Új Dunántúli Napló, 1994. február (5. évfolyam, 31-58. szám)

1994-02-03 / 33. szám

4 aj Dunántúli napló Események - Programok 1994. február 3., csütörtök MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából BALÁZS nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 7.06, nyugszik 16.51 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 410-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUTI JÁNOS Ma 9-11 óráig panaszügyekben fogad, a 415-000-es számon hívható: HETÉNYIJÁNOSNÉ Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 415-000-es számon: NAGY ISTVÁN Kipirult arccal A pécsi utcákon nyoma sincs már a novemberi, mondhatni „tavalyi” hónak. Amint feljebb megyünk a Mecsek-oldal szer­pentinjein, érezni, hogy itt fent hűsebb a levegő. A Dömörkapu felé vezető sétaúton lics-pocs- ban taposunk. A buszforduló­ban is elolvadt a hó. A Kisrét felől kipirult arcú gyerekek jön­nek, húzzák a szánkókat és han­gosan vitatják meg élményei­ket. Ki a felborulás okát kéri számon a másikon, ki pedig büszkén igyekszik túlharsogni a haverokat. A csapat után két búsképű lovag battyog, szinte dédelgetve viszik haza ölben a kettétört szánkót. Most kará­csonyra kapták, és lám egyetlen telet sem bírt ki. — Majd az apu összerakja, kijavítja! — biza­kodnak. Másnak az ugrató nyúj­totta a legnagyobb élvezetet. Aztán feltűnik egy fiú, aki kis- öccsét húzza a sáros-havas úton. A városban napfény jár az utcákon. Itt fenn, a Mecseken téli illatokkal telt az erdő. Dél­utánra enyhe fagy ropogtatja a maradék havat. R. Gy. Időjárás Változóan felhős lesz az ég­bolt, szórványosan kisebb eső is előfordulhat. Hajnalban sokfelé párás, ködös lesz a levegő. A délnyugati szél napközben megélénkül. Vízállások: Mohács 472 cm apadó, vízhő 3.6 fok, Őrtilos 10 cm apadó, 3.0 fok, Barcs 27 cm áradó 3.4 fok, Drávaszabolcs 100 cm áradó, 2.9 fok. Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek belbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei já­rás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi fel­vételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napo­kon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el Pécs és Baranya megye területéről. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat, sebészet: POTE I. Sebészeti és Belgyó­gyászati Klinika. Baleseti sebé­szet: POTE Traumatológiai Önálló Osztálya. Égési sérülé­sek: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvéte­lét a Neurológiai Klinika; pszi­A király A Balázs nevünk római, vagy görög eredetű, jelentése: királyi. A névvel kapcsolatos a torokbaj elkerüléséért könyörgő népi szertartás, a balázsolás. Egyéb mai névnapok például: Árion, Csinszka, Ószlár. — Néma telefonok. Az el­múlt két napban a pécsi Város- gondnokság három központi vonalából csak a 432-359-es szám „élt” tartós műszaki hiba miatt. ' —Tanácsadások. Az MDF Baranya Megyei Irodája ingye­nes tanácsadást tart szerdánként 16.30-tól kárpótlási, kedden­ként 15-től 16 óráig jogi, hét­főnként 16-tól 17 óráig mező- gazdasági, péntekenként 16-tól 17 óráig adózási kérdésekben Pécsett, az Apáca u. 16-ban. — Életveszély szélben. A szombati erős szél Görcsönyben megrongálta a templomtorony tetejét, és a borítólemez egy ideig lógott a tetőről, ezzel ve­szélyeztetve a környéken járó­kat. A tűzoltók speciális mű­szaki brigádja nem tudott hoz­záférni a toronyhoz, ezért viha­ros szélben további lemez-fel- tépődés várható. — Bábmúzeumot létesít a pécsi ANK Művelődési Háza. Kérik azokat, akik régi bábjaik felajánlásával hozzájárulnának a kiállítás anyagához, jelent­kezzenek Temesi Jenőnél a 441-907-es, vagy a 321-150-es telefonon. — Álom-szimbolika képi megjelenítésére vállalkozott a pécsi Art Kísérleti Stúdió a Tv-1 pszichológusok vezette Segítség című műsorában, melynek első részét tegnap su­gározták. Legközelebbi adás 16-án. — Darab-előkészítés. Kö­zépiskolai irodalomórákon ta­lálkozott a pécsi diákokkal Bánky Gábor színész-rendező és Bornemissza Géza produk­ciós iroda-vezető, hogy a tanu­lók felkészülten nézhessék meg a Komédiások előadását. — Meleg január. Szokatla­nul meleg volt idén az év első hónapja, hiszen a havi átlaghő­mérséklet +2,6 fok volt. A leg­melegebbet 7-én mérte a hő­mérő, + 13,8 fokot, bár ez nem érte el az 1948 januári +18 fo­kot. — Nincs vaddisznópestis egyelőre Baranyában. Lábra kapott az a hír, hogy a Bara- nya-háromszögből átterjedt a betegség megyénkre is, de mint a siklósi Táncsics Vadásztársa­ságtól megtudtuk, a vadászok még nem találtak bágyadt, fe­kete foltos állatokat. — AIDS-film. A "Bárányok hallgatnak" rendezője - Jonat­han Demme - megrázó erejű filmje, a Philadelphia - Áz érinthetetlen kasszasikemek ígérkezik, s máris két Gol- den-Globe díjat mondhat magá­énak. Világcégekis segítik a főiskolai oktatást A pécsi Pollack Mihály Mű­szaki Főiskolán folyó okta­tásba mind több szakterületen vonnak be hazai és külföldi cégeket, akik gyakorlati bemu­tatókkal egészítik ki a tanulta­kat. Az Épületgépészeti Tan­széket világcégek is segítik. A hallgatók, a leendő üzemmérnökök még tanulmá­nyaik idején megismerkedhet­nek a legkorszerűbb techni­kákkal, berendezésekkel, esz­közökkel, amelyek alkalmazá­sára fel kell készülniük. Dr. Stojanovits József intézetigaz­gató és tanártársai fontosnak tartják, hogy az intézetben lévő szakmai prospektusok ilyen formán keljenek életre.- Rendszeresen meghívunk az épületgépészetben vezető cégeket, gyártókat, hogy ter­mékbemutatókkal egybe kötött előadásokat tartsanak intéze­tünkben. Az előadások nyíltak, azokon részt vesznek egykori növendékeink és vállalati szakemberek is. Mindig a leg­korszerűbb technikát oktatjuk, az előadások továbbképzést je­lentenek a szakembereknek. Bemutatót tartott már a ha­zai FÉGTHERM, Hungaropa- nol, MOFÉM, Fűtőber, a kül­földiek közül számos világcég, mint a Junkers, WILO, Fiess- mann, Vaillant és szerdán a szivattyútechnikában élen járó dán Grundfos cég. Christian Passlack úr, a Grundfos oktatómérnöke a cé­gük által kifejlesztett, szabá­lyozható fűtési és vízellátási rendszerekről, az elektronikus vezérlésű keringtető szivaty- tyúkról tartott előadást, ame­lyen a 100-120 érdeklődőnek mutatta be az eszközöket. Berendezéseiket az energia­takarékosság szellemében fej­lesztették ki. Németországban már 15 éve kötelező a helyisé­genként szabályozható fűtés, de nálunk még csak ajánlott. A világon egyedülálló ter­mék az elektronikus vezérlésű szivattyú, ami iránt világszerte, így a hazai távfűtők körében is nagy az érdeklődés. Pécsett már elkezdték beépíteni a hő­központokba. Ezáltal kevesebb villanyfogyasztással tudják üzemeltetni a fűtési rendszert. A legújabb és legkorszerűbb termékük a mikrofrekven- cia-váltó, amit a szivattyúba beépítve alkalmaznak a fürdő­berendezéseknél, fűtéskering- tetőknél. A legújabb Grundfos búvárszivattyú az idén nálunk is kapható lesz. Ehhez a magas színvonalú technikához az ókori Archimedesz-spirál adta az alapelvet. Az előadás után a bemuta­tott eszközöket Passlack úr, a Grundfos cég képviselője át­adta a PMMF-nek, hogy azok az oktatást szolgálják. R. Gy. Hát kijött a medve. Igaz, a pécsi Állatkertben a talicska reggeli zörgésére ébredt, amivel a napi élelmét szállítják, és utána kint is maradt. Vadon élő társai valószínűleg megijedtek a saját ár­nyékuktól és visszabújtak, de a meteorológia csak kacag az egészen, jobban bízik a korszerű műszerekben, amelyek továbbra is tavaszias telet jósolnak néhány fokos lehűléssel. Kép: Löffler Gábor Rendezvények A középiskolai végzettség­hez kötött szakmatanulási lehe­tőségekről rendeznek tanácsko­zást ma 15 órakor a pécsi JPTE Ifjúság úti mozijában. Ma 21 órakor a Pécsi Rák Klubban a Fruit együttes kon­certezik. A közbiztonságról, az igaz­ságszolgáltatásról szerveznek fórumot február 4-én 17 órakor a pécsi Művészetek Házában. Előadást tart dr. Dombach Ala­jos, az országgyűlés alelnöke. A Magyar Út Körök Pécsi Szervezete nyílt összejövetelt szervez holnap 17 órakor a KDNP székházában. Holnap 19 órakor a keresz­tény fiatalok bálja lesz a pécsi DOZSÓ-ban. Jegyelővétel a Bazilika plébániáján. A Várber Menedzser Iroda ötórai teát szervez február 5-én 17 órakor Pécsett, a Nagy Imre úti Panoráma-presszóban. Az Arany Rózsakereszt Nemzetközi Szellemi Iskolája ingyenes előadást tart február 9-én és 10-én 19 órakor a pécsi Nevelési Központban az ős-atom titkáról, valamint az élet és a halál rejtélyéről. 04-05-07 Kedden a hosszúhetényi szeméttelepen legalább három hektár területen égett a fű, gaz és bozót. A tüzet komlói és pé­csi tűzoltó egységek lokalizál­ták. Most már nem kell attól tar­tani, hogy netán tőzegtűz-sze- rűen felizzik a szemét. Tótszentgyörgyön, a Hor­gász-tónál kedden egy gödör­ben csaknem 200 különböző méretű gumiköpeny égett. A tűz nagy füstöt bocsátott ki és a kö­zeli 6-os úton lelassult a közle­kedés. A lángokat a szigetvári tűzoltók fékezték meg. Az első nyomozási adatok szerint felte­hetően gyújtogatás történt. — Kárpótlási ügyekben in­gyenes jogi tanácsadással szol­gálnak már nyújtott időben is péntekenként 8-tól 14 óráig a pécsi DOZSÓ-ban, míg a Neve­lési Központ Művelődési Házá­ban 15-17 óráig. Az idős jogta­nácsos már nem oszt kárpótlási nyomtatványokat, de a postán vásárolt példányok kitöltésében segít. Keddenként 12.30-tól 16 óráig várják az érdeklődőket Pécsett, a Dischka Győző utca 2. szám alatt. chiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja. Min­dennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Munkácsy M. u.) Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. (400 ágyas Klinika). Felnőtt fül— orr-gégészet: POTE Fül-Orr- Gégeklinika. (Munkácsy u.) ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs felnőtt lakossága részére a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségei­ben minden este 7 órától más­nap reggel 7 óráig. T: 414-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőinté­zet földszinti ügyeleti helyisé­geiben, gyermekek részére is. Telefon: 414-347. Gyermeklakosság részére a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Tel: 310-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK 10/8. sz. Zsolnay gyógyszer- tár, Pécs, Lánc u. 20; Arany Sas gyógyszertár, Pécs, Széchenyi tér 2. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 412-390-es számon, este 7 órá­tól másnap reggel 7 óráig. Pécs városi éjszakai ügyele­tes állatorvos dr. Koszorús Jó­zsef Pécs, Angster József u. 12. T.: 332-894. A MMSz pécsi csoportja in­gyenes orvosi és tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül Pécs, Janus Pannonius u. 6. szám. 12-13-ig tüdőgyógyá­szat, 13-16-ig belgyógyászat, 16- 18-ig nőgyógyászat. Jogi ta­nácsadó szolgálata naponta 17- 19 óráig. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécs, Konzum Iroda­ház. Tel.: 72-312-277/17. Ifj. pszichológiai tanácsadás ingyenesen ma 16-18 óráig, Jó­zsef A. Műv. Ház., Pécs-Me- szes, Corvin u. 20. Galenus Egészségügyi és Szociális Gondozó Bt. Beteg­ápolás, gondozás, szociális ellá­tás Pécs, Megyeri u. 25. B. ép. III. 317. Tel.: 314-115/15. Közlemények Elveszett a Dél-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelő­ség 7621 Pécs, Papnövelde u. 13. pf.: 412, MNB sz.: 249- 90171-1835 2. feliratú bé­lyegző, ami január 31-től ér­vénytelen. Karate-oktatásra lehet jelent­kezni a Pécsi Szivárvány Gyermekházban. A Szigetvári Művelődési Központban tanfolyam indult a kézrátétes gyógyításból, sza­bás-varrásból, működik egy tánciskola. A pécsi Nevelési Központ kosárfonó-és bőrműves-tanfo- lyamot szervez. Érdeklődés Tomyosi Mónikánál. A pécsi JPTE Továbbképző Központjának Jogi Szekciója jogi szakokleveles tanfolyamot indít orvosoknak. Jelentkezés dr. Korossy Ildikónál. A Szászvári Művelődési Házban német nyelvtanfolya­mot vezet Bede Csabáné. A Munkástanácsok Megyei Szövetsége munkanapokon 8-15 óráig tanácsadó ügyeletet tart Pécsett, a Nagy Lajos király u. 11-ben. Pécsett, a Melinda u. 57. sz. épület előtti kukából három kis­kutyát mentettek ki, melyeket gondozásra kínálnak fel. Áz ál­latokat menhelyen még nem tudják fogadni. Tel.: 435-506. A Pécsi Rák Klub vendége lesz pénteken 21 órakor Va- szlavik Gazember Petőfi Velo- rex Sámán László. Holnap 21 órakor zenés ösz- szejövetelt rendez az Ipari Is­kola Ifjúsági Klubja a Sziget­vári Rendezvényteremben. Pénteken 17 órakor a pécsi TESZ-székházban indiai zenét lehet hallgatni, lesz mant- ra-éneklés, vegetáriánus étel­kóstoló is. A pécsi Helyőrségi Klubban szombaton 10 órakor a Bóbita Bábszínház előadja a Cini Samu c. mesejátékot. A pécsi Szivárvány Gyer­mekházban szombaton 9.30-13 óráig farsangi mulatságot ren­deznek jelmezversennyel. „Két Lotti” Az 5. heti „Két Lotti” játék­ban a 3+3-asokra jutó 24.994.371 Ft tovább halmozó­dik a 6-os nyerőosztályban. A 3-asok nyereménye: 45.335 Ft, a 2-eseké 334 Ft. Egy hármas találatot Mohácson vásárolt szelvénnyel érték el. A nyerő­számok: 1, 15, 27 és 34, 48, 60. ÉK.: Kisebbség Ma 20 órakor ”A kisebbségi politizálás és kormányzati fe­lelősség Romániában” címmel fórumot rendez az ÉK a Vasutas Művelődési Házban. A fórum résztvevői: Bodó Barna, az RMDSZ politikai alelnöke, Buchwald Péter szenátor és Pa­taki Jolán, az RMDSZ országos elnökségének referense. A program támogatója az MHB Nyitott Társadalom Alapítvány. Tanár-diák-szülő A fenti címmel az iskolaszé­kekről és a diák-önkormányza- tokról tartanak nyílt fórumot ma 14 órakor Pécsett, a Nevelők Házában. A beszélgetést Kallós Miklósné dr., a Megyei Peda­gógiai Intézet igazgatója vezeti. Érbetegségek A Pécs-Baranyai Orvosklub ma 18 órakor az érbetegségek háziorvosi vonatkozásairól szervez nyílt tanácskozást a pé­csi Hunyor Szállóban. Előadó dr. Kollár Lajos adjunktus, be­mutatkozik az Organon (Akzo) Hungary Gyógyszergyár. Partnerek A pécsi Pannónia és Palatí­nus Szálloda támogatói, keres­kedelmi partnerei, szállítói ta­lálkoznak ma 13 órakor a Pala­tínus Szálloda Bartók-termé- ben. A magán és állami partne­rek, az üzleti és gazdasági együttműködők száma csaknem 150. Közülük jelentősebbek például az IBUSZ, a Lenau Rei­sen, a MATÁV, a Pécsi Do­hánygyár, a Mecsek Tours. IÁ! A pénztárcám OLCSÓ ruhaneműkre talált Pécsett, a volt Centrum Áruház műszaki osztályán! Itt 1994. febr. 4-25-éig naponta: 10-19 óráig szombaton: 9-14 óráig kínálnak német I. osztályú divatos gyermek és felnőtt kollekciókat hihetetlen árakon: 200 és 1000 Ft között Én a családom minden tagját innen öltöztetem i Szamár vagyok?!

Next

/
Oldalképek
Tartalom