Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)
1993-09-30 / 267. szám
A szokásostól eltérően ma 1993. október 4- október 10. Hajnali emberölés Az ok a féltékenység lehet (5. oldal) KÖZÉLETI NAPILAP QJ Dunántúlt napló IV. évfolyam, 267. szám 1993. szeptember 30., csütörtök Ára: 13,80 Ft Európába megy-e a megye? Konferencia a megyei önkormányzatok szerepéről Pénteki számunkban Jövőnk a közös Európa Az Új Dunántúli Napló visszatekintése a német újraegyesítésre, a magyar-német kapcsolatok alakulására - nyolc oldalon, pénteken. Öngyilkos határőr Siklóson A laktanyához közeli Köztársaság téren is hallották azokat a lövéseket kedden éjjel, melyeknek következtében egy fiatal, 18 éves határőr életét vesztette a helyi laktanyában. Hiába voltak gyorsak a mentők, hiszen az esetet követően percek alatt a városi kórházba szállították a sebesültet, a súlyos fejsérülést szenvedett pécsi illetőségű őrvezetőn már nem lehetett segíteni. A fiatalember tettének oka mindeddig ismeretlen, információink szerint a végzetes sorozatot megelőzően egy képes havilap flörtöléssel kapcsolatos tesztjét töltötte ki és búcsúlevelet hagyott hátra. A sajnálatos haláleset ügyében a vizsgálatot a katonai ügyészség folytatja. Kótány Pedagógiai Napok A Baranya Megyei Pedagógiai Intézet szervezésében szeptember 30 - október 2. között Pécsett, a Ságvári Művelődési Házban rendezik meg a VI. Baranyai Pedagógiai Napokat. Előadások hangzanak el a szakképzés új útjairól hazánkban, a gazdaságfejlesztési törekvésekről a régióban, a szakoktatás fejlesztésének lehetőségeiről és a vállalkozó iskolák szerepéről. Csak az MTK A tegnapi kupaszerda magyar vonatkozású eredményei: MTK-Reykjavik 0-0, Limasz- szol-Vác 4-0 (hosszabbítás után), Manchester-Kispest 2-1, FTC-Innsbruck 1-2. Csak az MTK jutott tovább. A Baranya Megyei Közgyűlés három évvel ezelőtti kezdeményezése, hogy olyan országos konferenciát tartsanak évente, amelynek témája a magyar középszintű államigazgatás problémáinak megvitatása, mára beérett. Sorrendben a harmadik „Európába megy-e a megye?” című konferenciát tartják, amelynek megnyitója tegnap délután volt a harkányi művelődési házban. Dr. Szűcs József, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, a konferencia házigazdájaként Tizenkilenc résztvevővel kezdődött meg szerdán a Független Jogász Fórum (FJF) által kezdeményezett pártközi egyeztető tárgyalás a Budapesti Ügyvédi Kamara épületében. A jelenlévők az 1994-es választások etikai kódexét dolgozzák ki. Mészáros Vilmos, az FJF elnöke elöljáróban elmondta: szervezete koordinatív tevéA magyar közjog értékes hagyományaira, illetve az elmúlt három év hazai tapasztalataira, valamint nemzetközi gyakorlatra kell épülnie annak a most zajló reformnak, amelynek során megújulhat a magyar köz- igazgatás, illetve az önkormányzatok munkája. Mindezt Boross Péter belügyminiszter állapította meg szerdán az ön- kormányzatok gazdálkodásával összefüggő kérdésekről rendezett I. Országos Önkormányzati Konferencián. A mintegy 600 önkormányzati tisztségviselő, szakértő köszöntette a résztvevőket. Emlékeztetett árrá, hogy három éve az első ilyen konferencián a megye szerepét tárgyalták meg. A második ezen túlmutatva a középszintű közigazgatás problémájának feldolgozását tűzte célul, ez a harmadik pedig már egyfajta munkakonferencia, amely az önkormányzatiság továbbfejlesztéséhez kíván segítséget adni, annak érdekében hogy az állami és önkormányzati igazgatás összehangoltabb legyen. A konferencia fővédnöke kenységet vállal a tárgyalássorozatban. A mostani egyeztetésre azért volt szükség, mert a Magyar Szocialista Párt által szervezett hasonló kezdeményezésen nem vett részt a Magyar Demokrata Fórum és a Kereszténydemokrata Néppárt. Az etikai kódex elfogadásának viszont csak akkor van értelme, (Folytatás a 2. oldalon) előtt a miniszter a közigazgatás és az önkormányzat eltérő jellegével foglalkozva rámutatott: súlyos zavarokhoz vezet, ha nem sikerül jogalkotói és jogalkalmazói téren szétválasztani e két területet. Ennek során egyértelműen el kell határolni a képviselőtestületek, illetve a polgármesterek és a jegyzők feladat- és hatáskörét. A megyékről szólva a miniszter úgy vélekedett, hogy hiba volt a középfok kiiktatása, hiszen az idő igazolta a választott megyegyűlések létjogosultságát. (Folytatás a 2. oldalon) Pécsi küldöttség Kolozsváron A kolozsvári székhellyel működő Interetnikus Párbeszéd Társaság meghívására Krippl Zoltán polgármester vezetésével pécsi önkormányzati küldöttség érkezett kedd este Kolozsvárra. A társaság annak ellensúlyozására invitálta meg a testvérváros küldöttségét, hogy a Gheorghe Funar vezette kolozsvári helyhatóság befagyasztotta a korábban kiépült kapcsolatokat. Szerdán a vendégek a kolozsvári Babes-Bolyai egyetemen tettek látogatást. A küldöttségnek tagja Papp László, a Janus Pannonius Tudományegyetem tanára, s a pécsieket Andrei Muga, a kolozsvári egyetem rektora fogadta. A két -egyetem megállapodott, hogy az oktatók eddig is megvalósult cseréje mellett diákcserét is előirányoznak és más formában is együttműködnek. A küldöttség felkereste a Báthory István alapította 2. számú elméleti líceumot, majd a sebészeti klinikára látogatott. A programban - amelyről értesítették a prefek- túrát és a városházát - nem szerepelt találkozó e hivatalok képviselőivel. Készül a választási etikai kódex A forgószínpad alkalmazásával sikerült elérni, hogy az előadás bővelkedik a látványos jelenetekben Fotó: Läufer László A színházi évad első előadása: Bohémélet Puccini Bohémélet című operájával nyitja meg kapuit az idei évadban a Pécsi Nemzeti Színház. A produkció már tavaly elkészült, de akkor mindössze csak háromszor láthatták a nézők a Horváth Zoltán rendezte előadást.-Itt annyi minden tennivalója van mindenkinek, hogy a nyáron volt mit felejteni - mondta a rendező, amikor tegnap délelőtt a próbán járva a feladatokról, a felújítás nehézségeiről kérdeztük. A próbafolyamat a végéhez közeledik, hiszen pénteken este már premier lesz. A tavalyi alapos felkészülés most hozza meg a gyümölcsét, s ez teszi lehetővé azt is, hogy viszonylag hamar a közönség elé kerüljön egy igazán népszerű opera, színvonalas előadásban. A csütörtök délelőtti próbán még volt igazítanivaló a világításon, s bár a munka nagyobb fennakadás nélkül folyt, minden résztvevő feszült figyelemmel dolgozott. (Folytatás az 5. oldalon) Jelentős járuléktartozás A társadalombiztosítási járuléktartozással, a korengedményes nyugdíjakkal, valamint a tb szervezeti megosztásával kapcsolatban hozott döntéseiről tájékoztatta az újságírókat szerdán a Nyugdíjbiztosítási Ön- kormányzat Elnöksége nevében Szeretni Lászlóné. Az alelnök rámutatott: ez év közepén a tb kintlevősége a kimutatások szerint 131 milliárd 735 millió forintot tett ki. Ez az adat ugyanakkor valószínűleg eltér a valós összegtől, mivel a tb ügyvitelrendszere csak közelítően pontos adatokat tud szolgáltatni. Ezen a helyzeten kíván változtatni azzal, hogy tervbe vette: félévenként pontos kimutatást kell kapnia minden munkáltatónak a járuléktartozásáról - mondta Szeremi Lászlóné. Az elnökség kezdeményezni fogja a késedelmi pótlék számításánál a havi kamatszámítást napi kamattal váltsák fel. Ennek mértékéről még nincs döntés, az valószínőleg a havi 4 százalékos kamat napi összegének felel majd meg. Ezek az elképzelések még csak a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat Elnökségének javaslatai. Véglegesítésükhöz mindkét önkormányzat közgyűlésének hozzá kell járulnia, majd pedig a parlamentnek is szükséges a jóváhagyása. Megvitatták a korengedményes nyugdíjak kérdését is. A korengedményes nyugdíjak meg nem fizetéséből csaknem 6 milliárd forintos kintlévősége származott eddig a tb-nek, ezért a testület szigorítani kíván a mostani gyakorlaton. A munkáltatók egy összegben lennének kötelesek befizetni a vállalt időtartam felére jutó összeget, illetve - amennyiben vállalják a teljes összeg befizetését - mentesülnek a nyugdíjemelésből fakadó pluszköltségek alól. Jelenleg mintegy 50 ezer ember részesül korengedményes nyugdíjban. (MTI) ' Maradnak a gyógyszerárak A társadalombiztosítási ön- kormányzatok a következő hónapokban lakossági fórumokat szerveznek az ország minden részében, hogy megismerhessék a biztosítottak véleményét: mire fordítsák a jövő évben rendelkezésre álló pénzt. A gyógyszer árának támogatása, vagy például a kórházi ellátás színvonalának emelése fontosabb-e a lakosság számára. Ezeknek a személyes találkozásoknak az is célja, hogy a biztosítottak érezzék, minőségileg új helyzet alakul a társadalombiztosítás területén - mondta Sándor László, a Magyar Szakszervezetek Országos Szervezetének alelnöke, a Társadalombiztosítási Egészségügyi Önkormányzat elnöke szegedi sajtó- tájékoztatóján szerdán. Elmondta: szándékaik szerint jövőre is térítésmentesek lesznek az életmentő gyógyszerek, s bár egyes készítmények ára valóban növekedni fog, a gyógyszerek 85-90 százalékának nem változik az ára. Marad a jelenlegi támogatási kulcs is, ugyanakkor a tb mindent megtesz azért, hogy az orvos és a beteg a hatásában azonos, de olcsóbb gyógyszert válassza. Jelenleg nem működik az az . ellenőrző hálózat, amely figyelemmel kísérné, hogy a tb által megvásárolt egészség- ügyi szolgáltatások színvonala megfelel-e a követelményeknek - jelentette ki az MSZOSZ alelnöke. Már pedig | nem a beteg dolga perlekedni, ha nem részesül megfelelő ellátásban. A tervek között szerepel e hálózat működésének javítása is. A szakadó eső ellenére tegnap délután megrendezték a megújult szép focipálya avatását Pécsbá- nyatelepen. Képünkön a régi Pécsi Bányász és a Bőrgyár öregfiúk csapatainak egy csoportja, (írásunk a 24. oldalon) Fotó: Laufe.’ László Tisztelt előfizetőink! Lapunk előfizetéses terjesztésével (kézbesítés, díjbeszedés) kapcsolatos panaszaikat, észrevételeiket a415-000/190 és a 411-440 számú telefonon, vagy írásban kiadónk címére: Pécs, Rákóczi út 34. illetve a helyi postahivataloknál jelenthetik be. Új előfizetéseket hirdetési irodáink is elfogadnak. Rákóczi út 34. Ferencesek u. 1. Hunyadi út 11. I y i \ Göncz Árpád köztársasági elnök, aki levélben üdvözölte a résztvevőket. A levélben - amelyet dr. Kurucsai Csaba, a megyei közgyűlés alelnöke olvasott fel - azt fejtegette, hogy „az az új Magyarország, amelyért a rendszerváltás kockázatát vállaltuk, csak akkor valósulhat meg, ha a polgári társadalom megerősödik, és ha egy szolgáló kormányzati-önkormányzati rendszer vállalja magára a közmegegyezésen alapuló irányítás terhét. (Folytatás a 2. oldalon) Megújulhat a közigazgatás