Új Dunántúli Napló, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)

1993-11-04 / 301. szám

9 4 aj Dunántúli napló Események - Programok 1993. november 4., csütörtök Megemlékezés egy filozófus-költőről Augsburger-Rónay Istvánért zendült fel tegnap Schubert Német miséje a Pécsi Bazili­kában a Baden-württembergi Dalosszövetség kórusának előadásában. Este emlékün­nepség kezdődött a Leőwey Gimnáziumban Mozart, Beet­hoven, Brahms darabok kísére­tében. — Augsburger-Rónay István 1840-ben született Szentfülö- pön, 1859-ben Pécsett érettsé­gizett, majd teológiai tanulmá­nyokat folytatott Bécsben. Je­lentős gondolkodó, költő, s fő­ként teológus volt, aki papi szolgálatának keretében verse­ket írt német, magyar és latin nyelven. Az emlékünnepség szervezője, Hengl Nándor, ta­valy bukkant rá Rónay István három magyarul írott költemé­nyére. Mint apatini esperest a Liberális Párt listáján 1875-től háromszor választották be a budapesti Parlamentbe. A halá­lának 100. évfordulójára ren­dezett emlékünnepséget Bécs, Esztergom, Budapest után most Pécsett hallhatta-láthatta a közönség. A hangversenyen közremű­ködött Elisabeth Haumann szoprán énekes, Günter Krie­ger zongorán, valamint a nagymányoki, mecseknádasdi, mágocsi, mohácsi és szederké­nyi néptáncegyüttesek, nemze­tiségi kórusok. K. G. A Baden-württembergi Dalosszövetség kórusának hangver­senye a pécsi Bazilikában Fotó: Szundi György A Németh László utcai óvodának ajándékozta Varga Imre a képen látható, közel 11 kilós óriás karalábét. Még két, ehhez hasonló hatalmas zöldség termett Orfűn, a Mecsekrákosi ut­cában, Szlovákiából származó vetőmagról. Fotó: Szundi György MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából KÁROLY nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 6.29, nyugszik 16.25 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 410-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUTI JÁNOS Ma 9-12 óráig panaszügyekben fogad, a 410-046-os számon hívható: HETÉNYIJÁNOSNÉ Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 415-000-es számon: NAGY ISTVÁN A fagy névjegye A szép, napos ősz után egyik napról a másikra bekopogott a tél. Igaz, hogy csak hajnalon­ként, de már befagyott szélvé­dők várták a munkába induló autósokat. Előkerült a jégoldó, a vakaró, - már akinek van. Köz­ben néhány pillantás az órára. Nehéz az átállás a téli autózásra, pedig még hol van az igazi! Csikorgó önindítók, köhécselő motorok, füstgomolyokat prüszkölő kipufogók. Van, aki dühösen zárja le a kocsit, mi­után meg se nyikkan az akku. Más még bízik és kitartóan kö­szörül, próbálkozik. Az idő per­sze múlik. A busz meg elmegy. Kis késéssel mindenki azért célhoz ér. A fagy körbenézett és leadta névjegyét. A kiskert-bér­lők szomorúan nézik a megbar- nult, kókadt paprikákat. Elfagy­tak, megpuhultak, használhatat­lanná váltak. Nem a feledé- kenység hagyta a töveken, ha­nem még bíztak, mert a nyári esőhiány miatt kitolódott az érés időszaka. Ám az első fagy mindent elintézett. Hiába, a naptár szerint is itt volt a belépő ideje. R. Gy. Időjárás Eleinte borult idő várható, többfelé esővel, majd időnként felszakadozik a felhőzet, egyre kevesebb helyen valószínű csa­padék. Éjszaka többfelé párás, ködös lesz a levegő. Vízállás: Mohács 345 cm, apadó, vízhő 8,8, őrtilos 150 cm, változatlan, 5,0, Barcs 191 cm apadó, 10,1, Barcs 328 cm, apadó, 9,7. Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek belbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei já­rás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi fel­vételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napo­kon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el Pécs és Baranya megye területéről. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat, sebészet: POTE I. Sebészeti és Belgyó­gyászati Klinika. Baleseti sebé­szet: POTE Traumatológiai Önálló Osztálya. Égési sérülé­sek: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvéte­Totem-név A Károly nevünk ógermán eredetű, legénykét, ügyes em­bert jelent. í&láv eredete szerint királyi a jelentése. A mi nyel­vünkben szerepel egy ősi to- tem-név, a Karuly. — Új helyen egy nyugdí­jas-szervezet. A csaknem 150 tagot tömörítő Szénbányák Igazgatósági Nyugdíjas Alap­szervezete új helyen, Pécsett, a Nagy Lajos u- 11-ben működik. A panaszosokat szerdánként 9-12 óráig várják. A közösség elnöke Áry Bálint, elnökhelyet­tes Szonntág József, gazdasági vezető Lenkei Ottó, az ellen­őrző bizottság vezetője Fegy- vemeki Lajosné, a szociális bi­zottságot Istvánfalvy Miklós vezeti. — Kikötővárosi szövetség. Mohácson, a Széchenyi tér 1-ben működik a Duna Menti Kikötővárosok Szövetsége, mely több mint egy esztendeje alakult. A főtitkár Csordás László. Várják az új tagok, tá­mogatók jelentkezését, hogy nemzetközi kapcsolatokat ala­kíthassanak ki; Levélcím: 7700 Mohács, pf.: 141. — őrületesen agresszív ze­nét játszik a szombathelyi Ext­reme Deformity együttes, mely pénteken 21 órakor a pécsi Gyár-cukrászdában mutatkozik be. A csapat a progresz- szív-techno death grind irányza­tot követi. T— Jubiláló női kórus. A Ciszterci Diákszövetség Janus Pannonius Kórusa jövőre ün­nepli alapítása 30. évfordulóját. Idén nyáron készült el a félszáz fős közösség 50 perces műsoros kazettája. Áprilisban jubileumi koncert-sorozatot rendeznek német és olasz kórusok közre­működésével. — A vidéki szakértő. A Pé­csett élő Köves Imre a Nyugdí­jasok Országos Kamarája sajtó- bizottságának vidéki szakértője lett, aki a sajtótermékeket szem­lézi, tartja a szerkesztőségekkel a kapcsolatot. Megyénk lapjai az elmúlt egy évben csaknem 100 cikkben foglalkoztak a nyugdíjasok ügyeivel. A cím­lista 12 oldalas. A vidék egyet­len kamarai sajtó-szakértője a 329-747-es telefonon érhető el. — Téves a fénykép. Tegnapi számunkban az 5. oldalon „Új orvosi ügyelet Pécsváradon” címmel megjelent írásunknál technikai hibából tévesen jelent meg a fénykép. A hétközi or­vosi ügyeletet a Pécsvárad, Dó­zsa György u. 3. szám alatti egészségügyi központban látják el, így a betegek ezt a létesít­ményt keressék majd fel a jövő­ben. — Hirtelen melegedés. Me­gyénket délnyugat felől mele­gebb légáramlat érte el. Kedden napközben a Pogányi Meteoro­lógiai Főállomáson plusz 3 fo­kot, míg tegnap 10 fokot mér­tek. A keddről szerdára virradó éjszaka 21 órakor 1 fok volt, míg hajnali 2-kor 4 fokot muta­tott a hőmérő. lét a Neurológiai Klinika; pszi­chiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja. Min­dennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órá­tól: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügye­leti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 414-347. Rendezvények Árpádházi Szent Erzsébetről tart diaporáma-előadást Póhly János kanonok ma 18 órakor a pécsi Lenau-házban. Szöveget mond Mensáros László, el­hangzik Liszt: Árpádházi Szent Erzsébet című oratóriuma. Pécsett, a Bartók Béla utcai Don go Jazz Bárban ma 20 órá­tól újra bemutatkozik a Fúzió Jazz együttes. Várják a játszani kívánó más együtteseket és ze­nészeket is. Izgasd fel magad! címmel ma 19 órakor a Sziámi zenekar ad koncertet a pécsi DOZSO-ban. Az est vendége a Nulladik Vál­tozat zenekar. Taggyűlést tart november 5-én, pénteken délután négy órakor a Nyugdíjasok Pécsi Egyesülete, a MÁV Szociális épületének (Rét u., Vasút u. sa­rok) éttermében. Ezt követően teadélután rendeznek. Holnap 20 órakor a pécsi IH World Music Klubjában a Bagi-Rozs Duó zenél. A Pécsi Nyomdász Egyesület november 8-iki, hétfői összejö­vetelét 16 órai kezdettel tartja az MTV Pécsi Stúdiója étter­mében. Házigazda: Békés Sán­dor stúdióvezető. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőinté­zet földszinti ügyeleti helyisé­geiben, gyermekek részére is. Telefon: 414-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órá­tól másnap reggel 7 óráig. Tele­fon: 310-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Lánc u. 20. 10/8. sz. gyógyszertár; Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a Közlemények Dr. Vastagh Pál országgyű­lési képviselő és Kocsi László elnökségi tag részvételével ön- kormányzati fórumot rendez az MSZP Siklósi Szervezete hol­nap 14 órakor a siklósi TESZ-székházban. Majd 18 órakor a helyi Szakmunkáskép­zőben lakossági fórumot tart a két politikus. A KDNP nagygyűlést rendez Harkányban, az Általános Isko­lában november 6-án 15 órakor. Előadók Ursprung János és Dr. Kapitány József. Ma 16-18 óráig Pécsett, a Tüzér u. 3/1-ben ingyenes jogi tanácsadást vezet dr. Monori Ferenc. A Pozsgay Imre és Bíró Zol­tán vezette Nemzeti Demokrata Szövetség Pécsi Szervezete na­ponta 15-18 óráig fogadóórát szervez, csütörtökönként ugyanebben az időpontban in­gyenes jogsegélyszolgálatot nyújt a Nagy Lajos király u. 9-ben. A pécsi Leőwey Gimnázi­umban működő Rock and Roll Klub és Iskola november 7-én az ötvenes évek táncait kedve­lőknek nyitott összejövetelt szervez a Fordán Centerben. 412-390-es számon, este 7 órá­tól másnap reggel 7 óráig. Pécs városi éjszakai ügyele­tes állatorvos dr. Koszorús Jó­zsef Pécs, Angster József u. 12. T.: 332-894. A MMSz pécsi csoportja in­gyenes orvosi és tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül Pécs, Janus Pannonius u. 6. szám. 12-13-ig tüdőgyógyá­szat, 14-16-ig belgyógyászat, 16.30-17.30-ig psychiátria, 16- 18-ig nőgyógyászat. Jogi ta­nácsadó szolgálata naponta 17- 19 óráig. Ma nyugdíjügyek. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécs, Konzum Iroda­ház. Tel.: 72-312-277/17. Ifj. pszichológiai tanácsadás ma 16-18 óráig, József A. Műv. Ház., Pécs, Corvin u. 20. Két Lotti A 44. heti Két Lotti (33-ból 3-at) játékban a 3+3-asokrajutó nettó 17 819 241 Ft halmozódik a 6-os nyerőosztályban. A 3-asok nyereménye: 32 909, a 2-eseké 245 Ft. A nyerőszámok 19, 29,43 és 12,18, 54. — Új tisztségviselők mu­tatkoztak be tegnap az SZDSZ nyitott teadélutánján Pécsett, a Felsőmalom u. 3-ban. Merk Márta, dr.Németh Tibor és Wemer József most lettek me­gyei ügyvivők. A házigazda Bretter Zoltán parlamenti kép­viselő volt. — Égi huszárok címmel összejövetelt rendez a Magyar Veterán Repülők Egyesülete ma 14 órakor a Pécsi Helyőrségi Klubban. Videó-előadást tart Doma Sándor alezredes, aki MIG-21-es gépével részt vett a Royal Air Force 75. születés­napjára a Fairfort-ban megtar­tott világ-repülőnapon. — Temetők. Tám László fo­tóművész Német temetők Ma­gyarországon című tárlata nyí­lik ma 16 órakor a szekszárdi Művészetek Házában. Szervező a Német Nemzetiségi Egyesü­let. — Belga művész koncertje. Stefan Meylaers zongorakon­certjét tartják a pécsi Művésze­tek Házában holnap 19 órakor, melyen közreműködik Kovács István Ki mit tud?-győztes is. SZOBANÖVÉNY­VÁSÁR HiiHffli REKLÁMAJÁNLATI Nk: PÁFRÁNY M Fi Pécs. Helyőrségi Klub (Király u. 13.) nov. 3-4-5 (szerda-csütörtök-péntek) 9-18 óráig A gazdaság Az MSZP Szigetvári Elnök­sége ma 17.30-kor a Deák téri Pártok Házában lakossági fó­rumot szervez, melynek témája az ország gazdasági helyzete, a párt gazdaságpolitikai elképze­lései lesznek. Meghívott előadó dr. Békési László parlamenti képviselő, a párt gazdaságpoli­tikai szakértője. ✓ EK.: Eutanázia Pécs-Baranyai Értelmiségi Klub a Vasutas Művelődési Házban ma 20 órakor rendezi az „Eutanázia: szenzáció, vagy va­lóság?” című programot. Ven­dégek: dr. Blasszauer Béla, a POTE Magatartás Tudományi Intézetének tudományos fő­munkatársa és dr. Bányai Elek, a Pécs-Baranyai Orvos-Klub elnöke. Utána az „Európai kö­zösségek iskolarendszere szakmai, politikai szempont­ból” című fórum következik, melynek vendég-előadója Jör­gen Olsen, a Európai Iskolák minisztereinek miniszteri meg­bízottja, igazgatótanácsának el­nöke. Szponzorok az M. H. B. Nyitott Társadalom Alapítvány, a Három Cédrus Ételbár és a Pult Kft. Pécsről pécsieknek pécsiekkel A fenti címmel ma 15 órától a 873 kilohertzes középhullá­mon új műsorral jelentkezik a Pécsi Stúdió Kovács Imre szer­kesztésében. A riporter város­védő, levéltáros- és helytörté­nész-szakemberrel szövetkezett az egyórás adásban, így társai dr.Marton István, dr.Vargha Dezső, valamint dr. Bez.erédy Győző. A telefonos rejtvény témája a város különleges, fő­ként hely történelmi titkai. A szerkesztők leveleket is várnak. Falufórum Dr. Kapronczay József or­szággyűlési képviselő ma 18 órakor falufórumot tart a Szen- tegáti kastélyban. A holnapi fó­rum 18 órakor kezdődik a Pata- poklosi Kultúrházban. FELE-mdi HULLÁMPALA 112x175 cm 340 Ft ÁFÁS áron kapható 8.00 - 16.00-ig PÉCS-ÜSZÖGPUSZTA Tel.: 72/310-311/65 Egészségügyi szolgálat i í i

Next

/
Oldalképek
Tartalom