Új Dunántúli Napló, 1993. május (4. évfolyam, 118-146. szám)

1993-05-07 / 123. szám

10 aj Dunántúli napló 1993. május 7., péntek Modern rendőrségi központ épül „Új Scotland Yard” Budapesten Magyarország egy befektetési lista élén A budapesti rendőröknél tett múlt heti munkalátogatása so­rán a belügyminiszter megtekin­tette egy új épületcsoport ma­kettjét. A budapesti „Új Scot­land Yard” építését az Ar- pád-hídnál előreláthatóan még ez év szeptemberében megkez­dik. Ebben az épületcsoportban helyezkedne el a tervek szerint az Országos Rendőr-főkapi­tányság és a Tűzoltóság Orszá­gos Parancsnoksága. Itt mű­ködne az az európai színvonalú bevetési központ is, amely je­lentősen javítaná Budapesten és közvetlen környékén a rendőr­ség reagáló képességét. Előze­tes számítások szerint felére csökkenne az az idő, amíg a be­vetési központba érkezett jelzés után az intézkedő rendőr a hely­színre ér. Előnyös az irányító rendőri szervek egy helyre tömörítése a vidék számára is, ugyanis az ő információikat is kielégítő szá­mítógépes adatbázis - ha úgy tetszik, házon belül is - a leg­korszerűbb módszerrel válik el­érhetővé. Azok a számítógépes adatátvitelre is képes kommu­nikációs csatornák pedig, ame­lyek a megyei főkapitányságo­kat kötik össze az országossal, ezzel egységes minőségben csatlakozhatnának hozzá. Az új rendőrségi központ fel­építése a rendőrségi infrastruk­túrát korszerűsíti, olcsóbbá is teszi. Az egymás mellett mű­ködő ORFK és BRFK kapcso­lattartásához nem kell benzin, gazdaságosabbá válik a számí­tógépes adatbázis kiépítése és használata. A vidék számára ez azt jelenti, hogy a korszerű in­formációs csatornák kiépítése után gyakorlatilag éppen olyan gyorsan le tudják hívni a intéz­kedéseikhez szükséges adato­kat, mint a fővárosban. Ez pedig minőségi változást jelenthet a megyei rendőr-főkapitányságok munkájában. A BRFK is köny- nyebben tevékenykedhet: jelen­legi épületéből csúcsforgalmi időben szinte képtelenek kijutni a rendőrségi kocsik. Az Ar- pád-híd környékén ilyen ve­szély nem fenyeget. A bevetési központban a fő­várost és környékét ábrázoló, számítógéphez és rádióinforma­tikai rendszerekhez kapcsolt eleven térkép lesz látható. Ezen követni lehet a járőrkocsik min­denkori helyzetét, rá lehet vará­zsolni a pillanatnyi közlekedési szituációt. Ha jelzés érkezik, azonnal el lehet dönteni, hogy - kerületi hovatartozástól függet­lenül - melyik járőrkocsit és mi­lyen útvonalon küldjenek intéz­kedni. Az már csak hab a tortán, hogy e bevetési központhoz csatlakoztathatók azok a rádiós és telefonvonalas riasztórend­szerek, amelyek már százával működnek ma is a fővárosban. Olyan is, amely nemcsak ri­asztja a rendőrséget, hanem - miután a védett hivatalok, laká­sok helyszínrajza is benne van a számítógépben - az is leolvas­ható a képernyőről, hogy éppen melyik helyiségben van a hívat­lan látogató. Nem kell magya­rázni, hogy az ilyen információ mit jelent a helyszínre robogó rendőröknek. Az új rendőrségi központ épí­tési költsége - beleértve a föld alatti garázst, a helikopterállo­mást is - mai árakon számolva kb. 6 milliárd forint. Ezt az ösz- szeget a miniszterrel ismertetett elgondolások szerint a Posta­bank állja, amely viszont cse­rébe megkapná az ORFK és a fővárosi rendőrség néhány épü­letét. A műszaki berendezések beruházási költségeit az Or­szággyűlés által eddig is biztosí­tott fejlesztési összegekből lehet megvalósítani. Boross Péter belügyminisztert úgy tájékoz­tatták, hogy az új rendőrségi központ kivitelezőjét verseny- tárgyaláson választják ki, s az új épületet 1995 végén át is adják. A további tervekben, az úgyne­vezett második lépcsőben sze­repel egy olyan elgondolás, hogy a fővárosi őrizetesek szá­mára is itt építenének cellákat. Jelenlegi szállítgatásuk, kísér- getésük a területi kapitányságok számára terhes és költséges, sok olyan rendőrt köt le, akik a köz­rendre, közbiztonságra más posztokon hatékonyabban ügyelhetnének. Némethy Gyula Nyugati üzleti körök még mindig Magyarországot tartják a tőkebefektetések szempontjá­ból legkedvezőbb terepnek - ez derül ki az amerikai üzleti kö­rök hetilapja, az East European Investment Magazine által kö­zött felmérésből. Eszerint a megkérdezett nyugati üzletem­berek Magyarországot, utána Lengyelországot, Csehországot, Oroszországot és Kazahsztánt tartják a legjobb befektetési te­repnek a volt szocialista orszá­gok közül. Hetedik helyen Észtország áll, kilencedik Uk­rajna. A felmérés készítői az Euró­pai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) tagországainak 620 képviselőjét kérdezték meg. Az üzletembereknek a 27 országot tartalmazó listáról egyetlen országot kellett kie­melniük, azt, amelyet a legjobb befektetési terepnek tartanak. A válaszadók közül 131 nevezte meg Magyarországot, 120 Len­gyelországot, 94 Csehországot, 54 Oroszországot és 32 Ka­zahsztánt. Az egy évvel korábbi hasonló felméréshez viszonyítva jelen­tősen nőtt azok száma, akik szí­vesen fektetnék be tőkéjüket Oroszországban. Javult Szlové­nia, Kirgizisztán, Fehéroroszor­szág és Lettország megítélése is. A volt Szovjetunióból érke­zett izraeli bevándorlók tün­tettek Jeruzsálemben a mi­niszterelnöki hivatal előtt, hogy beilleszkedési nehézsé­geik miatt tiltakozzanak. A felvonulók azzal vádolták Ji- chak Rabin kormányát, hogy elárulta választási ígéreteit, és elsőbbséget követeltek az újonnan érkezettek befogadá­Az idézett hetilap szerint a nyugati vállalkozók továbbra is óvakodnak tőkéjük befektetésé­től Türkmenisztánban, Ör­ményországban, Bosznia-Her­cegovinában, Horvátországban, Grúziában és Moldovában. A felmérés eredményeit kommentálva a kelet-európai befektetési magazin megálla­pítja, hogy a kezdeti ingadozás és a kezdetben elkerülhetetlen kudarcok és csalódások után a nyugati vállalkozók egyre szí­vesebben fektetik be tőkéjüket Kelet-Európa és a volt Szovje­tunió államaiban. Tavaly a nyu­gati befektetők 28 milliárd dol­lárt fordítottak 719 beruházás megvalósítására - vegyesválla­latok és új üzemek létrehozá­sára, meglévő vállalatok meg­vásárlására - az Elbától a Csendes-óceánig. Az előző év­hez képest a befektetett összeg háromszorosára nőtt. A nyugati befektetők ráadásul már nem szorítkoznak Csehországra, Magyarországra és Lengyelor­szágra, a Nyugat hagyományos térségbeli partnereire, hanem immár aktívan keresik az együttműködést a volt Szovje­tunió kőolajban és más termé­szeti kincsekben gazdag orszá­gaival is, amelyekre a Szovje­tunió felbomlásáig nem fordí­tottak figyelmet - írja az ameri­kai befektetési szaklap. sának. Szónokaik szerint min­den második gyerek a Szovje­tunióból bevándoroltak közül a szegénységi szint alatt él, amely Izraelben családonként havonta 400 dollárnyi jövede­lemnek felel meg. Tiltakoztak az ellen is, hogy soraikból dip­lomások képesítést nem igénylő munkákat kénytele­nek végezni. Boross Péter belügyminiszter és Bodrácska János rendőr-vezérőrnagy, a BRFK vezetője, az ORFK és a BRFK új épületének makettjével ismerkedik. Izraeli bevándorlók Ugyanolyan. Sőt... A négyajtós Swift Sedan ugyanolyan összetéveszthetet­lenül eredeti SUZUKI, mint jól ismert ötajtós testvére. Ugyanolyan fürge, ugyanolyan áramvonalas, éppoly gazdaságos, ugyanolyan megbízható és legalább olyan szép. Ugyanaz a legendásan kisétkű motor hajtja, ugyanaz a kiterjedt és széleskörű szolgáltatásokat nyújtó márkakereskedői hálózat áll mögötte és ugyan­olyan kedvezőek garanciális feltételei is. (3 év vagy 100.000 km általános és 6 év átrozsdásodás elleni garancia). Ráadásul mostantól ugyanott is készül. Itthon, Esztergomban. Bárhogy nézzük is: többen lettünk. SUZUKI. Ami autónk. i Márkakereskedőink:----------------------------------------------------------------------------------------------------------—------------------------------------------­AJKA Suzuki Kovács Kisfaludy u. 16/1. Tel.: (88)12-914 • BAJA BVFSZ Autójavító Szegedi út Tel.: (79)22-014 • BALASSAGYARMAT Privát Transz Autó Bt. Kóvári u. 11. Tel.: (35)10-429 ■ BARCS Karvalics Ottó Jókai u. 1. Tel.: Barcs 544 BUDAPEST Sztráda-Coordinát II. Szentendrei út 217. Tel.: 160-8209 ■ Vízivárosi Autójavítóvállalat II. Lövőház u. 5. Tel.: 135-8574 • Hungaroszerviz Suzuki Center IX. Hentes u. 12-14. Tel.: 114-0831 • Magyar Autóklub Suzuki Márkakereskedés XI. Boldizsár u. 2. Tel.: 185-0875 • Spirál XIII. Dózsa Gy. út 63. Tel.: 270-2699/241 ■ TOP AUTO XIII. Röppentyű u. 27-29. Tel.: 149-7538 ■ UNIVERZUM XIV. Miskolci u. 157. Tel.: 183-2939 ■ Budapesti Autószöv Suzuki Shop XVIII. Hengersor u. 25. Tel.: 128-5863 • Merkúr Vállalat Csepel XXI. Áfor u. 4. Tel.: 276-3767 • CEGLÉD Jansik István Körösi u. 28. Tel.: (53)14-005 ■ DEBRECEN Debreceni Autójavító Kerekedelmi Szövetkezet István út 149. Tel.: (52)28-644 DOROG STAR-MOTOR Szerviz Puskin u. 24. Tel.: (33)31-109 ■ DUNAÚJVÁROS Allegro Kft. Petőfi S. u. 114. Tel.: (60)92-275 ESZTERGOM EVM Klub Schweidel J. u. 5-7. Tel.: (33)16-666 • GYÖNGYÖS Autó és Motorkerékpár Javító Szöv. Pesti út 14. Tel.: (37)13-650 • GYŐR Blaskovics László Bajza u. 3. Tel.: (96)24-063 ■ Győri Autójavító Vállalat Tompa u. 2. Tel.: (96)14-811 • GYULA AFIT Autójavító és Kereskedelmi Kft. Csabai u. 9. Tel.: (66)463-062/15 ■ HATVAN Suzuki-Sós Szalon Móra F. u. 6. Tel.: (38)42-353 ■ KAPOSVÁR Kaposvári Autójavító Vár u. 16. Tel.: (82)12-826 • KECEL Suzuki Autós Centrum Császártöltés u. 75. Tel.: (78)21-905 • KECSKEMET Magyar Autóklub Jász u. 26. Tel.: (76)321-875 • KEREPESTARCSA Benkő Pál Ifjúság tér Tel.: (28)70-638 • KESZTHELY Autójavító és Értékesítő Kft. Tapolcai u. 40. Tel.: (83)14-349 • KISKUNHALAS SEPSIKER Kossuth L.u. 29. Tel.: (77)22-366/102 • KISVARDA Speciál Forma Autójavító Kft. Árpád út 27. Tel.: Kisvárda 278 • KOMAROM Géringer Szerviz Igmándi u. 65. Tel.: (34)40-490 • MAJOSHAZA MOLNÁR Kft. Kossuth Lajos u. 27. Tel.: (24)76-055 • MISKOLC Babus-Suzuki Márkakereskedés Zsolcai kapu 13. Tel.: (46)323-705 ■ Multi Autó Jókai u. 13-15. Tel.: (46)324-111 • MOHÁCS/LÁNYCSÓK Suzuki-Varga Márkakereskedés Tel.: (69)22-583 • NAGYKANIZSA Nagykanizsai Autójavító Balatoni út Tel.:, (93)73-310 NY ÍREGYHÁZA Autó Tempó Jég u. 14. Tel.: (42)15-052 ■ VAGÉP Kelet Mobil Kft. Jókai tér 4. Tel.: (42)43-745 • PÁPA DIB A Kft. Külső Veszprémi út 38. Tel.: (89)13-512 • PÁSZTÓ Euro Autó Kft. Fő út 9. Tel.: (32)60-270 ■ PÉCS Autófit Vutos/ervi/ Kft. Szigeti út 131. (72)33-499 • SALGÓTARJÁN Tarján Plaszt Kft. Rákóczi u. 247. Tel.: (32)10-944 • SOPRON Gépjárműértékesítő és Kereskedelmi Kft. Bánfalvi út 14. Tel.: (99)12-861 • SZEGED AUTOFER Autószerviz Kft. Sarosi u. 11. Tel.: <62)486-560/15 • Szentgyörgyi Kereskedelmi Kft. Hajnóczi u. 15. Tel.: (62)321-397 • SZEKSZÁRD Szekszárdi Autójavító Palánki u. 1. Tel.: (74)15-611 ; SZENTENDRE Suzuki Szentendre Rév u. 6. Tel.: (26)10-921 SZENTES DIREKT Autójavító és Szolgáltató Kft. Vásárhelyi u. 116. Tel.: (63)11-211 SZERENCS Szerencsi Autójavító Gyár u. 9-11. Tel.: (41)31-022 • SZEKESFEHERVAR SUN Kft. Donát út 2. Tel.: (22)312-872 SUZUKI-Kőntg Fiskális u 12. Tel.: (22)325-053 • SZOLNOK ALFA Autójavító Százados u. 1. Tel.: (56)341-655 ■ NESZTOR Kft. Konstantin u. 1. Tel.: (56)375-201 ■ SZOMBATHELY Sipos Autóház Zanati út 48. Tel.: (94)10-870 • TAPOLCA Autó Pék Autókereskedés Fő tér. Tel.: (87)12-236 • TATABÁNYA Sztráda Skála Autós Üzletág Szanatóriumi u. 1-3. Tel.: (34)11-611/180 • VÁC Szikriszt László Balassagyarmati út 29. Tel.: (27)16-413 • ZALAEGERSZEG Generál Autójavító és Kereskedelmi Kft. Balatoni út Tel.: (92)13-355/4 / 1 í ‘i

Next

/
Oldalképek
Tartalom