Új Dunántúli Napló, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)

1993-07-14 / 190. szám

1993. július 14., szerda u j Dunántúli napló 5 Felgyorsult a kárpótlási tör­vények végrehajtása, az év vé­gére, illetve jövő év elejére be­fejeződik a törvények végrehaj­tása-jelentette be a keddi sajtó- tájékoztatón Sepsey Tamás ál­lamtitkár, az Országos Kárren­dezési és Kárpótlási Hivatalban. Beszámolt arról, hogy a há­rom kárpótlási törvény kereté­ben összesen több mint 150 mil­liárd forint címértékű kárpótlási jegyet bocsátanak ki. Ezeknek a jegyeknek a kamattal növelt névértéke elérheti a 200-220 milliárd forintot, ami azt jelenti, hogy végső esetben ilyen értékű állami vagyon kerülhet a kárpó­toltak, illetve a kárpótlási je­gyért vásárlók tulajdonába. A hivatal számításai szerint 1,25-1,3 millió állampolgár jo­gosult kárpótlásra. Közülük 400 Hazatért vilagkoruli útjáról az Ikarus busz Sikeresnek tartják világ kö­rüli útjukat a Globex expedíció tagjai - hangzott el a kedden tartott sajtótájékoztatón. A busz az expedíció során mintegy 70 ezer kilométert tett meg és 20 hónapi utazás után, június 27-én érkezett Magyarországra. Az expedíció elsődleges célja az volt, hogy a magyar iparnak hírnevet, elismerést szerezzen a világon. Az út sikerét veszé­lyeztette, hogy a múlt év január­jában a Mogürt - a vállalkozás hivatalos támogatója - pénz­ügyi nehézségekre hivatkozva a továbbiakban nem tudta szpon­zorálni az expedíciót. A válsá­gos helyzet megoldásában vé­gül egyesült államokbeli ma­gyar üzletemberek segítettek. Nem kis része volt ebben a CNN amerikai tévétársaságnak, amely hírt adott az expedíció gondjairól. Az út során szerzett tapaszta­latokat az Ikarus is hasznosítani kívánja. Folynak a tárgyalások arról is, hogy a vállalat vissza­vásárolja a 16 millió forintot érő autóbuszt. A jármű most a Glo­bex alapítvány tulajdona. Az út költségei a busz értékének ke­vesebb mint harmadát tették ki. A vállalkozás a hazaérkezés­sel még nem ért véget - mond­ták a résztvevők. A jövőben az útról készült videofelvételekből filmet, az utinaplóból könyvet szeretnének kiadni. A felszámoló eladta az Oriont Magyar-orosz konzorcium vásárolta meg az Orion Rádió- és Villamossági Vállalatot - tá­jékoztatta az MTI-t kedden a cég felszámolásával korábban megbízott a Reorg Rt. A vevők a vállalattal már évek óta együttműködő orosz- országi olaj- és gázkitermelő szervezet, a YUGANSKNEF­TEGAZ Termelési Egyesülés Magyarországon bejegyzett tár­sasága, a vállalati menedzs­mentből alakult Ventel Kft. és a Rádió- és Elektronikai Kft. Az új vállalkozás a Reorg tájékoz­tatása szerint szeptembertől kezdi meg működését, addigra átveszi a megvásárolt vágyont. Az adás-vétellel az új tulajdo­nosok hozzájutottak az Orion márkanév használatához is. Martonyi János Brüsszelbe utazik Martonyi János külügyi ál­lamtitkár kedden a kora délutáni órákban Brüsszelbe utazik, hogy tárgyalásokat folytasson a Duna vizének ideiglenes meg­osztásáról Szlovákia és az Eu­rópai Közösség képviselőjével - tájékoztatta a távirati irodát a Külügyminisztérium. Az EK Bizottság javasolta tárgyaláson Szlovákiát Ján Lisuch külügyi államtitkár, a közösséget Pablo Benavides kelet-európai főigaz­gató képviseli. Nincs pihenő övezet Csak táblákkal Pécsett sem megy Dzsungeljátékok, pónilovaglás a gyerekeknek A pellérdi tábor köznapjai Barátokra talál, aki a nyarat itt tölti A szerencsések halat is foghatnak a tóban Fotó: Szundi György A gyerekek játszhatnak az úttesten is Fotó: Szundi György Óriási, több hektárnyi park hatalmas fákkal, bújócskázásra alkalmas bokros terület, hor­gásztó, patak felett átívelő hi- dacska, romantikus várrom. Fü­ves tisztáson játszótér és zuha­nyozók. Az aprócska és na­gyobb gyerekek csoportjai tel­jesen elkülönülnek, elvesznek egymástól.- A terület egy álom - kísért körbe a pellérdi napközistábor­ban tegnap az ügyeletes tábor­parancsnok, Troska Gyula, aki „civilben” a Testvérvárosok te­rei Általános Iskola igazgatója. - Gond az, hogy óriási pénzeket emészt fel a tábor folyamatos karbantartása - mégsem tükrözi első ránézésre. Gyakrabban kel­lene füvet nyírni, irtani a bozó­Nagy lehetőséget lát az oszt­rák tulajdonban lévő Strabag Hungária Kft. a baranyai és a környező megyék útépítésében. Piaci felmérések szerint ezen a környéken hosszabb idő távla­tában is szükség lesz nagy- mennyiségű aszfaltra, éppen ezért már az elmúlt évben igye­kezett tájékozódni, hogyan vet­hetik meg a lábukat Pécsett vagy a környékén. Kapóra jött a cégnek a szén­bányák felszámolása, hiszen a vállalatnak több olyan területe került eladásra, ahol ilyen jel­legű vállalkozást el lehet indí­tani. Végül is a komlói Béta-akna mellett lévő labda­rugó pályát találták a legalkal­masabbnak, kis földmunkával, átalakítással könnyedén fel le­hetett építeni az aszfaltkeverő üzemet. Áprilisban kezdték a területrendezést, júniusban a zárt technológiájú gépsort sze­relték fel, ma már működik a keverő, igaz csak próbaüzem­tos részeket - mondotta. A kö­zelünkben sétáló, bennünket kí­sérő gyerekek ez ellen kórusba tiltakoznak. - A dzsungelhar­cokat nem lehetne játszani, ha kivágját a bozótot! - méltatlan­kodott két szöszke fiúcska. Delet harangoznak - min­denki fürgén szedi a lábát az ebédlő felé. Ma sokak kedven­cét főzte a Nevelési Központ központi étterme: rántotthúst küldtek krumplipürével és salá­tával. A csontlevest többen nem kérik. - Idén sokkal jobbakat főznek, mint tavaly - jegyzi meg a 12 éves Hößye Péter, aki a TÁSI tanulója. Ot évek óta sa­ját kérésére engedik a szülei a pellérdi táborba. Mint meséli, barátaival, iskolatársaival a ben. Egy hónap múlva teljes kapacitással folyik majd a ter­melés, az előzetes megrendelé­sek alapján minden kilogramm­nak van helye. A Strabag Hungária Kft. évi 8 milliárdos árbevételének töre­dékéért (körülbelül 80 millióba került a beruházás) felépült üzem rendkívül előnyösen tud gazdálkodni, hiszen az aszfalt­hoz szükséges zúzalékot a kom­lói kőbányából szerzi be, az adalékanyagok felmelegítésé­hez pedig a Béta-aknán lefejtett metángázt használják majd. Egyelőre azonban még olajjal fűtenek, mert még nem tudtak mindenben megegyezni a bétai- akkal. A cég egyébként nemcsak aszfaltkeveréssel foglalkozik, a házépítésen kívül minden épí­tési tevékenységet elvállalnak. Jelenleg a 61-es úton dolgoz­nak, hamarosan a Pellérdre ve­zető országútat újítják fel. B. G. kertvárosi betontenger helyett teniszezhet, focizhat a szép zöld környezetben. A tanév végétől folyamatosan nyaralt: Olaszor­szágban és a szigetvári nagy­mamájánál is járt. Az a 130-170 gyerek, aki más lehetőség híján a pellérdi napközistáborba jár - elvágyó­dik. A kéthetes turnusokat ve­zető pedagógusok mindezt teni­szoktatással, pónilovaglással, ügyességi játékokkal, próbálják oldani. A szűkös heti ellátmány nem elegendő arra, hogy gyü­mölccsel, esetenként édességgel is jóltartsák az itt táborozókat. Jó lenne, ha gondolnának rájuk azok, akik nélkülözni tudnának egy-egy kosár gyümölcsöt vagy bármilyen nyalánkságot. Á. E. A közel 230 éves (1757— 1767) pécsváradi római katoli­kus barokk templom tornyán most át lehet látni, és a Me- csek-hegység Zengő-csúcsa adja a festői hátteret. A torony sisakrészét fel kell újítani. Menetközben derült ki az, hogy a faszerkezet egy része is cserére szorul. A sisak eddigi bádoglemezét vörösréz lemezre cserélik ki, ez szebb és patiná- sabb külsőt fog kölcsönözni a templomnak. A felújítás másfél millió forintba kerül, ebből a munka kezdetekor már megvolt 500 ezer forint, az adományok­ból, a hívektől kapott összeg, valamint az önkormányzat által juttatott százezer forinttal az egymillió lett, de még hiányzik közel félmillió forint, mondja Mott János címzetes apátplébá­nos. Szeretné, ha a hívek, és aki úgy érzi, hogy segíteni tud anyagi lehetőségének megfele­lően, adományokkal segítené A lakó-pihenő övezet tábla a közlekedési szabályok sze­rint szerint azt jelenti, csak 20 kilométeres sebességgel és meghatározott céllal lehet az adott területre behajtani, mert az úttesten gyerekek játszhat­nak, felnőttek sétálhatnak. Vagyis az ott lakókon és láto­gatóikon, az övezetben fekvő üzletekbe szállító autókon, a taxin valamint a kommunális és egészségügyi járműveken kívül más nem hajthat be. Ezeket a szabályokat azon­ban rendre megszegik Pécs pi­henő övezeteiben. A régi kert­városban két pihenő övezetet létesítettek, hogy megvédjék a lakókat a hétvégi vásárok kel­lemetlenségeitől. Nem sikerült. A táblát fi­gyelmen kívül hagyva a pihe­nőövezetben parkolnak a hét­végi vásárba érkezők, utánuk szemét és bosszúság marad. Kovács Nándor, a pécsi Polgármesteri Hivatal közle­kedési tanácsosa elmondta, Magyarországon általában egy kicsit erőltetett dolog pihenő­övezetekről beszélni, hiszen nálunk csak kinevezték ezeket. Pécs egyik „pihenő övezete”, Az új Dunántúli Napló július 11-i, vasárnapi számában dr. Berényi István jogtanácsosra hivatkozva információt adtunk arról, hogy: egy erőszakos fiatal hölgy hogyan szerzett egy nap alatt lakást. Utánanéztünk. Az eltartási szerződést, ha nem is egy nap alatt, de nagyon rövid ismeretség után kötötték meg, és az idős hölgy nagyon rövid idő alatt meg is bánta. Felkerestem a hetvenhárom éves asszonyt, aki majd négy elő a befejező munkálatokat. Egyébként Séra Dénes pécsi bádogosmester végzi a munká­latokat, akinek munkái az or­szágban már ismertek, és mint­egy félszáznál több templomto­rony javítását tudhatja maga mögött, a pécsi Szent Fe- renc-templom bádogosmunká­ját is ő végezte a sok közül. A templom külső és belső ré­szei nem szorulnak tatarozásra, azok megfelelő állapotban van­nak. A közelgő ünnepi napokra és rendezvénysorozatokra befeje­zik az átépített Angster Jó- zsef-féle orgona javítását és hangolását is, hogy a szervezett hangversenyeket és a városi avatási ünnepséget is méltó módon tudja szolgálni. Szeretné az apát úr, ha a közelgő ünne­pekre már új fényében pom­pázna a pécsváradi katolikus templom. Sántha László amelyet a Móra Ferenc, a Tán­csics Mihály, a Keszűi és a Megyei út egy része határol, a vásárba látogatókat próbálja távol tartani, míg a másik, a Nagy Imre, a Melinda és a Ma­iéter Pál utcák által határolt te­rület az árusok teherautóinak kiszorítására létesült. Hollandiában, ahonnan a pihenőövezet gondolata szár­mazik, már a tervezéskor ügyelnek a kellemes környezet kialakítására. Elhagyják a jár­dát és az utakat kanyargósra tervezik, amelyen már eleve nem lehet gyorsan hajtani. A tervrajzba belekomponálják az út melletti növényzetet is. A lakó- pihenőövezet valójában egy minőségibb környezetet jelent. Nálunk nincs igazi pihenő övezet és hatósági háttér sem, amely érvényt tudna szerezni a szabályoknak. Július első hét­végéjén a rendőrség és a köz­terület felügyelet fokozott el­lenőrzést tartott, de az elmúlt hét végén a kevés parkolóhely miatt, ismét a régi volt min­den. A megfelelő parkolóhely kialakítását most tervezik. Porth E. hete költözött el otthonról és egy ismerősénél él, a belváros egyik szép épületének alagsorá­ban. Amint kinyitották az ablak­talan „lépcsőház” ajtaját, na­gyon meleg, párás levegő csa­pott meg. Ebédmelegítéshez gyújtották be a sparhertet. Ko­pott lépcsők, vadidegen embe­rek. Rövid beszélgetés után a néni megkért, menjek vele, mert né­hány ruhát szeretne hozni ott­honából, de egyedül nem mer bemenni. Elkísértem hát haza, a volt Engels úti kis házába. Az ifjú hölgy nem volt otthon, a ház tenyérnyi udvarán férfiin­gek száradtak. A lelakatolt vil­lanyóra betört üvege, a feltört ajtózár erőszakosról árulkodott. A levélszekrényt is lakat fogta össze. A huszonegyéves hölggyel az utcában lakó ismerősénél talál­koztam. Fekete nadrágot, fehér inget és kék mellényt viselt. Ke­resztbe font karja fölött kék nyakkendőféle díszelgett. Tüs­kés volt és indulatos. A ügyvédek feladata kibo­gozni, hogy milyen körülmé­nyek között kötötték meg a szerződést, ki mit nem teljesí­tett, tudta-e az idős hölgy, hogy .leendő eltartója munkanélküli. A két eltérő temperamentumú és életfelfogású ember közötti indulatok majd felrobbantották a kis házat. , Mindketten családra vágytak: a fiatal albérletből albérletbe vándorló lány és a nyolc éve özvegy idős asszony, i Szerződést kötöttek anélkül, hogy tisztázták volna egymás elvárásait, lehetőségeit. Az idős asszony most fel akarja bontani a szerződést. P. E. Aszfaltkeverő a focipályán Naponta 60 tonnát tudnak előállítani Vörösréz sisakot kap a barokk templom Toronyfelújítás Pécsváradon „Felbontom a szerződést” Felgyorsult a kárpótlási törvények végrehajtása ezren 100 százalékos kárpótlás­ban részesülnek, mivel az elvett vagyoni érték nem volt túl je­lentős. A sajtótájékoztatón részlete­sen ismertették az eddigi ered­ményeket. Az első vagyoni kár­pótlási törvény alapján összesen 60 milliárd forintnak megfelelő kárpótlási jegyet bocsátanak ki a jelenlegi számítások szerint. A második vagyoni törvény végrehajtása az év második fel­ében jelentős mértékben fel­gyorsult. Eddig több mint 22 ezer ügyben hoztak határozatot, és 3,4 milliárd forint értékű kárpótlási jegy kiadásáról dön­töttek az érintett hivatalok. Ösz- szesen mintegy 20 milliárd fo­rintnak megfelelő kárpótlási je­gyet bocsátanak ki e törvény szellemében. A harmadik kárpótlási tör­vény a politikai üldözötteket érinti. Eddig 273 ezer ügyben született kedvező döntés. A po­litikai üldözöttek kárpótlása át­húzódik a jövő évre, várhatóan márciusban fejeződik be. A múlt év augusztusában kezdték meg a kárpótlási föl­dárveréseket, s azóta 6353 árve­rést rendeztek. Több mint 120 ezren jutottak földhöz, 11 millió aranykorona értékben. Amennyiben ezt az ütemet tudják tartani, úgy az év végére már 200 ezren jutnak földhöz, s a megszerzett birtokok értéke eléri a 20 millió aranykoronát. Sepsey Tamás úgy véleke­dett, a kárpótlási jegyek jelen­legi alacsony tőzsdei árfolyama várhatóan arra ösztönzi az érin­tetteket: ne eladják, hanem be­fektessék papírjaikat. Nagy mértékben nő a kárpótlási je­gyek ellenében felajánlott rész­vények kínálata. A részvény kí­nálatban megtalálható a MÓL, az OTP, a Budapest Bank, a Pick Szalámigyár, a Möbius, a Miskolci Hűtőipari Vállalat, a Soproni Faipari Vállalat rész­vénye. A hivatal becslései sze­rint jelenleg a piacon, illetve a befektetők, kárpótoltak kezében mintegy 60 milliárd forint ér­tékű kárpótlási jegy van. Eddig csupán a kárpótlási jegyek elle­nében 4,5-5 milliártJ forint ér­tékű állami vagyont adtak el. A szövetkezetek értékesített föld­jeik ellenében közel 7 milliárd forintnak megfelelő kárpótlási jegyhez jutottak. így a jövőben a hazai privatizáció jelentős részvevőivé válhatnak. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom