul az an­gol gyufagyártásnak. A 151 esz­tendővel ezelőtt létesített Bryant and May Company - a neve már magában jelképezi az angol gyufagyártást - bejelen­tette, hogy az év végéig bezárja az utolsó gyárát is Nagy-Bri- tanniában. Ez a gyárbezárás 96 munkahely megszűnését jelenti Liverpoolban. A gyártást átirá­nyítják Svédországba, ahol a Swedish Match, a Volvo autó­gyár leányvállalata gyártja ezentúl az angol dohányosok gyufáját. A Volvo egyébként 1988-ban megvásárolta a Bryant and May Companyt. A kereskedelmi tárgyalások amerikai kormánymegbízottja hétfőn megintette Franciaor­szágot az amerikai halexportot korlátozó intézkedései miatt, és kijelentette, hogy nem tűri tovább ezt a fajta francia ma­gatartást. Mickey Kantor mindazonál­tal nem részletezte, miféle eszközökkel szándékozik a gyakorlatba ültetni figyelmez­tetését. Washingtonnál akkor telt be Diplomáciai források szerint Brüsszelben tegnap megszületett a megállapodás Svédország és az Európai Unió között Stockholm csatlakozási feltételeiről - jelen­tette az MTI tudósítója. Nem járt sikerrel viszont az Európai Unió és Norvégia tárgyalása a skandi­náviai ország csatlakozásáról, ezért felfüggesztették a tanács­kozást s a jövő héten hétfőn vagy kedden folytatják - jelentette az AFP a belga fővárosból. Az MTI tudósítójának jelentése szerint a megbeszéléseket helyenként kapkodás és nem kis felfordulás jellemezte, jóllehet volt bizonyos előrelépés is. így Ausztria végül beadta derekát, és igent mondott Valószínűleg megkönnyeb­bülten sóhajtanak majd fel a lusták, olvasva kínai orvosok egyik legújabb felfedezéséről: eszerint azok, akik reggel tett- rekészen ugranak ki az ágyból a közmondással ellentétben, nemhogy aranyat nem lelnek, hanem egyenesen súlyos szív­rohamra számíthatnak. Ébredés után tanácsos még a pohár, amikor az egyik fran­cia kikötőben oly sokáig visz- szatartottak egy rombusz- hal-szállítmányt, hogy a ra­komány megromlott. A fran­cia indoklás szerint a halak tartósítására az európai or­szágban betiltott vegyi anya­got használtak. A Reuter azonban rámutat, hogy az in­tézkedést sokkal inkább a francia halászok hetek óta tartó, sokszor erőszakos tilta­kozása váltotta ki. a közösségi mezőgazdasági árak azonnali átvételére, azzal a felté­tellel, hogy kellő kompenzációt kap mindennek finanszírozására a Tizenkettek költségvetéséből. Másfelől viszont az eddig is leg­több fejfájást okozó témákban alig volt haladás: az alpesi tran­zitforgalom kapcsán az EU be­terjesztett ugyan egy „kompro­misszumosnak” szánt csomagot, de a hírek szerint osztrák részről nemigen rajonganak érte. A své­dekkel kötött megállapodás egyúttal azt is jelenti, hogy for­mai oldalról immár elhárulhat az akadály Svédország EU-tagsá- gának jövő év január 1-i életbe lépése elől. egy kicsit „ejtőzni” az ágyban, hiszen - állítja egy pekingi or­vos, aki az Új Kína hírügynök­ség nyilatkozott - ez a pillanat a legkockázatosabb a hirtelen szívroham szempontjából. A hirtelen kiugrás helyett tehát tanácsos az 5-10 perces „erőgyűjtés”, majd a mellkas, a fejbőr masszírozása, az ásítás, a mély be- és kilégzés, a vég­O Bakersfield: Elkülönítőben helyezték el hétfőn egy kalifor­niai kórház egyik női betegét, miután a 44 éves asszony füs­tölgő teste rosszullétet okozott az őt ápolóknak. A Reuter szerint két héten belül ez volt a második eset, hogy betegből kiáramló füst csapta meg a kórházi személyzet orrát. Tíz nappal ezelőtt egy má­sik kaliforniai kórház egyik or­vosa és öt nővére vesztette esz­méletét hasonló jelenség követ­keztében. A légzési problémák­kal beszállított asszony kezelését egy különleges légszűrő beren­dezéssel ellátott helyiségben si­került folytatni. Az asszony teste azután kezdett füstölögni, hogy - légzését segítendő - egy csövet vezettek a mellkasába. A jelen­ség okát tovább vizsgálják. O London: Egy londoni kerületi büntetőbíróság két és fél év bör­tönre ítélte PaufMuldownie-t, a decemberben nevezetessé vált AIDS-es rablót. A 24 éves Mul- downie egy benzinkutat, egy fodrászüzletet, két ruhaboltot és egy szállodai ajándékboltot ra­bolt ki úgy, hogy saját vérével bekent késsel, illetve saját vérét tartalmazó injekciós fecskendő­vel fenyegette meg az ott dolgo­zókat, így bírva rá őket összesen néhány száz font átadására. Vé­gül is három szállodaportás lete- perte, s így fogták el. Muldownie védőügyvédje enyhítő körül­ményként említette, hogy AIDS-ben szenvedő védencének legföljebb négy éve van hátra az életből. tagok átmozgatása - mielőtt lassan felülnénk az ágyban. Mindazonáltal, ez a tanács középkorú és idős emberek esetén hasznos és nem kell megfogadnia a gyermekeknek és fiataloknak, akik csupán igazolást keresnek a lustálko­dáshoz - tette hozzá a sajátos felkelési tanácsokat adó dok­tor. Svédország elfogadta az EU csatlakozási feltételeit Ki gyorsan kel, szívrohamot lel? Budapestre látogat II. Alekszíj pátriárka A Magyar Orthodox Egy­ház, a Magyar Katolikus Egy­ház és a Magyarországi Egy­házak Ökumenikus Tanácsa meghívására március 3-án Ma­gyarországra látogat II. Alek­szíj, Moszkva és egész Orosz­ország pátriárkája. Erről Berki Feriz esperes-adminisztrátor tájékoztatta a sajtó képviselőit kedden. Elmondta: most elő­ször látogat hazánkba az Orosz Orthodox Egyház feje. Az út lehetőségét először Göncz Ár­pád köztársasági elnök vetette fel, amikor Oroszországban járt 1992-ben; az egyházak ez­után döntöttek úgy, hogy Ma­gyarországra hívják II. Alek- szíjt. A pátriárka március 3-án ér­kezik Budapestre, az állami vezetők közül először Göncz Árpád köztársasági elnökkel találkozik, majd megbeszélést folytat Jeszenszky Géza kül­ügyminiszterrel és Mádl Fe­renc közoktatási miniszterrel. II. Alekszíj ezután fogadja Csoóri Sándort, a Magyarok Világszövetségének elnökét, majd az Orosz Föderáció Nagykövetségén találkozik Ivan Aboimov nagykövettel, valamint a fővárosban élő orosz közösség képviselőivel. Délután a Magyarországi Egy­házak Ökumenikus Taná­csának ünnepi közgyűlésén vesz részt, ahol az Orosz Ort­hodox Egyház élete és ökume­nikus tevékenysége címmel tart előadást. Másnap II. Alekszíj Boross Péter kormányfővel tárgyal, majd Szabad György házelnök­kel találkozik. A megbeszélés után a pátriárka az Országház különtermében - a parlamenti pártok vezetőinek, frakcióveze­tőinek, képviselőinek és jeles közéleti személyiségeknek a je­lenlétében - beszédet intéz a magyar néphez. (A beszéd - amelynek fontos politikai üze­netei lesznek - II. Alekszíj kife­jezett óhajára került a prog­ramba.) Áz Orosz Orthodox Egyház feje ezután Debrecenbe látogat, ahol díszközgyűlésen vesz részt a Református Teoló­giai Akadémia épületében. Este a budapesti Orthodox Egyház- közösség híveivel találkozik. Másnap - március 5-én - Esz­tergomba látogat a vendég, ahol találkozik Paskai László bíbo­rossal, prímással, a Magyar Ka­tolikus Egyház vezetőjével és a püspöki kar tagjaival. Délután Pannonhalmára utazik II. Alek­szíj, ahol Várszegi Asztrik főa- pát-püspök vendége lesz. Március 6-án - a pátriárka ünnepi istentiszteletet celebrál a budapesti Nagyboldogasszony Orthodox Templomban, majd a Magyar Orthodox Egyház fo­gadása után elutazik Moszk­vába. A ház porrá égett berendezése Fotó: Szundi György Felgyújtotta magát és házát Feltehetően családi veszeke­dés kergette B. László presszó­tulajdonost a tragikus önrombo­lásba tegnap délután Mohácson, a Török út 16-ban. Egy felesé­gével folytatott viharos szóvál­tás után mintegy 25 liter üzem­anyagot locsolt szét a családi ház és vendéglő helyiségeiben, majd az utolsó litereket saját magára öntötte. Néhány pillanat múlva gyufa sercent kezében, és a mohácsi Éva presszó, s az azt övező csa­ládi ház már lángokban állt. Ezt követően B. László a konyhá­ban kést szúrt mellkasába, ön­tudatát vesztette, s a mentők ki­érkezéséig életveszélyes égési sérüléseket szenvedett, illetve jelentős mennyiségű vért vesz­tett. A sérültet a pécsi Honvéd Kórházba szállították, ahol azonnal megműtötték. A mohácsi rendőrkapitány­ságtól megtudtuk, hogy a B. László újabb öngyilkossági kí­sérlete során keletkezett anyagi kár meghaladja a 2 millió forin­tot; autóját a lángok úgy megvi­selték, hogy márkája azonosít­hatatlan. A tragédia idején sze­rencsére nem tartózkodott ott­hon két kisgyermeke, illetve a családi vihar után felesége is tá­vozott a lakásból, így személyi sérülés szerencsére nem történt. A vizsgálat tart. Katona G. Boross Péter Bonnban (Folytatás az L oldalról) azokat Antall-Kohl találkozó­kon megszokott szóértés jelle­mezte. Boross Péter kormányfői minőségben Bonnt megelőzően Prágában és Párizsban járt. A magyar kormányfőt katonai tiszteletadással köszöntötték a bonni kancellári hivatal udva­rán. Előzőleg aláírták a két or­szág új, öt évre szóló, de meg­hosszabbítható kulturális meg­állapodását, amely Bonn és Bu­dapest 1977-es egyezményét váltja fel. A sajtó előtti nyilat­kozatokból ítélhetően a tárgya­lásokon megkülönböztetett fi­gyelmet szenteltek Magyaror­szág integrációs törekvéseinek. Boross Péter közölte, bízik ab­ban, hogy Magyarországot ha­marosan felveszik az OECD-be, s hogy EU-tagként „a nem távo­labbi jövőben” beleolvadhat az európai népeknek ebbe a család­jába. Hozzá tette: bízik abban, hogy a nemrég aláírt „Partner­ség a békéért” erősíti majd Ma­gyarország biztonságát és előse­gíti NATO-taggá válását. Kohl ismét emlékeztetett arra, hogy az 1989-es nyári események és a határ szeptemberi megnyitása az NDK-sok előtt a német-magyar viszony „nagyon fontos új feje­zetét” képezi. A németek szá­mára Magyarország Európa szerves része, s nagy rokon- szenvvel figyelik a jogállami­ságra, demokráciára és piacgaz­daságra törekvő Magyarország erőfeszítéseit. Elfogadták a gazdasági kamarákról szóló törvényt (Folytatás az 1. oldalról) üzletrésztulajdonosok 10 százalé­kának döntése elegendő lenne arra, hogy összehívják a szövet­kezet közgyűlését és azon megvi­tassák az üzletrésztulajdonosok által felvetett kérdéseket. Az üz­letrésztulajdonosok azonban to­vábbra sem kapnának szavazati jogot. A javaslat másik fontos pontja, hogy meg kívánja könnyí­teni az egy településen élők együttes kiválását a szövetkeze­tekből. A hozzászólások után a vi­tát az elnöklő Szűrös Mátyás el­napolta. Ezután az Országgyűlés meg­kezdte a lakásbérleti törvénymó­dosítás részletes vitáját. Az illeté­kes bizottságok - az alkotmányü­gyi és a szociális - megbízott elő­adója támogatólag nyilatkozott az előteijesztésről. A részletes vitá­ban elsősorban a vételi jogot és a vásárlási feltételeket érintő kérdé­sek kerültek szóba. Az interpellációs időszakot követően 149 szavazattal, egy el­lenében, 58 tartózkodás mellett elfogadták az egyes nemzetközi tartozások ellentételeként beér­kező szállítások pénzügyi elszá­molásáról szóló törvényjavasla­tot. Az Országgyűlés kedden este ellenszavazat nélkül, 16 tartózko­dás mellett elfogadta a gazdasági kamarákról szóló törvényt. A MOHÁCS ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET a tulajdonába került IKARUS 256 típusú AUTÓBUSZT Gyártási éve: 1991. Érdeklődni lehet: 69/322-609-es telefonszámon ^ ...... (1618

Next

/
Oldalképek
Tartalom