Új Dunántúli Napló, 1993. január (4. évfolyam, 1-30. szám)

1993-01-23 / 22. szám

8 aj Dunántúli napiö 1993. január 23., szombat Szép magyar vers Weöres Sándor: Meghalni Birsalma-illatú, gyöngyház-tekintetű s a hangja, mint harang és messzi hegedű s mind több és tétován sűrüdő lépteikre felhődül és lerogy az űr sok-szarvu ikre, átzúdul a hideg, mindent elönt a kék! Elönt a kék vonzás és villámló ekék s égő tüskék fölött a Meztelen viharja redőzve ráborúl a horpadó talajra, megreng az édesség vad fészke, cifra tál, s a mozdulatlanúl terjengő fénybe száll. 1944 A Jelenkor januári számából A Pécsett szerkesztett Jelenkor januári számának élén Kovács András Ferenc verse áll. A szám szépirodalmi anyaga gazdagnak mondható: Mészáros Sándor, Csapiár Vilmos és Papp András el­beszélései, Tompa Gábor, Gergely Agnes, Makay Ida és Fülöp Gábor versei kaptak helyet a januári számban. Figyelmet érdemel továbbá az a szemelvény, amely az 1991-es év NIN-díját elnyerő regényből, Milisav Savic Kenyér és félelem című munkájából való; a részletről a kiváló szlovén irodalomkritikus, Svetlana Slapsak írt rövid értelmezést. A szépirodalmi anyaghoz húz Mar­ton Péter kistanulmánya is, aki Faludy György Heine-„fordítása” ürügyén a vers létének kérdéséhez szól hozzá igen szellemesen. A terjedelmesebb értekező írások mindegyike valamilyen mó­don a színházhoz kapcsolódik: itt olvasható Sándor Iván Bánk-bán esszéjének záró fejezete (a teljes könyv ebben az évben lát napvilágot a Jelenkor Kiadónál), P. Müller Péter a testbeszéd, a gesztusok és a dráma összefüggéseiről írt rövid kultúrtörténeti áttekintést, Kulcsár Szabó Ernő vázlata a magyar dráma 1945 utáni évtizedeiről szól, Futaky Hajna pedig bőven dokumentált tanulmányában a legendás színházi rendező, a hatvanas évek ele­jén Pécsett is dolgozó Németh Antal tevékenységének egy eddig kevéssé ismert oldalát mutatja be. Színházi természetű, de már a kritikai rovathoz is tartozik Fáy Miklós lemezszemléje, mely Giu­seppe Sinopoli operafelvételét, a Salamé-t méltatja. A kritikák között Gács Anna ezúttal Szőcs Géza legutóbbi ver­seskötetét veszi szemügyre, Kemény István Barnabás Háy János kötetéről írt, Szirák Péter Csejdy András első prózakötetét bírálja. Bóka Róbert pedig a Pécshez is kötődő Szepesi Attila versesköte­téről emlékezik meg. A januári számtól a kiadó ismét áremelésre kényszerült: a Je­lenkor az újságospavillonokban ezután 60 forintos áron lesz kap­ható. Azok az olvasók azonban, akik február végéig közvetlenül a Kiadónál (Pécs, Széchenyi tér 17., 7621) fizetnek elő a Jelen­korra, kedvezményben részesülnek, és számonként 20 forinttal olcsóbban juthatnak hozzá a pécsi folyóirathoz Makay Ida: Mint bordák rácson (Változat Pilinszky-motívumokra) Hány omló aknafolyosó vezet sötét, komor országod ajtajáig, mely mégis a menny, az egyetlenegy, s a földre roskadónak úgy világít, mint bordák rácsán örök, drága jel, szűk ösvényen jutunk el mind odáig, ahol a szeles csillagok fölött homlokod emel napot és ködöt, s az ősi rend szűz rendszere világlik. Láss meg engem, ki állok a napon a láthatatlan deszkarésbe sírva. Már nincsen igém, nincsen is szavam, csak teszem némán, ami meg van írva. Ölelj meg, puszta Elragadtatás, vess ágyat, ahogy senkinek, nekem, s ha rámdermed az alkonyi grafit, zengj föl felettem, égi Rekviem! Lángruhában Az elkínzott, cserepes földön, a sivatagi ég alatt örökre-üres, szikkadt medrek, örökké szomjazó kutak. Emléked gyötrő délibábja, üszkösült seb, lüktet a tájban, •a nyár eszelős lobogása magába ölel, lángruhában a mindenségnek fölmutat. Nevednél nyílik föl (Somlyó Györgynek) Hártyalapok hús zizzenése, szél lapozza a lombokat. Madarak elvillanó árnya jeleket vés a néma tájba, súlyos igéket hord a lepkék alig rezzenő hártyaszámya. Zsolozsma száll föl, hangtalan. S nevednél nyílik föl ragyogva az ősz óarany Bibliája. Halina Krawczun kiállításának egy részlete Fotó: Proksza László Pillekönnyű álmok Akik emlékeznek a „Halina” mokkás készlet egyszerű formá­ira, melyek finom, intim, a praktikumnak alárendelt vona­laikkal, a tiszta kontúrok szelíd bájával annyi szelíd költői erőt sugároztak, azok talán megje­gyezték alkotójuk, K. Kraw­chun Halina nevét is. Persze, a lengyelországi születésű Halina nevére könnyen emlékezhetünk különössége okán is. Iskoláit jórészt szülőhazájá­ban végezte, a Supras-i Képző- művészeti Gimnázium forma- tervezési szakán érettségizett, de a diplomáját már a Magyar Iparművészeti Főiskola szilikát szakán, Csekovszky Árpád, Se- gesdi György és nem utolsósor­ban a Pécsett is tanító Schram­mel Imre tanítványaként sze­rezte. A „tanítvány” már rég önál­lóvá érett szemléletében, for­mavilágában, temperamentuma szerint a gyűrhető, békésen el­lenálló anyag igézetében alkot, s jellemző az is, ahogyan jelleg­zetes vázáin, kúp- és tojásfor­máin a tűz vörös és kék harapá­sait lágy moll dallamokká szelí­díti. A porló tégla elfakult vörö­sének, a színeiből kifürdő ult- ramarinnak, a sápadó sárgáknak a foltjaival játszik. Mostani kiállításán a hat fa­jansz „táblakép” nemcsak festői vénáról, de az arabeszk iránti hajlamáról, japános, szecesz- sziós érzékenységéről is tanús­kodik, -s persze - mellesleg - kimunkált kompozíciós érzéké­ről is. A falon sorakozó három tá­nyért is éppencsak megfogta a színek „füstje”, odébb, ugyan­csak a magasban, lepkék rajza­nak, törzsük egy-egy fa- vagy barkaág, s rajtuk a két, némi Ikarosz-i iróniával odavarrt, hullámzó lepkeszárny - a fa­jansz pillekönnyű álma. Ha­sonló ez a tülkök, tokok vonulá­sához kékek és sárgák halvány­zölddé bágyadó, őszi-tavaszi derűjével. Szépek a zöld, antro- pormf hatású, „csókos szájú” eozinvázák is, és emlékezetes a megbillentett kocka, amely fé­nyes fekete tömbjével egy rasz- terszerűen átlyuggatott világos lepelen tör át..K. Krawchun Ha­lina pontosan tudjá, mire képes a fajansz, a porcelán,.hogy lát­ványuk révén ne csak a forma, a színek illúziójával, a felszín mégoly szép fecsegésével gaz­dagodjunk. Ennyi kellemes, már-már an­dalító benyomás után akár bú­csút is inthetnénk az utca felőli, kivilágított nagyteremnek; ha a szomszédos kisebben nem érne váratlan meglepetés. A terem közepén gyér megvi­lágításban törmelékkúpra esik a tekintetünk - törött téglákra, el­vénült ablakkeretre, üvegdara­bokra, rozsdás drótokra, malter- és gipsznyomokra, falból kisza­kadt csaptelepre - azaz egy há­borús romra. A romnak - akár a virágcso­kornak és a gombafelhőnek - földre íródó, ugyancsak törme­lékkel jelzett szára van. A kom­pozíción porcelántestű, jelleg­zetes tartású kisdedek. Egy kihívó, artikulátlan kiál­tás annyi szelídség, etűd után. K. Krawchun Halinának, a Zsolnay Porcelángyár forma- tervező művészének nevétől nem voltak hangosak a kiállító- termek eleddig - munkáit látva valószínűleg nem is vágyik erre. Azonban majd minden je­lentős nagy seregszemlén részt- vett az elmúlt tíz évben az Emst. Múzeumtól Faenzáig, Opolétől Freiburgig, s noha díjakkal sem halmozták el, művészete mégis szinte mindenkor a megjegy­zésre méltó, az érzelemteli, ér­zékeinket feltöltő élmények közé tartozott. A kerámia kedvelőinek most sem kell csalódniuk. B. R. Századunk humora Molnár Ferenc A drámairodalom világhírességei közé tartozik. Vígjáté­kait szinte a világ minden színpadán játsszák. Még életé­ben sikert sikerre halmozott. A Pál utcai fiúk című ifjúsági regénye is a műfaj klasszikus alkotása. Filmeket, színda­rabot, musicalt csináltak belőle. Azt már kevesebben tud­ják, hogy Molnár kitűnő újságíró volt, s a rövid prózai mű­fajokban is jeleskedett. Élményanyagának jelentős részét az első világháborúban szerezte. Haditudósítóként végig­járta Európa harctereit, lövészárkait. 1930-ban Svájc­ban, majd az USA-ban telepedett le. Amerikai élményeit utitárs a száműzetésben című kötetben örökítette meg. * * * Régi könyvek közt keresgé­lek egy antikváriusnál. A tulaj­donos egyszerre így szól hoz­zám, sok nagy díszkötésű kö­tetre mutatva:- Nézze, ezt alkalmi vétel. Odamegyek, megnézem. Hí­res német világtörténet, negy­ven kötetben, gyönyörűen be­kötve. Az antikvárius szól:- Nagyon olcsón adom.- Köszönöm - mondom -, nem kell. Nem hagy békén:- Nagyon szép példány. Szép kötés, tiszta, olyan, mintha új volna.- Köszönöm - mondom -, nem kell. Felemeli a hangját:-Ez a példány W. bárónő­nek, a híres bankár feleségének a könyvtárából való. Idegesen szólok:- Maga azt hiszi, hogy ezzel hat rám? Hogy amiért a gazdag bárónőé volt, azért majd inkább megveszem? Szinte atyaian mosolyog rám:- Nem. Ezt nem hiszem. Csak bizonyítékát akartam adni, hogy egy igazán tiszta példány­ról van szó, amihez soha senki hozzá nem nyúlt. Nyár. Karlsbad. Egy luxusho­tel. A legdrágább. Kávéházi te­rasz a hotel előtt. Délután há­rom óra. A terasz az utolsó he­lyéig telve van fürdő vendéggel. Az első emelet ablakai e fölött a terasz fölött vannak. Az első­emeleti szobák a legdrágábbak. A sarokablakból kihajol egy hölgy, és leszól férjéhez, aki a zsúfolt teraszon issza a fekete­kávéját:- Leó, az újságot akarom ol­vasni, és nem találom. Hová tet­ted? Az egész publikum felnéz a csinos asszonyra, aki az ablak­ból kihajol. Leó, egy ismert budapesti bankár, zavarodottan felel:- Azt hiszem, az éjjeliszek­rényen van. A nő eltűnik az ablakból. Leó kissé zavarban van a nagy fel­tűnés miatt. A következő má­sodpercben megjelenik az asz- szony a második ablakban, és leszól:- Ott nincs. Leó felel:- Akkor nem tudom, hova tettem. A nő eltűnik a második ab­lakból, és rögtön megjelenik a harmadik ablakban:- Nem vitted magaddal?- Nem. Bán Zsuzsa: Boldog Tamás Szerencse, hogy vannak ezek a reklámok, különben sok min­dent nem tudna az ember. Én is mostanában jöttem rá, hogy mindhárom gyerekem boldogta­lan volt csecsemőkorában, mert nem volt Ultra Pempers pelen­kájuk. Az ember azt hitte még annakidején, hogy elég, ha tisz­tességesen ellátja azt a csecse­mőt, és már megvan az oka a boldogságra, de kiderült, hogy ez tévedés. A kedves (már-már szinte gyanúsan kedves) dok­tornő bánatosan mondja el, hogy két nagyobbik gyermeke nem részesülhetett ebben az ál­dásban, de Tamás . . . szóval Tamás igazán boldog gyerek. Ha belegondolok, őneki leg­alább a harmadik, míg az enyémek teljesen kimaradtak ebből. És ez jóvátehetetlen. Erre lehet mondani, hogy ami egy­szer kimaradt, az el is veszett, végérvényesen. Már csak a majdani unokák boldogságában bizakodhatom. Aztán itt vannak a betétek, tamponok, melyek felkeltik a családok kiskorú tagjainak ér­deklődését, és nem biztos, hogy olyan könnyű nekik mindent megmagyarázni. Egyik barát­nőm fiai viszont igen jól rájöt­tek, hogy a ragasztható szélű szárnyast mire lehet használni. Mire barátnőm észbe kapott, már kint fociztak vele az udva­ron, térdükre-könyökükre ra­gasztva a betéteket. Mondták is, hogy nem hiába hirdetik, kitű­nően bevált. Mint állítólag a reklámokban hirdetett mosópo­rok, melyek a tévé különböző csatornáin más-más nevet vi­selnek, de egyben ugyanolya­nok: legjobbak a maguk nemé­ben. Legyen az Persil vagy Ariel vagy más, ki visznek min­den foltot, újjávarázsolják a zoknikat, mint ahogyan ezek­ben a kis filmekben tényleg újak is, bolti-frissen vasalva. Nem általában a reklám ellen van kifogásom, azt is megér­tem, hogy ilyenkor szükség van némi költői túlzásokra - hanem a nem ritkán megnyilvánuló íz­léstelenségek ellen. Például nem biztos, hogy minden kor­osztályra tartozik a tamponok és betétek titokzatos bája, nem biz­tos, hogy csak azok a boldog csecsemők, akik Ultra Pem- persben csetlenek-botlanak - sőt, szomorú lenne, ha csak ezen múlna a boldogságuk. És ha ilyen nagyot kell mondani, legalább ne egy gyermekorvos mondja például. . . Mert ízlés­telenség. Még akkor is, ha Tamás iga­zán boldog csecsemő. Eltűnik a harmadik ablakból, és megjelenik a negyedik ab­lakban:- Nincs a zsebedben?- Nincs. Eltűnik a negyedik ablakból. Megjelenik az ötödik ablak­ban:- Nem találom sehol. Leó zavartan felel, mert min­den újabb megjelenésnél min­denki felnéz a feleségére. Pi­rulva szól:- Csak keresd. A hölgy eltűnik, majd megje­lenik a hatodik, a hetedik és az nyolcadik ablakban, mindenün­nen azt jelentve, hogy nem ta­lálja az újságot. Leó jó férj. Fölkel, és elmegy az újságá­rushoz, megveszi az újságot, és felviszi az emeletre a feleségé­nek. Mikor belép a szobába, látja, hogy az asszony karosszékben ül, és olvassa az újságot.- Mi ez? - mondja. - Hát megtaláltad az újságot?-\Nem is vesztettem el - felel az asszony. Leó bámul rá. •-Mit bámulsz? - mondja a nő.- Ma jöttünk meg, és valami módon csak tudtára kellett ad­nom a népnek, hogy négy szo­bánk van nyolc ablakkal, az első emeleten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom