Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)
1993-09-18 / 256. szám (255. szám)
1993. szeptember 18., szombat aj Dunántúlt napiö 11 Szép magyar vers Áprily Lajos: s Éjjeli zene Nagyszerű volt ez az éji vihar. Hörgő morajával küldte előre szilaj, hűst-lehelő követetét. Majd a hegyek koszorújából lerohant a Dunáig s csattogtatta tüzes mennyi ostorait. Alvó kis falukat vert fel riadó robajával ablakon át láttam: lángol a szénakazal, ott a sötétség félkaraját beragyogja világa, rémképpé magasít egy lobogó jegenyét. Ám a vad égzengést zúgás váltotta: özönvíz, s a kialudt tűznek egy ura lett: a sötét. Fulladozott a csatorna a bő zápor rohamától, India fellege ont ily zuhogással esőt. Kurjongattak a fák, ujjongtak a bokrok, a rétek szikkasztó heteink gyilkos aszálya után, szívta, vedelte a föld a vizet, mint szeszt az a korhely, akinek ínye soká várta a drága italt. Éreztem: ha fa volnék most magas erdei ormon, élvezném, hogy a víz hogy fut alá tövemig, s harsognám a cikázó fényben a záporesőbe: Fürdess meg, gyönyörű, éjjeli, dús zivatar! Befejeződött Budapesten a XXII. kerületi szoborpark kivitelezése, illetve a megnyitásához szükséges engedélyezési procedúra. A letűnt rendszer emlékműveit, szobrait őrző parkot - minden különösebb ceremónia nélkül - kedden adták át a látogatóknak. A parkban a Fővárosi Közgyűlés határozata alapján - Eleőd Ákos tervező elképzelései szerint - 42 budapesti köztéri szobrot helyeztek el. A kiállítóhely - amely a 70-es út mellett a Szabadkai úti leágazásnál található - naponta 10-től 18 óráig tart nyitva, október 31-ig. A felnőtteknek 99, a diákoknak 19 forintot kell fizetniük a belépőjegyért. Drámaírói világrekord-kísérlet Reggel kezd írni, estére már előadják A Magyar Dráma Napját sajátos világrekord-kísérlettel kívánja emlékezetessé tenni Siposhegyi Péter színműíró: arra vállalkozott, hogy szeptember 23-án, - egy újságcikk alapján - kilenc óra leforgása alatt egészestés színdarabot ír. Ily módon felháborodását is kinyilvánítja, amiért e napon színházaink egyetlen új magyar darabot sem mutatnak be. „Azt szeretném bizonyítani, hogy létezik még magyar dráma” - jelentette ki a szerző sajtótájékoztatóján. A rekordkísérlet lebonyolításáról elmondta: az utolsó napokat vidéken tölti, ahonnan szeptember 23-án reggel taxival érkezik a Rátkai klubba. Ott a Pesti Riport aznapi, cikkekre szétvagdalt és lezárt borítékokba helyzeti levonatából 7.30 órakor nyilvánosan húzzák ki azt az egy írást, amely a dráma témájául szolgál. Amennyiben a kísérlet sikerül, úgy délután 17 órakor már megkezdődnek a darab próbái Radó Gyula rendező irányításával. Az alkotók reményei szerint este 19.30 órára olyan állapotba kerül a mű, hogy azt a meghívott 16 színész rádiójátékszerűen előadhatja. Az előadást, amelyben neves művészek - többek között Császár Angela, Béres Ilona, Szabó Sándor, Benkő Gyula és Bács Ferenc - vállaltak szerepet, a Petőfi Rádió élőben közvetíti. A világrekord-kísérlet hitelessége fölött közjegyző őrködik majd. Siposhegyi Péter reményei szerint mindez emlékezetessé teszi majd a Magyar Dráma Napját, és egyben ráirányítja a figyelmet a „nyilvánosság hátsó udvarába szorult” magyar színházra. Az író szeretne hagyományt teremteni:, úgy tervezi, hogy jövőre valamilyen módon lesz folytatása az „attrakciónak”. (MTI) Határok és népviseletek Készülő könyvek nyomában Egy kép a készülő könyvből: sombereki német népviseletbe öltözött gyerekek Körtvélyesi László fotóművész legutóbbi kiállításán, amely a Parti Galériában volt látható, a tőle megszokottól eltérően dokumentumfelvételekkel találkozhatott a néző. A felvételek magánember számára nehezen megközelíthető helyen készültek. S mert a kiállítás nem kapott nagy publicitást, megkérdeztük a fotóst a rendkívül érdekes akcióról, amelynek részese lehetett.-Ez egy nemzetközi szobrász szimpózium volt a szlovákiai Rusovcén, amelynek az volt a célja, hogy az európai közeledés jegyében az egyik sarkalatos ponton, Szlovákia, Magyarország és Ausztria találkozásánál szoborparkot hozzanak létre. Ez ott volt, ahol a trianoni békeszerződés idején felállított oszlop jelezte a három országhatár metsződését. A terület mindezideig megközelíthetetlen volt a magyarok, a szlovákok és az osztrákok részéről is.- Gondolom, a szögesdrótok lebontása után most már nem lehetett semmi probléma.-Ellenkezőleg, óriási konfliktusokat okozott az, hogy erre a területre szobrokat akarnak felállítani. Gond volt a kövek szállítása és vámolása is.- Hány szobor készült itt?- Tizenkettő, tizenkét magyar, osztrák, szlovák, holland és japán szobrász által, akik ide tervezték és a helyszínen készítették el őket. Ez állandó kiállítás, egészen addig, amíg a politika ezt lehetővé teszi.- Látogatható?-Elvileg igen, gyakorlatilag nehezen. Ott semmilyen határátkelő nincs. Aztán ezek a szobrok gyakorlatilag három ország területén vannak, ha valaki körbejárja, folyamatosan határsértést követ el. Most legjobban az osztrákok figyelik a határt.- Te folyamatosan részt vettél a szimpózium munkájában?- Igen, másfél hónapig, mint tizenharmadik szimpóziumi tag, ott voltam és dokumentáltam minden mozzanatot. Számomra fontos volt mindez, hiszen a szobrokat csak szűk kör látogathatja, de a fényképeket bárhol be lehet mutatni, és az egész akcióról katalógust lehet csinálni. A vándorkiállítás, amelynek első állomása Pécs volt, Szlovákiában és Ausztriában is bemutatásra kerül. A képeken kívül szerepel minden művésztől egy mozgatható, kisebb méretű alkotás is.- Jelenleg min dolgozol?- Az idei tevékenységem műtárgyakkal kapcsolatos. Több könyvet is készítek, az egyik a székesfehérvári kortárs magyar képzőművészeti gyűjtemény anyaga, amelyről nagyon szép album jelenik meg. A másik a villányi szoborparkról készülő könyv képanyaga, és egy hasonló készül az elmúlt húsz év kerámiáiból, amelyek siklóson jöttek létre.-És van még egy egészen más jellegű munkám is, amelyből könyv lesz, az a magyarországi német népviseletekről szól. Bejártuk az országot, és a fellelhető eredeti népviseleteket fényképeztem, nem mint műtárgyat, hanem viselés közben, a környezettel együtt. Közel ötezer felvételt készítettem, amiből százötven jelenik majd meg. Cs. L. Pasquet bemutatkozása Monteverdi-bemutató Mohácson Több okból is különleges az idei hangversnyévad kezdete Pécsett. A Nemzeti Filmharmónia központjában zajló bonyodalmak némileg késleltették a régió programjának közzétételét, de a Pécsi Szimfonikus Zenekar nem várt tétlenül: saját rendezvényeként szeptember 10-én a pécsi Bazilikában tartott hangversenyével már meg is nyitotta az új évadot. Egy másik körülmény miatt is érdemes odafigyelnünk az idei őszi zenekari hangversenyeire: a zenekedvelők számára nem újság, hogy mostanában vette-veszi át a stafétabotot Howard Williamstől az új vezető karmester, Nicolas Pasquet. A múlt pénteki koncerten is ő állt már a pulpituson - pontosabban: pulpitusokon, minthogy az első műsorrész barokk műveit a Bazilika karzatán, míg Beethoven V. szimfóniáját megszokottabb helyén szólaltatta meg az együttes. Nagy melléfogás lenne Pas- qet művészi habitusáról, képességeiről máris határozott véleményt formálni. A helyszín akusztikája oly mértékben ellensége az elhangzott - rengeteg aprólékos és gyors mozgást, rövid hangot, hirtelen változást tartalmazó - kompozícióknak, hogy a zenei történések többségéről csak valami egészen hozzávetőleges képet kaphatott a hallgató, nem beszélve arról, hogy mindez az előadók dolgát is alaposan megnehezítette. Nem tudni, hogy Bach 51. kantátájában (Jauchzet Gott...) a szoprán-szólista Váradi Mariannát mennyire zavarta a vele szorosan együttműködni hivatott continuo-hangszerek távolsága, a gyakran fázis-eltolódásban hallatszó zenekari háttér, mindenesetre a rá jellemző példás intonációs biztonság olykor-olykor eltűnt. Kimagasló képességei persze, így sem maradtak rejtve: a szólókantáta barokk mércével is igényes magánszólamát a „puc- cinizmus” jegyében iskolázott sztárok szokványos dilettantizmusa nélkül szólaltatta meg - kiénekelte a melizmákat, érzékenyen formált és hangsúlyozott, ritmusai elevenek voltak, anti-barokk merevség és romantikus önkényesség nélkül. Nemhogy a pécsi, a mai magyar zeneéletben is magasan jegyzett egy ilyen interpretáció értéke. Az ugyancsak nehéz koncer- táló trombitaszólamot Erdős Csaba játszotta dicséretes könnyedséggel, szép tónussal. Pasquet barokkízlésének döntő része - az artikulációval, ritmikával, vonós játékmódokkal kapcsolatos - a már ismertetett okokból rejtve maradt, s a Filharmónia bérleti programjában lapozgatva sajnálattal látom, hogy ebben az évadban ez aligha fog kiderülni. Tempó- és karakter-beli elképzeléseit mindenesetre általában szimpatikusnak, meggyőzőnek éreztem. Másképp állt ezzel Hajdók Judit, Händel d-moll orgonaversenyének (op. 7.no.4.) szólistája, legalább is első belépésekor, amikor is a tempó néhány ütem alatt jelentősen felgyorsult, még így gondoltam. Legkésőbb a gyors tételekben azonban rá kellett jönni, hogy egyszerűen a biztos technikai háttér, a ritmikai fegyelem és az előadói koncepció hiányával van dolgunk. Á stíluskérdések negligálását szemléltető példa lehet a nyitótétel utolsó négy akkordjának díszítetlen, pőre lejátszása, ami a korszak zenei etikettjének körülbelül olyan durva megsértése, mintha az ember egy romantikus darabban nem játszaná el a szerző által beírt tempóváltásokat. A szólótétel már-már egy falusi kántortanító harmóniumozásának szellemiségét árasztotta. A „Sors-szimfónia” révén láthattuk is, amit előzőleg sejtettük. Pasquet zaklatott, hajszolt „idegzenéje” a nyitőtétel- ben és a scherzoban a műnek különleges, de egyáltalán nem erőszakolt, a maga rendszerében következetesen végigvitt értelmezése, amit nagyon szívesen meghallgatnék újra egy olyan térben, ahol a hangok nem taposnak egymás sarkára, ahol az éppen éles kontrasztjaikkal ható hirtelen váltások nem mosódnak el a mindent átitató ködben. Pasquet - akit a zenekar láthatóan respektál és mindenben követni igyekszik, - ilyen körülmények között is szuggesztívan sejtelmes hangulatokat és elsöprő fokozásokat teremtett, nemcsak drámai, hanem minőségi értelemben is csúcsponttá téve a finálét - remélhetőleg egy hasonlóan dinamikus és csúcsra törő közös munka kezdeti szimbólumaként. Gönczy László Krausz György karnagy agyából pattant ki a grandiózus ötlet, hogy a 900 éves jubileumát országos súlyú rendezvényekkel ünneplő Mohács reprezentatív kórusa, a Bartók Béla Művelődési Központ vegyeskara a 350 éve elhunyt Monte- verdinak hatalmas apparátust és titáni erőfeszítést igénylő Ves- próját (énekes Mária-zsolozs- máját) Kisboldogasszony ünnepén vigye közönség elé. Közreműködőül meg kellett nyernie a pécsi teológia Garadnai Balázs vezette kórusát, a pécsi püspöki énekiskola Jobbágy Valér irányította fiúkarát, énekes szólisták és hangszeres közreműködők egész sorát - zömmel olyanokat, akik születésük révén vagy egyéb módon Mohácshoz kötődnek. A szeptember 12-i fogadalmi templomi helyi bemutató előtt Pécsett is elhangzott a Vespro, 11-én a Pius-templomban. Sajnos, itt a zenekar indiszponáltnak bizonyult. A mohácsi koncert helyszínét zsúfolásig megtöltő hívek és zenerajongók számára a város népszerű színművésze, Dunai Tamás alapozta meg az ünnepi légkört: atmoszférateremtő átéléssel tolmácsolta - Babits Mihály poézisén átszűrve - Pázmány Péter Ének Magyarország védasszonyáról című fohászát. A vegyeskar és az alkalmi összeállítású, korhűségre törekvő zenekar által előadott tételek között még letűnt évszázadok üzenetét tolmácsolta gregorián antifónák megszólaltatásával a középkor áhítatát sugárzó teológus kar. A koncert során mindvégig részesülhettünk abban az élményben, ahogy Monteverdi muzsikájába integrálja a reneszánsz tündé- rien tiszta hangzásvilágát, s egyben utat is mutat a megszülető barokk másfajta életörömét közvetítő szólamszövedékeinek túláradó burjánzásával. Ez az évszázadok ízlésén átívelő kompozíció nemcsak az előadói apparátus teljesítőképességét teszi alapos próbára, hanem az ilyen kétórás élmény- zuhatag elfogadásához nem szokott közönségét is. Ám részben a zseniális szerző jóvoltából - aki a kórusok, szólórészek, duettek jól időzített váltogatásával teszi művét végig élvezetessé -, részben az előadás magasan tartott színvonala következtében igazi ünnepi légkör ülte meg a templomot. A mohácsiak természetesen boldogan hallhatták, hogy a már világsikerekben bővelkedő Sümegi Eszter (szoprán) mellett Bánfai Beáta milyen egyenrangú partner bársonyosan telt, átütő erejű alt hangjával, Ha- ramza László (tenor) milyen kiválóan érzi - és technikai buktatóin is magabiztosan uralkodva valósítja meg ezt a stílust, remek „visszhangzó” pianókat produkálva egyetlen nem mohácsi érdekeltségű tenorista partnerével, Szabó Istvánnal, továbbá, hogy Kovács Pál (bariton) és Sárkány Kázmér (basz- szus) milyen elbűvölő orgánummal adja elő szólamát. A mű második felében kaptak szerepet Uhrik Dóra növendékei, a mű szellemét a balett elemeivel tovább gazdagító kecses, légies leánykák. Az énekiskola fiúkórusa mindenkit megnyugtatott, hogy ez az évtizedekkel ezelőtt barbár intézkedéssel elfojtott, európai mércével is számontartott intézmény- avatott irányítással - máris meg képes valósítani ugyanazt a kristálytiszta hangminőséget, azt a páratlan zenei fegyelmet, melyet a mostani produkciónak is egyik legmaradandóbb élményeként tárolunk magunkban. Egy sajtóbeszámoló kereteit messze meghaladja, hogy a con- tinuó-kíséretet stabil alapként megvalósító trió (Varga Márta, Horváth Judit, H. Erdős Orsolya) mellett a zenekar tagjait is- köztük egy sor mohácsi művészt - külön méltatásban részesítsünk. Az egész város közvéleménye nevében mondok köszönetét a nagyvonalú gesztussal koncertünkhöz csatlakozó pécsi közreműködőknek. A helyi ve- gyeskamak pedig - mely eddig nem túlságosan bővelkedett pártfogó érdeklődésben - ezúton is tolmácsolom jubiláló városunk háláját. Amit makacs el- tökéltségű karnagyuk vezetésével, többéves szívós munkával elénk tártak, az méltán nevezhető igencsak besűrűsödött ünnepeink egyik csillogó zenitjének. Bojtár László i L. I
