Új Dunántúli Napló, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)

1993-07-10 / 186. szám

1993. július 10., szombat oj Dunántúli napló 11 Miért váltották le 1947-ben dr. Székely György igazgatót? Egy pécsi monográfia elé Színháztörténeti okiratok három kötetben A kincskeresés folytatódik Beszélgetés Simái Mihály főszerkesztővel A romantika százada, a ma­gyar nemzeti színjátszás hős­kor-emlékei; Déryné, Szentpé- tery, Megyeri, Lendvay, Kán- tomé, Prielle Kornélia, Egressy Gábor és mások neve; az echós-szekerező magyar ván­dorszínészet emlékei, élményei furcsa szellemi izgalmat kelte­nek a történetiségre érzékeny emberek belső világában. A múlt, a történeti tények rabul ejtő romantikus izgalma ez, amit általában valamilyen fel­dolgozott kortörténeti mű, re­gény, napló, memoár vált ki be­lőlünk. Egy eredeti oklevél rit­kábban. A forrásközlés már szakirodalom. Elsősorban a szakembert érdekli közelebbről és részletesebben. Most mégis ilyen műről ejtünk szót ehe­lyütt, bejelentvén: elkészült Pécs színháztörténetének teljes, átfogó levéltári forrásfeldolgo­zása, immáron három kötetben. A levéltári kutató, színháztör­ténész, akinak a munkásságát ez úton szeretnénk felvillantani, Márffy Attila.A fiatal kutató jó egy évtizede kapott megbízást arra, hogy a magyar színháztör­ténet egészét feltáró kutatások medrében készítse elő és adja közre Pécs színháztörténetének forrásait a Baranya Megyei Le­véltárban az 1727-1949 közötti csaknem két és egynegyed év­százados időszakában. Tavaly könyvalakban már megjelent a befejező (III.) rész, amely az 1886-1949 közötti pé­csi (állami) levéltári forrásokat tárta fel és mutatja be. Néhány hete hírt adtunk arról, hogy megtartották a sorozat újabb (I.) kötetének a szakmai bemutató­ját, amely Pécs szabad királyi város német és magyar színját­szásának forrásai a Baranya Megyei Levéltárban (1727-1848) címmel jelent meg. AII. kötet, amely az 1848-1885 közötti időszak levéltári forrá­sait adja közre, ugyancsak el­hagyta már a nyomdát, és rövi­desen kézbe vehető a tudomá­nyos intézmények és közgyűj­temények polcain. Mindhárom kötet az Országos Színháztörté­neti Múzeum és Intézet kiadá­sában, a Színháztörténeti Könyvtár sorozatban jelent meg. Márffy Attila hangyaszor­galmú kutatómunkával, elmé­lyült szakmaismerettel, ki tudja hány tízezer levéltári okirat anyagát szálanként átvizsgálva a város színjátszását, játszó he­lyeit és színházait érintő levél­tári iratokat (regesztákat) kor­szakbeosztással, időrendben; tárgymegjelöléssel és rövid tar­talmi ismertetéssel, továbbá az Te, hallgass rám, higgyél ne­kem, ez a történet olyan tipiku­san pesti, hogy csak Párizsban eshetett, amit sokan Pest külvá­rosának számítanak. Most jtötem haza, hat hétig habzsoltam Párizst, hidd el ne­kem, nem babona, hogy a világ fővárosának becézik, képzeld, először voltam életemben Pá­Márffy Attila ügyiratra vonatkozó intézkedés jelzésével publikálja. A kötetek forgatásához, kezeléséhez mód­szertani ismertetőt ad. Ismerteti a színháztörténeti forrásokat és lelőhelyeket, majd a regeszták korszakoló bemutatását köve­tően mutatókkal segíti eligazo­dásunkat a kötetben előforduló személy- és helynevek között. Ezenkívül számos egyéb, a szakemberek tájékoztatását se­gítő mutatót is alkalmaz, pél­dául az I. kötetben az ideérkező német és magyar vándortársula­tok időrendjét. Függelékében olykor az okiratok saját szakmai jelentőségén is túlmutató do­kumentumokat is közread. Érdekes lehet sok szempont­ból a III. kötet végén dr. Székely Györgynek, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójának (1943-1946.;1947) személyi dokumentációja, amelynek má­solatanyagát a levéltár kézirat­tárában helyezték el. Több írá­sos és hangdokumentum köz­vetlenül jelzi a korszak politikai levegőjét, gazdasági és társa­dalmi helyzetét a városban. Dr. Székely György rendező, színháztörténész, elméleti sza­kíró, esztéta és műfordító egyébként a negyvenes évek vége felé, s a Rákosi-diktatúra idején üldöztetést szenvedett pécsi működése okán. Főképp egyetlen darab előadása miatt. A III. kötetben, a 943. regeszta tanúsága szerint '45 augusztus 16-án „a Pécsi Színművészeti és Kulturális Bizottság ülésén az Igazoló Bizottság Székely Györgyöt 3 hónapra eltiltotta a művészeti tevékenységtől az Ártatlanok c. darab eljátszása miatt (....) Székely válaszában közölte, hogy a nyilas uralom alatt Radnóti (Romnich) István, a volt, kidobott ügyelő lett a színház vezetője. Ekkor kény­szerítette őt, hogy A bőre. darab rizsban, amiről eddig csak le­gendákat hallottam, meg verse­ket olvastam. Jaj, olyan zaklatott és ideges vagyok, nem is t udom, hol kezdjem, szóval kerestem a Kleber utcát, és odamentem a rendőrhöz. Sok francia szóval válaszolt, amelyekből csak ke­veset értettem, de: - Merci bea­helyett az Ártatlanok c. fércmű­vet adják elő.” Székely György 1947-ben ismét pályázik és a színház élén áll. Gondoskodik a művészi nívó visszaszerzéséről. A kö­zönség érdeklődése várakozá­son felül megnövekszik. Foko­zódik azonban az ellene irá­nyuló politikai nyomás. 1948. március 17-én „Aczél György rendőrezredes, a BM 456110/1948 sz. leiratában ér­tesítette a polgármestert, hogy Székely színigazgatói engedé­lyét bevonták”... A nemrég megjelent I. kötet is számos érdekességet publi­kál. Pécs szabad királyi város színháztörténetének kezdeti szakasza 1727-1848 c. bevezető tanulmányában jónéhány nem vagy eddig pontatlanul ismert színháztörténeti adalékot ele­mez, illetve közöl az iratkivona­tok között a kutató. Föltűnik, hogy a „szállák”-ban szereplő német, majd magyar vándor­komédiás truppokat (is) nem egyszer a város néhány tekinté­lyes polgára a saját otthonában is pártolja; hogy a német és ma­gyar nyelvű színjátszás kölcsö­nös egymásrahatása jelöli ki a fejlődés útját, s hogy az első pé­csi kőszínház fölépítéséért (1839. nov. 3.) a (német) Polgári Casino és a (magyar) Nemzeti Casino között folyó belharcok végső fokon az állandó színház és a magyar nemzeti színjátszás megteremtése ügyében szikráz­tak fel. És hogy ebben a küzde­lemben - önálló helyiségében - a Nemzeti Casino patronálta „Pétsi Magyar Színjátszó Tár­saság”, ha csupán egy évadban is, de a maga 105 magyar elő­adásával jelen volt a reformkori Pécs kulturális és politikai közé­letében. Márffy Attila ebben a feje­zetben is kiváló, gondos munkát végzett. Tehetsége nyilvánvaló. Stílusa világos, áttekinthető, gördülékeny; mondatszerkesz­tése az érthetőségre törekszik, s nélkülözi a teijengősség, a ter­peszkedés argumantumait - ami nem mondható el a levéltári kö­tetek teljességéről az utóbbi év­tizedekben Pécsett. E könyvek tudományos jelen­tőségén túlmenően egy fontos konzekvencia levonása a tisz­tem még ehelyütt. Az egyéb, ki­egészítő forráskutatások elvég­zésével együtt lehet a teljes le­véltári (és egyéb) dokumentáció Pécs színháztörténeti monográ­fiájához. És nem kétséges, hogy ennek a megírása, mint legmél­tóbb és legalkalmasabb szak­emberre, Márffy Attilára vár. Wallinger Endre ucoup - mondtam, és újra meg­kérdeztem, hogy: Ou est Rue Kleber? Megint hosszút mon­dott, megint nem értettem, mire otthagyta a posztját, elvitt két saroknyira, ott letett, és rámuta­tott az aszfaltra: - lei Rue Kle­ber! vagyis, hogy itt van a kere­sett utca. Ezt már megértettem, megkínált még egy Csaporallal, ami náluk cigaretta, nálam halá­los, és elköszönt, én mentem tovább és betévedtem egy ha­talmas szállodakombinátba, ami nem volt véletlen. Ugyanis az eszpresszó részlegben kávéfő­zőnői rangban dolgozott egy feltűnően csinos, szőke lány, akit lelkesen nézegettem, de megszólítani nem mertem, bár komolyan kacérkodtam a gon­dolattal, hogy megkockáztatok egy kávét, mert akkor már tud­tam, hogy Párizsban meglepően jó a kávé. De csak ténferegtem, mentem erre, mentem arra, de a lány közelébe nem mertem menni, mert féltem, hogy kine­vet, hiszen francia tudásom elég Idén januárban 20. évfolya­mába lépett a szegedi Kincske­reső, irodalmi-művészeti-kultu- rális gyermekfolyóirat. Szép kor, főként ha meggondoljuk, hány folyóirat ment csődbe az utóbbi években. Simái Mihály főszerkesztővel beszélgettünk múltjukról s lehetőségeikről.-Tény,- mondta - hogy a nagyszerű és történelmi válto­zások eufóriája után egyszerre csak egy piacgazdaság-félében, valójában egy garázda piacon találta magát a gyermeksajtó, így a Kincskereső is.- Mégis hogyan sikerült a tú­lélés?-Talán az átlagosnál szen- tebbek voltak az okok ...? Vagy egyszerűen csak szeren­csénk volt? Egyben biztosan: sok jóakarója, segítőkész párt­fogója, szövetségese akadt a Kincskeresőnek - elhivatott emberek, pedagógusok, könyv­tárosok, akiket éppúgy az iroda­lom és a gyerekek szeretete ve­zérelt, mint a szerkesztőséget. Jó példa erre a tavalyi krízis- helyzetünk, mikor is a Móra Kiadó hajóján voltunk. A hajó, mint az egész könyvkiadás, süllyedőben, és ilyenkor min­den fölösleges tehertől igyekez­nek megszabadulni. Mi pedig már csak azért is fölöslegesek voltunk, mert áldott főszerkesz­tőnk, Grezsa Ferenc halála után mást akartunk, mint a kiadó ve­zetése. Azóta nyilván kitett gye­rekként hányódnánk... De megint akadt egy védőkar: a Dél-Magyarország Könyv- és Lapkiadó Kft. Átvettek a Mórá­tól, s így nemcsak kiadónk lett, bágyadt, és a lány biztosan is­mer rengeteg bennszülöttet, akik remekül beszélik ezt a nyelvet. Ténfergésem során kikötöt­tem az egyik mellékhelyiség­ben, és elállt a szívverésem a csodálkozástól, amikor magyar feliratot pillantottam meg a fa­lon, hatalmas betűkkel: A PRESSZÓBAN A KÁVÉ­FŐZŐLÁNYT YVETTE-NEK HÍVJÁK. SZŐKE? GYÖ­NYÖRŰ, ÉS KÖNNYEN KAPHATÓ. PÉNZBE SEM KERÜL, CSAK DICSÉRNI KELL A HAJÁT, AMI KÖNNYŰ, MERT SZÉP HAJA VAN, ÉS MONDD AZT, HOGY SZÍNÉSZ VAGY, MERT RAJONG A SZÍNÉSZEKÉRT. Szívem vad dobogásba kez­dett. Yvette. Csak ő lehet, nem tévedés, hiszen szőke és gyö­nyörű. Áldott legyen az a ked­ves magyar, aki ismeretlenül felvilágosított. Minden lámpa­láz eltűnt, nem is kell hazud­hanem ma már a kft. saját nyomdájában, önköltségi áron készül a lap.- Miből tartja fönn magát a Kincskereső?- Végeredményben - merjük ezt kimondani két évtized után! - a Kincskereső olyan lap, ami­nek irodalomtörténeti jelentő­sége ma már nem vitatható. Ne­hezen, továbbra is gondok kö­zepette - és csak minisztériumi, önkormányzati, alapítványi tá­mogatásból tartható fenn -, de tovább folytatódhat a kincske­resés. Idei évünk szerencsésen indul: hárommillió forintos tá­mogatást kapunk a minisztéri­umtól.-Milyen mércével, koncep­cióval készül a lap?- Egy lapot két dolog jelle­mez: az, ami megjelenik benne, és az, ami kimarad. Nálunk a mérce magas: szerkesztői hit­vallásunk, hogy a gyermeknek csak az értéket, minőséget sza­bad adni. Húsz év alatt kikristá­lyosodott szerkesztési, tartalmi, esztétikai elvek szerint áll össze minden szám. Költészet és ka­land, játék és humor, történelem és nyelvművelés, nagy írók műhelyébe vagy a gyermekkul­túra műhelyeibe való bepillan­tás - mindenből csak a neme­sebbet, a maradandó értékűt igyekszünk adni. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a gyermekhez nem legug­golni kell, hanem fölemelkedni ahhoz a lelki nagysághoz, nagy- szerűséghez, ami a gyermek sa­játja. Ezért nem tehetünk en­gedményeket. Kell egy olyan folyóirat ennek a korosztálynak, nőm, hiszen színész vagyok és pesti, hát azonnal odamentem a pultjához, de óvatosságból megkérdeztem:- Yvette? Bólintott, hogy ő az, de cso­dálkozott. Honnan tudom a ne­vét?- Akinek ilyen gyönyörű haja van, az csak Yvette lehet - túloztam. A lány nevetett. Megmondtam neki mindjárt, hogy magyar színész vagyok, és már régóta rajongója, csak ed­dig nem mertem közeledni, de most már nem bírom tovább. Meg kell mondanom, hogy imádom messziről, és ha bol­doggá akar tenni, akkor adjon alkalmat munka után egy kis beszélgetésre. Persze, ezeket nem tudtam ilyen értelmesen és összefüg­gően elmondani franciául, da­dogtam, de a dadogás tetszett neki, az is, hogy színész va­gyok, közölte velem, hogy imádja a színészeket, mert nagy dolog az, ha valaki egy életen át amely az irodalom legjavát hozza látkörébe.- Csakhogy úgy tűnik, ma in­kább a video, a képek kötik le a gyermekeket, nem az olvasás.-Éppen ezért szeretnénk bi­zonyítani, hogy az olvasás nem utolsósorban jó szórakozás is. Ehhez azonban, gyermeklapról lévén szó, a szerkesztőkön kívül kell még valaki. Ezer szállal szeretnénk kapcsolódni olvasó­inkhoz, ehhez pedig meg kell . találnunk az utat potenciális szövetségeseinkhez: a magyar­tanárokhoz, a szakkörvezetők­höz, a gyermekkönyvtárosok­hoz. Vagyis az olvastatókhoz. Ezért keressük újra meg újra a kapcsolatot velük, felhívjuk a figyelmüket arra, hogy havi ak­tualitást, érdekességet, gyakor­lati hasznot is jelenthet a lap az iskola, a magyartanár, a szak­körvezető számára. Nevezhet­jük ezt szolgálatnak, de akár szolgáltatásnak is, és örülünk neki, hogy egyre több iskolából érkezik válasz a fölhívásainkra.- Hogyan állnak az árral és a példány számmal ?- Valaha magas példány­számban olcsón tudtuk megje­lentetni a lapot, ma az ár magas, és a példányszám elég alacsony. A postai terjesztés ellentmondá­sait megunva, ma már saját ter­jesztéssel is foglalkozunk, s ezért az iskoláknak példányon­ként 12 forint kedvezményt ad a kiadónk. Jelenleg az országban több száz pedagógus közvetíti a Kincskereső kincseit, s naponta érkeznek az új megrendelések. Nyilvánvaló, hogy ez a jövő útja. Podmaniczky Szilárd mulattatja az embereket, akik­nek bizonyára ezer és ezer ba­juk van. Kézzel-lábbal megbeszéltünk egy randevút aznap estére. Yvette pontos volt, csak én nem. Már egy órával korábban ott voltam a tett színhelyén, és olyan izgalommal vártam, mint egy kis gimnazista. Olcsó kis ruhájában, ragyogó szőke hajával elbűvölő volt a kis Yvette, aki egész Párizst személyesítette meg nekem, és udvaroltam minden magyar és francia tudásommal. Y vette minden várakozásomon felül csodálatos volt, és nem is kellett hosszan kérlelni, már ott is volt nálam, kis, olcsó hotelszobám­ban. Később, amikor már boldog kényelemben és kicsit megnyu­godva cigarettáztunka kopott pamlagon, Yvette mélyen le­szívta Caporalját, és inkább önmagának, mint nekem, tette fel a kérdést:-Csak azt nem értem, ho­gyan lehet az, hogy mindig ma­gyarok udvarolnak nekem, és ezek mind színészek? Királyhegyi Pál Érettségi után a huszas években Amerikában próbált szerencsét. Volt liftes fiú, pincér, gyári munkás, bankhiva­talnok, Detroitban lapszerkesztő, majd Hollywoodban ötle­tadó-filmíró. A harmincas években újra Pesten élt, színda­rabjai, regényei, humoros írásai egyre népszerűbbek let­tek. 1938-ban Angliába ment. Az 1941-es év újabb fordu­lópont az életében. Ahogy ő írta életrajzában, azért jött haza, hogy le ne késsé az „auschwitzi gyorsot”. A pokoljá­rást túlélte, hazajött, de a tortúra kis szünet után folytató­dott: 1950 nyarán a Heves megyei Adács községben jelöl­nek ki számára kényszerlakhelyet. 1956 után rendeződik sorsa, még számos sikeres film, színpadi mű, gyűjteményes kötet bizonyítja tehetségét. Örök titok Szsz3dun]{ humora 4 i 4 A Katona József sírja Kecskeméten Tavaszy Noémi linómetszete

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom