Új Dunántúli Napló, 1994. február (5. évfolyam, 31-58. szám)
1994-02-02 / 32. szám
8 üj Dunántúli napló Emlékezés 1994. február 2., szerda Súlyos ellátási zavarok, a katonai vezetés nemtörődömsége végzetes tragédiákba torkollott Váltás a Donnál Érthető, hogy nem fogadtam ovációval 1942. szeptemberében Kassán zászlóalj parancsnokom döntését, mely szerint a doni váltásra engem is beosztottak, hisz egy évi hadműveleti területi szolgálat után egy hónapja jöttem vissza Ukrajnából. Kiket kell felváltanunk? A 2. magyar hadsereg kiszállítása a hadműveleti területre 1942. április közepétől három lépcsőben történt. Az alakulatok júliusban érték el a Dont. 1942 őszén a 2. hadsereg kezdetben remélt gyors leváltásának esélye szertefoszlott. A német hadvezetés saját és szövetséges magyar, olasz, román erőit - szinte hatásos tartalék nélkül - mind az elért hosszú keleti arcvonalra sorakoztatta fel. A magyar politikai és katonai vezetés - bár ismerte a „doni hadsereg” leromlott állapotát - a jövőre gondolva embert, fegyvert próbált tartalékolni, ha kellett a 2. hadsereg megerősítéséről való lemondás árán is. Csak némi fegyverzeti, felszerelésbeli kiegészítésre és a személyi állomány fokozatos leváltására hajlott. A felváltásra kijelölt alakulatokat 1942 október közepén mozgósították, kiszállításuk november 2-án kezdődött. Az alakulatok kirakodása hadműveleti területen az eredetileg tervezettől (Oszkol-völgy) 300 km-rel hátrább: Belgorod, Szolncevo és Korivinóban történt. A hátországból a felváltó erőket fegyvertelenül küldték ki, puskásszázadonként mindössze 30-30 puskával partizán elhárítás címén. Az ésszerűtlen „takarékoskodás” már Kassán, az elindulás előtt érthetetlensé- get váltott ki belőlünk. Felvetődött, mi lesz akkor, ha az ellenség éppen akkor támad, amikor folyamatban van a váltás? Ha a felváltó fegyvertelenül érkezik a felváltás helyére és a váltásba beletámad az ellenfél, márcsak arról lehet szó, mekkora lesz a pánik. Legsúlyosabb a helyzet akkor, ha folyamatban van a váltás, tehát még nem fejeződött be, a felváltó és váltandó keveredve van. A tragikus események végkifejlete január 12-14 között bekövetkezett. December folyamán a felderítések szerint támadásról készültek az orosz csapatok a Donon túl. Az olaszok és románok vonalainál már ez időtájt támadtak a szovjetek. A váltást emiatt jóval későbbre kellett volna halasztani, - vallottuk egyben- hangóan. Egyhetes menetelés -37 foknál Egységünk a 21/11. zászlóalj november elején indult el Kassáról. Zsolna, Breszt-Litovszk, Brianszk, Orel, Minszk, Kurszkon keresztül november 19-én érkeztünk meg Belgorodba. Egy-két napos pihenő után gyalogmenetben indítottak útba a VII. hadtest egyik téli kiképző táborába, Sarapovkába. Itt az volt a feladat, hogy a csapatokat hozzá kell edzeni a kemény orosz télhez. Útközben töprengtem a jövőt illetően. Legénységünk katonai képzettsége sajnálatosan gyenge. A kassai bevonulásuk utáni két hét a felkészülésre elégtelen volt. A hangulatra jellemző: mikor váltanak majd minket? A táborban hiányoztak a fegyverek. így a kiképzés csupán néhány menetgyakorlatból, utász alakulatok robbantásos bemutatóiból állt. Harcászati gyakorlat egyetlen alkalommal sem volt. Meleg ruházattal nem voltunk ellátva, a nagy hideg miatt csak másfél-két órát tölthettünk a terepen. Úgy vélem, hogy a kiképző táborban szükség lett volna a gyalogsági, páncéltörő fegyverekre is, továbbá be kellett volna iktatni és gyakoroltatni a harckocsik leküzdését. A súlyos ellátási zavarok, a katonai vezetés nemtörődömsége végzetes tragédiákba torkollott. 1943 január 4-én parancsot kaptunk a doni vonalhoz történő előremenetre. A kemény orosz télben - mínusz 35-37 C° - egyhetes menetelés után január 13-án érkeztünk Szagunyba, a 23. hadosztály parancsnokságra. A zűrzavaros helyzet miatt a váltásra nem kerülhetett sor. Ezredünk a kassai 21. gyalogezred a 2. magyar hadsereg legdélibb szárnyán volt védelemben. Tőlünk délre a 8. olasz hadsereg II. Alpini hadtestének Tridentina hadosztálya volt a szomszédunk. Jöttek a szovjet harckocsik Az áttörés január 14-én kora reggel több órás tüzérségi párbajjal kezdődött a VII. hadtest északi szárnyán, a hídfőállást képező Scsucsje felől. A magyar VII. hadtest körletében a 12. és 19. hadosztály állásait rohamozták a szovjet harckocsik segédletével a lövész alakulatok. A harcokban a miskolci 13. gyalogezred 2 zászlóalja óriási veszteséget szenvedett, melyhez a kegyetlen hideg és a páncélelhárító fegyverek hiánya is hozzájárult. Délelőtt éreztük, hogy baj van elől a vonalban. Ezredünkkel teljesen megszakadt az ösz- szeköttetés. A magyar I. páncélos hadosztály és a német Cramer hadtest páncélosai gyors menetben vonultak hátra Kar- penkovó, illetve Tatarinó felé. Vajon miért nem támadnak, miért vonulnak vissza? A Don felöl egyre több sebesült érkezett hátra, egyre nagyobb lett a fejetlenség. Azt láttuk, hogy az oroszok nagyarányú támadása van kialakulóban. Január 16-án hajnalban parancsot kaptam, hogy az egységemmel a Szagunyba betömi igyekvő szovjet sícsapatokat verjük vissza. A reggeli szürkületben nagy lendülettel vezettem a századunk támadását, s kivertük a kb. egy századnyi sícsapatot Sza- gunyból. Századunk bátran viselkedett, megállta a helyét a nehéz percekben. A tűzkeresztség sikerült. Az oroszok gyorsan visszavonultak. A sícsapatok sikertelen támadása után két T 34-es harckocsi jelent meg a közeli dombokon, a harcot folytatták, támadták alakulatunkat. Egységünk a falu nyugati szélén foglalt tüzelő állást. A falu végéről segítségünkre siető német páncéltörők rövid tűzharc után kilőtték a két szovjet harckocsit. Újabb orosz páncélos és gyalogos erők gyors előrenyomulásával kellett számolni. Délután a szovjet harckocsik tőlünk délre is nagy erőkkel támadtak, az olasz hadosztály visszavonulóban volt Nikolajevka és Valu- iki felé. Századunk az ellenséges támadás és bekerítés elől fegyverek hiányában kitért nyugat felé. Egész éjjel gyalogmenetben, rövid pihenő után Ka- menka, Osztrogoszk felé haladtuk. Az embereinknél kevéske kenyér és szalonna volt a hoszA kassai 21/11. zászlóalj V. százada indulás előtt 1942 október 30-án. Az 1500 fős legénységből 200-an jöttek haza. Pécsett megmentették a zsidó javakat Közös sors a megalázás Január 16-án a TV2 műsorában láthattuk a Pécsi Televízió új filmjét: „Zsidónak lenni Pécsett”. A film bemutatta az 1944. június 4-én elhurcolt 4000 pécsi, mohácsi és környékbeli zsidó sorsát. Megszólaltak a túlélők és leszármazottak. Ezzel kapcsolatban szükségesnek tartom, hogy nyilvánosságra hozzak egy háttérben maradt tényt: a deportált zsidók elhagyott javainak megmentését. A történelemnek ez is része. A nemzetnek tudnia kell, hogy azokban a tragikus időkben voltak tisztviselők és magánszemélyek, akik együttéreztek a magyar zsidók sorsával is, egyéni kocázatvállalással igyekeztek enyhíteni a gyalázaton. Nagyrabecsüléssel Bemutatom a kópián látható 37/1945./Pécs sz. és 1945. január 12-i keltezésű, Az elhagyott javak kormánybiztosságának pécsi megbízottja, Hegedűs aláírású, apámnak címzett köszönőlevelet. Ebből kitűnik, hogy a deportált pécsi zsidók elhagyott javai 1944.november 29-én Pécsett maradtak. Édesapám, vitéz Merzay László 1922 óta az m. kir. Pénzügyminisztérium pécsi, egy ideig a mohácsi Pénzügyigazgatóságának tisztviselője, pénzügyi tanácsosa, majd főtanácsosa volt. A II. világháborúban tartalékos századosi rangban a honi légvédelemnél szolgált Pécsett és más egységeknél, utoljára a szőnyi légvédelmi üteg parancsnoka. 1944 március 19-én, a német megszállást követően azonnal kérte a leszerelését és visszatért a pécsi Pénzügyigazgatósághoz. Az október 16-i nyilas hatalomátvételt követően a köztisztviselői esküt nem tette le. Ezért számos zaklatás érte, vitézi címe és köteléke mentette meg. A zsidók deportálásáról szóló 1944. május 16-i rendelet felháborította. Ezen időponttól a zsidókat a Lakics-laktanyában és a MÁV-bérházban gettókba kényszerítették, majd július 4-től vagonokban elszállították őket. A köztudat szerint munkatáborokba azzal, hogy a háború végeztével hazatérnek. A megsemmisítésnek akkor még nem volt híre. November 4-én rendeletet hoztak a zsidó javak államosításáról. A javakat a hatóság ösz- szegyűjtötte, az ékszereket a Zálogházban, más értékeket a Zsinagógában halmoztak fel. Apám, mint állami tisztség- viselő utasítást kapott arra, hogy a begyűjtött zsidó javakat vegye leltárba és szállíttassa Németországba. A leltározást megszervezte és elkezdte, de a befejezést tudatosan november végéig elhúzta. Amikor a nyilasok és az utolsó Wehrmacht alakulatok november 28-án elhagyták a várost, apám november 28-án délután a zálogházi zsidó vagyont az elszállítás látszatát keltve a Zsinagógába vitette és ott lerakatta. Az épületet lezárták. A zsidó javak nem mentek ki a városból. Másnap, november 29-én reggel,a szovjet alakulatok harci cselekmény nélkül szállták meg az üres várost. Apám még decemberben az Elhagyott Javak Kormány biztossága megbízottjának leltár szerint hiánytalanul átadta a pécsi zsidók elhagyott javait. A levelet édesapám 1983. évi halála után találtam meg írásai között. Elmentem a pécsi Izraelita Hitközség elnökéhez, Reich Jenő úrhoz, bemutattam a levelet. Megköszönte, tudott a történtekről. Másnapra két idős tanút hivatott, akik megerősítették a leírtak valósságát. A javak további sorsát illetőleg elmondta, hogy az arany-, ezüst-, más ékszereket az állam lefoglalta és elszállították. A többi értéktárgyak mint kép-, szőnyeg-, bútor, stb. további őrzését, majd szétosztását a zsidókból alakult bizottság végezte. Kis tűz is pusztított. A visszatért zsidók nem juthattak a tulajdonukhoz. Internálva Ami édesapám további sorsát illeti, leírom, mert jellemzője a kornak. 1944. november 29. után a Pénzügyigazgatóságnál végezte köztisztviselői munkáját. Megszervezte Kertváros biztonságát és működését, társadalmi életét a Társaskör keretében. A szociáldemokrata Tolnai József polgármestersége alatt (1945. augusztus-1948. február) beválasztott tisztségviselője volt a város közéletének. Kisgazda párti kapcsolatai voltak, személy szerint Kovács Bélával. Szociális érzékenységű embernek tartották, Kertváros fejlesztésében sokat tevékenykedett. 1948. szeptemberében koholt vádak alapján hivatalában letartóztatták. Rendőrök kísérték végig a városon. Ennek híre gyorsan elterjedt és a lakosságban félelmet gerjesztett. Apám megalázásán kívül ez volt a cél. Én akkor II. osztályos középiskolás voltam, élelmet és pokrócot kellett vinnem apámnak a rendőrségre. Az ÁVH nyolc hónapig internálta, 1949. májusi szabadulását követően 1953. közepéig rendőri felügyelet alatt állt. Internálása alatt a belügyminiszter Kádár János volt, aki nem vette figyelembe apám fel- ebbezésében a zsidó javak Páaa* 'iW\ ■ ‘’Tagíí™**»» Tárgy: Zsidó or«datU imjók megőrzése. K e r z r y tanácsos urrrd:. Kc.^vvr Pénzűéijazgatósá j. P é <> •rán törtá-t"z5ÍdótlArJ Kéreia Canóssos Urat, fogadj a ,'Z'jtt'il is sze- ^iijeson mdr tobt szőr kifejezett hálás köszcinetemet és nagyra.be csillésein iflijezését.Ucjy felettes ha t óságom, liint a. marjam részérél. Pécs)1946.évi január hó 12. Sárvári Jenő szú út eledele. Vigyáztunk arra, hogy ne maradjon le senki, mert az elveszett, megfagyott. Lassítani nem lehetett a menettempót, mert a szovjet előőrsök igen csak a közelünkben jártak. Kétszázan a zászlóaljból Január 18-án délután Alek- szajevka közelében lehettünk, amikor felettünk szovjet gépek szálltak alacsonyan és bombáztak bennünket. Néhányan megsérültek, én is szilánksérülést szenvedtem. Az események közben egy műszaki alakulat gépkocsi oszlopa állt meg közelünkben. Ők szállították a sérülteket Bugyoniban lévő kórházba. Másnap kerültünk No- vij-Oszkolba a hadikórházba. A tábori kórház tele volt sebesültekkel. Vizsgálat után tovább szállítottak Lembergbe. Harkov, Szúrni, Konotov, Kijeven keresztül érkeztünk Lembergbe. Két napi itt-tartozkodás után, haza kerültünk, január 28-án Debrecenbe. Innen Egerbe szállítottak, ott gyógyultam fel az 547-es számú hadi kórházban. így ért végett részemre a rosszul sikerült doni váltás. A zászlóaljunkból 1943 májusában kb. 200 fő érkezett vissza Kassára. (Tisztikarunkból két fő esett el, 8 megsebesült és 8 eltűnt.) Sárvári Jenő volt t.hadnagy (Részlet a szerző Kassától-Szagunyig c. könyvéből) Id. Merzay László megmentését. Az internálást követően a Pénzügyminisztérium 1949 júniusi fegyelmi határozata visszahelyezte a hivatalába, mert a vádak koholmányoknak bizonyultak. Kérésére 1949. augusztusban nyugdíjazták. A közigazgatás 1950 évi átszervezése során nyugdíját megvonták. A rendőri felügyelet miatt fizikai munkára sem alkalmazták. A család lehetetlen helyzetbe került. Édesanyám bölcsessége tartotta ösz- sze. 1953-tól rész nyugdíjat kapott, a „ref” megszűnt, végül portás volt. Nehéz élet után, melyet Isten hitében, az emberek iránti bizalommal, családjáért, magyarságban élt meg, 91 éves korában halt meg. Édesapám csak egy volt a sok közül, akiket a kor így, vagy úgy megsértett. Voltak, akik az életükkel fizettek. Közös sorsuk a megalázás. Úgy gondolom, a magyar zsidóság a magyar nemzet testének része, s a testnek minden sebe fájdalmas. Zsidó,vagy nem zsidó - ahogy ők is vallották: magyarok. Merzay László
