Új Dunántúli Napló, 1993. március (4. évfolyam, 59-88. szám)
1993-03-27 / 84. szám
8 aj Dunántúli napló 1993. március 27., szombat Magyarul magyarán Az idegen szavakról Amikor a polgármestertől azt kérdezem, van-e cigánykérdés Bogádmindszenten, határozottan mondja: az nincs! Csak szegények, szegényebbek és még szegényebbek vannak, nem is kevesen. Bodonyi Ferenc, a nyolcosztályos körzeti iskola igazgatója egyben polgármester is. Mivel az irodájában az ÁFI (Állami Fejlesztési Intézet) szakemberei épp a helyi vízmű építésének költségeit és az állami dotáció felhasználását ellenőrzik, áthív a házasságkötő terembe. Az is olyan, akár a falu. Lekoszlott. Sorolja a mostani állapotot leginkább jellemző számokat: lélekszám (440), keresőképes lakosság (267), munkanélküliek (februárban 130, közülük 15, de év végéig még újabb 27 már csak járadékra jogosult), a munkanélküliek 90%-ának havi jövedelme nem haladja meg a tízezer forintot, s legtöbbjük két-három gyerekes ... Kívülállónak talán semmitmondó számok. Neki személyes sorsok. A mostani nebulók szüleit is tanította.-Ilyen reménytelen helyzetben még nem voltunk. Csak győzzük a különféle segélyekkel, ingyen tankönyvekkel és tanszerekkel, kedvezményes óvodai és iskolai étkeztetéssel, az állami szociális támogatási normatíva megfejelésével. Sokkal több pénznek is lenne ezernyi helye. Munkát sajnos mi sem tudunk szerezni. Sose volt gazdag ez a vidék, akkor sem, amikor még majd mindenki talált munkát helyben vagy bejáróként. De ennyire szegény se volt mostanában. A község nagy részét hajdan foglalkoztató Uj Kalász Tsz. is átalakult mezőgazdasági szolgáltató szövetkezetté és jelentős leépítésekre kényszerült. A Szentlőrinci ÁG üzemegységéből három ember kivételével mindenkit szélnek eresztettek. Az év végével elsorvadt magán faüzem is 20-25 helybelinek adott munkát. Csupa-csupa múltidő! S a jelen? Helyi adót sem vetnek ki. Úgy sem igen tudnák a nincsből megfizetni. A Hegyszentmártonnal közösen épített és nemsokára már üzemelő vízmű mintegy 33 millióba kerül, kétharmadát az állam állja, harmadát a lakosság fizeti. Az idei utolsó, portánként esedékes ötezer forintra is félő, sokaknak már nem telik. Nemsokára végre minden háznál jóminőségű ivóvíz folyik a kerti csapból. Másfajta fejlesztésről nem is álmodozhatnak. Miből? #Kihaltak az utcák. Kerülgetem a hó- és sárfoltokat, míg eljutok Tavali Csaba másfél szobás szolgálati lakásába. Csak a nagymosást végző feleség van otthon, két gyerek iskolában, a kicsi óvodában, a férj dolgozik. Zsuzsa asszony tavaly júliustól munkanélküli, az ÁG üzemegységében volt adminisztrátor bruttó hétezerért. Férje mező- gazdasági gépszerelő, meglehet, hogy ő is utcára kerül.-Nincs a környéken semmi munkalehetőség - panaszolja a fiatalasszony. Félje a családi pótlékkal együtt húsz-huszonegyezret hoz haza, ő 6100 forintot kap havonta.-Van két góbénk az anyó- séknál, itt 18 hízót tartunk, öt éve dinnyézünk. Ezek nélkül mi lenne velünk? A sertés átvételi árát 90-105 forintról most vitték le hetvenötre. Idén is dinnyéznek, három hektár földet bérelnek. A tavalyi keresetükből a 15 éves Polskit lecserélték 9 éves Opelre, mert - állítja az asszony - itt kocsi nélkül nem lehet létezni. A dinnyemagokért ötvenezret fizettek, a tavalyról megmentett fóliához újat is vettek, a félj gyártotta utánfutónak is nagy hasznát veszik. Az udvaron rakatban a maguk kitermelte tűzifa, kell a meleg a palántáknak. Ha egyszer saját munkaidejüket is beszámítanák a dinnye árába, a bérünkből meg tudnánk venni? A vízművel szemben, az Arad utcai vakolatlan, új házban lakik a három gyerekét egyedül nevelő, a legkisebbel két éve gyesen lévő Szabó Istvánná, Marika. Eredeti szakmája baromfinevelő, de több mint évtizede bolti eladó. Influenza miatt épp itthon van nagylánya, a komlói közgazdasági szakközépiskolában másodikos Melinda, a nyolcadikos Krisztián izgul, vajon felveszik-e a pécsi gépipariba, a pöttöm Viktória meg akár a sajtkukac. A fiatalasszony kérésemre számolni kezdi a jövedelmüket, a végösszeg havi 25-26 ezer forint. Négyükre összesen. Amikor meglepődök, felnevet, s önérzetesen közli: nem szorulnak könyöradományra. Arra nem, de valami mellékfoglalkozást, főként bedolgozást szívesen vállalna.- Tudja mennyi itt a sokgyerekes, munkanélküli asszony? Nem igaz, hogy valakinek ne érné meg bedolgozóként valamilyen munkát adni nekünk. Sorra vesszük a havi kiadásait: a rezsik kifizetése és a nagy bevásárlást követően marad 3-4 ezer forint ruházkodásra, zsebpénzre, a napi apróbb bevásárlásra. Ezt csinálja utánuk valaki! - mondanám elismerően, aztán eszembe jut, mind többen élnek hasonlóképpen. Jön a bátyja, s amikor megtudja mi járatban vagyok, elmondja: feleségének már lejárt, neki most jár le a munkanélküli segélye, három gyerekük van.- Hiába van jó néhány szakmám, mire megyek vele? A környéken nincs munka, ahol meg lenne, nem járulnak hozzá a bejárás költségéhez, s mire mennék, ha csak dolgoznék és a keresetem nagyrészét elvinné a közlekedés? Húga csitítgatja. Pedig ő is mondhatná a magáét, de nem panaszkodik. Sőt...-Boldog vagyok - mondja babusgatva az ölébe befészke- lődött Viktóriát -, mert még mindig nem vagyok végképp másokra rászorulva. Most még nem. De holnap? Idősekkel, fiatalokkal beszélgetve gyanúm támadt: hiába is szeretik, becsülik a polgár- mestert, mert neki és a képviselőknek is sokat köszönhetnek, azért Panni (Kalányos Jánosáé), a postás kézbesítő Bo- gádmindszent legnépszerűbb embere. Őt lesik nap mint nap, hogy hozza-e a nyugdíjat, a segélyt. Jókedélyéből az sem zökkenti ki, ha valaki megorrol rá, mert nagyon vár pénzt és mégsem kap.- Szívesen vinnék én mindenkinek napjában többször is! Három nagylánya férjnél, hét unokája van - újságolja büszkén, majd elkomorul: legidősebb lánya leszázalékolt rokkant nyugdíjas, egy lánya és két veje is munkanélküli. Aztán nagy bölcsen csak ennyit mond: - Az otthoni gondot-bajt nem szabad elvinni a munkahelyre, főleg most, hogy ennyien vigaszra szorulnak. A falu szegényedését abból is le lehet mérni, egyre kevesebb újságot kell reggelente kézbesítenie, s az előfizetési díjakat is mind nehezebb beszedni. Ha már ennyi a munkanélküli Bogádmindszenten, s helyben végképp nem tudnak munkát biztosítani, vajon lesznek-e és hányán akiknek majd a föld ad munkát és megélhetést? Az árverésre kijelölt 5700 aranykorona értékű termőföld zöme az értékesebb 10-36 arany koronás. Pénz nélkül, önmagában a legjobb minőségű föld is csak lehetőség. Mint a postás Pannit lesni, hoz-e végre pénzt. Murányi László Az idegen szavak használatáról a nyelvművelés kezdetétől vitatkoznak szakemberek és műkedvelők egyaránt. Erről a váltakozó szenvedéllyel folyó küzdelemről akár terjedelmes könyvet is lehetne írni. De mi hely és idő szűkében maradjunk a jelenben, s néhány eset idézésével ébresztgessük a néha elszundító felelősséget. Lapunk február 13-ai számában olvashattunk a Magyar Püspöki Kar római útjáról, s ahogy az újság írja, ez az ún. „Adlimina” látogatás, amely ötévenként esedékes. A hívő emberek, akik figyelemmel kísérik a helyi egyház életét, más forrásokból is tájékozódhattak erről a valóban fontos eseményről, de a következő megnevezéssel: „ad limina (apostolorum)”, azaz szó szerint az apostolok lépcsőjéhez (sírjához). Azért teszem szóvá az esetet, mert több ismerősöm, barátom is felhívta a figyelmemet erre a botlásra. Ugyanebben a cikkben volt olvasható a magyar püspökök által fölkeresett bazilikák neve, közöttük a Santa Mario (így!) Maggiore. Aki a következő mondatot írta le Konrád György szájába adva: „Ahol két ember kicseréli a véleményét és egyik sem a magasból pejorál... (Új Mo. 93. 02. 12.) vagy félrehallotta a híres író-politikus szavait, hogy nem tanult latint, mert csak így írhatott pejorál-1 a perorál helyett, amelynek a jelentése: szónokol, beszédet mond: ill. szaval, papol. Ez utóbbi pejoratív, azaz rosszalló, lekicsinylő, becsmérlő minősítésű. Szóval, semmiképp sem ige. Ugyancsak a latin nyelvvel áll hadilábon az a rádióbemondó, aki egy eseményről így adott hírt: „Kordi- natív testület alakult...” (MR. 93. 02. 17.) A magyar artikulációs bázis viszolyog ugyan két magánhangzó, az esetben két azonos magánhangzó egymásutáni ejtésétől, de a nyelv értelemtükröző szerepe miatt esetenként kivételt kell tennünk, különben a kooperációból is koperáció válik. Legalább egy homlokránco- lást „érdemel” az az egyébként kiváló újságíró, aki egy református lelkésznőről a következőket írta: „Hetente háromszor Lilla felölti a reverendát, felmegy a szószékre, s hatvan-het- ven embernek mondja az igét.” (MFórum. 93. 03. 11) A reverenda ugyanis a katolikus papok egyenruhája, a református lelkipásztorok palástot viselnek az istentiszteleten és más szertartás alkalmával. Az újságírók némelyike azonban nemcsak a latinban járatlan, hanem az élő idegen nyelvekben is. Ezt olvasom: „ . .. egy Stroch típusú repülőgéppel a helység fölé emelkedtem.” - Majd: „egyébként Jány is ilyen Stroch géppel járta az arcvonalat.” (Uj Mo. 93.02.11.) Egy német-magyar szótár segítségével megtudhatta volna az újságíró, hogy ilyen szó nincs a németben, legfeljebb a Stroh, azaz a szalma. Nyilván ezt a repülőgéptípust inkább a méltóságteljesen szálló és sikló gólyáról nevezték el, amelyet németül STORCHnak hívnak. Rónai Béla Beküldendő a helyes megfejtés április 5-én (hétfő) déli 12 óráig beérkezőleg LEVELEZŐLAPON 7601 Pf: 134, Új Dunántúli Napló Szerkesztősége, Pécs, Rákóczi u. 34. VIII. em. A március 13-i lapban közölt rejtvény megfejtése: „ ... rengeteg üzemanyagot lehet megtakarítani”. Utalványokat nyertek: Bernát Jánosné, Szigetvár, Munkás u. 3., Kiss Gábor, Baksa, Hunyadi u. 26., Kőberling Jenőné, Pécsvárad, Ady E.u. 1., Péter Istvánná, Pécs, Derűs u. 7., Wolf János, Pécs, Csatlós J.u. 13. Az utalványokat postán küldjük el nyertes olvasóinknak. A szegényedő Bogádmindszent „Postás Panni” a falu kedvence Fotó: Löffler Gábor Keresztrejvény
