Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)
1993-09-18 / 256. szám (255. szám)
10 üj Dunántúli napiö 1993. szeptember 18., szombat Megjelent a Jelenkor Gazdag tartalmú szeptemberi szám A Pécsett szerkesztett Jelenkor szeptemberi száma Mészöly Miklós Karácsony című „tragi-abszurd”-jával kezdődik: ez a rövid, előadásra szánt mű hasonlóképpen íródott, mint Mészöly utóbbi években olvasható elbeszélései: az egyszer elkezdett, de be nem fejezett szöveget húsz-harminc évvel később zárta le írója. A Karácsony eredete Mészöly nagy port felverő színpadi munkáinak idejére nyúlik vissza, hiszen első részeit 1960-ban vetette papírra. Bállá Zsófia, Kántor Péter, Kovács András Ferenc, Borbély Szilárd, Horgos Béla és Hárs György Péter versei mellett Balassa Péter Halálnaplójának záró-részlete is olvasható a számban. Itt kapott helyet Fogarassy Miklós 1977-ben kelt francia utinaplója, s itt kezdődik el az az interjúsorozat is, melyet a fiatal szegedi rádiós, Balog József jegyez. Kérdéseire most Szörényi László válaszol - s az inteijúnak külön is érdekessége, hogy még 1988-ban készült. Nyitó fejezetének első részével útjára indul Sándor Iván új regényének, az Előjátéknak a közlése. A szeptemberi számban az immár hagyományos szemlék újabb darabjai is helyet kaptak. Kántor Lajos a romániai szellemi élet legfrissebb eseményeiről tudósit, P. Müller Péter pedig az elmúlt fél esztendő színházi eseményeiről számol be - mindketten személyesen, bevallottan a saját elfogultságaik és lehetőségeik szerint válogatva elevenítik fel a történteket. A tanulmány-rovatban két terjedelmesebb írás szerepel: Váróczi Zsuzsa Az ember tragédiája cselekmény-elemzését végzi el. Orbán Jolán pedig Jacques Derrida munkásságát vizsgálja. Az első őszi szám kritikarovatában Gács Anna Bállá Zsófiáról, Földényi F. László Ku- korelly Endréről ír. Méhes Károly Ottlik Géza Budá-járól mondja el a véleményét, Újvári Gábor pedig Borbély Szilárd legutóbbi kötetét bírálja. Kovács András Ferenc Gót pergamen Nocte surgentes vigilemus omnes Áldott légyen az Úr neve, ó, ma olyan Messziről indul meg-meginogva a lélek, Elindul a szentség, szinte sziszegve Beindul az első távoli verssor, S úgy közelít, mint gyilkosán égő Kardvas a kisdedek éjszakáján, Vad katonák gyors dobogása, Vértek súlya a mellkason, Mintha a vágy dübörögne a mázsás Szapphikumokban, a szív kapujában ... Egyszer a pántok szerteszakadnak Megnyílnak akkor kamrák, égi cellák, Sejtek, sejtelmek nyílnak: más utak. Majd a szabadba. Végül a fénybe. Ott csak a vér virraszt meg a vétek. Borbély Sándor s En nem tudok be Én nem tudok beszélni senkivel inkább csak szóbaállni átmenet csak hallgatok csak néha közbeszólok mert nincs miről beszélgethetnék fáraszt ha tőlem azt várják beszélgessek a témákat nagyobbrészt ismerem a társalgásban részt venni játékát a kérdések és válaszok szabályát és nyelvtanát a szavak közé fűzve a gesztusok közt poharak mozognak étkészletek majd cigaretta kávé átsétálva a teret termeket így vezet a beszélgetés távol a szavaktól a szabályok felé amelyeket illik betartani a beszélgetéseknek medret adni amelybe folyni fog a társalgásbeszéd a beszélgetés játékát beszélni a szavak ismert sorából kiválni szabályokból beszélgetéssé válni sosem szerettem ott a szóban állni. Hárs György Péter Csak fönnforog Olyan ez, mintha fűvel kaszárnyát szeletelni oly hátborzongató és bemocskolt álom ez túlságosan sok lesz az ember mire felnő s túlságosan kevés mit végül megnevez - szavaink sem mozdulnak velünk a végtelenbe a megtérült terek padjait ülik el. Törpék bábjátékán mosolyogni esendő jobb néző az akit egy színdarab figyel s míg részesülve hullik magába minden érzék a nyelv csak fönnforog mint súlyos égi kő apróra zúzva minden a száj akár a bendő salakját ízesíti egy fénylő vastüdő. Pécsi szerző 15 000 kilométere Távol-Keleten Expedíció őseink nyomában Bárdi László Könyvbemutatón, zsúfolt nagyteremben ismerkedtek nemrég a szerzővel s első kötetével az érdeklődők: Bárdi László őseink nyomában a Távol-Keleten c. népszerű-tudományos ismeretterjesztő útirajzának megjelenése alkalmából. A szerzőt sokan ismerik Pécsett. Évtizedeken át a megye egyik oktatáspolitikai vezetőjeként működött. Érdeklődése a rejtélyes Kelet s a magyarság eredete iránt korai indíttatású, ám az álmok megvalósítására csak felnőttkora delén is túl, a nyolcvanas évek második felétől jutott lehetősége. Összesen hat alkalommal járt Kínában. Jelen kötete egy háromtagú ku- tatóexpedició 1989-es hosszabb útjáról számol be - Pekingtől Mongólián át a Jugurföldig vagyis a Takla Makán sivatag nyugati' szegélyéig, Kína legnyugatibb tartományában. Az expedíció tudományos programjának kidolgozásáért a szerző - első hazai magyarként - kapta meg a Brit Királyi Akadémia Stein Aurél-alapítványa Felfedezői díját. A könyv átolvasása kétirányú észrevételekre késztet. Egyfelől az expedíció fő tudományos céljáról, amely végig a középpontban áll. Eszerint, vagyis alapvető föltételezésük szerint a belső-Ázsia (Kína és Mongólia) füves pusztaságai térségéből kiinduló nomád vándorlási hullámok lovasnépei között lehettek olyanok, amelyekkel különböző egymásrahatások alá, sőt, „akár vérségi kapcsolatokba is kerülhettek őseink”, úja egyhe- lyütt. Ez a szakmai cél, ennek a földerítése vezeti a háromtagú kutató csoportot. Névszerint dr. Érdy Miklóst, a Harward Egyetem régész-történész professzorát; Du Yaxiong professzort, az összehasonlító népzene és néprajz, népművészet hazánkban és Európában is ismert és elismert kínai tudósát valamint dr. Bárdi Lászlót, aki tudománytörténeti szakértőként - s vélhetően az éppen soron levő tudományágak (régészet, néprajz, művészettörténet stb.) állandó szakmai konzultánsaként - kapcsolódott a fölfedező út vizsgálódásaiba. Kutatóútjuk széle-hossza túllépi a 15 000 km-t, (!) minthogy a kulcsfontosságú füves és sivatagi térségekben e „portyák” K-Ny és D-É irányúak voltak. E területeket az ókori lovas nomád népek legősibb szálláshelyein először járták be egyetlen utazással. Eljutva és bejutva számtalan olyan műemlékhez, múzeumba és múzeumi raktárakba (!), ahol nemhogy magyar, de európai kutató sem járt még. Kutatásaik fénykép-, magnó- és jegyzetanyagának feldolgozása - több éves programként - ezután következik. A legfontosab konzekvenciákat azonban már e kötetében is exponálja a szerző. Egyebek közt: hiteles képet alkothattak a nomád népek életfeltételeiről, vándorlásairól. Pontosan kirajzolódott az ókori nomádok, köztük elsősorban a hunok és rokonnépeik ősi (törzsi) szálláshelyeinek és vándorlásainak útvonala. S nem utolsósorban: a sok ezernyi leletanyyag között kiemelkedik - dr. Érdy szakmai fölfedezéseként - a hun típusú bronzüstök állandó jelenléte, amely Kelet- és Belső Ázsia végeláthatatlan füves térségeitől - bejárt útvonalaikon - egyértelműen elvezet a Kárpát-medence azonos jellegű leletanyagáig. A már most is fölbecsülhető, kitapintható szakmai eredményeket hosszan sorolhatnám, mint a könyv kimagasló értékeit. Leírásuk érzékeletes, élvezetes. A téma mélyebb megismerésére ösztönözhet bárkit. Tájleírásai, a műemlékek, múzeumok, exkluzív leletek, népszokások, étkezések stb. leírása, bemutatása is jórészt színes, plasztikus képsorokkal történik, itt-ott megejtően szép hangulatképekkel. Ám ezek a részek nem egyenletesek. A szerző olykor „elevezik” az „elménckedés” vizeire is. Ami igazán szellemes - az önmagáért szól. Ilyen is van. Előfordul azonban, hogy (zárójelben vagy anélkül) „megmagyarázza” a metaforikus ötlet, nyelvi lelemény lényegét. Hiányolom a tömörítés igényét is; mondandója nemegyszer bőbeszédű, terjengős, terpeszkedő. Szigorúbb, határozottabb szerkesztői „belenyúlás”, alaposabb stiláris átfésü- lés nem ártott volna. Sőt. Mindezzel együtt is e kötet az olvasónak, az expediciós anyagfeldolgozás a tudománynak ad sok új ismeretet, új értékeket. Bárdi László könyvét jórészt elhanyagolható (formai) hibáival együtt is jó szívvel ajánlhatom - nyomasztó korunkban - hasznosan felüdítő órákra. (Pannónia Könyvek) Wallinger Endre Nemeskürty István A szeptemberi tanévkezdés egy régebbi beszélgetés emlékét idézte fel bennem. Nemeskürty István mesélt arról, hogy 1935 szeptemberében mint tízéves kisfiú édesapja hagyományát folytatva érkezett édesanyjával Pécsre, hogy a hadapródiskolában megkezdje nyolc évig tartó tanulmányait.- Meleg nyárias nap volt. Nem tagadom, hogy szomorú voltam, amiért el kellett szakadnom édesanyámtól és olyan világba kerültem, amiről tudtam: nagyon kemény világ. Szerencsére olyan ember lett osztályfőnökünk és magyar tanárunk, Saád Ferenc, aldnek nagyon sokat köszönhetek. Észrevette többünkön, így rajtam is az irodalom iránti érdeklődést. Az első órák egyikén, hogy feloldja feszültségünket, behozot egy kéziratot, felolvasott belőle néhány fejezetet, majd átadta néhányunknak, hogy mondjunk róla véleményt. Ez a mű, melyet én előbb olvastam, mintsem megjelent volna, egy dunántúli gazdatiszt, Fekete István első próbálikozása volt: A koppányi aga testamentuma. Később Régi szeptemberek megtudtam, hogy Fekete István húga tanárunk felesége volt. Nekünk az ifjúsági regény nagyon tetszett, így részben a mi biztatásunkra benyújtotta regényét egy pályázatra. Ezzel indul el írói pályáján Fekete István. Később, mint a Magvető könyvkiadó lektora, sürgettem ennek a könyvnek újból kiadását, ami meg is jelent az én gondozásomban. Fekete Pista bácsi akkor úgy dedikálta, hogy „legelső lektorának”. Saád tanár úr a háborút követően, különböző hányattatások után Amerikában kötött ki, ahol egy ottani iskolában lett nyelvtanár. Vonatútja alkalmából leütötték és kirabolták. Az ütés következtében agypusztulási folyamat indult meg nála. Ennek következtében ez a több nyelven beszélő nyelvtanár csak magyarul volt hajlandó megszólalni. Egy lélekgyógyász amerikai orvos, aki nem tudta, milyen nyelv az, amit Saádtól hall, azt mondta: egyetlen gyógymód az lehet, ha abba az országba viszik, ahol ezt a nyelvet beszélik. Haza is hozták az én közvetítésemmel, itthon halt meg, hazája földjében van eltemetve.- Tanárai közül említsem meg, kérem, néhányat.- Tárgyilagosan mondhatom, hogy nagyon jó iskola volt, magas színvonalon oktattak. Nagyon szerettem és tiszteltem Garay Lajos történelem tanárunkat. Akár rokonszenves, akár nem az én mai történet- szemléletem, de hogy azt Garay alezredes urnák köszönhetem, az biztos. Számtantanárom, Bárány Sándor később a budapesti műegyetemre került. Kárpáti Olivér német, Raffay Elemér olasz nyelvre tanított. Kres- chadló Ferenc első háborús repülőtiszt, kémiát tanított és tankönyveket is írt. Csethe István tornatanárunk és nevelőtisztünk volt, akit én rendkívüli módon szeretek. Ahányszor Pécsre megyék, őket ma is mindig meglátogatom. És akit még meg kell említenem: Zitás Bertalant, egyik magyar tanáromat, aki az első világháború előtt végzett Bajor Gizivel a színiakadémián, de a háborús sérülése miatt le kellett mondania a színipályáról és tanár lett. Színdarabokat is írt, Toldi Miklós c. drámáját láttam is a Pécsi Nemzeti Színházban. Nemeskürty István ifjúkori emlékeit idézve, őszintén kihangsúlyozta, hogy irodalmi és művészi kulturszomját Pécs tökéletesen kielégítette, amiből az is kiderül, hogy a katonaiskola nem volt elzárva a város kultú- rális életétől.- Rendszeresen jártunk színházba. Nem hiszem, hogy volt olyan színielőadás, amit ne láttam volna. Operetteket, színdarabokat, komolyabb színműveket. Emlékszem arra, amikor Kiss Ferenc játszotta vendégként a Cyranót, vagy Fábry Zoltán ott rendezte Az ember tragédiáját 1943 januárjában, amikor Németh Antal patronálta a pécsi színházat. Bár akkor még gyermekként nem ismertem Csorba Győzőt, Weöres Sándort, de tudtam róluk, olvastam műveiket. Tudtam, hogy Pécsett a bölcsészkarnak milyen hagyományai vannak. Családi kapcsolat fűzött Bognár Cecil professzor úrhoz, aki a Szent Mór kollégiumban lakott, nála töltöttem kimenő óráimat. Sikerült beiratkoznom az egyetemi könyvtárba, és onnan kölcsönöztem könyveket, például életem egyik meghatározó olvasmány-élményt: Oswald Spengler Untergang des Abendlandes c. könyvét. Volt ott egy nagyszerű köl- csönkönyvtár és könyvesbolt a Szukits-féle, ahová rendszeresen jártam. Csodálatos hely volt! Lehetett bogarászni, olvasgatni, könyveket is ajánlottak Szűkítsék. Még néhány igen jó könyvesboltra emlékezem, köztük a Szent Imre könyvesboltra. A Jókai téren volt és azért is szerettem, mert az akkor még nehezen gyógyítható orr- melléküreg gyulladásomat kezelő Szekér professzortól, akinek rendelője ugyancsak a Jókai téren volt, mindig átmenten a Szent Imre könyvesboltba és ezzel vigasztaltam magam. (Köztiszteletben állt egykori tulajdonosa, Lukovich László a közelmúltban hunyt el.) És nagy lelkesedéssel beszélt Nemeskürty István két pécsi cukrászdáróL. Az Ágotáról, mely a ferencesekkel szemben volt és a Caflischról, ahol nemcsak kész süteményeket lehetett kérni, a kitett befőttes üvegekre is rá lehetett mutogatni, hogy abból kettőt, abból a fekete dióból egyet: gyönyörűség volt!- Olasz szakos lévén a katon- iskolában - folytatta Nemeskürty István -, kétkedéssel fogadtam, hogy a Caflischék olasz eredetű cukrászcsaládnak nevezték magukat. A 60-as években ifj. Bartók Bélával és Pásztory Dittával sétálgattam Nápoly utcáin, amikor legnagyobb meglepetésemre egy hatalmas cukrászdát találtam Caf- lisch néven. Bementem, érdeklődtem és kiderült, hgoy valóban ezek a Caflischok. Szóba kerültek a tettyei kirándulások, a Misinatető, Ja- kabhegy.-Nagyon komoly testedzés folyt a katonaiskolában. Elképesztő távolságokat futottunk. Még télen is felszaládtunk a Ja- kabhegyre és vissza. Évtizedek múltával elmondhatom, nagyon sokat köszönhetek ennek az iskolának. Éppen a kemény, egészséges nevelésnek - fejezte be visszaemlékezését Nemeskürty István. Dr. Nádor Tamás
