Új Dunántúli Napló, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)

1993-07-05 / 179. szám (181. szám)

1993. július 5., hétfő üj Dunántúli napló 7 Uj parkolási rend Bécs belvárosában A kevés ingyenes parkoló­hely is megszűnt július 1-től Bécs belvárosában, de még a jobbik eset, ahol díjért meg le­het állni. Újabb tereken tiltják meg ugyanis teljesen a parko­lást. Ez utóbbi intézkedést tűz­rendészed okokkal magyaráz­zák: a műemlék-épületekkel te­lezsúfolt bécsi belvárosban a tűzoltókocsik sok helyen az au­tóktól nem tudnak a helyszínre jutni, így nem is vállalják a fel­elősséget. Ezzel kapcsolatban bécsi vá­rosházán a Hofburg novemberi emlékezetes tűzvészére emlé­keztetnek: akkor milyen szeren­cse volt, hogy már korábban ki­tiltották az autókat a Josefs- platzról, ha ez nem így van, ta­lán az egész épületegyüttes leég. A tartományi közlekedésren­dészet nem túl népszerű az új intézkedés miatt. Az elmúlt na­pok lázas átfestéssel teltek és ez okozott folyamatos forgalmi dugókat: az újonnan kialakí­tandó úgynevezett rövid parko­lási övezeteket nemcsak táblá­val, hanem felfestett kék csíkkal is jelzik. Turisták figyelmébe: minden ilyen helyen kötelező kitenni a szélvédőre a gondosan kitöltött parkolócédulát, amelyből a kék színű másfél, a zöld egy, a piros félórás megállásra jogosít. A várakozási idő maximum más­fél óra, a parkolócédulák eddig az időpontig variálhatók, amennyiben precízen beikszelik rajtuk a dátumot és a parkolás kezdetét. A cédulákat a trafi­kokban árulják. Aki minden­áron kocsival akar a belvárosba bemenni és nem éri be a másfél órával, annak maradnak a mé­regdrága földalatti garázsok. A cédula fél órára hat schilling - ez a legolcsóbb parkolási lehe­tőség. Kivételes helyzetben csak a belvárosban lakók és az ottani munkahelyet igazolni tudók vannak, de azért az ő autótartási költségeik is megnőttek 2000 schilling körüli összeggel. Eny- nyiért kapnak éves bérletet az állandó parkoláshoz, ami szin­tén nem szól mindenhova: a kö­vetségek környékén, - a belvá­rosban van belőlük elég -, to­vábbra is csak az érintett diplo­máciai képviselet járműveinek adatott meg a várakozás, ahogy azt a táblák jelzik. Az új rendelkezés bevezeté­sével egyidejűleg minden erőfe­szítés ellenére sem kezdheti meg munkáját a városháza több száz fős közlekedésrendészeti csapata, pedig már az egyenru­hájuk színéről is megegyeztek, és megkezdődött a különleges kiképzés. Ekkor azonban kide­rült, hogy az ellenőrzendő út­szakaszok nagy része nem is a városhoz, illetve Bécs tarto­mányhoz, hanem a szövetség­hez tartozik, így aztán a város­házának nincsenek jogai. Mivel úgy vélik, a belvárosban tevé­kenykedő 45 ellenőr nem lesz elég, nekiláttak az utakkal kap­csolatos rendelkezések felül­vizsgálatának. Az autós nem­igen reménykedhet hát abban, hogy tilosban, vagy lejárt par­kolójeggyel várakozó kocsija észrevétlen marad. Az elszállító cégek pedig meglepően nagy kapacitással működnek ... Szászi Júlia Willy Brandt-ról nevezték el a frankfurti Theater teret. Július 1-én a tábla leleplezése után vette észre von Schoeler főpolgár­mester, hogy ”i” került az „y” helyére. A táblát kicserélték. Szuperágyú Többször felhasználható űrrakéta Megvalósulhat a rakétaépítők régi álma, a sci-fi-szerző Verne Gyula látomása, amelyet az Űr­utazás a Holdba című könyvé­ben leírt: rakéta startol a világ­űrbe, elvégzi a feladatát, majd visszafordul és tüzet okádó haj­tóművén „lovagolva” újra lan­dol a Földön. Az amerikai McDonnell Do­uglas léghajózási és űrhajózási konszern reméli, hogy közelebb jutott ennek megvalósításához. A Los Angeles melletti Hun­tingdon Beach székhelyű cég bemutatta a nyilvánosságnak „Delta Clipper” (DX-C)-nek nevezett űrhajójának prototípu­sát: egy könnyű súlyú, egylép­csős, folyékony hidrogénnel meghajtott rakétát, amelyet többször lehet felhasználni. Az 1:3 léptékben megépített, 12 méter hosszú prototípust már ezen a nyáron egy sor próbának vetik alá. A „DC-X” 180 méte­res repülési magasságot fog el­érni, majd ezt követően - mint egy lift, amely visszatér a föld­szintre - függőleges helyzetben landol. A második kísérleti fá­zisban további, magasabb és hosszabb repülések következ­nek.Az ezt követő utolsó fázis­ban a rakétát hatezer méteres repülési magasságban vízszin­tes helyzetbe állítják, majd a landoláshoz újra függőleges helyzetbe hozzák. A prototípus kifejlesztése 60 millió dollárba került és 18 hó­napig tartott. A cég szakértői szerint már az évszázad végén sor kerülhet az első igazi „Delta Clipper” startjára, amellyel az űrrepüléseknél szokásos mai költségek 90 százalékát meg le­hetne takarítani. Egy brit üzletember tájékoz­tatta a brit titkosszolgálatot (MI6), hogy bagdadi megrende­lésre Nagy-Britanniában készí­tették az iraki szuperágyú ele­meit. David James beszámolt a szuperágyú brit gyártásáról egy londoni bizottság előtt. A brit üzletember 1990 márciusában jelezte a titkosszolgálatnak, hogy a tulajdonát képző egyik gyárban „a rajzfilmekben látott ágyúhoz hasonló csöveket” gyártanak. A brit titkosszolgálat kétségeit fejezte ki jelentésével kapcsolatban, de David James további kutatásainak meglepő eredményeit később az MI6 komolyan vette. A szigetország hatóságai később le is foglaltak egy Irakba címzett acélcső-kül­deményt. Gazdaság és politika Japánban A befolyásos japán gazdasági szervezetek átértékelik eddigi, a kormánypárt kizárólagos támo­gatására épülő politikájukat, de csak a választások után. A négy nagy vállalkozói szervezet ve­zetője rendkívüli értekezletet tartott és a politikai adományok átértékeléséről határozott, arra való tekintettel, hogy gyengülni látszanak a kormányzó Liberá­lis Demokrata Párt hatalmi po­zíciói. A Keidanren, a legerő­sebb vállalatközi szervezet már korábban eldöntötte, hogy az újonnan alakuló pártokat egye­lőre nem segíti, kitart az LDP támogatása mellett. A Nikkei- ren ezzel szemben nemrégiben közölte, hogy a kormánypártból kiszakadt új pártoknak is segí­teni fog, de az egyeztető tárgya­lás után a Nikkeiren elhatározta, hogy egyelőre még nem jelenti be hivatalosan politikája módo­sulását. Barre-javaslat Raymond Barre volt francia miniszterelnök továbbra is azt tartja szükségesnek, hogy Kö­zép- és Kelet-Európa azon or­szágai, amelyek felvételüket ké­rik az Európai Közösségbe, hozzanak létre egymás között egy gazdasági szervezetet, mert ez meggyorsíthatja fejlődésü­ket, az EK felvételhez szüksé­ges mutatók elérését, így EK tagságukat is. Barre, aki ezt az álláspontját nemrég Budapesten fejtette ki, most a Les Echos cimű francia gazdaságpolitikai napilapnak adott erről interjút. Barre szerint az új szervezet bi­zonyos értelemben hasonlítana ahhoz, amelyet Nyugat-Európa hozott létre a Marshall-segély korszakában. Tokiói csúcsértekezlet Rambouillet-től Tokióig K ét évtizede még kötet­len eszmecserének, in­formális találkozónak szánták összejövetelüket a vezető ipari országok első számú ve­zetői, az csak a találkozók megrendezésében segédkező bürokraták ügybuzgalmából vált nagyszabású, ünnepélyes aktusokkal teletűzdelt, nem­zetközi médiaeseménnyé. 1975-ben Valéry Giscard d.Estaing francia köztársasági elnök még úgy gondolta, jó lenne, ha az olajválság utáni nehéz átállás éveiben a nyu­gati vezető demokráciák, a „Hatok” megvitatnák közös stratégiájukat, azt, hogy mit lehetne tenni együttesen a protekcionizmus és a nö­vekvő munkanélküliség ellen. Az ipari országok gazda­ságpolitikájának egyezteté­sére szolgált az első csúcs, amelyet az ötlet szülőatyja nem is szánt értekezletsoro­zatnak. Csak Gerald Ford amerikai elnök javaslatára váltak a csúcstalálkozók rendszeressé, ő volt ugyanis az, aki a párizsi Rambouil- let-kastélyban tartott első „csúcs” után hat hónapra Pu­erto Rico fővárosába, San Jü­anba invitálta a vezetőket, most már Kanadával kiegé­szülve a „Heteket”, hogy tár­gyaljanak az infláció leküzdé­séről. Az 1980-as velencei csúcs- értekezlet jelentette a fordu­lópontot. Ezen, a hatodik „csúcson” történt ugyanis meg először, hogy az állam- és kormányfők „politizáltak”: a kelet-nyugati konfliktus kié­leződése késztette közös ál­lásfoglalásra a nyugati veze­tőket. Az afganisztáni szovjet csapatkivonást sürgették ek­kor, majd a későbbi „csúcs­okon” is a két világhatalom ütközése miatt, 1984-ben 1985-ben például Moszkva fegyverkezése ellen, 1986-ban a líbiai terrorizmus ellen álltak ki a csúcstalálko­zón. C sak Mihail Gorbacsov távozása és a Szovjetu­nió felbomlása után, vagyis 1991 óta szembesül a világ az új helyzettel: egyrészt Orosz­ország és Kelet-Európa meg­segítésének gondjával, más­részt a helyi konfliktusok kö­zös megoldásának kérdésével. A szakértők nem számítanak arra, hogy e kérdések egyiké­ben is látványos elhatározás szülessék Tokióban. Várha­tóan az ENSZ szerepének erő­sítését sürgetik majd, illetve kiállnak amellett az Oroszor­szágnak szóló támogatási csomag mellett, amelyről még áprilisban, a „Hetek” kül­ügyminiszteri értekezletén született döntés, szintén itt Tokióban. Az atomfegyverek elterje­désének megakadályozása, a fegyverkereskedelem szigorí­tása az a téma, amelyben az idén konkrét javaslatok meg­fogalmazása várható. Miköz­ben Oroszország atomfegyve­reinek szétszedésén munkál­kodik, egy sor állam szeretne atomhatalommá válni. Ennek szabna korlátot az, ha a szov­jet utódállamok is csatlakoz­nának az atomsorompó-szer- ződéshez. E szerződés 1995-ben jár le, és a „Hetek” a szerződés meghatározatlan időre történő kiterjesztését fogják szorgalmazni a hírek szerint. A többi téma - a nemzetközi kereskedelmi tár­gyalások befejezése, a kör­nyezetvédelem, vagy Orosz­ország megsegítése - nem új, mindezek a tavalyi müncheni csúcs napirendjén is szerepel­tek. A tokiói csúcs tehát kö­veti az eddigi hagyo­mányokat, egyaránt terítékre kerülnek ezúttal is gazdasági és politikai kérdések és záró- dokumentumok közzétételé­vel fejeződik majd be a ta­nácskozás. Csak néhány ki­sebb változtatás utal arra, hogy a hét vezető szívesen visszatérne a kezdetekhez - kötetlen, érdemi eszmecse­révé változtatná újból a túlsá­gosan formálissá merevült „csúcsot”. Tokióban megvi­tatják majd azt is, miként le­hetne hatékonyabbá tenni a „Hetek” szokásos randevúját, megszabadítani azt a terhes protokolltól. A japánok min­denesetre azt ígérik, hogy ez­úttal nem tart majd három órán át a vendégek ünnepé­lyes fogadása, és sokkal rövi- debbre fogják az elnöki nyi­latkozatot, vagyis a záróköz­leményt is. Ezt az új „csúcsszellemet” különben a japán rendezők még az államfőket elkísérő/e- leségek programjában is érvé­nyesíteni kívánják. A hét év­vel ezelőtti tokiói csúcsérte­kezleten a feleségek még job­bára Kabuki színházat, kimo- nóbemutatót élvezhettek, ez­úttal inkább olyan hölgyprog­ramokon, előadásokon, vita­fórumokon vehetnek részt, amelyek alapján a mai japán valóságról alkothatnak képet maguknak. Állítólag Hillary Rodham Clintonra, az érdemi kérdések iránt érdeklődő First Ladyre tekintettel kezdik a ja­pánok a „csúcsok” reformját a hölgyeken. Marton János További 3 évre a NATO főtitkára Manfred Wörner 1993. június 30-án lejárt Manfred Wörner NATO-főtit- kár hivatali mandátuma, tiszt­ségét azonban 1992. december 17-én az Észak-atlanti Tanács külügyminiszteri ülésén újabb periódusra, 1996. június 30-ig meghosszabbították. Manfred Wörner - sorrend­ben a hetedik és egyben az első német NATO-főtitkár - 1934. szeptember 24-én született Stuttgartban. Sváb evangélikus polgári családban nőtt fel. Any­jától támogatva pilótakarrierről álmodozott, amit azonban tex­tilkereskedő apja ellenzett, mert fiát ügyvédnek szánta. 1953-ban Stuttgartban érettsé­gizett, majd Heidelberg ben, Pá­rizsban és Münchenben tanult jogot 1953 és 1957 között, nemzetközi jogtudományra szakosodva. 1961-ben jogtu­dományi doktorátust szerzett. A hadseregben pilótaként szolgált, és leszerelése után is továbbképezte magát. Katonai szakképzettsége szerint vadász­repülő, a katonai légierő tarta­lékos alezredese. Még egyetemi évei alatt, 1953-tól 1956-ig, tagja volt a Kereszténydemokrata Unió (CDU) ifjúsági szervezetének, a CDU-ba 1956-ban lépett be. 1961-62-ben Baden-Württem­berg tartomány belügyi kor­mánytanácsosa, 1962 és 1964 között a baden-württembergi tartományi gyűlésben parla­menti tanácsadó volt. 1965-ben a Szövetségi Gyűlés (Bundes­tag) legfiatalabb képviselője lett a CDU színeiben, ahol kezdet­től fogva katonai kérdésekkel foglalkozott. 1969-től 1971-ig, az akkor ellenzéki CDU parla­menti csoportjának elnökhelyet­tese volt. Röviddel az 1972. novemberi parlamenti választás előtt, amely ismét az SPD-FDP koalí­ció győzelmét hozta, Rainer Barzel, a CDU elnöke és egy­ben parlamenti csoportjának vezetője Wörnert jelölte az „ár­nyékkormány” védelmi minisz­terévé, és Wörner a párt orszá­gos vezetőségébe is bekerült. A hadsereggel kapcsolatos isme­retei révén a CDU-CSU frakció katonai szóvivője, majd az 1976-os választások után a szö­vetségi parlament hadügyi bi­zottságának elnöke lett 1982-ig. 1980-88 között a CDU-CSU frakció elnökhelyettesének tisz­tét is betöltötte. 1982. október 4. után a Hel­mut Kohl vezette CDU-CSU-FDP kormányban Wörner kapta a védelmi minisz­teri tárcát. E tisztségét 1988-ig, a NATO főtitkárává választá­sáig megtartotta; ekkor mondott le parlamenti mandátumáról is. Politikai tevékenységének évei alatt végig a Szovjetunió „ex­panziós politikája” ellen küz­dött, és az amerikai atomfegy­verek és szárnyas rakéták nyu­gat-európai előállítását és elhe­lyezését szorgalmazta. Minisz­terként munkája középpontjá­ban a félmilliós német hadsereg fejlesztése és a haditechnika tö­kéletesítése állt, a hangsúlyt a hagyományos fegyverekre he­lyézve. 1987 augusztusában jelölték Wörnert a NATO főtitkárává, Lord Carrington helyére. Jelö­lésétől a dánok és a norvégok először idegenkedtek a törté­nelmi előzmények miatt, de vé­gül mind a 16 tagország belee­gyezésével lépett hivatalba 1988. július 1-jén. A szövetség élén a Nyugat erős védelmi po­litikájának szükségessége mel­lett fontosnak tartotta a ke­let-nyugati kapcsolatok erősíté­sét. A NATO az ő főtitkársága alatt került szembe a szocialista világrend összeomlásával és dolgozta ki stratégiáját az új vi­lágpolitikai helyzetre. Üdvözölte a kelet-európai demokratikus átalakulási fo­lyamatot, és kezdetektől a re­formok és a piacgazdálkodás támogatására, ugyanakkor „egy új Jalta” létrejöttét megakadá­lyozó be nem avatkozásra szólí­tott fel. Úgy vélte, hogy a kelet-euró­pai változások miatt „az előre­tolt védelem doktrínája” értel­mét veszti, a szervezet katonai szerepe helyett a politikai kerül előtérbe. A térségnek a NATO-hoz való „közelítése” mellett állt ki anélkül, hogy a kelet-európai országok a szer­vezet tagállamaivá válnának. Ennek egyik eredménye az Észak-Atlanti Együttműködési Tanács 1991. december 20-i megalakulása és a NATO lassan átértékelődő szerepe az európai biztonság fenntartásában, köze­ledése a nagy európai szerveze­tekhez, mint az Európai Közös­ség, az EBEÉ, a Nyugat-európai Unió. Wörner NATO-főtitkár- ként két miniszteri bizottság, az Észak-atlanti Tanács és a Vé­delmi Tervező Bizottság elnöki tisztségét is betölti; s elnököl több alárendelt szervben. Wörner jól beszél angolul és franciául. 1986-ban személyé­ben az első német védelmi mi­niszter látogatott el Izraelbe. Ő volt az első NATO-főtitkár, aki látogatást tett a volt Szovjetuni­óban, majd a balti államokban és a felbomlott Szovjetunió számos köztársasaságában. A NATO-főtitkárok közül el­sőként járt Magyarországon, először 1990. november 22-25, majd 1992 július 16-18 között; legutóbb a Zrínyi Miklós Kato­nai Akadémia honoris causa doktorrá fogadta. 1970 óta a Konrad Adenauer alapítvány elnökhelyettese. Perge Zita

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom