Új Dunántúli Napló, 1993. augusztus (4. évfolyam, 208-237. szám)

1993-08-01 / 208. szám

Baracskán meghiúsult a „csárdafoglalás” Bár eleinte félő volt, hogy nem így lesz, mégis békésen ért véget tegnap Nagybaracs- kán a tervezett „esárdafogla- lás”. Kilenc tsz-vezető szerette volna birtokba (vissza)venni tegnap reggel az ismert nagyba­racskai Halászcsárdát, melyet jelenleg a 11 évvel ezelőtti Or­szágos Halfőző Verseny győz­tese, a híres baracskai Sobri Jóskát a trónról leszorító Lovász Imre bérel. Pontosabban a Ha­lászcsárda Bt., melynek beltagja és ügyvezetője az ismert halász­léfőző mester, kültagja pedig a Haladás MgTsz. A termelőszö­vetkezet egyébként a csárda tu­lajdonosa is egyben. A szombat reggel tehát úgy kezdődött, hogy „balhé lesz”, hiszen a Tsz. vezetőinek feltett szándékuk volt, hogy visszave­szik a csárdát, a dolog azonban végül egy békés leltárral ért vé­get. Gazdag János, a Haladás MgTsz elnöke:-A szerződés egyértelműen leírja, hogy mennyit és milyen ütemezésben kell Lovász lírák­nak fizetniük. Ők ezt a kötele7 zettségüket nem teljesítik, e he­lyett a bírósághoz fordultak, hogy az állapítson meg új bér­leti díjat. Mi erre f elmondtuk a szerződést, s a mai nappal visz- sza szerettük volna venni jogos tulajdonunkat. Mivel ezt nem tudtuk megtenni, mi is bíróság­hoz fordulunk, kártérítésért. Lovász Imre, a Halászcsárda Bt. ügyvezetője:- Amit az elnök úr nem említ, az az hogy a szerződés hosszú- távú szerződés, még három és fél évig érvényes, így aláírása­kor a célszerűséget követve be­levettük, hogy az éves bérleti dí­jat mindig az előző évben, közö­sen állapítjuk meg. Ezt a pontot figyelembe véve kértem, hogy az előirányzott bérleti díjat csök­kentse a téesz, hiszen a volt Ju­goszláviában kialakult helyzet miatt jelentősen kisebb lett a vendégkörünk. Erre ők nem vol­tak hajlandóak, mi pedig a bí­rósághoz fordultunk. Addig az eredeti díj felét a téesz pénztá­rába utalom, a másik felét pedig letétbe helyezem egy bajai ügy­védi munkaközösségben. A csárda egyébként továbbra is nyitva tart, a bírósági ítéletig - amire valószínűleg még jó néhány hónapot várni kell - le­galábbis mindenképpen. P.Zs. Orfűi nyár, gyerekekkel (Folytatás az 1. oldalról) Vállalatot, a pécsi Delta Szö­vetkezetei. További hét-nyolc játékhoz még mecénásokat vár­nak. (Valamennyi segítő nevét az alapkő márványtábláján örö­kítik meg.) Jövőre gyermekparadi­csommá szeretnék varázsolni ezt a területet. Orfűn a nehéz sorsú gyerme­kek mellett a hétvégi kikapcso­lódásra vágyó felnőttek is talál­tak maguknak pihentető elfog­laltságot. Sokan horgásztak, csónakáztak, vitorláztak, ször- föztek, ezrek lubickoltak a strandon. Azok is kedvükre szó­rakozhattak, akik a hűsítő sör mellé szellemi frissítőre is vágytak. A strand melletti autó­parkolóban a Pécsi Pannónia Sörgyár állította fel sátrát, s az asztalaiknál üldögélők néptán­cot láthattak, fúvószenét és blu­est hallgathattak. M. E. MINDENT BEBORÍT A NAGY NYÁRI LAttÉRIAVÁSÁR! u augusztus 02-től - szeptember 02-ig ■ Fenyő lambériák 450 Fl+ÁFA/m'-től g - Keményfa lambéria 799 Ft+ÁFA/rrí £ ■ Mosható lambériák 900 Ft+ÁFA/m:-től $ • Műanyag lambériák 392 Ft+ÁFA/nf-tői ” Lambéria felrakásához Jj* nyugati technológia! _ > Mi-S-T-EL fASmom KÖZÖTT EGY Komplett MHOLDmÓ KESILETETS0RS01WKK1! W O) 0) N W TS (0 w Üzletünk: Pécs, Magaslati út 9. E Tel./fax: 72/333-324 ^ Nyitva: h-p.: 8-16 óráig szombaton 8-12 óráig L LAMBÉRIA CENTRUM Csak egy nagyüzem van talpon, s az sem ezen a vidéken Áfa. előtti brikett-csata Nem lesz iszapszén, ha nem sikerül a cseh import próbája Minden hagyományra alapo­zott nosztalgia nélkül - a köz- gazdasági számításokkal és az elvégeztetett kormányzati szán­dékkal szemben az úgysem se­gítene - tényként leszögezhet­jük: a most feleszámolás alatt álló Mecseki Szénbányák tá- gabb vonzáskörzetében a Dél-Dunántúli TÜZÉP RT. te­lephelyein sokféle szén alapú lakossági tüzelőanyagot lehet manapság kapni, csak éppen magyart nem, vagy alig-alig. Ez utóbbi „kört” a dorogi brikett képviseli, amikor éppen van. A többihez képest ked­vezményes az ára: júliusi tarifa szerint mázsánként mintegy 40 forinttal olcsóbb, mint a nagy fűtőértékű orosz feketeszén, amiből mondhatni korlátlan mennyiség áll rendelkezésre. (Kazánban való felhasználás esetén célszerű kevésbé értékes cseh barnaszénnel „hígítani”.) Mégis vannak megátalkodottak, akik a megszokott, bevált bri­kettet keresik. Netán nemcsak maradi megszokásból, hanem azért is, mert az árkülönbözet a mostanában tapasztalható 10-15 mázsára korlátozott vásárlási té­telnél is 400-600 forint, s bi­zony egyre többeknek ez is számít. Akadnak szakmabeliek, akik bizonyára túlzásnak tartják a brikett-csata minősítést, illető­leg ezt a júliusi jelenséget kü­lönböző okokkal magyarázzák. A mutatkozó keresletet lehet az ÁFA előtti pénzmegtakarítási szándékra visszavezetni (naná!), s lehet azokra a hírekre is, hogy az Áfán túl is lesz ha­marosan szénár-emelkedés. (Még inkább!) Ugyanakkor két­ség kívül a nyáron szokás előre­látóan - ahogy ezt korábban ak­ciókkal propagálták is - az őszi-téli tüzelőt beszerezni. A dorogi, vagy egyáltalán brikettet vásárolni szándéko­zóknak mindenesetre meg kell vívniuk a maguk kis magánütkö­zetét: rendeléskor többnyire azt az elutasítást kapták az utóbbi hetekben, hogy már nincs, még nincs, vagy hogy két hete már nem is érkezett. Persze akadnak - s ez így-úgy a hoppon maradot­taknak is tudomására jut - sze­rencsésebb vásárlók is, akik elta­lálják: éppen mikor lehet briket­tet kapni. Nyilván a megérzésen múlik, hiszen a telephelyre be nem érkezett brikettmennyiségre nem vesznek fel előrendelést. Pécsett legalábbis ez a gyakorlat. A Megyeri úti telephely for­galmi tapasztalata pedig az, hogy az eladott tüzelőanyagok között csak mintegy 5 százaléknyi rész­arányt képvisel a brikett. De ho­gyan is szakíthatna nagyobbat, ha alig van. Erről persze nem a TÜZÉP tehet, hanem a termelőkapacitás. Amióta februárban megszüntet­ték a termelést a nagymányoki brikettüzemben, ebben a profil­ban csak egyetlen nagyüzem működik: a Dorogi Szénbányák RT. Tokodi Brikettüzeme. Napi 2400 tonna napi termelésre ké­pes, de ezzel sem tudja a mostani rohamban jelentkező igényéket kielégíteni. Ahogy a Dél-Dunán­túli TÜZÉP RT. szállítási osz­tályvezetőjétől megtudhattuk: cégük teherautói közel egy hetet várakoznak a berakodásra Toko­don. A mostani fokozottabb keres­let hullámának lanyhulásával a brikettellátás folyamatosabb lesz. A két cég arról is tárgyal, hogy most közösen lenyelnék a 4 százalékos ÁFÁT, s nem érvé­nyesítenék a árban. Mindezen túl Dél-Dunántúl ellátásához nagyon'hiányzik a nagymányoki üzem termelése. A TÜZÉP azért fohászkodik, hogy lenne már végre valaki, aki ezt az üzemet ismét termelésbe fogja. Vevők lennének a nagymányoki brikettre, még ha annak a be­szerzési ára 100-200 forinttal magasabb is lenne, mint a jobb minőségű dorogié: a sokkal ki­sebb szállítási költség miatt így is megérné. Annál is inkább, mert köny- nyen meglehet, hogy a brikettnél is olcsóbb iszapszén dél-dunán­túli árusítása fellett hamarosan meg lehet húzni a lélekharangot. Az utolsó adagból már csak 1800 tonna az összkészlet. A TÜZÉP megpróbálkozik az im­portból való pótlással: egy ózdi vállalkozás közvetítésével cseh iszapszénre kapott ajánlatot. A jövő héten egy vagonnyit hoznak be ebből kipróbálásra. Itt tartunk. D. I. Könyvtári lopások, csonkítások Hogy a könyvtárakból nem­csak szabályosan kölcsönöznek olvasók, az bizonyára nem lep meg senkit. De az utóbbi időkben mintha szaporodnának az ellopott és megcsonkított könyvek. Pé­csett, a Megyei Könyvtárban ér­deklődtünk, mi a helyzet. Mint Fehérvári Klára, az olva­sószolgálat vezetője elmondta, nehéz naprakészen nyomon kö­vetni, hogy éppen mit lopnak el. Ez pontosan csak akkor derül ki, amikor állományrevíziót tartanak. De ilyen hatalmas könyvtár ese­tében, mint a Megyei Könyvtár, ez ritka, húsz-huszonöt évente kerül sor teljes körű revízióra, hi­szen ez hónapokig is eltart, s ilyenkor a könyvtár apraja-nagyja be van fogva. Éz utoljára 1978-ban volt, azóta csak részle­ges vizsgálatot tartottak, például amikor a művészetekkel foglal­kozó irodalmat vették revízió alá, és átvizsgálták az úgynevezett csak helybeni használatra szóló, tehát olvasótermi könyveket. Ilyenkor derül ki, hogy mi az, ami végleg elveszett. A csonkítások a napi forga­lomban is kiderülnek. Például bi­zonyos tanulmánykötetekből hi­ányzik A jó palócok elemzése, mert az valakinek nagyon kellett. A közelmúltban történt, hogy mindhárom Pinter drámakötetből kitépték A gondnok című drámát. Az egyik példányban olyan profi módon oldotta meg az illető, hogy a tartalomjegyzékből ki is húzta a hiányzó darab címét, nehogy va­laki fölöslegesen keresse. Nagyon gyakran előfordul, hogy folyóira­tokból tanulmányokat tüntetnek el, pedig a könyvtár olcsón fény­másol bármit, de, ha valakinek semmi pénze nincs, akkor, mint Fehérvári Klára említette, bárme­lyik kolléga inkább kifizetné, hi­szen sok esetben pótolhatatlan veszteséget okoznak a rongálok. Megtudtuk azt is, hogy köny­veltüntetésben és csonkításban a diákok állnak az élen, középisko­lások és egyetemi hallgatók, ta­nulmányaikhoz ők használják a legtöbb irodalmat. Sok esetben az egyetlen példányt lopják el, ilyenkor országos szakkönyvtár­ból könyvtárközi kölcsönzéssel kell beszerezni, nagy átfutási idő­vel. De sok esetben nem adják kölcsön, hanem lefénymásolják óriási költséggel. Vannak „tisz­tességes” tolvajok is, akik a vizs­gaidőszak elmúltával a kilopott, vaskos monográfiát visszajuttat­ják, ezeket nem egyszer a WC-ben találja meg valaki. Érdekes, hogy míg a lopások száma nem emelkedett számotte­vően, az utóbbi időkben nagyon elszaporodtak a csonkítások. Az okok között szerepel feltehetően az, hogy a csökkent anyagi lehe­tőségek birtokában a könyvtár ki­sebb példányszámot tud csak be­szerezni, hogy a zárt rendszerű könyvtárból a megyei, de más könyvtárak is szabad polcossá alakultak, s erőteljesen nőtt, s egyre növekszik az olvasók száma is. Cs. L. A kurdok bennünket nem bántanak? (Folytatás az 1. oldalról) nem voltak terrorcselekmény célpontjai, a dolog természeté­ből adódóan azonban aligha le­het teljes garanciát nyújtani a jelenlegi körülmények között a külföldi turistáknak. Török hi­vatalos vélemények szerint azonban itt sem fenyegeti na­gyobb veszély a külföldieket, mint Olaszországban, Spanyol- országban, vagy Nagy-Britan- niában, ahol szintén előfordul­nak hasonló esetek. Mint a követségi titkártól megtudtuk, a terrorakciókért felelősséget vállaló, jelenleg il­legalitásban működő Kurd vdscirncipi Munkáspárt (PKK) fegyveres akciói - váltakozó intenzitással - a nyolcvanas évek közepe óta tartanak. Az Iránnal és Irakkal határos anatóliai területeken, a zord természeti körülmények között élő 10-11 milliós kurd népnek csupán egyik szervezete a PKK - a többi nem nyúlt a ter­ror eszközéhez. A PKK egyéb­ként a kurdok által lakott dél-keleti tartományok Török­országtól való elszakítását, s önálló kurd állam alapítását tűzte ki céljául - akcióinak az elmúlt évek során 6-7 ezer ál­dozata volt. Mostanában a dél-keleti terü­leteken már naponta összecsap­nak a PKK és a katonaság fegy­veresei. A legkirívóbb esetek közé tartozott a május végi Bin- göl tartományban történt eset, amikor a PKK-sok 31 fegyver­telen katonát végeztek ki, vagy a múlt heti, Van tartományi tra­gédia, amikor a terroristák a he­gyi pásztorok közül huszonöt ártatlan nőt és gyermeket mé­szároltak le. A szervezet május végén meghirdetett új taktikája szerint a jövőben a fontos gazdasági lé­tesítményekre és a nemzetközi idegenforgalom szempontjából frekventált helyzetben lévő te­rületekre is kiterjesztik akciói­kat. Törökországba utazók tehát (fokozott) figyelem! Ma már nem csak a bazársoron dolgozó zsebesek jelentenek veszélyt a turistára. Pauska Zsolt unantüli QQlQ&,éé Új Vasárnapi Dunántúli Naplót vásárló olvasónk ............................. ................................... T oíme: ................................................................ Á rusítóink gyűjtik össze es küldik be1 Alámerítkezés Jehova Tanúinak kongresszusa Jehova Tanúi közel 3000 résztvevővel tartották meg pécsi kerületi kongresszusukat a vá­rosi sportcsarnokban. Az ese­mény talán legfontosabb moz­zanata a Jehova szolgálatát vál­lalók alámerítkezése volt a csarnok mellett felállított me­dence vízében. A fehér ruhába öltözött merí- tők katjaiban több, mint félszá- zan, először a férfiak, utánuk a nők adták át magukat a szertar­tás szimbolikája szerint Isten­nek. Ezt a lépést esetleg több évig tartó Biblia-tanulmányozás is megelőzte. Pécsett mintegy 300 országban pedig 14 ezer ember érzi magáénak és ter­jeszti ezt a hitet. A kongresszus szervezői szó­rólapokon arra kérték a riporte­reket, ne szólítsák meg a hívő­ket, hanem a hírszolgálati osz­tályon kérjenek információkat. Hogy miért? A Szegedről érke­zett Serfőző István a következő választ adta: Van, aki még csak a Biblia tanulmányozás elején tart, és nem tud még hiteles vá­laszt adni a feltett kérdésre. Egyébként is nagyon sok a fél­reértés szervezetükkel kapcso­latban, pedig összejöveteleiken nem folyik vér, csak ima és ok­tatás. Jehova Tanúi Pécsett két helyiséget bérelnek a tanítás céljaira, az egyiket a Komlói úton, a másikat az Iparosház­ban. • A pécsi Spengler Gáspár be­szélgetésünkben többször is megemlítette, hogy nem akarják bántani a többi vallást, a kong­resszus elsődleges célja az okta­tás. Két cím a szombati program­ból: „Örömmel tegyünk eleget a prédikáló- és a tanítványképző megbízatásunknak”, és az „Evangélium hirdetés eredmé­nyei a világméretű szántóföl­dön”. Tanítói feladatokat egyébként csak férfiak vállal­hatnak, a nők a vallással kap­csolatos tapasztalataikat oszt­hatják meg másokkal. P.E 2 Új VDN 1993. AUGUSZTUS 1„ VASARNAP

Next

/
Oldalképek
Tartalom