Új Dunántúli Napló, 1993. június (4. évfolyam, 147-174. szám)

1993-06-23 / 167. szám (169. szám)

1993. június 23., szerda aj Dunántúli napló 9 Más óvodák egy másik világban Azt mondják a szakemberek, hogy a gyerekek személyiségé­nek alapvető elemei hat éves korra már kialakulnak, később csak „idomítani” lehet őket. Ha ez így van, óriási felelősség há­rul a bölcsődékre, óvodákra, s azokra az anyákra, akik maguk vállalták gyermekük iskolás kor előtti nevelését. A kisgyermekek számára a legfontosabb a játék. Ez alapte­vékenység, életszükséglet. De amíg régebben az óvodai neve­lésben az volt a fő cél, hogy a gyerekeket a játék segítségével eljuttassák egy meghatározott követeményszintig, ma másra van szükség. Hogy mire is, arról Kovács Andrásnéval beszélge­tünk, aki a Baranya megyei Pe­dagógiai Intézet óvodákkal fog­lalkozó pedagógiai munkatársa.- Most az a követelmény, hogy az emberek mások legye­nek, olyanok, mint a macska. Minden helyzetben állják meg a helyüket, s a munkára, a változ­tatásra belülről érezzenek kész­A játék életszükséglet tetést. Ez azt is jelenti, hogy az óvoda más eszközökkel kell dol­gozzon, nagyobb szabadságot élvezve, kötetlenebbül, ember­ibben. Ma már nem kell a gye­rekből minél előbb termelőerőt csinálni. A megújult óvodapedagógia vallja, hogy nem kötelező min­denáron felnőtté válni, ugyan­akkor arról sincs szó, hogy a gyerekeket magukra hagynák, hogy úgy nőjenek, mint a fűszál a réten.- Talpraesett, erős idegrend­szerű, jó képességű gyerekeket szeretne az óvoda kibocsátani - folytatta beszélgetőtársam. - Í Ebből a szempotból sem érdek­telen, mi történik a gyerekkel a játék közben. Még Grastyán professzor kutatásai során de­rült ki, hogy az agyban (ő macs­kákat vizsgált) ugyanolyan fo­lyamatok jelentkeznek a játék során, mint a narkózisban. El­képzelhetni, mi történne, ha el­vennénk a gyerektől a játék le­hetőségét! Egy másik lényeges kérdés az is, melyik játéktevé­kenység, eszköz fejleszti a leg­jobban a gyermeket az adott időszakban. Jó óvónő azonnal látja, ha például egy-egy óvodás életéből valamilyen mozgásfázis kiesett. Ezt pótolni kell, mert később tanulási nehézségeket okoz, s akkor már senki nem jön rá, mi­ért. Bár minden egyes gyereket külön kell fejleszteni, a közös­ségben, társakkal végigélt ese­ménysorok nem pótolhatók. Minden óvoda másként járja az útját, és tény, hogy a több, mint 200 baranyai óvoda közül nem kevésben találni jó példára. A zengővárkonyi óvodában például az az elv hozza össze az embereket, hogy „együtt nevel­jük a gyermekeinket”. Fölhasz­nálják az idős emberek tapaszta­latait, tudását, szoros, de nem erőltetett a kapcsolat a magyar népi hagyományokkal. Jók a ta­pasztalatok a szigetvári, a pécs- váradi, a szederkényi óvodáról is. Utóbbiban Kovács Andrásné szerint „az óvodáskori tanulást magas szinten művelik”. A változásokat az óvodai ne­velés rugalmasan követte, de a szakértő tapasztalatai szerint az iskolákat a természetesebb módú nevelés bizonyos aggoda­lommal tölti el. Az iskolaügy forrong, de teljesen világos, hogy minden változása érezhető lesz az óvodákban is. Egy biztos, mondta beszélge­tőpartnerem zárásul: a tét a bol­dogabb ember, s egy boldogabb társadalom. Hodnik I. Gy. A kicsiknek életszükséglet a játék Fotó: Läufer L. A jövő múzeumaira is gondolva Látogatóban Csizmadia László pécsváradi grafikusnál Pécsvárad A pécsváradi falucímert is a művész tervezte Fotó: Läufer L. Az értékes irodalom bemenekült a boltokba Sikei Pécsvárad, Várkert köz. Aki ide elzarándokol, az valóban tudja, miért jön. Az ősi vár tö­vében két újabb várnak is beillő épület magasodik, már-már ké­szen, de még rájuk fér a csinosí­tás - mint később megtudom, majd egy évtizede folyik az építkezés. S akiért magam is idejöttem, mint sokan mások, az Csizmadia László alkalmazott grafikus. Névről talán nem so­kan ismerik, de elég, ha annyit mondok: pécsi címer, pécsvá­radi címer - ezek is az ő műhe­lyéből kerültek ki. Amint helyet foglalunk a te­raszon, rögtön leszögezi: nem szeretne semmi „fontosat” ki­nyilatkoztatni. A művészi pá­lyát mindig is foglalkozásként, szakmaként kezelte.-Az asztalos szakma sosem volt művészet - mondja, - mégis voltak mesterek, akiknek az alkotásait ma múzeumokban nézegetjük. A jövő múzeumai­nak ma kell megalkotni a tár­gyait - ez a feladatunk. Az al­kalmazott grafikus se művész a szó legnemesebb értelmében, hiszen akármilyen feladatot el kell végeznie, ha megbízást kap. De az is lehet bizonyos ér­telemben inspiráló, hogy a leg­földhözragadtabb témát is a magam számára megfelelően elkészítsem. Mondjam azt, hogy hígtrágya komposztáló szert népszerűsítő és esztétikus reklámot nem is olyan könnyű az embernek kiagyalnia? A leg­nagyobb baj csak az, hogy sok­szor nincs rá elég idő. Leonardo egész életében festette a Mona Lisát... nekem sokszor egyik napról a másikra kész ötlettel, Évek óta - ha távolról is, de ismerem. Első verseivel még akkor keresett fel minket, ami­kor élt az Universitas című kö­zös pécsi egyetemi lap. Ott je­lentek meg költeményei elő­ször. Szakács Eszter ma 29 éves fiatal lány, aki most várja első verseskötetének, a Halak kert­jének megjelenését.-Az első próbálkozásaimat már mélyen szégyenlem - mondta kis zavarral - De az írás szükséglet volt, csak úgy jött. Földrajz-rajz szakon végeztem, s először az egyik tanárom, Morvay László vitte magával a verseimet bemutatni a Stádium című lap főszerkesztőjének, Kárpáti Kamiinak. Vele én soha nem találkoztam, de rendszere­sen levelezünk. Mindez 6-7 éve kezdődött. Ott úgy 4 éve jelen­tek meg az első publikációim, azóta pedig a Holmiban és a Somogybán is voltak verseim. Szakács Eszter azt mondja, ő nem divatos manapság. Nála a megvalósított művel kell elő­rukkolnom.- Világítsuk meg néhány adat erejéig a múltat. Miként lesz va­lakiből Magyarországon, vidé­ken, elismert, keresett reklám­grafikus a 80-as, 90-es évek­ben?- Nem volt könnyű dolgom. Lévén, hogy nem művészdip­lomám van, csak tanárképzős, a szakma csak hosszú „bizonyí­tási eljárás” után fogadott be. 1976-ban kaptam diplomát, a pécsi Művészeti Szakközépis­kolában hat éven át reklámgra­fikát tanítottam, 82-től szabadú­szóként dolgozom. Ez utóbbi­központi helyen a kép áll, ezt többször is kiemeli, de versei­ből is látni. A rövid, laza szer­kezetű, de rímes versek alapja legtöbbször konkrét élmény. A kibontakozó alkotás már inkább egy-egy hangulat, érzés lenyo­mata, érzelmi megközelítésű, kevésbé intellektuális. Talán ez a világlátás az oka annak is, hogy Eszter nem erőszakosko­dik, nem házal a verseivel. Utálja a harsányságot. Az esz­ményinek azt találná, ha csak írná őket, postán elküldené a szerkesztőkhöz, akik érdemei szerint bírálnák el és jelentetnék meg őket.- Elég későn kezdtem el írni, 20 évesen egy nagy érzelmi megrázkódtatás nyomán - me­sélte, amikor a kezdetekről fag­gattam. - Mindig humán beállí­tottságú voltam, a művészeti szakközépiskolába jártam, ott hoz azonban az kellett, hogy felvegyenek az akkor még lé­tező, jelentős szerepet vivő Művészeti Alapba, mert enélkül közveszélyes munkakerülőnek számítottam volna. Ez a pár év azonban, míg a pécsi művészeti élet nímandjából elértem a profi státuszt (ami, miután „papíron” megszereztem, elvesztette min­den jelentőségét), sok küzde­lembe került.- Változnak-e az idők a rek­lámgrafika terén is?-De még mennyire! A Ká­dár-rendszerben nagypénzű vál­lalatoknak sok olyasmire volt pénzük, amire ma már senkinek leginkább a mintázás érdekelt. Elég lassan dolgoztam, úgy­hogy a tanárnőm mondta is: a száraz kenyérre valót sem ke­resném meg. Jelenleg az egyetemi könyv­tár dolgozója, az Ifjúság úti épületben. Könyvtárban szeret dolgozni, mondja. Amit utál, az a napi politika és az igazság­talanság. Mégis, ha fölháborító dolgot hall, nem tudja tartani a száját. Befelé forduló alkat­ként, otthonülő típusként jel­lemzi magát, de nem szívesen beszél minderről. Hogy hiteles ember, hogy a számára első­rendű az erkölcsös, tisztessé­ges gondolkodás és élet, azt már csak én teszem hozzá. Ennyi látható is. És a tehetség?- Ezzel kapcsolatban ambi­valensek az érzéseim - fogal­mazta meg. - De szerintem az sincs, ezzel szemben olyan új igények jelentkeztek, amikről akkoriban nem is hallott senki. Régebben például rengeteg pla­kátot készítettem különböző al­kalmakra, még a Pécsi Galéria kiállításaira is. Kultúrházak, gyárak egyfolytában oklevele­ket, díjakat osztogattak, ezeket is el kellett készítenie valaki­nek. Ma sok kis cég alakul, ezek a legfőbb megrendelők, arculat- tervezést, emblémát, öntapadó címkéket készíttetnek. Nagy baj azonban, hogy rohamosan ter­jeszkednek a számítógépes kon­tárok, akik kellő grafikai, tipog­ráfiai felkészültség nélkül, csu­pán egy program paneléiből építkezve dolgoznak. Szá­momra ez olyan, mint a tasakos leves, amit ugyan meg lehet enni, de ki cserélné el egy ott­hon főzött igaziért?-Mutassa be, amennyire ez szóban lehetséges, néhány munkáját az utóbbi időből.- Amit a legtöbben ismerhet­nek, az a Pécs város címere. Ez, ugyebár, egy Mária Terézia-ok- iraton szerepel, s ez alapján állí­tották vissza. Ahhoz azonban, hogy használni is lehessen, né­mileg restaurálnom, illetve a róla készült fényképet retusál­nom kellett. Csak így tudtam elkészíteni a négy színű szita­nyomást, ami aztán a város zászlajára, vagy például a pécsi buszokra (az önkormányzati rendelet értelmében a nőalakok nélkül) felkerült. Nagyjából így készült a pécsváradi címer is, mely Szent Györgyöt ábrázolja. M. K. beszél, az a fontos, amit az em­ber letesz az asztalra. Ezúttal ez egy közel 100 verset tartalmazó munka. A Halak kertjének legnagyobb része az elmúlt 2-3 év termése. A versek egy részét Eszter skóciai, kisebb részét hollan­diai élményei ihlették. 7 hóna­pig Skóciában 2 hónapig pedig Hollandiában dolgozott baby-sitterként. Ezek az idő­szakok, de különösen a megrá- zóan gyönyörű skót vidék ala­posan befolyásolták munkáit. A tengert is akkor látta először, ez nagyon nagy élménye volt. Szakács Eszter verses­könyve félezer példányban jön ki, várhatóan junius végén. A tervek szerint kapható lesz az egyetemi és a megyei könyv­tárban, néhány könyvesbolt­ban, és a Művészetek Házában. Hodnik I. Gy. M a még a könyvszakmai tenyérjósok sem tudhat­ják, az idei Könyvhét sikere szolid emelkedő kezdetének, vagy a könyvpiaci hullám­völgyből kiemelkedő egyetlen dombetőnek számit. Csak a si­ker kétségbevonhatatlan, akár az érdeklődők, vásárlók soka­ságát, akár a könyvkészletek fogyását nézzük. Összesített adat ugyan fmég az utóbbiról sincs, de az a tény például, hogy az egyik legnagyobb könyvfor­galmazó, a fővárosi Líra és Lant Rt. 15 milliós könyvheti készle­tének mintegy kilencven száza­léka elfogyott az öt nap alatt, sokat elárul. Nem lehet panasz az idei könyvünnepen a (vásárló) kö­zönségre sem. A tömegiszony­ban szenvedőknek ajánlatos volt elkerülni a budapesti Vö­rösmarty tér környékét, de né­hány vidéki nagyváros könyv­sátrait sem fenyegette elmagá­nyosodás. Pesten sokan szíve­sen vásároltak a könyvsátori pult mellé beállt művészektől, avagy Demszky főpolgármes­tertől, illetve kedvtelve hallgat­ták a tűzoltózenekart. Vagyis beigazolódott, amit egyébként minden jó kereskedelmi és rek­lámmenedzser eddig is tudott, hogy felhajtás nélkül nincs si­ker. Más városainkban ugyanis sokkal kisebb volt a „körítés”, sőt, néhol inkább csendesre, szerényre sikeredett a Könyv­hét. Ennek persze nem az az oka elsősorban, hogy az ottani szak­emberek nem értik a csíziót, hanem inkább az, hogy laposak a könyvszakma helyi pénztár­cái. Nem telik többre. Talán jö­vőre? Az idei első félév könyv­piaci bevételei siralmasak vol­tak. A pangásban is megfigyel­hetők azonban bizonyos moz­gások, melyeket a könyvhét jó­tékonyan gyorsít föl. Az utóbbi időben észrevehetően vissza­szorulóban van az utcai könyv­árusítás, s teret - illetve újra visszatérő vásárlóközönséget - nyernek a könyvesboltok. Áttö­résről egyelőre szó sincs, de a folyamat föltartóztathatatlannak látszik. Mindez a kínálat és a közönségigény változtatásaiból következik. Először a politikai besztszeller tűnt el az az utcai vásznakról, azután a pornó szo­rult vissza, ma már a silány fan- tasy-t, sci-fi-t is egyre nehezebb eladni. Az értékes irodalom ed­dig egyenesen bemenekült a boltokba. A renyhe ízlést ki­szolgáló nyomtatásnak gyérül a közönsége, az igényes közön- ségpedig újra a választékot kí­náló kereskedéseket járja. A könyvhét öt napján pedig a könyvsátrakat. A 155 megjelent könyvheti kötet a kortárs magyar irodalom színpompás fölvonulását mu­tatta. Azt, hogy az irodalom de­rékhada - Ésterházy Péter, Lengyel Péter, Békés Pál, Vá­mos Miklós és mások - ma szé­les körben népszerű, különösen, hogy a félmúlt, a legutóbbi évek évtizedek történései, érzelmi le­rakódásai felé fordul. Mert a je­lek szerint ez tette érdekessé és kapóssá az olyan prózai műve­ket, mint Ágh István, Rókacsár- dája, Tornai József A menekü­lője, Vámos Miklós a New York-Budapest metrója, de akár Esterházy-Szebeni A vajszínű árnyalat című, az elmúlt öt év összefoglalását megkísérlő kö­tetét, vagy Kardos G. György Jutalomjátékát is. S e rögtönzött könyvheti besztszellerlistához - bízvást hozzáírhatjuk Csapiár Vilmos nevét a Momi láb, vagy Békés Pálét A bogárnak mind­egy című regénye miatt. Az em­lített szépírói derékhad oldalán ott vannak a sikerlistán a „nagy öregek” is; a már említett Kar­dos G., vagy az éppen most el­temetett Cseres Tibor (aki ugyancsak félmúltat elemző kö­tettel búcsúzott olvasóitól). Ugyanakkor szokatlanul „fel­törtek” a költők: Sinkovits Péter Határsáv, Kántor Péter Fönt a lomb, fent avar, vagy Kántor Zsolt Kék szótövek című ver­seskötetei is a legkapóabbak között voltak. Az esszéiroda­lomból az első adatok szerint jobbára Sütő András és Kiss Gy. Csaba munkái fogytak. A Könyvhét abszolút sikere közül az egyik Ottlik Géza Buda című kötete lett, a nálunk rendkívül népszerű cseh Kundera A neve­tés és felejtése könyve mellett. Mi az ami a legkevésbé ment? Meglepő módon a tegnapi szen­záció. a közvetlenül politikai, társadalomelemző irodalom. A dedikációs könyvsátrak előtt (mely sátrakban egyébként Pesten napi 100-200 ezer, más városokban nap 20-30 ezer forint áru könyvet adtak el) megint lehetett látni kígyózó so­rokat., A leghosszabbat talán Sü­tőnél, Esterházynál és Csurká- nál ( ő gyűjteményes kötetét dedikálta). Többek véleménye szerint a politikus-író jelenléte inkább azokat vonzotta, akik az éppen körülötte zajló politikai iszapbirkózásban kívánták együttérzésüket kifejezni. Egyébként értelmiségi belhábo- rúnak nyomát sem lehetett ta­pasztalni, szerencsére. Örven­detesen sok író megkereste ol­vasóit jó hangulatban, talán több, mint kétszáz. Közöttük soha nem tapasztalt számban határon túli magyar alkotók. Varga Győző / Beszélgetés a pécsi Szakács Eszterrel első kötetéről Feljegyzések a halak kertjéből i i í i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom