Új Dunántúli Napló, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)
1993-07-10 / 186. szám
10 aj Dunántúli napló 1993. július 10., szombat Kígyós Sándor 50 éve Szobrai felállítását tervezik Szép magyar vers Kiss József: Ó mért oly későn ... Ó mért oly későn, levelek hullása, Daru távozása idején: Mért nem találkoztam rózsanyiláskor, Hajnalhasadáskor veled én? Miért nem hallgathattuk édes-kettesbe A pacsirtát lesbe te meg én? Miért nem találkoztunk a mámor, a vágyak, Az ifjú álmok idején! ... Nemzetiségi szakrális művészet Kígyós Sándor most volna 50 esztendős, 1993. július 7-én, ha nem ragadja el kilenc esztendővel ezelőtt, 1984. október 30-án a súlyos, gyógyíthatatlan betegség. Mint barátja, dr. Újvári Jenő mondta akkor a ravatal előtt, nemzedéke valóban egyik legtehetségesebb tagját temette. Temetése skandalumszámba ment, mivel utolsó kívánsága szerint katolikus egyházi szertartással búcsúztatták. Hallatlan kívánság akkortájt, megvalósítása merész vállalkozás. S ösz- szegyűlt a Pécsi Köztemetőben vagy kétezer ember. Akár egy ellenzéki összejövetelen ... hangzott a pártverdikt. A halálesetről, a tragikusan lezárult gazdag életpályáról szűk másfél sor lett a helyi lapban. Az esetből soká, még 1984-85 telén is gyűrűző téma a pártgyűléseken. Továbbá pártfegyelmik, szóbeli megrovások némely résztvevőknek. S a kétezer ember, ha most visszagondol, csak csudálkozik, Mert mi minden nem történt azóta. Mert lett közülük miniszter és földönfutó, országgyűlési képviselő és vállalkozó, állástalan diplomás, minden. Kígyós gyászlobogója lengett november 7-én is... - újabb dorgatórium, újabb jelentés. Pedig hát ki sejtette akkor, azok közül, akik csak egy köztiszteletben álló művész, netán a barátjuk temetésére mentek el, hogy ki és mi minősül itt idővel ellenzékinek, magyarnak, s a többi... Kígyós Sándor az Alföldről érkezett Pécsváradra népművelőnek 1966-ban. Feleségével frissen végeztek a debreceni népművelés és könyvtár szakon. Egy év múlva faragni kezdte a követ. Úgy emlegette mindig, hogy neki, az alföldi embernek a Dunántúl szelíd domborulatai jelentették a kihívást, az ihletet a szobrok készítésére. Kígyós eleve közel állt a művészetekhez, érzékeny befogadóként és interpretátorként több művészeti ághoz. Legközelebb a zenéhez, hiszen képzett muzsikus lévén maga is szaxofonozott, dzsesszt játszott ... És innen jött a váltás a szobrokhoz. Mert ez ittmaradt... - így mondogatta. Mintha a szobor lett volna számára a testet öltött zene, ahogy azt az építészetre szokás mondani. Közben vezette a Pécsváradi Művelődési Központot. A vidéki népművelősködés, egyáltalán a vidéki élet akkor valóban valami végtelen elzártságot és istenhátamögöttiséget jelentett minden tekintetben. Az információktól és a szabadságtól való távolságot, ahova csak az ott élők‘hihetetlen erőfeszítése révén szüremkedhetett be némi információ a világról. Némi szabadság. Sajátos körülményei révén Kígyós Sándornak volt érzéke, bátorsága és okossága, műveltsége is az effajta szabadsághoz. Az annak jegyében létrehozott közösségekhez. Jelenlétével, az általa alapított értelmiségi, ifjúsági klubokkal, honismereti szakkörrel, zeneiskolával, a falu energiáit akkumuláló „Jóemberek Tanácsával”, a különböző találkozókkal, kiállításokkal, vitaestekkel nyílott rés- nyi ablak a világra, a szabadságra. 1968 előtt s után voltunk ekkor, és nem sejtettük, miféle törvényszerűségek szerint alalul minden, nemcsak nálunk, hanem a környező országokban is, majd zárul be újra ... „Kezdettől fogva beletartozott a magyar közművelődés, a szakmai gondolkodás progresz- szív élvonalába. Egyik legjelesebb tagja lett a Népművelési Intézetben megalakított szakmai kollégiumunknak, mert valamilyen csoda beszélt közülünk a legtisztábban, legvilágosabban. Talán, mert zenészként is gondolkodott, és bizonyára az sem véletlen, hogy a kőszobrászat lett az a műfaj, amelyben igazán sallangmentesen közölhette gondolatait. Ezt képviselte később főiskolai, egyetemi oktatóként is” - emlékezett rá halála után barátja és kollégája, Beke Pál. A szobrászat is a szabadság felé való elrugaszkodást jelentette Kígyós Sándor számára. A kapcsolatot magasabb szellemi régiókkal. A szépség megtalálása iránti olt- hatatlan vágyat. Autodidakta művészként néhány év alatt kiváló alkotásokat hozott létre, és bár a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja már elismert művészként dolgoztatta meg a tagságért, a leckét kiállta. A legnagyobb művészi elismerést, Amerigo Tot barátsága hozta 1982 márciusában. Ekkor mutatkozott be Kígyós a Magyar Nemzeti Galériában, és Tot lelkes sorokat írt a vendégkönyvbe. Majd egy interjúban az általa legjobban tisztelt hazai szobrászok között említette Kígyós Sándort: „ ... akiből valaki lesz: kőből vannak olyan formái, mintha a kő nem is létezne, annyira ura az anyagnak.” Ezek a szavak jelentették számára a beavattatást, nem az „Alap” által kiadott passzus az amúgy kiváló pályaműre, az Aktra. Kevés művésszel fordul elő, talán csak a fiatalon eltávozott tehetségekkel, hogy haláluk után majd egy évtizeddel szobraik felállítását tervezzék. Kígyós Sándor barátai most állítják fel talán legszebb, j,Zászló” című alkotásának felnagyított mását Hajdúszoboszlón. Alapítványi keretek között szeretnék összegyűjteni a pénzt egy további szobor köztéri elkészíttetéséhez. Ezt Pécs- váradon állítanák fel a művelődési ház előtt. Azon a helyen, ahol faragni kezdett, s amelyhez élete végéig hű maradt. Gállos Orsolya Gyönyörű ötvöstárgyak, ezüst veretes kötésű evangéliumok, arany és ezüst szertartásedények, hímzett oltárkendők, siratókendők, pompás ikonok sorakoznak az Iparművészeti Múzeumban a Magyarországi nemeztiségek szakrális művészete című kiállításon. A tárgyakat a múzeum gyűjteményének textil, ötvös és üvegtárgyaiból valamint a kisgyűjtemények anyagából válogatták. Olyan tárgyakat, amelyek a nálunk élő kárpát-ukrajnai, balkáni, szlovák, német kisebbségek kincsei voltak, s hírt adnak a görög-katolikus, az ortodox meg a szlovák és német evangélikus hitéletről. Képünkün a kiállítás egyik különleges darabja látható, egy macedóniai talpas kereszt 1870-ből. Kígyós Sándor Villányban, Gömb és hasáb című szobra előtt Farkas Árpád felvétele Csák Gyula: Kitérő után A férj kutatóorvos volt, de némi mellékesért időnként népszerű tudományos cikkeket írt, amelyekhez felesége rajzolta az ábrákat.-Mit szólsz, Muc? - kérdezte az asszony, kiemelkedve a dívány sarkából, férje felé mutatva a rajzot. - Magukra ismernek a kolerabacik? Műszálas nadrág feszült rajta, hozzá nagyon bő pulóvert viselt, mert így jobban művésznek érezte magát. A férj nem szerette, ha Mu- cusnak szólítják, és nem szerette feleségét sem. Pár hónapja kezdett hamvadni a hajdani tűz, de nagyon hamar hamuvá lett.-Bizonyára remekül csináltad - hadarta.- Ezt csak azért mondod, hogy lerázz - duzzogott az asz- szony, visszasüppedve a párnákra. - Meg se gusztáltad.-Máskor is mindig remekül csinálod. Az asszony félrebillentett fejjel tanulmányozta művét, és megjegyezte:-Úgye, imádod azt a szót, hogy: remekül? A férfi most feltekintett. -Baj? Összeakadt a szemük, s ettől mindketten zavarba jöttek, és gyorsan másfelé fordultak.- Ingerült vagy, Muc? Abbahagyta munkáját a férfi, hátradőlt a széken és rábámult a mutatós, de gyűlölt asszonyra.- Miből következtetsz arra, drágám, hogy ingerült lennék? Ingami kezdte derekát az asz- szony, s mozgása ritmusa szerint énekelte újabb kérdését:- Hát amúgy, egyébként... szeretsz még engem? Fellökte magát a székről a férfi, és megindult a szobában körbe-körbe. „Nem is vagy te olyan buta” - mondta magában, ámbár sokszor elhatározta, hogy nyíltan beszél kettejük megváltozott viszonyáról, de mindig gyáva volt a tetthez. Azzal mentette magát maga előtt, hogy úgysem értené a felesége, ha egyben-másban értelmes is. Mindennek tudja például az árát, de semminek nem tudja az értékét. Úszik a történelmi árapállyal... és most hátára vette a dagály, s ezt, úgy látszik, érzi, ha nem is érti. A tettek mozgatója pedig az érzés ... ami kölcsönös persze, és szembefordította őket egymással. Noha soha nem beszéltek róla, a férfi-nő viszony helyett kialakult közöttük az úr és a pór viszonya. - „Nem tudja ez a liba, hogy a paraszt legalább olyan büszke a lelke mélyén, mint az úr.” Hangosan azt mondta:- Furcsa kérdéseid vannak. Lesiklott a nő a heverőről, s a szekrényből blúzokat, szoknyákat, meg egyéb női holmikat markolt elő. Könnyed mozdulattal kibújt pulóveréből, kivo- naglott szoros nadrágjából, s mezítelenül válogatott az elővett holmikban. Közben a talpig érő falitükörbe pillantott, és csattogott a tenyere, amint pas- kolta hasát és fenekét.- A francba! Megint felszedtem valamennyit! Ráadásul minden új deka ide rakódik! Nézd meg, Muc! - Tőle szokatlan módon zavarbajött, és alig hallhatóan folytatta: - Ja-a-a ... Te nem szereted a pucérkodást, ahogyan te fogalmazol. Ellenkezik paraszti szemérmességeddel. A férfi háttal állt. Homlokát az ablak üvegéhez nyomta, és mereven bámult a ház udvari földszintjére, ahol ajtaja küszöbén ülve napozott a házmester, és ékszerként ragyogott kopasz koponyája.-Szeretném - szólalt meg rekedten -, ha valamiről...- Jajj - vágott közbe felesége -, nem is mondtam neked, Muc, hogy Sanyo bácsi hazajött Floridából, és állati klassz kocsit hozott! Hajóval hozatta át. Holnap anyúéknál vacsorázunk, és ott lesz Sanyo bácsi, meg nem tudom hányadik felesége. Kérhetnélek, hogy ezúttal ne vedd a kést a szádba a vacsoránál? Hallod, Muc?! És azzal se hozakodj elő, hogy tanyán gyerekesked- tél, malacok meg sertések társaságában. Azt adtuk be Sanyo bácsinak, hogy úriemberek voltak a szüleid.- Ne kívánd, hogy megtagadjam a szüléimét! - perdült hátra indulattal a férfi. - Éppen most akartam kifejteni, hogy ...- Jesszusom! - nézett órájára az asszony, aki már könnyű, nyári ruhában volt. - Elkésünk! Most nincs idő fejtegetésre.- Ez az általad említett kés-ügy...-Negyven éves korában elvárható egy diplomás embertől, hogy bánni tudjon az evőeszközökkel, csak erről van szó! Öltözz, mert mondom, hogy elkésünk!- Én most inkább nem mennék Edina barátnődékhez .. . Félj éré emelte szép szemeit az asszony, és keményre szorított szájjal mondta:- Remek ötlet! Remek! Elviharzott, a férfi pedig visszasétált néhány kör után az ablakhoz, és nézte a házmestert, aki éppen vizet öntött egy kan- csóból tar fejére. Azután saját szekrényéhez lépett, leemelte a tetejéről a nagy bőröndöt, és ruháit kezdte rakosgatni bele. „Úgy látszik: nehéz a közös jövő közös múlt nélkül” - dör- mögte, majd elhatározta, hogy telefonál feleségének, mert az mégiscsak emberibb - talán -, mint a búcsúlevél. Már a tárcsán volt az ujja, amikor megszólalt a telefon, és felesége egyszuszra mondta:- Figyelj rám, arany Muc, és ne légy ideges. Elfelejtettelek beavatni, hogy Edina válik a Mikitől, és hozzámegy Kareszhez, én meg a Mikihez. Ezt már négyesben megbeszéltük, és mindenki állati klassznak tartja. A Miki tele van dohánnyal, és egyelőre Bécsbe megyünk, mert ott vannak érdekeltségei, ezért most nem kell a lakásról beszélnünk. Legalább te is csillapodsz, amíg visszajövök, és majd meglátod, milyen állati klassz válást rendezünk. Most odamegy Edina öccse, és elhozza azokat a cuccokat, amiket összeírtam neki. Légy olyan jó, és szedd össze ... Szóval szerintem remekül alakul majd minden! Az evőeszközök használatára persze, nélkülem is figyelj. Fontos belépő a jobb emberek világába. Akkor küldöm Edina öccsét. Szia, Muc!-Várjál! Erről mégis bővebben és normálisabban! - kiáltott a férfi, de a vonal megszakadt. A jobb emberek világa elzárult előle. Előbb sírhatnékja támadt, de aztán a konyhába ment, kenyeret, szalonnát, hagymát vett elő, meg egy bicskát, amivel jó darabot kanyarított a szalonnából, a szájába vette, és jóízűen lenyalta a bicskáról a szalonnazsírt. Arra gondolt, hogy milyen finom a szalonna zöldhagymával, s milyen finom a szabadság, már pedig ott a haza, ahol a szabadság van, ő tehát egy kis kitérő után újra otthon van! » b b
