Új Dunántúli Napló, 1994. január (5. évfolyam, 1-30. szám)
1994-01-14 / 13. szám
Minden pénteken MAGAZIN 1994. január 17- január 23. A választások előtt kormánydöntés Miután Magyarország a prágai csúcstalálkozón már deklarálta készségét, hogy csatlakozzék a Közép-Kelet-Európának felkínált NATO-békepartnerség programhoz, most a kormány döntésére vár az aláírás részleteinek meghatározása. Boross Péter kormányfő Prágában úgy nyilatkozott, hogy reményei szerint a békepartnerséggel kapcsolatos magyar aláírásra még a választások előtt sor kerülhet. Nincs influenza-járvány Bár az elmúlt héten megnőtt az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma, és egyes helyeken tömeges megbetegedések is előfordultak, sem megyei, sem országos influenza- járvány nincs még hazánkban. Erről az Országos Közegészségügyi Intézet osztályvezető főorvosa adott tájékoztatást. Az ipari miniszter Szászváron A Kereszténydemokrata Néppárt Baranya Megyei Elnöksége szervezésében ma Szászvárra látogat Latorcai János ipari és kereskedelmi miniszter. A vendég először látogatást tesz a helyi bányatársaságnál, majd a polgármesteri hivatalban tájékoztatót tart a KDNP bányászattal kapcsolatos gazdasági és politikai állásfoglalásáról, illetve programjáról. Jeszenszky Géza Varsóba utazik Jeszenszky Géza külügyminiszter pénteken egy napos hivatalos látogatást tesz Varsóban. Ennek során négyszemközti megbeszélést folytat Andrzej Olechowski lengyel külügyminiszterrel, fogadja őt Lech Walesa államfő, Waldemar Pawlak miniszterelnök, és találkozik a parlament vezetőivel is. A külügyminiszterek vezetésével tárgyaló delegációk a nap folyamán elsősorban a kétoldalú kapcsolatokról folytatnak megbeszéléseket, ezen belül a lengyel fél a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének kérdését tartja a legfontosabbnak. A Nurejev-verseny balett-gálája Pécsett Ma (a Traviata előadás helyett) a budapesti Rudolf Nure- jev Nemzetközi Balettverseny estjére kerül sor a Pécsi Nemzeti Színházban. Századunk kiemelkedő balettművésze a sors véletlene folytán épp Budapesten lépett életében utoljára színpadra, és ez a momentum adta az ötletet, hogy a művész halálának első évfordulóján klasszikus balettversenyt rendezzenek Magyarországon Nurejev emlékére. A verseny a héten zajlott, a győztesek most - akár csak más vidéki városoban - Pécsett is bemutatkoznak. 1 PÉCS 0,1 \\ A**, 'ttrl Sok a szerviz, kevés a mester Mikor lesz minőségi a szolgáltatás? (13. oldal) KÖZÉLETI NAPILAP UJ Dunántúli napló V. évfolyam, 13. szám 1994. január 14., péntek Ára: 16,30 Ft Költségvetési és média-háború Pécs Közgyűlése nem szavazta meg a tömegközlekedés új tarifáit A pénz, illetve a pénzszűke volt a vezérmotívuma Pécs Közgyűlése ez évi első, tegnapi ülésének, amely a hagyományokhoz méltón ezúttal is torzóban maradt. Ennek a költség- vetési koncepció szövegértelmezések miatt elhúzódott tárgyalása volt a legfőbb oka. No meg az, hogy egyelőre milliárdos nagyságrendű hézag mutatkozik hiányként a város várható költségvetési bevételei és kiadásai között. Még bemelegítésként sürgősséggel tárgyalta a testület a rendkívüli időjárás miatt kialakult vízkár-elhárítási feladatokat - amelyek leginkább Hird Újtelepén jelentkeztek - és 6 millió forintot szavazott meg az ezzel kapcsolatos munkák elvégzésére. Ez után a közgyűlés hosszabb vitát folytatva utólagosan - s a tárgyalás terjedelméhez képest végül meglepően nagy többséggel - jóváhagyta az önkormányzat vezető tisztségviselőinek azon intézkedését, amellyel az állami adóztatás elől a közgyűlés által alapított alapítványokba menekítették a Vagyonkezelő Kft.-nél keletkezett nyereséget. A nemcsak több oldalról kifogásolt, de eleve el is ismert hatáskör-túllépésre azért került sor, mert az év végén nem volt már mód a testület összehívására. A belváros részletes rendezési terve kisebb módosítása után került sor a Pécs Tömeg- közlekedési Rt. még tavalyról áthúzódott tarifaemelési kérelmének tárgyalására. A közlekedési és kommunális bizottság javaslatával támogatta az általa indokoltnak minősített kérelmet, amely ellen igazán érdemi, (Folytatás a 2. oldalon.) Februárban a parlament elé viszik A kormány a médiatörvényről A kinevezési törvényt elemző alkotmánybírósági határozatot egyértelműnek ítéli meg, s továbbra is ezen értelmezés szerint kívánja betölteni a tévé- és rádióelnöki posztot a kormány - értesült lapunk tegnap este, a kormányülés után. Az ülés egyik napirendjeként tárgyalt médiatörvény-tervezet tárcák közötti egyeztetése ugyan még tart, de az már eldőlt, hogy a kormány február 7-ikén a parlament elé terjeszti, majd megkezdi az egyeztetést a pártokkal. Mint megtudtuk, a jelenlegi, 150 szakaszból álló törvénytervezet az előzőhöz hasonlóan közalapítványi formában, egy kuratórium által felügyelten, a kormánytól szervezetileg és pénzügyileg is független konstrukcióban írja le a két intézményt. Lényeges változást az előző, sikertelen tervezethez képest az új nem tartalmaz (az időközi jogszabályi változásokat átvezették rajta), így elfogadására, illetve elutasítására információforrásunk szerint közel azonos az esély. Pauska Találkozás a pártok képviselőivel A választások közeledtével a pártokkal való kapcsolatokat bővítené szeretné az Új Dunántúli Napló. Lapunk a korábbi választási időszakban is kiegyensúlyozottan foglalkozott a politikai csoportosulások programjainak és képviselőinek bemutatásával. Azért, hogy ez a legközelebbi választásokon is így legyen, január 17-én hétfőn 10 órakor Pécsett, az Új Dunántúli Napló szerkesztőségében (Pécs, Rákóczi u. 34) valamennyi, Baranyában is tagsággal rendelkező és a választásokon indulni kívánó párt, szövetség, szervezet képviselőivel találkozunk. Meghívásunkat az érintettek elfogadták, lapunk pedig azt szeretné, ha ez a megbeszélés hozzájárulhatna a választási kampány nyugodt lebonyolításához. Magyarok „partnersége” A Honvédelmi Minisztérium szakértői már javában dolgoznak azokon a terveken, amelyek alapján a magyar katonák kapcsolódhatnak a Partnerség a békéért elnevezésű NATO-programhoz. Kiss Csaba védelempolitikai főosztályvezető elmondta, hogy a munkálatokat már októberben elkezdték, hiszen akkor látott nyilvánosságot először ez a NATO-javaslat. Ennek megfelelően a jövőben a NATO-normákhoz kell közelíteni a védelmi tervezés és költségvetés átláthatóságát, a civil ellenőrzés erősítését. A jövőben a magyar katonák nemcsak egyéni megfigyelőként vesznek majd részt a békefenntartásban, hanem önálló alegységeket képeznek ki humanitárius segítségnyújtásra, katasztrófa-elhárításra. Ezen kívül kijelölnek olyan csapatokat és alegységeket, amelyek képesek együttműködni a NATO-alakulatokkal. Tevékenységük összehangolására már ez év második felében kisebb közös gyakorlatok várhatók. A boldog öröm jelzi, hogy újra van munkahelye sok vasasi bányásznak Löffler Gábor felvétele Jön a munkaerő Vasasra Márciusra várható a termelés beindítása Az elmúlt év végén újra megnyitott Vasas Bányaüzem munkaügyi irodájának kilincsét délelőttönként egymásnak adják az új felvételisek és a visszatérők. Schaller Károly sajnálkozással vegyes örömmel fogadja a jelentkezők tömegét. Minden munkás kéz elkel ugyanis Vasason, de nem mindenkit tudnak azonnal munkába állítani.- Csak azokat az embereket tudjuk azonnal fölvenni, akiknek a munkájára azonnal szükségünk van. Pillanatnyilag a főfeltáró vágatban a vasút és a csővezetékek visszaépítése, vagyis a szállítási feltételek biztosítása folyik. Jövő hét elején láthatunk neki a vágatbővítési tevékenységnek, és a terveink szerint február végén, március elején indulhat a termelés. Ennek megfelelően végezzük majd a létszám feltöltését először (Folytatás a 3. oldalon) Lesz-e kapaszkodósáv Mánfa és Pécs között? A Komlói Önkormányzat 1992-ben kezdeményezte újra, s azóta is többször a Pécs-Kapos- vár útvonalon a kapaszkodósáv megépítését, ami Árpád-tetőtől Mániáig 3,8 kilométeres útszakasz szélesítését, balesetveszélyes hajtűkanyarok „megszelídítését” jelentené. Egyéb előnyeit - menetidőcsökkenés, észak-déli irányú csatlakozás egy jövőbeni balatoni vagy kelet-nyugati irányú útprogramhoz, a terület felértékelődése - ne is részletezzük. Tegnap a Pécsi Közúti Igazgatóságon kivitelezők, lebonyolítók és az érintett önkormányzatok képviselői találkoztak közös szándéknyilatkozat kialakításának reményében. Kis István, a beruházást irányító közúti igazgatóság főmérnöke elmondta, a 270 milliós útépítéshez mindössze 20 millió forint önkormányzati „saját erőre” lenne szükség, hogy zöld jelzést kapjon és májusi kezdéssel 1995 végéig befejeződjön. Ez az összeg az Útalap 20 millió forintját és a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium 1CT millióját egészítené ki 50-re, és a munkák elkezdéséhez szükéges. Tóth József, Komló polgármestere megerősítette, a szaktárcák vezetői hathatós támogatást ígértek, a költségek további, döntő hányadát a Közlekedési Hírközlési és Vízügyi Minisztérium vállalja. Komló 5 milliót különítene el erre. Most kéznyújtásnyira van a megvalósítása, halogatása a beruházást a XXI. századra utalná. Sürgető lenne a döntés, a latolgatás szerint Pécs 10, a megye talán 5 millióval segítene, kérdés, mennyire találkozik ez a déli elkerülő útra 40 milliót tervező pécsiek szándékávahB. .R. A baleset helyszínén tizen vesztették életüket Läufer László felvétele Tizenkettőre emelkedett a halottak száma Közúti katasztrófa Taszáron Éjfél sem volt még. Éppen néhány perc hiányzott ahhoz, hogy egy másik nap következzen el, amikor a 61-es főúton a rendőrök a buszsofőr lábát keresték. Előtte, fél hét után néhány perccel, egy 33 embert szállító autóbusz és egy pótkocsit vontató teherautó találkozott egymással. A pótkocsin több tonnányi fémlemezt szállítottak (volna) Ausztriából Bonyhádra. A túlterhelt- pótkocsi áttért a másik oldalra, az éppen szembejövő busz sofőrjének pedig már egy gyors kormánymozdulat lehetősége sem adatott meg. A fémlemezek leomlottak és mészároltak, mint valami kés, amely nem tudhat arról, miért és hova dobják. Éjfél van és nagyon fázunk. Az enyhe idő ellenére így vezetjük le a rettenetes látvány okozta sokkot. A baleset helyszínén vértócsák, szanaszét heverő ruhacafatok, cipők - némelyik a gazdájához tartozó leszakadt lábszármaradvánnyal -, a busz szétszóródott szerszám- készlete, amelyre ehhez a járműhöz már sohasem lesz szükség, a kasszából kiszóródott papír- és fémpénzek, tizenketten utolsó menetjegyüket váltották meg. Az út szélén a temetkezési vállalat - szemtanúk szerint a mentőknél előbb a helyszínre érő - emberei végzik munkájukat. Arcuk rezzenéstelen, nekem már közönyösnek tűnik - annyira megszokták a halált, hogy ez a látvány sem rendíti meg őket? Végtagjukat nélkülözni kényszerült, eltorzult, vérpéppel borított arcú emberek fekszenek sorban. (Folytatás az 5. oldalon)