Új Dunántúli Napló, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)

1993-11-04 / 301. szám

1993. november 4., csütörtök A mai nap aj Dunántúli napló 5 A Dómmúzeum Alapítvány kuratóriumi ülése Az építkezés megtorpanása csak átmeneti Az elsősorban pénzügyi ne­hézségek ellenére tovább foly­tatja tevékenységét a Dómmú­zeum Alapítvány, amelynek ku­ratóriuma tegnap tartotta ülését a Baranya megyei Múzeumok székházában. Mayer Mihály megyéspüspök, a kuratórium elnöke elmondta, 1990-ben, még a rendszerváltozás előtt lé­tesült az alapítvány 50 millió forintos költségvetéssel, ez azonban azóta megnőtt. Ezért fontos kijelölni a tervezők, kivi­telezők tennivalóit, és szüksé­ges kijelölni a határokat is. A majdani Dómmúzeum a Székesegyházhoz csatlakozva kívánja bemutatni a pécsi Dóm fennmaradt szoboranyagát. En­nek legkiemelkedőbb részei a románkori kövek, amelyeket a századforduló óta ismer műtör­ténet. De további értékes szo­boremlékek tartoznak e kollek­cióhoz a későbbi korokból is. Mindez ma Vasason áll raktár­ban. Dr. Várkonyi György művé­szettörténész, a kuratórium tit­kára az alapítvány célok megva­lósulását illetőleg elmondta: az európai szempontból is ritka szoboranyag restaurációja elké­szült. Elhelyezése jobb a koráb­biaknál, de csak átmenetileg. A vasasi raktár ugyanis beázik. A kőanyag méltó elhelyezése cél­jára épülő Dómmúzeumnak el­készült a héja, a belső galéria, a födémszint, a tető egy része. Ehhez a püspökség most készít­teti az üvegtetőt. Az építkezés jelenleg befejezetlenül áll, gon­dolni kell a továbblépésre, to­vábbá a meglevő építmény őr­zésére. Az állás oka pénzügyi ere­detű: 1993-ban drasztikusan csökkentek az alapítvány bevé­telei. Előreláthatólag mintegy százmillió forintra volna szük­ség a múzeum megnyitásához. A püspökség, Pécs város, Bara­nya megye valamint a művelő­dési tárca és az Országos Mű­emlékvédelmi Hivatal, a kura­tórium tagjai összegezték a te­endőket és a mozgósítható for­rásokat. Úgy döntöttek, a ne­hézségek ellenére sem monda­nak le a Dómmúzeum létreho­zásáról. Erejükhöz mérten biz­tosítják a rendszeres támoga­tást. Alapítványi keretek között azonban ezt a nagy léptékű programot nem lehet megvaló­sítani, kormányzati szintű segít­ségre van szükség, és szponzo­rokat is mozgósítani szeretné­nek. Elősegítené a támogatások idekerülését, ha elkészülne a múzeum egy része és meg­nyílna a közönség előtt a teljes befejezésig. Például az altemp- lomi lejáratok faliképéi kerül­hetnének ide, a román kori szo­boranyag leghíresebb részei - javasolta dr. Tóth Melinda mű­vészettörténész. Bemutatásuk további támogatókat hozhat a Dómmúzeum ügyének. G. O. Az egyik legismertebb pécsi faragvány Pénteken Pécsett kitöltik a teszteket Intelligenciahányados Immáron második alkalom­mal nyílik lehetőségük a bara­nyaiaknak arra, hogy kitölthes­sék a Mensa Világszervezeté­nek magyarországi társasága ál­tal ajánlott IQ-tesztet. A Mensa HungarlQa célja, hogy hazánk­ban is felkutassák, elősegítsék az emberiség javára fordítható intelligenciát. A költségtérítés fejében köz­readott teszteket kitöltés után Londonban értékelik ki. Mint megtudtuk, a Pécsi Ifjúsági Házban november 5-én 14.30-kor, valamint 16 órakor kezdődő tesztkitöltésen többek­nek lehet esélyük arra, hogy el­érjék a 148 feletti eredményt. Ez a szint arra jogosítja fel az átlagosnál jobb adottságokkal, lényegesen magasabb logikai intelligenciával megáldott sze­mélyeket, hogy felvételüket kérjék a Mensa HungarIQa-ba. A statisztikai adatok azt bizo­nyítják, hogy az utcán sétálgató polgárok közül minden ötvene­diknek esélye van a 148 as IQ meghaladására, vagyis a kishi­tűség sokak esetében valószínű­leg indokolatlan. Az 1946-ban Angliában megalakult Mensának ma már több mint 100 ezer tagja van, és több mint száz országban jött létre szervezete. A tagság a leg­különbözőbb korosztályt, isko­lai végzettséget, foglalkozást, nemzetiséget és kultúrát képvi­selők köréből kerül ki, s ami ta­lán sokak számára szimpatikus lehet: politikai, vallási, vagy ideológiai kapcsolatoktól men­tesek a szervezetek. A Mensa társaságai igyekez­nek fórumot biztosítani a tagok számára elképzeléseik, ötleteik kibontakoztatására, melynek érdekében előadásokat, nem­zetközi összejöveteleket is szerveznek. Balog N. • « Önnek is fontos a pénztárcája állapota? Nekem nagyon! És a pénztárcám tanácsára az OPEL ASTRÁT választottam Nem bántam meg a választásomat Az OPEL ASTRA a legolcsóbb a középkategóriában ASTRÁM vezetése - a megbízható német technológiának köszönhetően - valódi élvezet. A tökéletes biztonsághoz és kényelemhez kiváló teljesítmény is járul, amelyet az erős és nagyon gazdaságos motor biztosít Az ASTRA egy szintbe hozott üvegezése javítja a jármű légellenállását, csökkenti az üzemanyag-fogyasztást és minimalizálja a szélzajt a simább, csendesebb utazás érdekében. Mellette szól a megbízható szervizháttér az Opel Assistance támogatásával Az sem utolsó szempont hogy kedvező finanszírozási feltételekkel jutottam hozzá /Opel lízing már magánszemélyeknek is, részletfizetési lehetőség/ Az Opel-Gergely Márkakereskedés, Pécs, Kiskőszeg u. 9. sz. alatti telepén vásároltam új autómat, ahol vásárlás előtt széles körűen tájékoztattak lehetőségeimről Ma már csak el kell fordítanom a slusszkulcsot és a célszerű ASTRA izgalmassá válik •0­OPEL OPEL MÁSKAK ÜVliíLET 7627 Pics KUcSnog a 9. Istentiszteletek vakolatomlással Felújították a harkányi református templomot Kívül is megszépült az épület Amikor a hívek vasárnapon­ként helyet foglaltak a karzaton, és szerencséjükre épp nem po­tyogott a fejükre a megrokkant mennyezetről némi vakolat, ta­lán csak Vincze István lelkész így imádkozott magában: le­gyen már vége ennek az áldat­lan állapotnak.-A konfirmáció alkalmával meg is kértem a hozzátartozókat ne üljenek le, nehogy pont ak­kor történjék baj - mondja. Tavaly nyár közepén, július 28-án a harkányi református templomban a karzat fölötti ré­szen néhány négyzetméteren le­szakadt a mennyezet. A fiatal tiszteletes, aki nem sokkal az eset előtt vette át a stafétabotot Bereczky Ildikó lelkésznőtől, azonnal statikust, szakembert Fotó: Szundi György hívatott. Sajnos csak hónapok múltán, november elején állapí­tották meg, hogy mekkora ösz- szegből tudják vállalni a felújí­tást. A több mint 1 millió 300 ezer forintos költségvetést azonban a presbitérium nem fogadta el, másik statikust, más szakembe­reket hívattak. 760 ezer volt a következő árajánlat, erre rábó­lintva kezdett el dolgozni egy helyi vállalkozó. A templom kálváriája ezzel nem ért véget. Az istentisztele­teket jobb híján a templomban tartották továbbra is, hisz pél­damutatóan szép számú a har­kányi református gyülekezet. A munka tehát megkezdődött, az első vállalkozó azonban, mikor egy hibás lépése kiderült, fogta kalapját. Végül az új kivitele­zők, a sellyei költségvetési üzem szakemberei fejezték be a közelmúltban a felújítást. Több mint egy év után elmondható tehát: nem életveszélyes többé a harkányi református templom.- Az önkormányzat műszaki osztályvezetőjének, Ördögh Istvánnak nagyon sokat kö­szönhetünk - mondja a lelkész. A kedvünkért például beült a kocsijába, és megkereste azt a cserépfajtát, ami megfelelő, és amiből lehet is kapni eleget. Természetesen nem lett elég a 700 ezer forint - ez az első hely­reállító cég számítása volt egyébként is -, 950 ezerbe ke­rült végül a rekonstrukció.- Csak nem valamennyi pénzt a hívek adták össze?- Már hónapokkal ezelőtt meghirdettem, hogy adakozza­nak, és össze is gyűlt 300-320 ezer forint. A többit a harkányi önkormányzat állta, nélkülük valóban nem mentünk volna semmire: 250 ezer forintot kap­tunk „ajándékba”, 350 ezret pe­dig három év alatt kell visszafi­zetnünk. A hagyományos október 31-i ünnepi hálaadói istentiszteleten több mint 200 hívő jelent meg, hogy meghallgassa Szálai Lajos egyházmegyei tanácsbírót és dr. Horváth Erzsébetet, a zsinati levéltár igazgatóját, aki a re­formáció mai szerepéről is szólt. A csaknem tíz éve felújí­tott templom idei kálváriája alatt persze születtek tanulságok is Vincze István számára:- Akadt olyan néni, aki ugyan ötezer forint nyugdíjat kap havonta, de a templom kedvéért eladott valami bútort, és háromezer forintot adomá­nyozott a felújításra. Akár a bib­liai szegény asszony és a két fil­lér esete. Szabó Anikó Megjelent a nagy­lexikon első kötete Megjelent a Magyar Nagyle­xikon első kötete. Közreadója az Akadémiai Kiadó szerdán mutatta be Budapesten a tizen­hat részesre tervezett sorozat első darabját a sajtó képviselő­inek. A Magyar Nagylexikon első kötete jubileumi napon je­lent meg, hiszen Széchenyi István gróf 1825-ben ezen a napon ajánlotta fel jövedelmé­nek egy részét a magyar tudo­mányos élet, a hazai tudósok javára. Minisztériumi átszervezés Novembertől négy szervezeti egységre - nevezetesen: Általá­nos Felsőoktatási-, Pedagógus- és Művészképzési-, Nemzet­közi Oktatási és Együttműkö­dési, valamint Tudományos Ügyek Főosztályára osztódott a Művelődési és Közoktatási Mi­nisztérium Felsőoktatási és Ku­tatási Főosztálya. Ugyancsak főosztállyá szerveződött a Fel­sőoktatási Koordinációs Iroda. Az átszervezésről Takács Jó­zsef, a négy főosztályt össze­fogó Felsőoktatási Koordiná­ciós Iroda vezetője tájékoztatta az MTI-t. Továbbképzés Szerdától három napos to­vábbképzésen vesznek részt a pécsi Nagy Lajos gimnázium pedagógusai. Tegnap dr.Kor- zenszky Richárd, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium miniszteri biztosa tartott elő­adást Az állami iskola és az egyházi iskola címen. Ma és holnap dr.Jelenits István pia­rista tartományfőnök, és dr. Szabó Ferenc teológus, író elő­adásával folytatódik a program. Ők a kereszténységről és a 20. századi eszmeáramlatokról be­szélnek. „Amíg az egészségem engedi, dolgozom” Nyugdíjba ment Siklós népszerű szemészfőorvosa Szinte nincs olyan ember Sik­lóson és környéken, akit ne is­merne, és aki ne ismerné dr. Lé- tai György szemészfőorvost, aki Komló, Pécs „érintésével” kö­zel húsz évi szolgálat után a tegnapi nappal nyugdíjba vo­nult. Mint a városi kórház megbízott igazgatója dr. Fa- ludi Zsigmond elmondta, Létai dr. kiemelkedő jelentőségű munkát végzett, a gyermek­szemészeti szűrővizsgálatok­kal. Kidolgozta a megelőzés többlépcsős formáját, s a kör­nyék óvodáskorú gyermekei­nek szűrése mellett megvalósí­totta a bölcsődébe kerülők rendszeres vizsgálatát, sőt a szülészeti alkalmazott kérdőí­ves módszerrel az öröklődő lá­táshibák kezelését. Munkájá­nak eredményeként iskolába csak jól látó, illetve szükséges esetén szemüveget viselő gyermek kerül. A kisgyermek- kori látáshibák időben történő felfedezésével és kezelésével olyan bajokat is orvosolt, me­lyeket később már nem lehetett volna olyan hatásosan kezelni. A szokásos rendelőintézeti munka mellett kisebb szemmű­téteket is végzett, s gyermek­szemészeti munkájával kapcso­latos tapasztalatait tudományos közleményekben tárta a szakma elé. Éveken keresztül az intézet etikai tanácsának ve­zetője volt, majd a rendszervál­tást követően megalakult or­vosi kamara első elnökének vá­lasztották. Az igazság az me­séli az igazgató, hogy a siklósi körzet két orvost kívánt volna, de valahogy nem népszerű szakma a szemészet. A státusz megvan, sőt mi több most a reményünk is, hogy az ismét meghirdetésre kerülő második szemorvosi állásnál érdemi je­lentkezésre számíthatunk. így a jövő év elején már bizonyára más lesz a helyzet, igaz, jelen­leg is ketten dolgoznak, mert Létai dr. mellett már rendel utódja dr. Horváth Andrea ta­nársegédnő, aki október 1-je óta főorvosként dolgozik in­tézményünkben.-Igaz, ami igaz az elején naponta 80 betegem volt - mondja dr. Létai György, de szerencsére nagyon jó segítőre találtam, Mangult Andrásné személyében. Munkánkat a kórház korábbi igazgatója, dr. Horváth Lajos is támogatta, így azután lassan „normalizáló­dott” a helyzet... Sikerült műszereket szereznünk, és idővel elértük, hogy a terüle­tünkön már nem volt olyan gyerek, aki ne szűrtünk volna. Azzal, hogy most nyugdíjas lettem még nem fejeződött be, mert szeretném tovább csi­nálni. Hetente két alkalommal visszajövök Siklósra. Amíg az egészségeiiEngedilolgozom... Kótány Dr. Létai György t. k 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom