Új Dunántúli Napló, 1993. február (4. évfolyam, 31-58. szám)

1993-02-13 / 43. szám

6

ui Dunántúli napló

1993. február 13., szombat

Biztonság(os)-politika

Akár igaza is lehet annak a politológusnak, aki a hét végén - megfordítva a mondást - reménykedve így kérdezett: Magyarország biztonsági politikájának alapelveiről a parlament olyan határozatot hozhat, amelynek nagyobb lesz a lángja a füstjénél? Mert most ténylegesen lehetőség van rá, hogy az országgyűlés hosszas huzavona után ugyan, de a kormánykoalíció és az ellenzék ritka egyetértésével döntsön a magyar politika egyik kulcsterületéről, a biztonságpolitikáról.

Miről jutottak egyetértésre a parlamenti „hatok”? Azokról az elvekről, amelyek a biztonság- politika gerincét alkotják a szó legszélesebb értelmében, a diplomáciától a gazdaság és a környezetvédelem nemzetközi vonatkozásáig. Végre konszenzus születhet például olyan külpolitikai kulcsmondat megfogalmazásában is, hogy „nemcsak” a Kárpát-medencében, de egész Közép- és Kelet-Európábán elutasítjuk a meglévő, határok erőszakos megváltoztatását”, ami egyértelművé teheti mindenki számára, - aki tud és akar is érteni a józan szóból - a határokra vonatkozó magyar álláspontot.

Példa lehet a biztonságpolitikáról kialakult konszenzus más területekre is? Az ország nincs végső krízishelyzetben, de nehezen vitatható, hogy ugyanaz a politikai pillanat, amely egyetértést teremthetett a külpolitikai alapelvek megfogalmazásában, a társadalom érdekében más ügyekben is közelebb hozhatja a kormányt és az ellenzéket. Bálint György, a magyar újságírás egyik, ma ritkán idézett óriása írta közvetlenül a II. világháború kitörése előtt: „A politika mindenkor a cselekvések lehetőségének felismerése vagy félreismerése”. Indokolt a kérdés: felismerik-e a mai politikusok az ország érdekében álló cselekvési lehetőségeket és parancsokat? Kocsis Tamás

Milyen a boszniai csomó?

Ez szinte a vég - kommentálta sok megfigyelő az elmúlt napok újabb, baljós jugoszláviai fordulatait -, hiszen a szembenálló felek most már nemcsak egymásra lőnek, hanem támadás ért egy segélyekkel Szarajevó felé tartó német szállító repülőt is. Válaszképpen egy időre leálltak a bosnyák fővárosba indítandó utánpótlás-járatok, ám ez a krízisintézkedés nyilvánvalóan nem lehetett megoldás: Bosznia-Hercegovina számos településén a külföldről érkező élelmiszer- és segélyküldemények szó- szerint az életet, a túlélést jelentik.

De van-e egyáltalán megoldás? Nem jutunk-e lassanként oda, hogy még a diplomáciai rendezésen szorgoskodó szakértők is feladják a reményt? Hiába tette át székhelyét például Géniből New Yorkba az EK és az ENSZ megbízásából közvetítő Vance-Owen páros, érezhető előremozdulás az új amerikai vezetéssel történt beható tárgyalások után sem következett be. Könnyű dolga volt annak idején

Nagy Sándornak, amikor a kibo- gozhatatlannak tűnő gordiuszi csomót egyetlen kardcsapással átvágta - használta fel az ókori példázatot egy szellemes hírmagyarázó - csakhogy most már ott tartunk, hogy az elvágandó boszniai csomó, sőt csomók ösz- szekuszálódott szálait sem igen lehet látni. Legyen cél a fegy- vemyugvás és a megbékéltetés? Persze, csakhogy ez a szerbek területfoglalásainak szentesítését is jelentené. Vagy inkább a külső erőkkel történő rendcsinálás az egyetlen elképzelhető eszköz? E felelősségtől egyelőre Clinton is visszariad.

Két sínen futnak majd tehát a próbálkozások? A jelek szerint minden eddigi kudarc ellenére csak ez jöhet szóba. A politikai rendezés szorgalmazását, Bosznia kantonokra osztásának elvét nem szabad feladni, ám a katonai beavatkozás eshetősége is napirenden marad. Miként lehet a kettőt kombinálni? Fogas kérdés, úgy tűnik, nehezebb feladat, mint Nagy Sándoré volt.

Szegő Gábor

MAGOSZ vetőmag-értékesítés

A Magángazdálkodók Országos Szövetségének (MAGOSZ) Baranya Megyei Szervezete február 14-étől az alábbi telephelyein nagykereskedelmi áron kínálja a magángazdálkodóknak a Kaposmag Vetőmag- termelő és Értékesítő Kft. által forgalmazott vetőmagokat (zöldség, virág, búza stb.), illetve szaktanáccsal is szolgálnak: Gyöngyfa, Petőfi u. 21.(Németh István); Egyházaskozár, Béke u.14. (Ládás József); Siklós, Hajdú I. u. 3/b. (Dobrovics Dezső); Orfű, Lapisi u. 8. (Sebők Ferenc); Bel- várdgyula, Rákóczi u. 31. (Papp Zoltán); Pécs, Komlói u. 1. (Szűcs Vilmos); Szigetvár, Temesvári u.12 (Nagy Lajos) és Vajszló, Arany J. u. 16.

A MAGOSZ megyei szervezeténél (Pécs, Széchenyi tér 18.) kedden és csütörtökön 8-12 óráig szaktanácsot adnak.

Boltról boltra

A jó kenyérért sorba állnak

Magyar narancs .

Azt hiszem, nem csal az emlékezetem. Gyerekkoromból olyan narancs-kép él bennem, ami vékony héjú, könnyen hámozható gyümölcsöt mutat, amiről nem kellett hosszadal- masan farigcsálni a belső fehérhéjat. Manapság pedig, amióta csak állami narancsbehozatal van, különböző vastagságú - nem pedig vékonyságú! - a narancshéj. A minap is bedőltem az ismert áruház „olcsó” görög narancsának. Hosszú időn át 65 forintért kínálták a mostanság szokásos 150 forint körüli ár helyett. Otthon ért a meglepetés: jó ujjnyi vastag héjat kellett a gyümölcsről leoperálni, egy kilónál legalább 30 dekányit. Ettől egyszeriben csaknem száz- forintosra változott az olcsó narancs. No de hasonlóan vagyunk a citrommal is - évtizedek óta. Mint a fehér holló, olyan ritka a vékony héjú, lédús „savanyúság”, annál több viszont az ugyancsak ujjnyi vastag héjú, levet alig engedő gyümölcs. Én nem tudom, de bennem régtől fogva él a gyanú, s mai is képtelen eloszlani, hogy külkereskedőink valószínűleg a legolcsóbbat, s ennélfogva a legócskábbat vásárolják meg e két gyümölcsfajtából, s azt sózzák ránk úgy, mintha a legkitűnőbb áru lenne. Kérem, nyugtassanak meg: vagy rosszul emlékszem a régire, vagy kipusztultak a vékony héjú narancsot, citromot termő ültetvények.

Arak,

árjelzések

Valamikor már szóvá tettem, teljesen hiábavalóan. Ám mára a tünet tünetcsoporttá duzzadt, érdemes hát újólag szót vesztegetni rá. Nos, az volt, hogy az árcímkék sokfelé olvashatatlanok „voltak”, mert mintha megspórolták volna a címkéző masinából a festéket. S az is „volt”, hogy e parányi címkéket legtöbbször csalhatatlan biztonsággal az áru olyan helyére tették, ahol valamely fontos információt olvashattunk volna el, miközben a csomagolás üres felületei vigyorogva kínálták magukat az árjelzés helyéül. Persze a múlt idő senkit meg ne tévesszen, mert e jelenségek virulensen jelen vannak ma is a kereskedelemben. Ehhez társul most a vonalkód teijedésével egyenes arányban az ámélküli- ség. A vonalkód korszerű és praktikus dolog - a pult túlsó oldalának. De az innensőnek? .

.. Az égvilágon semmit sem mond a vevőnek a vékony-vastag vonalak váltakozása, de még ennél is kevesebbet az árról. Holott a vevőt - manapság egyre inkább! - ez érdekli. Mégis, a pult túloldalán sokfelé úgy vélik, teljesen fölösleges a vonalkód mellett az árat is kiírni, úgyis megtudja azt a Kedves Vevő a pénztárnál. Addig pedig gyűjtsön csak minél többet a kosarába, kocsijába. Hát ez - mármint ez a szemlélet - nagy baj, kérem. Bolyong például a Kedves Vevő a jóhírű városszéli bevásárló központban,

vásárolt holmik közé. Mondhatom, kínos perceket jelentett az akkori bevásárlás. Azóta is váltig tűnődöm azon (pedig jó fél esztendő van már mögöttük), hogy nem volt senki az átalakítók között, aki gondolt volna azokra a nem kevesekre, akik a Lilába kisgyerekkel járnak vásárolni? Bezzeg a belváros még újnak számító nagy élelmiszer-áruházában gondoltak rájuk. Sőt! Nem feledhetem, mily boldogságot jelentett a másik unokámnak, amikor elvittem a

illata egykettőre betöltötte a boltot, miközben az emberek ízlésük szerint választottak pirosra sült vagy szőke mindennapit. Érdekes, más kenyérért nem tolongnak, nem állnak sort az emberek, s ez is minősít. Mostanában ugyan láttam már a Pécsi Sütőipari Vállalat kemencéiből kikerült, az Aranycipóéhoz hasonló küllemű kenyeret, de sajnos csak hasonlót. Mert a bélzet másnap ugyanúgy mor- zsálódik, mint a többi. De bezzeg a pécsváradi... Nos, ott

Frischmilch

Proksza László felvétele

és a polcokon az áruk sok tucatját látja, melyek árának se híre, se hamva. Nem értem, miért kell sok-sok vásárlót olyan helyzetbe hozni, hogy a pénztárnál döbbenjen rá: nincs elég pénze. Mert ez esetleg a vevő elvesztésével is járhat.

Bevásárlókocsi

Annak idején kíváncsian vártuk, hogy az egyszerű csemegekosaras lvov-kertvárosi Lila ABC-ből milyen meglepetésekkel lesz Megyerváros (eddig) első, a „Meinl Gyula és Tsa ” cég nevével fémjelzett éleiniszer-áruháza. A meglepetés nem is maradt el, s belőle máig nehéz felocsúdni. Ezért is esik róla most szó. Megjegyzem, a dolog jóval a „meinlesí- tés” után tűnt fel, midőn az akkor még másfél esztendős unokámmal betévedtem, s tanácstalanul toporogtam az addig általam is már sokszor használt bevásárló kocsiknál. Éspedig azért, mert nem volt hová ültetni a lurkót, azt mégsem akartam csinálni, amit mások, vagyis beleültetni a gyereket a

Jó és frissbe, s a neki méretezett kis bevásárló kocsival jöt- tünk-mentünk, összeszedegetvén a szükséges dolgokat, s ő, a gyermek volt „a vevő”.

Kenyér

A mindennapi, valljuk be, nem minden nap szerez örömet. Soha annyiféle nevű kenyér nem volt még e honban, mint most (alaposan meg is fizetünk bármelyikért!), csak az a bizonyos jelző nélküli nagybetűs kenyér, vagyis A KENYÉR, az hiányzik. Most mintha megszületett volna. Pécsváradon. Eszem ágában sincs reklámot csinálni, de az igazat azért le kell írni. Kérem, én évek óta nem láttam embereket kenyérért sorbanállni, mostanában azonban igen, s nem is egyszer. Van a pécsváradi Aranycipónak szaküzlete Megyervárosban a buszvégállomásnál; ott láttam sorbanállást, s nemcsak láttam, de magam is ott álltam sokad- magammal az év végi ünnepek előtt a dermesztő hidegben, hosszú tízpercekig várván a mikrobuszt a friss, meleg, ropogós kenyérrel, melynek pompás

valamit tudhatnak! Mert a szombaton megvásárolt kenyeret még kedden, sőt szerdán is jóízűen lehet fogyasztani. Akárcsak néhai jó nagyanyám kenyerét is egyhetes korában.

„ Frischmilch ”

Nézem a pécsi tejüzem új kék és sárga tejeszacskóját a tehénnel, s rajta a kiegészítő feliratot, hogy „Frischmilch”. Hohó, csak nem exportálják? - gondolom, de el is hessegetem ezt magamtól, hiszen tejellátási gondjaink vannak. Hát akkor? Ugyan minek a „Frischmilch” felirat? Biztos, hogy nem nekünk, bennszülötteknek szól, számunkra ott van póriasán, hogy „tej”. Tehát akkor a „Frischmilch” a bennünket felfedező, minden viszontagságot vállaló utazóknak szólhat. Nos, kérem, engedjék meg, hogy ne minősítsem az ötletet. Mert ha amaz utazó a semmi mással össze nem téveszthető „tej” feliratú „pack”-ról nem tudja, hogy abban „Milch”, „milk”, „latte”, „Iáit”, „mleko”, „moloko” stb. van, akkor úgy kell neki...

Hársfai István

Egy autókereskedő Amerikából

Don L. Smith a Chrysler-től

Don L. Smith úr, az amerikai autókereskedő Fotó: Proksza László

Két éve nyugdíjasként, négy évtizedes autókereskedelmi munkával - a harmadik legnagyobb USA-beli gépkocsigyár, a Crhysler hálózatában -, a háta mögött Don L. Smith Pécsett, az Autófit Kft-nél ad tanácsot a cég privatizációjához, a kocsi eladások fellendítéséhez. Egy amerikai társadalmi-gazdasági szervezet, a CDC tagjaként két hónapig teljesen térítésmenetesen dolgozik a cégnél.

Az Egyesült Államokban ismert és elismert szakember - nyugdíjba vonulása alkalmából a CNN-hírcsatorna nyilvánosága előtt nem más búcsúztatta, mint Lee Iacocca a Chrysler akkori elnöke - tipikusnak mondható karriert futott be, lent kezdte, s az USA dél-keleti részének, atlantai központú Chrysler kereskedelmi vezetőjeként ért el pályája csúcsára:

tíz éven keresztül volt igazi nagyfőnök, több mint 500 dealer tartozott hozzá. így, ha valaki, akkor L. Smith igazán ismeri a szakma csínját-binját, a gépkocsi-kereskedelem a kisujjában van.

Smith úr szerint, nálunk egy csomó mindent jól csinálunk a piacgazdaságra való áttérésben, de ahhoz, hogy jól profitáló üzletek jöjjenek létre - elsősorban a szemléletet kell megváltoztatni. S lévén, hogy a vásárló- képes kereslet egyelőre alacsony, olyan hitel-konstrukciókat kidolgozni, melyek segítségével élénkülhet a vásárlási „kedv”. Ehhez természetesen hitelforrásokat kell szerezni, ami - szerinte - a vezérképviselet, illetve a márkakereskedő feladata. Tehát, ki kell szolgálni a vásárlót - minden tekintetben. Ha kevés a pénze, akkor szerezni kell az eladónak, ezzel is arra ösztönözve az embereket, hogy tudjanak gépkocsit venni. Hozzátette, az Egyesült Államokban mindegyik autógyárnak - illetve importált kocsiknál a képviseleteknek - saját financiális-szervezetük van, ebből következik, hogy az átlag amerikai, gépkocsit is szívesebben vásárol hitelre, mint készpénzért. Don L. Smith nevetve tette hozzá, az amerikaiak többsége egész életében olyan autókkal jár, amelyek soha nem kerülnek a saját tulajdonukba, mert folyamatosan fizetik vissza a kölcsönöket.

S a kialakult rendszer szerint, az egy-két-három éves járműveket a dealerek visszavásárolják, eladják az újabb típust, s a törlesztés kezdődik élőiről.

Milyen az amerikai márkakereskedő? Vagy 10 000-en vannak az Egyesült Államokban ebben a „bizniszben”. A jó dealer: jól öltözött, udvarias, reprezentatív szalonban mutatja be az új kocsikat, korszerű szervizzel rendelkezik, harminc-negyven munkást, alkalmazottat foglalkoztat, s mindenkor reális áron adja el az autókat. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a gyárak meghatározzák a „tól-ig” összeget, a kereskedő

ezen belül mozoghat. Sem ettől lefelé, sem felfelé nem térítheti el az árat. Például egy Jeep-nél 19 000 dollár a „plafon”, de 16 ezer dollárnál kevesebbet sehol az országban nem lehet kérni, hacsak a Chrysler nem tart valamilyen ok miatt akciót. Az amerikai dealer egy autón átlagosan hét százalék haszonra tesz szert, ez mintegy 1000 dollár.

Persze, Don L. Smith pontosan tudja, ahhoz, hogy nálunk is működőképes rendszer jöjjön létre - időre van szükség. Mindenesetre, ő a tudását, a tapasztalatait, az ismereteit örömmel megosztja a pécsi kollégákkal. Kaponyi László, az Autófit Kft. igazgatója szerint sokat tanulnak Smith úrtól, aminek leendő vevőik is hasznát látják.

Roszprim Nándor