Új Dunántúli Napló, 1993. június (4. évfolyam, 147-174. szám)
1993-06-05 / 151. szám
1993. június 5., szombat új Dunántúlt napló 5 Műemlékvédelem mesterfokon A legkülönfélébb szaktudományok együttműködésének modell-értékű példája az a mód, ahogyan a regensburgi dóm restaurálásán dolgoznak a kutatók Bajorországban. Tegnap Pécsett, a Várostörténeti múzeumban e szisztematikus munkának eredményeit bemutató tárlat nyílt meg „A regensburgi dóm - ásatás, restaurálás, kutatás” címmel. Az anyag utoljára Budapesten volt látható a Műemlékvédelmi Felügyelőség központjában, itt pedig szeptember végéig tekinthetik meg az érdeklődők. A csodálatos katedrálisról számos fotó, kép, tervrajz és részletrajz kapott helyet a kiállításon. A kísérőszöveg német nyelvű, így nyelvgyakorlatként is jó lesz, de a rendezők egy részletes, magyar nyelvű vezetőt is mellékelnek hozzá. A bemutatott anyag egyben a műemlékvédelem lényegi és technikai kérdéseire is ráirányítja a figyelmet. A tegnap délutáni megnyitón köszöntőt mondott dr. Kurucsai Csaba, a megyei közgyűlés al- elnöke, Mayer Mihály pécsi megyéspüspök. A német konzul, Theodor Zens rövid beszéde után két kutató, dr. Michael Khülenthal, a bajor műemlék- védelmi hivatal munkatársa, és dr. Friedrich Fuchs tartott élményszerű előadást. Utóbbinak a dómról írott könyve a helyszínen kapható. H. I. Gy. A regensburgi dómot bemutató fotók láthatók a kiállításon Fotó: Szundi György Holnap az Új VDN-ben Üdülés kevés pénzből? * Fonyód gazdátlan holt tőkéje * Kaposvár püspöke * Vikidül új főszerepre készül * Ordító autók Megjelent a Déli Város-részek Megjelent Pécs déli városrészeinek ingyenes júniusi információs magazinja. A lap vezető írásban foglalkozik városunk tömegközlekedésének helyzetével, s jó hírt közöl: rövidesen új autóbuszokat állít be a Pannon Volán. Az érdekes információk sorában kiemelendő az EXPO’96 vidéki lehetőségei, miként lehet pályázni bizonyos témákban a világkiállítás rendezvényeihez. Mindemellett Szent Iván havának fontosabb rendezvényeiről, a déli város kulturális intézményeinek programjáról is szó esik a népszerű lapban, melyet Várbíró Péter szerkeszt. Sali-bár Pécsett A vegetáriánusok, valamint a zöldség-félék kedvelőinek legnagyobb örömére egy olyan étterem nyílt a minap Pécsett, a Bartók Béla utcában, ahol ké- nyükre-kedvükre válogathatnak a természetes finomságok közül. A Sali-bár - nem véletlenül keresztelte így éttermét ifj. Antal Dezső, lévén maga is évek óta vegetáriánus -, azaz a saláta bár 15-20 féle salátát kínál rendszeresen, de az étlapon szerepelnek többek között tészták és rizottók is. A hangulatos, házilagosan készített bútorokai berendezett 50 négyzetméteres Sali-bárban dohányozni nem szabad, a ciga- rettázókat azonban kiszolgálják a kerthelyiségben, ahol esténként gyertyafény mellett lehet elkölteni az ízletes vacsorát. Fokozott ellenőrzés a vasúti átjáróknál Az Országos Rendőr-főkapitányság a május 8. és 22. közötti hasonló célú akció tapasztalatainak hasznosításával egész évben fokozottan kívánja ellenőrizni a közutak vasúti átjáróinál a közlekedési szabályok betartását - hangzott el az ORFK és a MÁV közös pénteki sajtó- tájékoztatóján. Bencsik László, a MÁV vasútbiztonsági irodájának vezetője elmondta, hogy a két hétig tartó májusi ellenőrzés idején nyolc esetben történt baleset az átjárókban a működő fénysorompó tilos jelzése ellenére. Pausz Ferenc, az ORFK illetékese elmondta, hogy a két hét alatt kamerákkal figyelték az útátjárók egy részét. Á 61 megfigyelt átjáróban 667-en hajtottak át a tilos jelzés ellenére, zömében gépkocsival. A megállított szabálysértők közel 10 százaléka ittasan vezetett. A járművezetők továbbra is számíthatnak a szigorúbb ellenőrzésre az egész év folyamán. Látványos szalaggyakorlat Fotó: Szundi György Magánerőből alakult sportegyesület Pécsett A Pécsi Rádió hétvégi műsoraiból Pécsi Ritmikus Sportgimnasztika Egyesület elnevezéssel tegnap önálló sportklub alakult a baranyai megyeszékhelyen. Egy tucat lelkes szülő kezdeményezéséről van szó, akik leányukat már kisgyermek koruktól kultúrált, harmonikus mozgásra szeretnék taníttatni. Magánerőből sportegyesületet létrehozni manapság különösen üdvözlendő esemény, hiszen sorra szűnnek meg napjainkban a jóhírű szakosztályok pénz, létesítmény hiányában. Fogarasi Gabriella, a JPTE testnevelési tanszékének oktatója eddig a Vasutas Művelődési Házban tanfolyami formában csiszolgatta a tornászpalánták mozgását, de egyre nehezebbé vált a foglalkozásoknak helyet biztosítani. A kényszer adta tehát az egyesület alakítás ötletét, s szerencsére rögtön segítség is érkezett. A Leőwey Gimnázium a következő tanévben jutányos áron rendszeresen átengedi tornatermét a leánykáknak a gyakorlásra. A péntek esti alakuló ülésen az egyesület elnökének dr. Síkfői Tamást, a Dél-Dunántúli Kamara főtitkárát választották meg, de az alapító tagok közt volt Theodor Zens, a pécsi német alkonzul és dr. Kurucsai Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés alelnöke is. Az anyagi háttér megteremtését pályázatok elnyerésétől, reklámszerződésektől reméli a tagság. A Pécsi RSG kezdeti célja a szabadidősport területén a mozgás készséget fejlesztve aktív ki- kapcsolódást nyújtani felnőtteknek a tenisz, az úszás, gyermekeknek pedig a ritmikus sportgimnasztika, a művészi torna segítségével. A tervek közt szerepel versenyzők nevelése és versenyeztetése is, ha sikerül hozzá a feltételeket biztosítani. M. B. E. Befejeződött a megyei tablóverseny A megyei tablóverseny befejeződött, illetve most kezdődik, hiszen az eredményhirdetés még várat magára. A lapunk által, megyei középiskolák és szakmunkásképzők idén végző osztályainak meghirdetett pályázatunkra több mint harminc tabló tisztelte meg a közzétett felhívást. Egyik szebb, mint a másik, a döntés tehát nehéz, de nem reménytelen. Június második felében, a végzős középiskolásoknak felsóhajtást jelentő időszakban kívánjuk megtartani az eredményhirdetést. A középiskolásokból is álló zsűri dolgozik, nincs megnyugvás, folyvást dönteni kell. A díjazottakat időben értesítjük, a többieket szívből sajnáljuk, mert valamennyien szépek vagytok, és gondoljuk, maradtok is. B. L. lesz a világnap kapcsán. Megtudhatják, hogy Somogybán miért készült egy kerékpárút „kerülővel”. Beszélünk még az ünnepi könyvhét eseményeiről, arról, hogy mit nyelnek le legszívesebben a gyerekek, és ott leszünk a Kisbéren rendezett Orex Rally-n. Eltelt két hét, tehát délután ismét jelentkezik a „100-as Faktor”, a fiatalok műsora. Bemutatunk egy olyan vállalkozást, amit akkor kell felhívni, ha bosszúságot akarunk okozni valakinek. így csomagba kerülhet egy doboz hangya, Vagy valami egészen más, ami illatosnak egyáltalán nem nevezhető. Megszólalnak fiatalok, akiktől megtudhatják, hogy hogyan lett Június 4-től 8-ig állítják ki azokat a kiadványokat (szám szerint 16), melyek az elmúlt évben - különösen a közeli hónapokban - jelentek meg a Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület és Klub gondozásában. A felvételi segédkönyvek indították a sorozatot, melyek immár a második és harmadik kiadásukat érik meg. A kiadványok a történelem iránt érdeklődőket vonzzák leginkább. A Magyarország képes története 1992-ig a huszadik századot öleli fel nészerűsített és exkluzív formában. A Hangdokumentumok 270 perce az utóbbi fél évszázad összes fontosabb történelmi személyiségét megszólaltatja Horthy Miklóstól Kádár Jánosig. Az igazi könyvheti meglepetést a huszadik század hazafias, politikai, nacionalista vagy épaz egyik akaratán kívül tv-sztár. Kiderül, hogy a lányok legalább annyit érthetnek a fizikához, mint a sokat dicsért fiú osztálytársai. Egy amerikai fiú elmondja, hogy szerinte Magyarország olyan, mint a csirke. Á magyarázat vége a „100-as Faktorban” hallható. Folytatódnak a megkezdett sorozatok elemei, a kamaszkorom legszebb nyara, a Kandi-mikrofon és a heti programajánló. A műsor új vendége mellett a mikrofonnál szombat délután 3-tól 4-ig ismét Zsoldos László és Kárász Róbert. Vasárnap reggel fél 9-től 10 óráig Gungl László telefonos kívánságműsorában teljesíti a hallgatók kéréseit. pen internacionalista, a korok szerint tiltott, vagy éppen támogatott dalainak gyűjteménye jelenti nyolc kazettán. Az első világháborútól a hetvenes évekig szinte minden számottevő politikai dal fellelhető a kazettákon, olyan neves előadókkal, mint pl. Kalmár Pál, Cselényi József, Karády Katalin, Sárdy János, Kazal László, 1945 után pedig a Magyar Néphadsereg, a Mun- kásőrkórus, a KISz Énekkara stb. A Munka Törvénykönyve mellett (a Régió BT kiadásában) megtalálható a Nagy Imréről szóló dokumentumgyűjtemény is, számos, eddig még nem publikált forrással. Az Özönvicc c. könyv a rendszer- váltás humorával ismertet meg bennünket. A könyvhéten a Ferencesek utcában az ÉK-sorozat valamennyi kiadványa kedvezménnyel kapható. Az ÉK kiadványai az ünnepi könyvhéten Egy év múlva több telefon lesz Mohács környékén-Nem hallom, mondd még egyszer - fejezzük be telefon- beszélgetésünk első felét régi ismerősömmel Hargitai Jánossal, Nagynyárád polgármesterével. Az ilyen és hasonló helyzetek szűnhetnek meg akkor, ha a MATÁV fejlesztési ütemtervének megfelelően Mohács és térsége is rendelkezik bel- és külföldi hívásra is alkalmas készülékekkel. A távközlési vállalat a jövő év július 15-re ígéri a „hallózás” kezdetét. Felhívom hát újra a polgár- mestert, mert ő adott be interpellációt a megyei közgyűléshez az új vonalak időzítéséről tudakozódván. A központi központos kapcsolja Nagynyárádot, mert most még így megy itt Európa földrajzi közepén, hogy közvetlenül nem hívhatom a közeli falut. A polgármester még annyit kíván megjegyezni, hogy több más olyan ügy is van a faluban, amelyek miatt esetleg fel kellene bontani az utat. Éppen ezért csupán amiatt szólalt fel, elegánsabban interpellált a megyei közgyűlésen, hogy megtudhatná, mikorra tervezik a kábelek elhelyezését. Fuderer Károly ,a Matáv helyi üzemvezetője megnyugtat. Vele is telefonon beszélek, jól hallom hát, hogy arról szól: ugyan ők csak megrendelők, de beszélni fog a kivitelező céggel, hogy értesítse időben a helyi önkormányzatotokat, mikortól is indul a telefonprogram. A Mohács környéki például pillanatokon belül érinthet több ezer embert. Aztán kis méreg után nagy öröm következhet, a kérőknek bekötik a telefont a következő községekben: Szederkény, Belvárdgyula, Olasz, Versend, Szajk, Babarc, Lánycsók, Máriakéménd, Erzsébet, Geresdlak, Himesháza, Sze- bény, Palotabozsok, Véménd, Somberek, Dunaszekcső, Duna- falva, Bár, Székelyszabar, Boly, Borjád, Nagynyárád, Töttös, Majs, Lippó, Sátorhely, Kölked, Új-Mohács. A fejlesztésre szánt összeg pillanatnyilag 1,1 milliárd forintnak tűnik. A költségek megoszlásának pontos körülményeiről és a további jelentkezés lehetőségeiről a helyi ön- kormányzatnál vagy a MÁTÁV megyei szervezeténél lehet érdeklődni. Információink szerint egy telefon létesítése magán- személyek esetében ötvenezer forintba kerül. Bozsik L. Hiába költ a pécsi Városgondnokság évről évre százezreket a közterületek parkosítására, nem győznek lépést tartani a ron- gálókkal. Tegnap a Kertvárosban egy nemrég elkészült virágágyás esett az árokásók áldozatául. Fotó: Szundi György I Ma délelőtt 9 órakor jelentkezik a Jó pihenést című magazinműsor, melynek szerkesztője Zsoldos László érdekes témákat kínál. Gondolták volna, hogy egy valódi tengerjáró hajó közlekedhet a Dunán? Ha igen, akkor legalább olyan jó fantáziával rendelkeznek, mint azok a szlovák tengerészek, akik Pozsonyból igyekeznek Törökország felé, és Mohácsnál ENSZ-en- gedélyre várakoznak már hetek óta. A XX. századi hajósok életéről is beszámolunk 120 perces magazinunkban. Ez a vizijármű nem eregeti magából az olajat - hasonlóképpen másokhoz. De ez a terület már a természetvédelemé, amelyről szintén szó