Új Dunántúli Napló, 1994. február (5. évfolyam, 31-58. szám)

1994-02-05 / 35. szám

6 üj Dunántúli napló Riport 1994. február 5„ szombat A hatalom csapdája N agy erő a hatalom - hiszi a többség. Nagy veszély a hatalom - tudja a kisebbség. Egykor jólneveltek válnak bűvöletében bumfordivá, kul­turáltak bugrisokká, demokra­ták diktátorrá. Ismerősöm me­séli, hogy egykori játszópaj­tása - nagy cím és még na­gyobb beosztás birtokosaként, mint kevésbé személyes ér­demek, inkább pártegyezke­dések aggattak rá - szinte meg sem ismeri korábbi klottga- tyás társát, sőt, nem is méltatja köszönésre a hierarchiában elmaradt pajtást. Jól ismertek azon történetek is, melyek a sáncokon hirtelen belülre ke­rülők köré villámgyorsan szerveződő holdudvarokról szónak, melyek fénycsóvája legalább olyan gyorsan halvá­nyul el és szűkül le az egykori üdvöske háttérbe szorulása­kor, mint amilyen zavarba hozó gyorsasággal villant fel az új üstökös „berobbanása- kor”. Stílus az ember - tartja a szólás. S mit tarthatunk vajon a lekezelő hangnemű, másokat semmibe vevő vezetőkről? A kinyilatkozókról, az örök böl­csekről, a mindig kész vála­szokat szajkózókról? Tudják-e vajon ők maguk, hogyan véle­kedik róluk a „köz”? Eljut-e a közelükbe a „közvélemény” hangja? S ha igen, akkor nyi­tott fülek fogadják-e a bírála­tot? Mert a jó vezető ott kez­dődik, ha valaki nem csak el­viseli a kritikát, kényszerből, vagy a játékszabályokból fa­kadóan tudomásul veszi azt, hanem valóban kíváncsi is arra, figyel rá, építkezik be­lőle, híveinek és nem ellenfe­leinek, netán ellenségeinek te­kinti megfogalmazóit. Jó ve­zető az, aki tudatában van a triviális ténynek, hogy beosz­tása nem Isten adománya, ve­leszületett csodás képességei­nek egyenes folyománya, ha­nem szolgálat. Valami olyasmi, melyről demokráci­ákban időnként számot is kell adni. S így szembe is kell nézni a korábbi, a jelenlegi, sőt még a későbbi, várható önmagunkkal is. Ezt ismerve a választások közeledtével ismét sokasodva feléje törtetők közül vajon há­nyán döbbentek már rá a hata­lom csapdájára? Hányán tud­ják, hogy egyre feljebb ke­rülve egyre nő az alkalmazko­dás kényszere? Hányán vették észre eközben önmaguk színe-változását? Hányán is­merték fel a hatalom múlan­dóságát és vele szemben a va­lódi érdemek maradandósá- gát? Hányán vallják hát Illyés­sel együtt az évtizedekkel ez­előtt általa leírtakat és ma is oly aktuálisakat? „Azt hiszed, minél feljebb kerülsz, annál több ember engedelmeskedik neked? Annál több vágy, pa­nasz, kívánság, fenyegetés omlik rád - annál több ember­nek engedelmeskedsz! Még álmodba is belenyilallik: hogy elégíted ki ezt, hogy amazt. Szolgád annál több van, érté­keddel minél lentebb maradsz, minél több ember marad fölöt­ted mintegy könnyűnek talál­tatván. A hadvezér vagy a népvezér éppúgy a te kegyeid keresi, ahogy a villamoska­lauz neked csenget, s a püspök nem Istenhez, hanem hozzád imádkozik. Értéket: érdemet keress hát - ez a titok s ne hatalmat. A miniszter magya­rul szolgát jelent, nem ártott volna lefordítani így: az igaz­ságügy szolgája, az igaz ügy szolgája, a vallás és közokta­tásügy szolgája. S nem ártana fokozni a ranglétra arányá­ban.” V álasztásokra készül az or­szág. Akkor is, ha a csata­zajnak még csak kezdeti zöre­jei hallatszanak. A látványos koreográfiájú előkészületek mellett folyik egy másik is: az emberi bensőkben. Az agyak­ban és a szívekben, a zsigere- inkben. Ez utóbbit a tapaszta­latok, az értelem meg az érze­lem együtt mozgatja. Meg az életbölcsesség, a felelősségtu­dat, a remények és a félelmek egyaránt. Talán még a hata­lom igaz természetrajzának ismerete is. Hamarosan ki fog derülni. De talán nem árt már most emlékeztetni rá. Szirtes Gábor Üdvözlégy, Napsugár! Februárban már betegeket fogad a nefrológiai centrum Hamarosan a betegek előtt is feltárulnak az új épület kapui Läufer László felvételei Korszerű vesebetegellátás Pécsett Nem tudni, hogy a murmansz- kiak ismerik-e a híres Hair című musicalt, s annak betétdalát, a „Let the sunshine in”-t, minde­nestre télűző népünnepélyük címét csaknem szószerint a darab­tól kölcsönözték. Az észak-oroszországi város ap- raja-nagyja abból az alkalomból kezdte az „Üdvözlégy, napsugár” elnevezésű vígasságot, hogy vé­gétért a két hónapon át tartó sarki éjszaka. A dermesztő hideg elle­nére ezrek tódultak Murmanszk utcáira, hogy megtekintsék a rög­tönzött népünnepélyek szereplőit, s köszöntsék a fényt, a közelgő meleget. A sarki éjszaka végét záró ünnepségek szokását a mai nemzedék a Kola-félsziget ősla­kosságától örökölte. A most végé­tért „örök éjszakáért” a Mur- manszkkal egy szélességi körön élők a nyár derekán fehér éjsza­kákkal, a hetekig tartó „örök nap­palokkal” vigasztalódhatnak. Pécsett, a 400 ágyas klinikai tömbbel szemben egy igen tet­szetős épület készült el immár csaknem egy éve: a Pécsi Or­vostudományi Egyetem leg­újabb létesítménye, a nefroló­giai centrum, ahol a vesebete­geket elkülönítetten, magas színvonalon tudják majd ke­zelni. A teljesen berendezett, de még nem üzemelő épületet Fe- renczi Józseffel, a POTE gazda­sági igazgatójával járjuk végig. A látottak alapján nem csodál­kozom, hogy már több külföldi vállalkozó tett ajánlatot, szíve­sen megvenné magánkliniká­nak. Lenyűgöző a korszerűsége, s a kivitelezése olyan igényes, ami a legszigorúbb nyugati kö­vetelményeknek is megfelel. A kivitelező a Komplex Ma­gyar-Német Építőipari Kft. Arról, hogy mikor kezdődhet itt a vesebetegek gyógyítása, Ferenczi József elmondta, amint a financiális feltételek megteremtődnek. Az épület műszaki átadása 1993 májusá­ban volt. Ezután következtek a különböző szerelések, köztük az orvostechnikai berendezések szerelése, - amelyek közül a legjelentősebbek az új művese készülékek - az informatikai hálózat kiépítése és a bebútoro­zás. Gyakorlatilag csak az elmúlt év végére vált olyanná a hely­zet, hogy kezdődhetett volna a költözés, majd a munka. A mű­ködtetés finanszírozására az igényt 1992 december elején küldték el a Társadalombiztosí­tási Főigazgatóságnak. Arra számítottak, hogy némi pénzt már 1993-ban megkapnak, amiből előkészíthették volna az indulást, nővéreket vettek volna fel és tanítottak volna be. Saj­nos a TB 93-as költségvetési keretébe már nem fértek bele. Az idei TB-költségvetés elosz­tásakor pedig legutoljára kerül majd sorra a fejlesztések pénze­inek odaítélése. A POTE veze­tése úgy döntött, hogy ezt már nem várják meg, hanem átme­netileg saját forrásból finanszí­rozva, a költségeket mintegy megelőlegezve a TB-nek, feb­ruárban elindul a munka a nef­rológiai központban. Lépjünk vissza egy kicsit az előzményekhez. A POTE uro­lógiai klinikáján 1971 júniusá­ban indították be a krónikus vese-elégtelenségben szenve­dők számára a művesekezelést. (Dialízist) Hely hiányában ezt a művese állomást a klinika pad­lásterében rendezték be. Hiány­zott a lift, a klimatizáló beren­dezés. Ez utóbbi hiányában a nyári időszakban nem volt ritka a 30 fok feletti hőmérséklet. (Dr Karátson András, a művese ál­lomás vezetője fontosnak tar­totta elmondani, hogy míg más intézményekben nővérhiánnyal küzdenek, az itt dolgozó nővér­gárda az áldatlan körülmények ellenére is mindig helytállt, kö­zülük legtöbben érettségizettek, s magas szakmai képzettséggel rendelkeznek). Nem volt lehetőség a vírust hordozó betegek elkülönítésére, s 1983-ban a személyzet között hepatitisz járvány ütötte fel a fe­jét. Az állapot tarthatatlanságát végül a legfelsőbb egészségügyi vezetés is elismerte és elkez­dődhettek az új művese állo­másról a tárgyalások. A művese kezelésre szoruló betegeket, valamint az egyéb, még nem ilyen súlyos vesebete­geket a legtöbbször a belgyó­gyászatokon szűrik ki, illetve kezelik. A legtöbb országban a művese állomások és a vesebe­tegekkel foglalkozó belgyógyá­szatok - nefrológiai osztályok- egymástól nem függetlenül mű­ködnek. A korszerű vesebete­gellátásnál a betegség kezelésé­nek teljes vertikumát külön nef­rológiai osztályokon, vagy egyre inkább elkülönített cent­rumokban tudják biztosítani. Ezért Pécsett is, nem csak önálló művese állomás, hanem egy korszerű, a vesebetegek el­látására szakosodott intézmény valósult meg, amely része a POTE II. sz. belgyógyászati klinikájának, így természetsze­rűen vezetője a belklinika igaz­gatója, dr. Nagy Judit egyetemi, tanár, s a művese részleg veze­tője társprofesszorként dr. Ka­rátson András egyetemi tanár, aki a jelenlegi művese állomás vezetője és egyik létrehozója. Az új nefrológiai centrum nemcsak a megye, de a régió vesebetegeinek nyújt magasz- színvonalú ellátást. A pécsi egyetemen beindult veseátülte­tési programhoz elengedhetet­lenül fontos a korszerű művese állomás, hiszen itt készítik fel a betegeket a műtétre, s nem mindegy, hogy ez milyen kö­rülmények között, milyen felté­telek mellett történik. S ugyan­csak nem mindegy, hogy a még belgyógyászati vesebetegeket milyen színvonalon tudják el­látni. A nefrológiai központban 1-2-4 ágyas, fürdőszobás kór­termeket építettek. 25 ágy áll rendelkezésére a belgyógyá­szati vesebetegek ellátására, 15 ágy a művese osztályé. 16 keze­lőágyon tudják majd fogadni a művese kezelésre érkezőket, s teljesen elkülöníthetőek lesznek a vírushordozó betegek. Szin­tenként kis konyha, kellemes hangulatú étkező és társalgó he­lyiségek állnak majd a betegek rendelkezésére. A belgyógyá­szati klinikáról ideköltözik a vesebetegeket ellátó ambulan­cia, laboratórium, valamint a tudományos laboratórium. Az orvosok munkáját segíti az ult­rahangvizsgáló készülék, rönt­gen, EKG, s a kisebb műtéti be­avatkozások elvégzéséhez egy műtő. Ugyancsak az itt dolgo­zók munkáját segíti majd a nő­vér-orvos, beteg-nővér számí­tógépes kommunikációs rend­szer. A létesítmény korszerűségét bizonyítja az is, hogy az or­szágban itt szereltek fel először „ágytál darálót”, aminek kö­szönhetően nem kell majd ágy­tálakat mosogatni. Egyszer használatos edényeket alkal­maznak, amit ez a szerkezet hi­giénikusan eltüntet, ledarálja és a csatornába juttatja. Az épület startra kész. Sarok Zsuzsa Az új kezelőágyak már a helyükön állnak, várják a betegeket Maszek pénznyomdák Nem akármilyen mulatozás kerekedett a múlt év tavaszán Bátortoronyón, a környékbeliek által jól ismert Richmond sör­bárban. Egy üzleti találkozó végezté­vel néhányan, vállalkozók, ke­reskedők, egyébként jó cimbo­rák elhatározták, hogy a Mátra fogadóban tartott vevőnap után fehér asztal mellett folytatják a társalgást, üzleti ügyeik intézé­sét. Hosszúra nyúlt az italozás, egészen másnap hajnalig tartott. A sok beszédtől, no meg az ital­tól megviselten ekkor gondoltak csak távozásra a vendégek. Mi­közben gyakran ürültek a sörös, boros, konyakos üvegek, s ezzel egyenes arányban szaporodtak a pincérek feljegyzései, nőtt a számla végösszege. Amikor hajnali négykor sze- delőzködni kezdett a kapatos társaság, N. Róbert vállalta a több tízezer forintos számla ki- egyenlítését. Elegáns mozdulat­tal vette elő degeszre tömött pénztárcáját s a tisztes borrava­lóval együtt fizette ki a tulajdo­nost. Soha nem lett volna követ­kezménye a mulatozásnak, ha a bártulajdonos nem találja túl simának az ezreseket. Óvatos­ságból nézte meg jobban a pénzt, az utóbbi időben gyakran tűntek fel a faluban is hamis pénzek, de az újságban is gyak­ran olvasott illegálisan gyártott bankókról. Az N. Róbert által átadott papírpénzek pedig túl­ságosan is szépek, érintetlenek, sima tapintásúak voltak. S mi­után a pincéreknek is ez volt a véleménye, hogy a bankókkal valami baj lehet, azonnal tele­fonált a rendőrségre, és hogy a fizető vendég ne tudjon eltá­vozni a helyszínről, visszament az étterembe, hogy szóval tartsa N. Róbertét. Az érdemi kihallgatás csak akkor kezdődhetett, amikor N. Róbert fejéből elpárolgott az al­kohol, ekkor azonban választ kellett adnia arra a kérdésre, hogyan jutott hozzá a hamisnak tetsző forintokhoz. Nagy bajban volt a vállalkozó, tudta, hogy tetten érték, nem tagadhatja le, hogy a pénz tőle származik, túl sok volt a szemtanú. Hosszú gondolkodás, no meg némi rá­beszélés után úgy döntött: őszinte vallomást tesz, hátha könnyít valamit ezzel a helyze­tén. Elmondta, hogy a pénzt bi­zonyos K. Lászlótól és fiától K. Gábortól kapta, kifejezetten az­zal a céllal, hogy próbálja azo­kat elsütni, illetve vevőt keresni rájuk. S ha mindez sikerrel jár, kaphat még a nyomatokból. B. Vilmos, aki nekik is adta a ha­misítványokat, minden mennyi­ségben tud szállítani. N. Gábor őszinte volt, hasz­nos információkat adott a rend­őrségnek, nagy ijedtségében olyan titkokat is elárult, amiről akkor nem faggatták. Elmondta, hogy K. László ritka fémek, például rodium és scandium il­legális forgalmazásába őt be akarta vonni. Tudomása szerint Ukrajnából jött volna ez a kü­lönleges „áru”, és ha tud vevőt szerezni rá, sok pénzt kereshet a közvetítéssel. A pénzforráshoz azonban nem tudta elvezetni a hatóságot, mert B. Vilmost se­hol nem találták, senki nem tudta, merre tartózkodik, a pénzhamisítónak oka volt rá, hogy mély illegalitásba vonul­jon. Országos körözést adtak ki ellene, és közben széles körű nyomozás indult, hogy kézreke- rítsék a pénzgyártókat, lefülel­jék az illegálisan működő pénz­nyomdát. A rendőrség időközben több olyan személyt is elfogott, akik hamis pénz forgalmazásával foglalkoztak, s a birtokukba ju­tott adatok segítségével felfi­gyeltek egy budapesti bérelt la­kásra a Zab utcában. Itt azon az estén senki nem várta az akció­sokat, gőzerővel működött a színes fénymásoló, a pénzhami­sító társaság tagjai vagdosták, kötegelték a bankót. L. György, K. Tibor, Cs. Róbert nem tudott szóhoz jutni a meglepetéstől, de a nyomozókat is érte meglepe­tés. Ők úgy tudták, hogy B. Vilmos nyomában vannak, ez a férfi azonban nem volt sehol. A tetten ért személyek egy másik csoporthoz tartoztak, ahhoz, amely a bankjegyek mellett kárpótlási jegyek hamisításával is próbálkozott. A már legyár­tott értékpapírokat másnap akar­ták elvinni a brókercégnél dol­gozó beépített emberükhöz, aki aztán gondoskodott volna az ér­tékpapírok illegális forgalmazá­sáról. Egy pénzhamisító társaságot sikerült lefülelni, de a nyomo­zás talán még nagyobb lendület­tel tovább folyt. Kiderült ugyanis, hogy B. Vilmos és tár­sai tovább dolgoznak, mert újabb és újabb hamis forintok, százdollárosok, ezerschillinge­sek tűntek fel az országban. Később aztán ez a társaság is megbukott, s talán az sem vélet­len, hogy őket is pénzgyártás közben érte tetten a különleges rendőrcsoport. Este tízkor javá­ban zümmögött a japán gyárt­mányú színes nyomtató, amikor kopogtattak a bérelt lakás ajta­ján, méghozzá olyan erélyesen, hogy a bentlévőknek nem volt idejük leállítani a gépet, eltün­tetni a már körbevágott és még vágatlan papírpénzeket, száz­dollárosokat, ezerschillingese­ket. B. Vilmos kezén csattant a bilincs, de őrizetbe vették a pénzhamisító banda többi tagját is. Egyetlen kivétellel. Bizo­nyos Somodi Istvánt még min­dig keres a rendőrség, s vele együtt egy japán gyártmányú színes fénymásolót. A vizsgálat során fény derült arra, hogy mi­előtt B. Vilmos és P. László üzembe helyezte volna a Pasa­réten bérelt lakásban saját pénznyomdájukat, működtették azt Siófokon is K. Gyula győri vállalkozó aktív közreműködé­sével. Ez a társaság elszámolási vita miatt szétvált, B. Vilmos vásárolt magának egy gépet és ismét Budapesten gyártotta a hamis bankókat. A terítésre is többféle módszert választott. Részben cimborái révén, de a Moszkva téren ismeretlen ro­mán állampolgároknak is adott hamis bankjegyeket (százezres nagyságrendben) terítésre, érté­kesítésre. A két hamis maszek pénz­nyomdát, valamint a nyomdá­szokat bezárták. Az általuk gyártott bankókból azonban le­het még forgalomban bőven. Érdemes tehát visszautasítani a túlságosan sima tapintású pa­pírpénzeket. Halász Kálmán

Next

/
Oldalképek
Tartalom