Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)
1993-09-30 / 267. szám
2 uj Dunántúli napló 1993. szeptember 30., csütörtök © ÓRA A NAGYVILÁGBAN Az élet szürkén és döcögve megy tovább Moszkvában Különrepülőgépével tegnap Moszkvába érkezett Für Lajos magyar honvédelmi miniszter, akit a nap folyamán fogadott oroszországi kollegája Pavel Gracsov. Az orosz védelmi miniszter ismét megerősítette: a hadsereg és más fegyveres alakulatok Jelcin elnököt támogatják, ugyanakkor hangoztatta azt is, hogy ők mindannyian a békés megoldás hívei.- A Magyar Köztársaság határozott álláspontja, hogy az orosz belső válságban egyértelműen a Jelcin vezette demokratikus erőket támogatja - mondta a Gracsovval folytatott tárgyalás utáni sajtótájékoztatóján Für Lajos, aki ma Kraszno- darba repül, ahol megtekinti azokat a MiG-29-es harci repülőgépeket, melyek októbertől a magyar légierőt szolgálják. Moszkvába egyébként tegnap beköszöntött a zord idő. 0 fok alá esett a hőmérséklet, és szüntelenül zuhogott a havaseső, metsző hideg szél fújt. Azonban az igen csak embert próbáló időjárás ellenére sem tágítanak Haszbulatov hívei a „fehér ház” elől. Becslések szerint bent mintegy 1000-1500-an, az épületen kívül 2-300-an lehetnek. Mindazonáltal az ostromgyűrűben lévő képviselők száma nem haladja meg a 200-at sem. A nagypolitika napi híre, hogy az orosz kormány ultimátumot intézett a bentlévőkhöz. Ebben követelték, hogy Ruckoj ún. alelnök vagy ahogy itt szokták nevezni, álelnök és Haszbulatov október 4-ig adassák le a fehér házban felhalmozott fegyverarzenált, valamint hagyják el az épületet. Ha ezt a követelést nem teljesítik, akkor szigorú lépéseket helyeznek kilátásba, ám hogy mik ezek, azt nem közölték. A bentiek is fenyegetőznek- Ők azt hangoztatják, hogy amennyiben a kintiek még jobban megközelítenék az épületet, vagy megpróbálnának behatolni oda, akkor azonnal lőni fognak. A kialakult helyzetre jellemző példa, hogy a tüntetőkhöz vezető utón hét helyen tartóztattak fel, 300 méterről úticélom előtt pedig szögesdrótkerítés és páncélmellényt viselő állig felfegyverkezett belügyelisek állták utamat. Semmivel sem jártak jobban a nagy rlyugati tévétársaságok emberei sem, így számunkra nem maradt más hátra, mint a 8 órai várakozás, melyről később kiderült, hogy eredménytelen volt. Magában Moszkvában kevésbé lehet érzékelni a nagy nyomást. Az élet - bár a gazdaság nehézségei miatt szürkésen és döcögve - megy tovább. VujityTvrtko Orosz katonák ellenőrzik a parlament felé igyekvő emberek papírjait. A parlamentből ma már befelé nem, csak kifelé vezet az út - katonák ezrei veszik körül az épületet. Jeszenszky kétoldalú tárgyalásai Kenyérjegy Szerbiában Szerbiában mind több városban már jegyre árusítják a kenyeret is. Szerdán Leskovacon kezdték meg a kenyéijegyek kiadását. Rövidesen Nisben is jegyre lesz csak kenyér, noha éppen szerdán megemelték a kenyér árát - ötszázmillió dinárért árulnak egy közepes minőségű kenyeret, a finomkenyér már nyolcszázmillióba kerül. Az üzletekben azonban nemigen lehet kenyeret találni, mint ahogy a legtöbb élelmiszer eltűnt a boltokból, s egységcsomagokban osztják szét az árut a lakosságnak. A kenyéijegy szerbiai bevezetése lélektanilag is nagy csapás: a Vajdaságban terem Európa legjobb minőségű kenyér- gabonája, s a szerbek még a világháború alatt is hozzájutottak a kenyérhez. Az ENSZ-közgyűlés ülész- szaka alkalmából New Yorkban tartózkodó Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter kedden is folytatta kétoldalú konzultációit kollégáival. Zlenko ukrán és Skubi- szewski lengyel külügyminiszternél főképpen országuk belső helyzete felől érdeklődött. Paraguayi kollégájával a kétoldalú kapcsolatok kérdéseit tekintette át; a találkozón szóba került magas szintű látogatások lehetősége is. Velajati iráni külügyminiszterrel véleményt cserélt a boszniai helyzetről és a békemegállapodás esélyeiről; a két ország közötti viszonyt érintve időszerű látogatásokról, a gazdasági együttműködést elősegítő egyezményekről és a fizetési kötelezettségek betartatásának fontosságáról esett szó. A luxemburgi diplomácia irányítójával Poos-sal, egyetértett a magyar külügyminiszter a Benelux-államok és a Visegrádi csoport államai együttműködésének hasznosságában és szük- ségségszerűségében. Felvetődött a megbeszélésen, hogy a jövő év elején a két országcsoport külügyminiszterei tartsanak közös tanácskozást. Eszmecserét folytattak arról a szerepről is, amelyet az Európai Közösség és az Európa Tanács játszhat a kelet-közép-európai térség stabilitásának biztosításában. Serreqi albán külügyminiszterrel lezajlott találkozóján szintén a délszláv válságról volt szó. Késleltető taktika A boszniai parlament félbeszakította a kedden megkezdett ülését, amely a tervek szerint szerdán délben folytatódik, s hoz döntést a rendezési tervről. A hétfőn tartott muzulmán nagygyűlésen a többség a rendezési terv feltételes elfogadása mellett foglalt állást; a feltétel az eredetileg muzulmán többségű területek egy csekély hányadának visszaszolgáltatása lenne. A boszniai muzulmánok tehát folytatják a késleltető taktikát. A boszniai szerb fél értésre adta, hogy semmiképp sem tesz újabb engedményeket. Karadzic elnök már korábban kizárta azt, hogy újabb körzeteket adnának vissza, Ratko Mladic tábornok, boszniai szerb fő- parancsnok pedig kedd este felújította a Szarajevóra vonatkozó régi igényt. nHSESSAlÁNLAT Jókor jött bátorítás Kinderthemen l-ll. Themen I. Project English 1 Project English 2 Streamline English 1 tk. + A,B mf. Streamline English 3 tk. + A,B mf. Szólalj meg bátran angolul Tanuljunk nyelveket: Német nyelvkönyv 1. Német nyelvkönyv 2. Olasz nyelvkönyv 1. Olasz nyelvkönyv 2. Angol nyelvkönyv 1. Angol nyelvkönyv 2. Let's speak English 1 Let's speak English 2 04 Á 720.628.520.520.578.505.- I 329.309.600.369.369.374.307.315.315.DIREKT BT. SENECA KÖNYVESBOLT Pécs, Rákóczi út 39/a. ALEXANDRA KÖNYVESBOLT Mohács ZRÍNYI KÖNYVESBOLT Szigetvár A román államfő szóvivője, a kormány és a képviselőház, továbbá számos politikus kedden nyilatkozatban üdvözölte az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének döntését Románia felvételének ajánlásáról. Traian Chebeleu, az elnök szóvivője többek között emlékeztetett arra, hogy az eljárás Románia esetében volt a leghosszabb. A strasbourgi vita eredményét jókor jött bátorításnak nevezte, amennyiben megerősíti a reform nagy szociális ára által érintett társadalomnak, hogy az ország jó úton jár. A kormány nyilatkozatában leszögezi, hogy teljesíteni fogja a kötelezettségeket, amelyeket az országnak az Európa Tanácsba történt felvétele alkalmával vállalt. AUTOMOBIL '93. '93. szept. 29-től okt. 3-ig a BNV területén. CINQUECENTO a FIAT egyik újdonsága - Már előjegyezhető! BEMUTATKOZIK Az új TIPO és az új TEMPRA. Mindenkinek, aki meglátogatja a FIAT standot és megkeresi az OSTER Pécs RT. képviselőjét, visszatérítjük jegye árát. (yttlA 7630 Pécs, Diósi u. 49. PÉCS RT. Telefon: (72) 327-575, 332-422 Európába megy-e a megye? (Folytatás az 1. oldalról) Az első felszólaló Kőtörő Miklós, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke volt, aki azt fejtegette, hogy ez a konferencia nem politikai, hanem kizárólag szakmai jellegű. Míg a rendszerváltást követően a középszintű köz- igazgatás reformjakor sokan megkérdőjelezték a megyék létét, addig ma már bebizonyosodott a szükségessége - mondta. A meghívott vendégelőadó Verebélyi Imre, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára azt fejtegette, hogy bár sokan azt vallják, hogy a kialakított megyei önkormányzati rendszerek nem kaptak megfelelő hatásköröket, nem eléggé működőképesek, ennek ellenére a tények mást bizonyítanak. A működőképesség bizonyítására sorolta fel, hogy az egyes települési önkormányzatoknál nagy fejlesztések történtek, utakat építettek, egészséges ivóvizet, gázt vezettek be, bővült sok település telefonhálózata. A résztvevők között ülve, érzékelni lehetett, hogy bár nem mindenki értett egyet az államtitkár fejtegetésével, ám szimpatikus volt az a megjegyzése, jiogy ezeket az eredményeket senki nem sajátíthatja ki magának, mert köszönhető a köztársasági megbízottak ténykedéseinek ugyanúgy, mint a megyei elnököknek, polgármestereknek, de a kormánypártoknak és az ellenzékieknek egyaránt. Az államtitkár elmondta azt is, hogy amíg a falvakban tapasztalható változás öröm, ugyanakkor nem kívánatos az a jelenség, hogy a települések abban is önállóságot akarnak, ami csak hátrányára lenne egy kisebb településnek. Ezt a befelé fordulási tendenciát jelzi például az a tény, hogy 30 köijegy- zőség szűnt meg az országban, 130 község kivált ebből a rendszerből és saját jegyzőt alkalmaz. Annak a véleményének adott hangot, hogy a jelenséget meg kell állítani. Pálné Kovács Ilona, az MTA RKK Dunántúli Tudományos Intézetének igazgatóhelyettese ismertette tegnap a konferencia résztvevőivel azt a megyei ön- kormányzatok működésével kapcsolatos reformjavaslatot, amelyet a MÖOSZ kérésére készített el. Az Új Dunántúli Napló kérdésére elmondta, erre azért volt szükség, mert 1990-ben olyan önkormányzati törvényt fogadott el a Parlament, ami kétségtelen, hogy maximális önállóságot biztosított a települési önkormányzatok számára, ugyanakkor szinte teljesen kiiktatta az önkormányzati rendszerből a megyei döntés- hozási szintet. Az elmúlt 3 év tapasztalata ugyanakkor azt bizonyította, hogy a területi önkormányzati rendszer egy integrációs erő nélkül kiszolgáltatott a központi irányításnak. Ezért kell megerősíteni a megyei önkormányzatokat, valamint hogy a regionális kérdésekben döntéshozók lehessenek. A konferencia végén az egyes parlamenti pártok képviselői mondták el véleményüket a megyei önkormányzati rendszer szerepével kapcsolatosan. Sarok Zsuzsa Készül a választási etikai kódex (Folytatás az 1. oldalról) ha annak kidolgozásában mindenki részt vesz. A Független Jogász Fórum az 1990-es választásra kimunkált kódexét a most kidolgozandó dokumentum alapjának ajánlja. Az FJF javaslata szerint a tárgyalások - a plenáris üléseken kívül - két szekcióban zajlanának. Az első szekcióban a pártokra, a másodikban pedig a sajtóra vonatkozó etikai magatartásformákat vitatnák meg. A szerdai tanácskozáson a Magyar Igazság és Élet Pártja kivételével megjelent - valamennyi parlamenti frakcióval rendelkező párt, és a függetlenek, illetve több frakcióval nem rendelkező és parlamenten kívüli tömörülés képviselője. Magyar Bálint országgyűlési képviselő, a Szabad Demokraták Szövetségének küldöttje javasolta, hogy vitassák meg egy . „becsületbíróság” felállításának lehetőségét, amely eljárna az etikai kódexet megsértőkkel szemben. Rubovszky András, a Magyar Demokrata Fórum képviselője nem értett egyet ezzel az elképzeléssel. Az MDF pártigazgatója szerint a parlamenti pártoknak meg kellene állapodnia abban, hogy a kampány előtt szigorítják a Btk. és a Polgári törvénykönyv becsületsértésre vonatkozó paragrafusait. Hosszas vitát váltott ki Áder János, a Fidesz küldöttjének javaslata. A fiatal demokrata képviselő szerint az 1990-es választásokon mandátumot szerzett pártoknak kellene kidolgozniuk egy dokumentumot, a többiek pedig csak ennek elkészülte után tehetnék meg javaslataikat. Ez az elgondolás heves ellenállást váltott ki a parlamenten kívüli pártokban. A pártvitáktól sem mentes plenáris ülés végül kompromisszumos javaslattal zárult, amelyet a megjelentek egyhangúlag elfogadtak. Eszerint valamennyi érintett jövő hét péntekig írásban eljuttatja az etikai kódexre vonatkozó elképzeléseit a Független Jogász Fórumhoz. A szervezet szakértői az 1990-es kódexet alapul véve, e javaslatok alapján alkotják meg a dokumentum tervezetét. Ez képezi majd a további viták tárgyát. Megújulhat a közigazgatás (Folytatás az 1. oldalról)- Az önkormányzatok gazdasági életében továbbra is a kiegyenlítő jellegű kormányzati újraelosztás dominálna. Ezzel párhuzamosan erősíteni kell a helyi adóztatást, jelenleg ugyanis csak 400 településen élnek ezzel a lehetőséggel. Az önkormányzatok vállalkozói tevékenységét határozottan el kell különíteni a közigazgattás- tól és a testülettől. A merész, sikerorientált vállalkozói gondolkodás nem fogadható el az ön- kormányzatoknál, ahol generációk vagyonát teszik ezáltal kockára. Balsay István, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke úgy vélte, hogy az önkormányzatokra jelentős szerep hárul a magyar politikai élet stabilitásában. Becker Pál, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára az évek óta húzódó államháztartási reform mielőbbi bevezetését indokolva kijelentette: a költségvetés bevételi oldala továbbra is bizonytalan. Veszélyesen növekszik a költségvetés adósságszolgálati kiadása is, amely jövőre 290 milliárd forint körül várható. A ’94-es adópolitikáról szólva az adóstruktúra átalakításának, illetve az adóalap szélesítésének fontosságát hangsúlyozta. Fontosnak vélte azt is, hogy az adózás köréből kikerüljenek a szociális támogatások. Az államtitkár szerint az állam- háztartás reformja során szükség volna a mai, több mint 3000 önkormányzat ésszerűbb működtetésére. t 4