Új Dunántúli Napló, 1993. augusztus (4. évfolyam, 208-237. szám)

1993-08-18 / 225. szám

1993. augusztus 18., szerda üj Dunántúli napiö 9 Az esetleges NATO-beavatkozás paraméterei Nincsenek illúziók A francia Foch repülőgép-anyahajón augusztus 12-én Jaguár vadászok érkeztek a trieszti kikö­tőbe. Az anyahajó a NATO-erők része, készen arra, hogy beavatkozzék Bosznia légterében. Olasz járőr halad el a tömeg előtt egy élelmiszerelosztó köz­pontban Mogadiszkuban szombat reggel. Augusztus 16-ával megszűnt az élelmiszerosztogatás Szomáliában. A segélyszer­vezetek új programot indítottak: „Dolgozz élelmiszerért!” Elszabadult rakéták, kitiltott ellenőrök Hatalmi harc az ex-szovjet nukleáris fegyverekért?! Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetében, a NATO-ban minden készen áll már az első csapásra, a boszniai légi be­avatkozásra. Hatvan amerikai, brit, francia és holland harci repülőgép több mint három hete bevetésre kész az olasz katonai bázisokon, il­letve az Adriai-tengeren cirkáló anyahajókon. A vezérkari köz­pont Avianóban található. Erről a támaszpontról szállt fel az utóbbi napokban a repülőgépek többsége Bosznia fölé, hivata­losan azért, hogy ismerkedjék az esetlegesen bombázandó tér­séggel, másrészt azonban azért is, hogy pontosan meghatározza a jövendő légitámadások cél­pontjait. A földi irányítókkal folytatott nélkülözhetetlen együttműkö­dés mellett a Tornádók, Harrie- rek, F-16-osok és egyéb típu­sok személyzete tanácsokat kap az Awacs-gépek pilótáitól is, akik már hosszú ideje felügye­lik a szerbek elől elzárt légteret. Mik lehetnek a célpontok? A szövetség katonai szakértői hosszú ideje töprengenek már ezen a kérdésen: talán ez az a kérdés, amely a leginkább meg­osztja az amerikai és az európai szakértők véleményét. Wa­shington ugyanis az intenzív, elsöprő támadás híve, célpontul pedig a szerbek legérzékenyebb pontjait, a Szarajevó környéki magaslatokra telepített tüzér­ségi egységeket, mozgó páncé- lososzlópokat, kommunikációs kapcsolatokat és parancsnoki posztokat választaná (akad, aki egyenesen a boszniai szerbek palei központját venné célba). Az európai tisztek viszont a fokozatos és arányos támadás mellett kardoskodnak, és olyan célpontokat ajánlanak, amelyek elsődlegesen vállalt feladatuk­hoz illenek: azaz a kéksisako­sok, a humanitárius segélyek, a védetté nyilvánított városok vé­delmét, illetve a Szarajevót körbevevő blokád felmorzsolá­sát javasolják. Ugyanez a nézetkülönbség osztja meg egyébként a helyszí­nen tartózkodó ENSZ-béke- fenntartókat is. A volt Jugo­szláviában tartózkodó ENSZ-erők főparancsnoka, Cot tábornok például a nemzetközi szervezet székhelyére küldött levelében világosan kifejtette, hogy a légi beavatkozást ő a meggyőzés eszközének képzeli el, nem pedig a bosszúállás fegyverének. Mi lesz a támadások hatása? A legszkeptikusabbak attól tartanak, hogy a Szarajevót már jelenleg is uraló zűrzavarban a légicsapások válogatás nélkül ölnek meg támadót és védőt, békés polgárt és gyilkos me­rénylőt, tekintet nélkül arra, hogy az a frontvonal melyik ol­dalán tartózkodik. A szerbek kezében levő városrészek szomszédosak azokkal, amelyet jelenleg még a bosnyák hadse­reg ellenőriz, az ellenséges csa­patok a történelmi városköz­pontban közvetlen közelségből méregetik egymást. A várost körülvevő dombok tökéletesen alkalmasak arra, hogy gyorsan mozgó és igen ki­váló terepismerettel rendelkező kis csapatok állandóan változ­tassák állásaikat, ráadásul a leg­fontosabb célpontok szinte ki­vétel nélkül szövetséges vagy védendő állások közelében ta­lálhatók: Lukavica például - a szerb katonai vezérkar főhadi­szállása - a repülőtér mellett fekszik, a repülőtér megvédel- mezésére hivatott francia kéksi­sakosok állásainak közvetlen közelében. Szarajevó külvárosaiban ösz- szesen 40 ezer bosnyák katona (közülük azonban csupán 12 ezer fegyverezhető fel egy­szerre) áll szemben 10 ezer szerbbel, akiknek száma viszont gyorsan 25 ezerre is növelhető, szükség esetén. A beavatkozás kockázatai? A levegőben gyakorlatilag semmi kockázat nincs - ez né­miképp magyarázat lehet az amerikai türelmetlenségre is. A földön azonban a kéksisakosok ki vannak téve a szerbek meg­torlásának. Radovan Karadzic, a bosznia szerbek vezére maga jelentette ki, hogy a légitáma­dást agressziós cselekedetnek tekintené, amely azon nyomban ellenséges katonákká változ­tatná a szemükben az ENSZ-erőket. A volt Jugoszlá­viába telepített, több mint 25 ezer civil vagy katonai ENSZ-alkalmazott közül több mint 10 ezer Bosznia-Hercego­vinában tevékenykedik. A leg­jelentősebb ENSZ-kontingen- seknek a Szarajevóba és Bi- hacba telepített francia, a Vi­téznél állomásozó brit, a Mos­tarhoz felvonultatott spanyol, valamint a Szarajevóban és a köztársaság keleti elszigetelt te­rületein tevékenykedő kanadai kéksisakosok tekinthetők. A fő­város védelmében ukrán és egyiptomi egységek is részt ve­sznek. Ezek mind jelentős erők, ám mégis elégtelenek: eddig azonban egyedül Párizs adott választ arra az ENSZ-felhí- vásra, hogy növeljék 7600 fővel az ENSZ-békefenntartók lét­számát. Emiatt a kéksisakosok jelenleg - ha szükség lenne rá - képtelenek lennének megszállni azokat az állásokat, amelyeket a szerbek esetleg átengednének az ENSZ ellenőrzése alá. Elővigyázatossági intézkedések? Az ENSZ erőinek tisztviselői egy pillanatig sem titkolják, hogy embereik igen sok csap­dának - köztük a foglyul esés­nek is ki vannak téve a szaraje­vói földteknőben. Miután hosszú ideig négy, különösen sebezhető helyen tömörültek, az ENSZ-csapatok nemrégiben megkezdték szállásaik elkülöní­tését, hogy bajtársaiknak tágabb manőverezési lehetőségeket te­remtsenek, de egy effajta vál­lalkozás egy akadályoktól hem­zsegő terepen nem bonyolítható éppen játszi könnyedséggel. A bázisok védelmének erősítése, a kivonulási vagy hadműveleti útvonalak, a légvédelmi bunke­rek bejáratának pontos megjelö­lése, a robbanóanyagok védel­mének lehetőségei, a járművek kimenekítése különösen Szara­jevó neuralgikus pontjairól és az elhagyott táborhelyekről - mindezek a lehetőségek napi­renden vannak, miközben meg­sokszorozódtak a térségben folytatott gyakorlatok. A leginkább kétkedőknek azonban - legalábbis ami a si­keres és a tervezett módon tör­ténő evakuálást illeti - nincse­nek illúzióik. Ezért ezután ezek az emberek tovább gyűjtögetik azt a valamit, amit - a legrosz- szabbra is számítva - végső menedéknek tekintenek: a ho­mokzsákokat . .. Veres Béla Kelet-Kamcsatka partjainál egy atomtengeralattjáróról „el­szabadult” egy ballisztikus ra­kéta. Szerencsére az egyik mű­szaki hibát követte a másik: az önállósult fegyver egy kilomé­ter megtétele utén a tengerbe zuhant. Vlagyivosztokban tűz ütött ki a Csendes-óceáni flotta egyik nukleáris tárolójában, igaz, veszélyesebb következ­mények nélkül. A Murmanszk melletti Szeveromorszkban vi­szont levegőbe repült egy ha­gyományos robbanóanyagokat tartalmazó raktár s a szerencsét­lenség helyének szomszédságá­ban atomfegyvereket is tároltak. Szentpéterváron, olyan nukleá­ris eszközöket szállító szerel­vény haladt keresztül, amelyről hiányzott a kötelezően előírt biztonsági kíséret... A példákat sajnos hosszan lehetne folytatni. A világ joggal aggódik: egy atomháború ki­robbanásának veszélye jelentő­sen csökkent ugyan, de válto­zatlanul fennáll a nukleáris bal­esetek lehetősége, akár „Cser- nobil-típusú méretekben” is. Különösen vonatkozik ez Oroszországra, valamint a há­rom másik nukleáris utódál­lamra, Ukrajnára, Belorussziára és Kazahsztánra, ahol ugyan­csak maradt az egykori szovjet atomfegyver készletből. Ebben három fő ok játszik közre. Elő- szöris a nukleáris intézmények műszaki állapota, ami még a korábbiakhoz képest is romlott; másodszor a fegyelem alacsony szintje; s végül az a körülmény, amely most kapott először nyil­vánosságot az Izvesztyija ha­sábjain - a belső hatalmi harc átcsapott a nukleáris fegyverze­tek területére is. A moszkvai lap szerint, mi­után szaporodtak a „hajszál hij- ján” bekövetkező balesetek, s ezek jórészét a katonai vezetés egyszerűen elhallgatta. Jelcin elnök rendelete alapján létre­hozták az Állami Nukleáris Felügyeletet. Ennek ellenőrei elvben felhatalmazást kaptak rá, hogy a civil atomlétesítmények, például erőművek mellett, vizs­gálódjanak a katonai szférában is, ha pedig szükségesnek tart­ják, tegyenek biztonsági intéz­kedéseket. A katonai vezetés azonban gyakorlatilag bojkottálja az el­nök előírásait, jóllehet Jelcin az alkotmány értelmében a hadse­reg főparancsnoka is. A Fel­ügyelet vezetője hiába kereste meg Jegorov tengernagyot, a Balti Flotta vagy Szelesnyov al­tábornagyot, a szentpétervári katonai körzet parancsnokát, azok nem voltak hajlandók az együttműködésre. Iszkanderov, a Felügyelet egyik irányitója végül kénytelen volt kijelenteni: ellenőrzésük továbbra is csak polgári intézményeket érint, mert „nincs lehetőségünk rá, hogy bejussunk a katonai egy­ségekbe.” Vajon a katonai pa­rancsnokok a mundér becsüle­tét, saját „érinthetetlenségüket” védik, így bízva abban, hogy az elnök aligha akar újabb fronto­kat nyitni? Vagy mindez messzebbmenő következményekkel járhat az orosz hatalmi harcban? Éppen ez a kulcskérdés, s erre nincs hi­teles válasz ... Réti Ervin Boszniai szerb katonai járművek a híres Mount Igman szálló előtt állásaik elhagyására készülődnek a genfi megállapodás­nak megfelelően, augusztus 13-án. Egy ENSZ-szóvivő később közölte, hogy a Szarajevót ellenőrző hegyekről a visszavonulást a szerbek leállították. Hatszáz brit repülőgép három hullámban . . . A rakétaközpont pusztulása Regensburg, Schweinfurt, Peenemünde Rendőr­siker A terrorizmus megélénkülése ellenére az olasz bűnüldöző szervek az elmúlt 12 hónap fo­lyamán jelentős eredményeket értek el a bűnözés, főként a maffia elleni harcban - közölte Milánóban Nicola Mancino olasz belügyminiszter. Az új bűnüldözési jogosítvá­nyoknak köszönhetően több mint 3500 milliárd líra (2,2 mil­liárd dollár) értéket sikerült le­foglalni a maffia vagyonából, ebből 1300 milliárdot Szicíliá­ban, 1100 milliárdnyit pedig Calabriában. Kézre kerítettek több „ke­resztapát”, köztük olyanokat, akik már évek óta bujkáltak, például Toto Rúnát, a Corle- one-család fejét, Nitto Santapa- olát, a cataniai maffia első em­berét és Carmine Alfierét, a Camorra vezetőjét. A mikor 1943. augusztus 18-án, röviddel éjfél után a Balti-tengeri Usedom szigetén, Peenemündében felbőgtek a szirénák, a Wehrmacht had­mérnökei és rakétakonstruktő­rei mérgelődve foglalták el he­lyüket a légópincékben. Azt hitték, hogy ismét vaklárma a riasztás. Hitler „csodafegyverének” kísérleti üzemét azonban ezen az éjszakán a brit királyi légi­erő (RAF) 600 repülőgépe há­rom egymást követő hullámban rombolta porig. 1600 tonna bombát, és csaknem 300 ton­nányi gyújtóbombát szórtak le. Ez a bombázás, valamint az amerikai légierőnek a Regens­burg melletti Messerschmidt repülőgépgyár, és a Schwein­furt közelében létesült golyós- csapágyraktár elleni bombatá­madása döntő fordulatot jelen­tett a második világháború me­netében. A hadianyaggyártási versenyben végleg a szövetsé­gesek kerekedtek felül, hiszen ezt a csapást a német hadiipar már nem tudta kiheverni - álla­pítja meg visszaemlékezésében a DPA hírügynökség. A brit titkosszolgálat hosszú időn ke­resztül képtelennek bizonyult arra, hogy rábukkanjon a hír­hedt és rettegett német csoda- fegyver kíséreleteinek pontos helyére. Áz amerikai hírszerzés berni részlegének főnöke, Allan Welsh Dulles - a későbbi kül­ügyminiszter fivére - volt az első, aki a szövetségesek közül, 1943 nyarán az osztrák ellenál­lástól kapott fotók révén, pon­tos értesülést szerzett a Peene­mündében megépített álcázott kísérleti üzemekről. Churchill, amint értesülést szerzett a rakétaüzem hollété­ről, utasította a légierő pa­rancsnokát, Sir Arthur Harrist, hogy dolgozza ki a légitámadás tervét. A normandiai partra­szállás előkészítését megkezdő brit miniszterelnök tisztán látta, hogy rakéták tucatjainak fo­lyamatos becsapódása Angliára milyen végzetes csapást jelent­hetne a polgári lakosság kitar­tására, illetve a fegyveres erők harci szellemére. Hitler 1937-ben adott utasí­tást a Német Fegyveres Erők Hadiipari Hivatalának arra, hogy Peenemündeben építsék fel a rakétaüzemet, majd mér- hetetetlen összegeket áldozott a „Nagy Cél”, érdekében. Az ott dolgozók döntő többségét ter­mészetesen úgy tájékoztatták, hogy a „Cseresznyemag” fedő­névvel ellátott üzemben - egy űrhajó építésén fáradoznak. 1942-ben jutottak a kísérle­tekkel odáig, hogy az elsőször „Mozsár 103” majd később a megtorlófegyver szó német ne­vének kezdőbetűjéből V-l-re rövidített rakétára olcsóbb re­pülőtestet sikerült építeniük. Ez a kétségkívül nehezen irányít­ható szerkezet már egy tonná­nyi robbanószerkezetet volt képes a brit-szigetek lakói nya­kára zúdítani. A V—1 pusztító ereje minden hibája ellenére is szinte ugyan­olyan hatékony volt, mint a százszor magasabb költségeket felemésztő 14 méter hosszú 13 tonnás V-2. Az 5500 km/h sebességgel repülő 380 kilométer hatótá­volságú V-2-ből Hitler kíván­sága szerint napi 900 darabot kellett volna előállítani. A pusztító bombatámadás­ban a 12 000 Peenemündében dolgozó tudós, mérnök, kény­szermunkás, hadifogoly közül 732 ember lelte halálát. A brit légierő 41 gépet veszített. A hírhedt Luftwaffe már csak megkésve érkezett a lángoló üzemcsarnokok fölé, mert a RAF egy megtévesztő had­mozdulattal Berlin légterébe terelte a német éjszakai va­dászgépeket. A

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom