Új Dunántúli Napló, 1994. január (5. évfolyam, 1-30. szám)
1994-01-08 / 7. szám
6 üj Dunántúli napló Riport 1994. január 8., szombat Meg kell találnunk a kapcsolatot egymáshoz Csodát teremtő dialógus Újból parlamenti választásokra készülünk. Rá kellene tudni találnunk arra a tisztánlátásra, amely három évvel ezelőtt világlott előttünk ígéretével: éreztük, hogy rendszerváltozás megy végbe és beléphettünk a szabadság, a demokrácia honába. Keresztény értékek Sajnos, azóta az országos helyzet ellentmondásosan alakult. A gazdaság egyre súlyosabb nehézségekkel küzd. Most látjuk igazán az elmúlt rendszer hibáit és összevisszaságát, a felhalmozódott adósságokat, a téves kiútkereséseket. Az új, demokratikus társadalmi rend kiépítése döcögve halad. Feszültséget eredményez a politikai csoportok egymás közötti ádáz harca. A belső ellentétek akadályozzák a közös nevezőre jutást: ahányan vagyunk, annyi felé tekintünk. Mindennél mélyebb mégis az erkölcsi válság. Döbbenetes jelenség a házasságok szétválása: 20-30 % még ugyanabban az évben felbomlik, amelyben köttetett. Ezzel természetesen együtt jár a család értékeinek lebecsülése, így is mondhatnók: nem egyszer céltudatos lerombolása. Családellenes társadalom lettünk, menekülünk a gyermektől. Több oldalról támadják az etikai köznevelést. Az iskolai hitoktatásnak sok ellensége van, az egyházi iskolák hátrányos helyzetbe kerültek. Nagymérvű a társadalom elszegényesedése. Viszont a másik oldalon sokan tisztességtelenül meggazdagodnak. Mindenütt érezhető az erőszak jelenléte és rombolása. Napirenden van a bűnözés és a korrupció minden változata. A pozitívumokat mindinkább elveszítjük: az igazmondás, a lelkiismeretesség, a becsületesség, az őszinteség és a szavahihetőség romlásba kerültek. A pártok nagyon is eltérő elgondolásokban keresik a kiutat. Mintha kétfelé szakadt volna az ország, a nemzet. Egyes pártok szélsőségesen liberálisak, materialista alapon szabadelvűek. Vannak, akik nem az egész nemzet erkölcsi és anyagi javát akarják szolgálni, hanem elsősorban a maguk előnyét, pártjuk hatalmi érdekeit. Demagógia jelentkezik itt is, ott is. Egyesek tudatosan rossz hangulatot keltenek, lejáratják a jóhiszeműséget, negatív beállítást, dekadens hangulatot keltenek. Félő, hogy az új választásokkal olyan politikai vezetés kerül élre, amely nem biztosítja a többségében hagyományosan keresztény magyar társadalom elvárásaként a vallási jogokat, az ezeréves keresztény értékeket. Ha történelmünk folyamán voltak is nehéz időszakok, a szentistváni nemzetszemlélet, a szentistváni alkotmány vezérelt bennünket. A keresztény értékek sohasem voltak öncélúak, rendeltetésüknek tekintették, hogy az ország egészének gazdasági, társadalmi, kulturális felemelkedését biztosítsák és nemzetközi megbecsüléshez juttassák el a nemzetet. Marxnak igaza volt, amikor arról beszélt, hogy a kommunizmus kisértete járja be Európát. E kisértés végkifejlete van ma valamiképpen jelen. A cél Marxnál új társadalom és új ember kiépítése volt; a vallást tekintette a legnagyobb ellenségnek, ezért ahol a kommunizmus uralomra került, ott a vallásnak, az egyháznak el kellett tűnnie. Kilúgozott lelkek A kommunizmus az ember lefoglalásával kezdte munkáját. Kisajátítása valójában úgy történt, hogy az embert rabszolgájává tette. Magyarországon ez úgy ment végbe, hogy Rákosi 600-nál több kádert, népvezéreket képeztetett ki, ezekkel hatalmába vette a közigazgatást, a gazdaságot, de elsősorban a szellemi életet, az iskolát, a tájékoztatást, az irodalmat. A kijelölt káderek egyszerre indultak el családostul Budapestről és foglalták el kijelölt helyüket, mint vezetők. Az új helyfoglalók hozzáláttak feladataik végrehajtásához és mindenütt a vezérpozícióba kommunistákat juttattak. Ezzel megteremtődött annak a lehetősége, hogy minden vezetőállás, vezetőségi pozíció az új vezetők és igazgatók által kijelölt személyek kezébe kerüljön. Az ország egycsapásra marxista, kommunista lett. A lakosság kénytelen volt engedni, ha életben akart maradni, a marxista ideológiának, a kommunista diktatúra kívánalmainak alá kellett magát vetnie. A fiatalság is így hódolt be a kommunizmusnak, a kenyérkereset kényszerítette, hogy a párt követelményeinek eleget tegyen és a kommunisták soraiba álljon. Akkik ellenálltak, csak titokban tudtak megmaradni hitükben. Kiüresedtek a lelkek, megszakadtak az egymásközti társadalmi kapcsolatok, mert mindenki attól tartott, előbb-utóbb a kommunista besúgórendszer áldozata lehet. Megszűnt a bizalom. A titkosrendőrség, a spic- liskedés lett a legfontosabb eszköze az új társadalom építésének. Csoda, hogy a magyar katolicizmus és általában a vallásos emberek 60 %-ban hűek tudtak maradni a keresztény elvekhez, ha külsőleg sokszor ezeket fel is kellett adniuk. Nem csodálkozhatunk azon, ha az államapparátusnak sikerült „kilúgoznia” a lelkeket, az ifjúság prédájává lett az istentelen, közömbösíteni akaró államhatalomnak. A rendszer uralmának végén a fiatalságnak csupán 15%-a maradt hű elődei hitéhez, s csak elvétve mert templomba járni vagy hitoktatásra jelentkezni. Ennek következménye az ember lelki kiüresedése: az ország lakosságának 30-40 %-a szinte megközelíthetetlen az erkölcsi újrakezdés tekintetében. Stabil helyzeteket Az átalakulás még sok vajúdást kénytelen vállalni és áthidalni. Mikor lesz itt a szabadság győzelmének, a végső eredmény kivívásának lehetősége?! A várva-várt demokrácia, a testvériség és az egyenlőség hogyan és miképpen lesz valósággá?! Ott tartunk jelenleg, hogy az új esztendő kezdetén nem tudjuk, milyen váratlan történelmi események akadályozhatják meg ezt a megindult kibontakozást. Egyelőre még nem lehetünk könnyedén reménykedők. Még sok mindennek kell történnie, hogy biztonságban érezhessük magunkat és az 1994-es választások stabil helyzeteket teremtsenek. A pluralizmus tudatában elő kell venni a dialógus csodát teremtő eszközeit. Meg kell találni a kapcsolatot egymáshoz és el kell vetni a fundamentalista és szélsőséges liberális elképzeléseket. Kérdés, vajon a kiüresített lelkek képesek lesznek-e erre a változásra? De bíznunk kell, erre törekednünk és összefogással új létért küzdenünk, a bizalom, az egymáshoz való fordulás lelkiségét megteremtenünk. Cserháti József ny. püspök Felsőszentmártonban a házak kerítéséig ér a nemrég keletkezett tó Fotók: Vincze Barbara-Szundi György Megbízhatóak a Dráva gátjai 170 kilométer Baranyában - vízparton Kétújfalu határában homokzsákokat készítettek a kanálishoz Bármerre mentünk - Pécs felől Vajszlón át Vejtibe, onnan Felsőszentmártonba, majd a Kétújfaluhoz közeli deponia- szakadásig, végül a Csertő melletti tározóig - mindenütt vízparton szaladt a kocsi. Ugyan „nem szabályos” vízpartokon, de az utak mellett mindenütt ott fénylettek a hirtelen jött tavaszi napfényben a hol kisebb, hol meghökkentően terjedelmes vízfoltok, a csapadékkal telt árkok sok helyen csaknem az útpadkát érik, elégedett gémek, mi több: nagy kócsag talált szép jövőt ígérő területeket. Merő vízivilág ezekben a napokban - de már mondhatunk heteket is - Baranya. * Kezdetben a szakemberek magabiztosságát nem tudtam mire vélni. Itt a rengeteg belvíz, a föld már egy cseppet sem tud elnyelni a lehullott csapadékból, odébb, az Alpokban és Szlovéniában jókora hótömeg vár olvadásra: mire ez a nagy magabiztosság egy olyan rohanó, szeszélyesnek ismert folyó mentén, mint a Dráva? Amit hogy mikor kezdtek el megrendszabályozni, nem lehet tudni. Annyi bizonyos: Mária Terézia idejében már védőtöltést kapott a folyópartot kísérő lapos vidék. A Drávasztára és Tótújfalu közötti szakasz oly mértékben őrzi ennek nyomait, hogy át ma is az akkor kitűzött vonalon halad. Amúgy - mondja Varga Dezső, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vízkárelhárítási osztályvezetője - a Dráva a .jegyzett korban” egy ízben okozott igazán komolyabb galibát: 1827-ben Tótújfalunál rontott a védőgát mögötti területekre. Ami pedig a Drávasztára fölötti részt illeti: az utóbbi két évtizedben épült a fővédvonal. Akkoriban is az volt az előírás: a mértékadó árvízszint+120 centiméter magasnak kell lennie. Bizonyos megfontolásokból ezt a pluszt csak 60 centire vették, de - nyugtat meg Varga Dezső - ez is komoly védelmet biztosít a környéknek. Abszolút biztonságot azért sem nyújthat teszi hozzá -, mert előre azt kiszámítani, hogy mekkora lehet a folyón levonuló legmagasabb árhullám, lehetetlen. Mindenesetre az utóbbi 100 évben mind magasabbak a levonuló árhullámok. *- Messze van még a Dráva attól, hogy tele legyen! - legyint a vejti gátőr, Pataki György. Ami a gátőrházat illeti: mint általában a vízügyi létesítményekben, itt is rend és tisztaság van. A raktárban a helyén minden, ami egy hirtelen jött veszedelem „lekezeléséhez” szükséges az első lépcsőben. Pataki György a folyó 12 kilométeres szakaszára felügyel, eljut ennek minden pontjára hetente legalább kétszer. Egy zsiliphez megyünk, amelyen a Dráva fogadja a betorkolló mellékág vizét. Sustorog a víz az átfolyásnál, de még lefele megy. Ha magasabb lenne a folyó szintje, akár meg is fordulhatna. Ettől még azonban messze vagyunk. Később, egy másik hajdani gátőrháznál a vízmércét nézve mondja Varga Dezső: talán egyharmad részig telt a Dráva medre. * A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a folyó mentén csaknem 90 kilométer hosszúságú gátat kezel. Ennek egy része úgynevezett visszatöltés: a pataktorkollatok két oldalán távolodnak a Drávától. Maga a folyó mintegy 60 kilométer hosszúságban ütközne fővédvonalakba, ha kilépne, s összesen így 300 négyzetkilométeres területet lehet ártérnek mondani. A minden gátőrházban megtalálható részletes térképeken ez utóbbit halványkék szín jelzi: messze felnyúlnak a „szárazföldbe”. * Nem volt bátortalan vállalkozás behajtani a - hivatalos nevén - Egyesült-Gyöngyös deponiájára. Keskeny, csúszós koronán mentünk, egyik oldalon a csatorna megáradt vize, a másikon a mélynek tűnő elöntés. A december 23-i átszakadáshoz mentünk. Minden rendben, látni, hogy itt szakemberek dolgoztak, a vízügyesek. Az elöntött területről már visszafele folyik a víz. A deponia egyébként nem gát. Az a felhalmozott és nagyjából gátformájúra rendezett földtömeg, amit kitermeltek a mederből. Ebből következően gyengébb védelmet nyújt. Varga Dezső kicsit elálmodozik az elzárt szakadásnál: ha egyszer majd annyi pénze lesz a Vízügynek, mint az aranykorban, akkor a deponia helyett gátat építeni a csatorna két partjára de szép munka lenne! Az aranykor az 1965-ös nagy árvizet követő évek voltak. Most azonban kevés a pénz. A szükségesnek talán ha a harmadát kapják meg. Marad a takarékosság, az ésszerűség. A főgátak rézsűjét például minden évben háromszor kellene kaszálni. Ez nagyon fontos: a gát állaga és a megközelíthetőség miatt. Ha arra lenne szükség, nem akadályozhatják a gépek mozgását a gátat benövő cserjék, bozótosok. Ám most már csak kétszeri kaszálásra futja - meglehet, ezt is csökkenteni kell egyre. * Szilágyi Sándor mintha boldog lenne. Úgy tűnik, az Isten is a gátőrséget találta ki neki. Hetedik éve szolgál Felsőszentmártonban. Ezekben a napokban neki sem a Drávával van gondja, hanem a Korcsinával. A minap jókora dugulás keletkezett rajta, a rohanó víz mindenféle tuskó- kat, ágakat, szemetet csomózott össze. Kemény munka volt, amíg szétszedték, akkora darabokra, hogy lejjebb ne álljon össze ismét. Most náthás a gátőr, a nagy munka közben bele- pottyant a jéghideg Korcsinába. Azután itt van a horgásztó. Annak is alaposan megemelkedett a szintje, zsilipjét a Dráva felé ki kellett nyitni, hogy a környék belvizeiből valameny- nyit be tudjon fogadni. így is sok felsőszentmártoni szidja már az esőt, az olvadást: telnek a pincék ...-Csodálatos vidék ez! - mondja elégedetten a gátőr, mintha nem is a Drávával, az állandóan felügyelet alá szorítandó ellenféllel állna szemben. - Kinyílt már a kertünkben az ibolya! * A csertői tározó hatalmas zsilipkamrájánál két ember áll készenlétben: a bikali halgazdaság alkalmazottai. A centiket méricskélik, mert bár bömbölve ömlik a tó vize a csatornába - onnan az Almás-patakba, majd a Fekete-vizen át a Drávába -, de az éjszakai eső nyomán újabb emelkedésre számítanak. S ha a körárok nem bírja - mondja az idősebb „akkor Szigetvárnak annyi..-Soha, de soha ilyen rettentő sok vizünk még nem volt! Hangjába mintha félelem is vegyülne. * Merőben más a vízmémökök véleménye. Ahogy szalad velünk az autó, egyikük megszólal: — Milyen szépek ezek a vizek! Ök a természet kártyáival gondnkodnak. Sok eső, sok víz. És régebben, amikor még nem az aszályos évek voltak a jellemzőek, a tavaszi áradás, az elöntött mély területek természetesek voltak. Megvan a védekezés módja, szervezete. Tulajdonképpen most úgy érezhetik magukat, mint a hosszú időn át harc nélküli tábornokok. S mert a december óta tartó csapadékos időjárás nem enged lazítást, s az is meglehet, hogy a java még hátravan: a legteljesebb készültségben élnek. Előnyük a víztől félőkkel szemben: ismerik a terepet, az ellenfelet. Hogy a tavaszi olvadás majd mekkora tömegű hótól szabadítja meg a hegyeket, milyen vízállást okoz ez a folyókon, talán január végén becsülhető. Addig is azonban már minden a helyén van: a lapáttól a homokzsákig, a kaszált rézsűktől a szivattyúkig, az állandó felügyelettől a védekezést majd irányítóknak a szállásáig. Telefonnal és hideg-meleg folyóvízzel. Mészáros Attila
