Új Dunántúli Napló, 1992. november (3. évfolyam, 301-330. szám)
1992-11-14 / 314. szám
8 aj Duncmtaii nap«ö 1992. november 14., szombat Magyarságról, igazságkeresésről Mesteridéző beszélgetés Csoóri Sándorral Aki más, aki eltér, és aki az, ami Mark Christian Heppinstall a Vérrokonokat rendezi a Pécsi Kisszinházban Csoóri Sándor Illyés Gyula szellemi társa volt, a fénykörébe tartozott. Vajon mit mondana ma a mester a tanítványának bizonyosfogalmakról, történésekről, mi az, ami Illyés életművének, személyiségének ismeretében ma is élő, ma is érvényes?- Illyés szelleme mindig rá- kapatott a játékra. Nem szabadna csak azt sugallni, hogy ő a nemzet komor költője volt, hogy bús, könyöklő férfiú, aki állandóan a Dunát nézi, elmerengve a magyar történelem szörnyű eseményein . .. Ellenkezőleg: Illyés a legkülönösebb pillanatokban is talált feloldást. Ez volt élete nagy ajándéka. Azt mondta: amikor már olyan nehéz a sors, hogy elviselhetetlen, akkor kell igazán nekifeküdni a gerendacipelésnek és mosolyogni.- Mit mondana a mester, mit mond a tanítvány arról a fogalomról, hogy magyarság?- Ez a fogalom ma, a mai újságírásban elég robbanékony és kísérteties fogalom. Illyés szerint országunk mohácsi vész utáni három részre szakadása mindenünket meghatározta: a történetünket, a kultúránkat. Gondolja el, Franciaországban a Loire mentén ott vannak a kastélyok... Nekünk majdnem minden olyan értékünk, amely a történelmet falakba zárva, termekben, képekben megőrizte volna, elveszett. Ha most magunkról gondolkodunk, akkor a képzeletünkben kell felépítenünk a lerombolt várakat, ott kell restaurálni az ellopott vagy eltüntetett képeket. És a képzeletünkben kell megírni a zeneműveket is, ahogy ezt Kodály próbálta. Nekünk visszafele is kell élni, és megint Illyésre hivatkozom: nekünk nem csak a jövőt, hanem a múltat is kell építeni. Azok, akik a magyarság szó hallatán rögtön nacionalizmust értenek, fogalmuk nincs erről a nagy távolságról: nekünk a történelmünket egészen Mátyásig kell visszagondolnunk. Mi lehet az, ami ezt a sokfelé szakadt ország különféle részeit összetarthatja? Nem a vallás, mint például a lengyeleknél, hanem csak az a tudat, hogy a marosvásárhelyi ugyanúgy magyar, mint a kecskeméti vagy az ozorai. Tehát ezt nekünk nem kérkedésből, hanem kényszerből kell állandóan a tudatunkban tartani. Tulajdonképpen nem jó erről beszélni, mert az ember a piacra viszi a maga keserveit. Illyés az egyik versében, a Kézfogások kötet Bevezetőjében írja: „ .. .magyar, ki már magyar csak mindenütt. Világjáró, kiművelt s ostoba, vad pusztafi, ki nem okul soha, annyi terv s út, ahányat vált agyunk, de mégis egy sors, mert hisz meghalunk - ...” Ez a gyönyörű idézet jellemzi Illyést, azt, hogy ő a magyarságát úgy vállalta, ahogy minden európai ember természetes módon vállalja a saját nemzetéhez való tartozást. Hogy ezt miért kell állandóan magyarázni, azt én nem tudom megérteni.- Sokszor elhangzik mostanában Illyés Gyulára emlékezvén, hogy az igazságot kereső ember volt. Mit mondana erről ma a tanítványnak?-Tudja, soha nem úgy beszélt velem, mint mester a tanítványával. Nagyon különös, szemérmes férfi volt. Nem olyan értelemben, hogy nem mondta ki, amit gondolt, ellenkezőleg: az emberi viszonylatokban volt szemérmes. Másban kísérteties, metsző aggyal mondta mindig azt, amit gondolta. Hogy most mit mondana? Nyilván azt, hogy kezdjétek magatokkal: kezdjétek magatokat minél jobban megismerni, hogy meg tudjátok fogalmazni, mi történt veletek. Hozzá kell járulnotok a politikai élethez azzal a valósággal, amit magatokban fölfedeztetek. Tudniillik, aki meg meri igazán ismerni saját magát, az a másikat is kíváncsibbá teszi önmaga iránt. És Illyésben hihetetlen kíváncsiság élt. Azt mondta: ha akárkit be akarok hozzá vinni, akár erdélyit, felvidékit, nem is kell megkérdeznem. „Maga olyan, mint az én kamarásom, ha maga azt mondja, akkor bejöhet.” Tréfálkozott, de tudta, hogy én nem élek vissza az idejével, csak olyanokat viszek fel hozzá, akik az ő számára is fontosak. A leggyönyörűbb gesztus, ami egy embert érhetett, Janics Kálmánt érte. Ő a Hontalanság évei című kéziratát hozta át Magyarországra. Amikor Illyés elolvasta, azt mondta, ez a legfontosabb könyv, amit magyarul írtak az utóbbi időben és ezért a legféltettebb tárgyai közül a sárszentlőrinci orvos barátjától kapott botot adta Janicsnak ajándékba, melynek gyógyító erejében valaha hittek, amely még valószínű Petőfi édesanyja kezének érintését is őrzi. Illyés megtalálta azt a pontos metaforikus helyzetet, amelyben ezt Janics Kálmánnak ajándékba adhatta. Azt mondta: a könyved gyógyító erejű, és azért adom neked ezt a botot, hogy ne feledd, ezt kell folytatni, mert ebben a térségben a népek betegek, a beteg népeket pedig gyógyítani kell.-A 60-as évektől kezdődően - úgy gondolom - rendkívül fontos volt a magyar szellemi életben - legalábbis annak bizonyos köreiben - az egymás pontosabb megismeréséhez szükséges párbeszéd. Nekem úgy tűnik, mára ez valahol megszakadt.- Ellehetetlenült. Sok minden miatt, amit csak hosszan lehetne elmondani. Ezért is utaltam rá, hogy az önvallomások segíthetnének föloldani ezt a helyzetet. A magyar irodalomban akár Ady A magyar Pimo- dánjára, akár Rákóczi Vallomásaira, akár Illyés egész életművére vagy Németh László Homályból homályba, Magam helyett című művére gondolok: azzal, hogy feltárták saját magukat, a levegőt tették szabaddá. Azt mondták, íme, ilyen vagyok, tessék, ismerjetek meg, ne a babonák alapján ítéljetek! Akik nem folytatnak párbeszédet, akik nem találkoznak, azok fantomizálják a másikat. Akkor már nem az az igazság, amit ő képvisel, hanem az, hogy én rossz kedvemben vagy éppen némaságomban mit gondolok róla. Azok, akik vitatkoznak, vagyis akik még beszélgetnek, nem gyűlölhetik egymást. A magyar irodalomban egyébként éppen Illyés volt az, aki a legkülönfélébb szellemiségű embereket mindig oda tudta csalogatni, akár a Válaszba, akár a Nyugatba, akár a Magyar Csillagba, mert ha úgy tetszik, ő egyszerre volt urbánus és népi-nemzeti. Manapság pedig tele van a magyar szellemi élet babonákkal. Többek között azzal is, hogy a népi-nemzeti társaságnak az urbánusok az ellenfelei. Holott az igazi ellenfél az álnemzeti. Ugyanúgy, ahogy az urbánusnak sem a népi-nemzeti az ellenfele, hanem a hamis urbánus, a provinciális urbánus. Mert sajnos, egy részük az lett. Gondolja csak meg, hogy mennyire nem vették észre bizonyos urbánusnak mondott barátaink a nemzeti kérdések fontosságát. A környékben most ezek miatt folyik a vér. Ha idejében észreveszik, akkor esetleg felkészíthettük volna a nemzeteket, hogy vigyázzunk, mert ez lesz itt a legkínosabb és legkényesebb kérdés. Miért? Mert a világháborúk utáni békeszerződésekben rosszul intézték el ennek a térségnek az életét. Mindannyian, akik ezzel foglalkoztunk, tudtuk, hogy ezek a kérdések előjönnek, fel fognak robbanj. Urbánus barátaink javarésze azt mondta, ezek nem érdekesek. A nagy államnemzetek szétesnek, ebben egyetértettünk, csakhogy ettől még a nemzeti kérdés nem oldódik meg.-Ahhoz, hogy ezeket vagy ehhez hasonló kérdéseket a jelenben is - mégpedig idejében - felismerjük, ahhoz azért vissza kellene tekinteni. Van erre idő, van erre valóban akarat?- Akarat bennem van, és kétségbeesés is: elhatározom, el is kezdem, de mindig visszazuhanok egy olyan állapotba, amikor lehetetlen folytatni. De elkerülhetetlen lesz, hogy éppen az Ily- lyésék, Németh Lászlóék, Cs. Szabóék, Máraiék után a nemzedékek közt megszakadt viszonyt újra összebogozzuk, mert a szellemi életben nem lehet megszakadás, ott nem eshetnek ki láncszemek. Vissza kellene kapcsolódnunk újra a Magyar Csillag, a Válasz, A Nyugat nemzedékeihez, és akkor azt mondhatnánk, hogy mi a magyar irodalom jogfolytonosságát lélekben is őrizzük és tartjuk. Illyés is ennek a képviselője volt.- Engedjen meg végezetül egy személyesebb kérdést. Nem tudom pontosan mikor járt utoljára Ozorán. Arra emlékszem, hogy 1985-ben mindenképpen, amikor az ozorai iskola felvette Illyés Gyula nevét. Akkor a hatalom által ugyancsak mellőzött költőként. Ma költő-politikusként? Mindenesetre, ami a változásokat illeti, óriási idő telt el azóta, bekerült a gyakorlati politikai életbe. Hogy érzi magát?- Nem tudom, mennyire jól ítéli meg a helyzetemet. Ha én a gyakorlati politikai életbe kerültem volna be, akkor ma képviselő, miniszter vagy miniszter- elnök lennék. Ezeket én elhárítottam magamtól. Mindegyiket. Természetesen nem álltam távol a politikától, főként kezdetben, amikor azt hittem, föl tudjuk gyorsítani azt a folyamatot, amivel ezt az országot valóban meg lehet változtatni, a kábulatból, a tompaságból ki lehet emelni. Az, hogy nem lehetett, annak egyaránt oka a kormány és az ellenzék. Mert nekem aztán ne mondja senki, hogy csupán egy oka lehet valaminek. De ezt ugyancsak végig kellene elemezni, a kerekasztal tárgyalásoktól mostanáig. Hol zökkent ki a magyar történelem, a pártok egyike vagy másika hol vitte félre? Vissza kellene pörgetni az eseményeket, de én inkább íróként szeretnék ezzel foglalkozni. A Nappali hold kötetem utolsó részében már évekkel ezelőtt megírtam, hogy ez egy „veszélyeztetett kegyelmi idő”, ezért mennyire felelős az értelmiség, és vigyázzunk, mert amit a történelem egyszer fölajánlott, mégegyszer nem fogja fölajánlani. Kamarás Katalin Nem néz ki 32 évesnek, mégis annyi. Mintha csak huszonéves egyetemista lenne, vékony termetével, könnyen piruló arcával, tiszta tekintetével. Pedig már közeledik a krisztusi korhoz, sőt: úgy hiszi, magyar- országi élményei hozták meg a fordulatot az életében. Mark Christian Heppinstall az Amerikai Egyesült Államokból érkezett ide. Pécsett amerikai civilizáció- és amerikai dráma kurzusokat vezetett a tudományegyetemen. Jelenleg a Pécsi Kisszínház színpadán Örkény István Vérrokonok című drámáját rendezi.- Honnan a kapcsolat a magyar drámákkal?-Még a tanulmányaim idején foglalkoztam az 1960-tól kezdődő időszak szocialista szemléletű magyar drámáival. Ehhez nagyo.n kevés anyag állt rendelkezésre, alig voltak hozzáférhetők, ez is izgatott a dologban. Harminc drámát olvastam el, köztük a Pisti a vérzivatarban című Örkény-darabot is. Ezt egyébként rendezte is lakóhelyén, Seattle-ben. A városban amúgy élénk a színházi élet, a művészvilág pezseg, sok játszóhely, együttes, műhely van. Ő Zsebszínháznak mondja azt a társulatot, akikkel a Pistit létrehozták. Mark Christian nem maradt meg a Pistinél, rendezte Büchner Woyzeck-ét, de operákat is. Sok mindenben kipróbálta magát az alaszkai születésű fiatalember, s mindehhez megvan a szakmai felkészültsége is. A színházi főiskolát még Alaszkában végezte, de játszani és a rendezést tanulni már Salt Lake City-be ment. Most pedig a nagy ugrás a tengerentúlra, Magyarországra.- Nálunk nem volt szokatlan, hogy a fiatalok elhagyták egy időre országukat, és Éurópába mentek ismereteket szerezni. Az én korosztályom számára ez már nem annyira könnyű, de persze, nem is lehetetlen. Az én életemben ez az út valóban fordulópontot, nagy váltást, sok új ismeretet jelent.-Amerikai rendező, aki magyar színészekkel dolgozik. Mi az érintkezés nyelve?- Többen beszélnek angolul, illetve németül, velük megértetem magam. Vannak, akik segítenek tolmácsolni, ha kell. De a nyelv nem olyan nagy probléma! A művészek mindenhol ugyanolyanok, a művészet a közös nyelv, amin beszélnek. Némely produkciónál meg, például az operáknál, teljesen terMark Christian Heppinstall mészetes, hogy sok különböző nemzetiségű alkotóval kell együtt dolgozni. Mark Christian nem szívesen beszél a most készülő Vérrokonokról. Annyit azért elárul, hogy számára a darab filozófiája a legfontosabb, a szellemi tartalom az első. Ezután a jellemek, a karakterek kidolgozását tartja lényegesnek. Legfontosabb, hogy értsük, miről szól a mű, állítja. Az összes többi ebből következik, a mozgás, a fény, a hang, a zörej.- A Vérrokonok egyetemes emberi problémát vizsgál - mondta. Az emberek csoportokba szerveződéséről szól, az egyének közti kapcsolatokról, arról, egy közösség kit mikor, miért fogad be vagy utasít ki, hogy ki miért más, la az, aki eltér, s ki az, aki önmaga maradhat anélkül, hogy feladná személyiségét a környezet elvárásai miatt.- Ez személyes problémája is?- Ez mindenkinek személyes problémája -feleli komolyan, meggyőződés sei. Heppinstall visszafogott, de kedves embernek látszik. És az is, bár valójában keményebb és következetesebb, mint amit az első, pontatlan benyomások sugallnak róla. Hogy elkötelezett, hogy határozott, hogy a cél érdekében a legtöbbet akatja tenni, nem vitás. Nyitott, és szereti, ha mások is azok. Fotó: Szundi György Egy ideig még itt marad, bár nem tudja, pontosan meddig. Annyi biztos, hogy tavasszal Eugene O’Neilről akar drámaszemináriumot tartani egyetemistáknak. Egy másik seattle-i társával 10-12 éves gyerekeknek tart drámakurzust, Thorton Wilder munkáinak feldolgozásával ismerteti meg a gyerekeket a műfaj törényeivel.- Milyennek látszik az ország egy kívülálló szemével?-Érdekes, izgalmas események zajlanak ezekben az országokban. Ami a legszembetűnőbb, az az életszínvonalbeli eltérés, az, hogy lehetetlen telefonálni például, ez nálunk nem fordulhatna elő. Mások a kereskedelem szabályai, már ami a szolgáltatást illeti. Itt a vevő kiszolgáltatottabb. És hát nem annyira kényelmes itt a élet... De már kezdek hozzászokni... Amihez viszont Mark Christian soha, egy országban sem szokik hozzá, az a durvaság. Ez bontja ki egyedül. Amúgy azt tartja magáról, nem sebezhető. Sokat dolgozik, imád lovagolni, ha teheti, megy. Különben a színház padlásterében lakik, mint a mesebeli elátkozott király a toronyban. De ő nincs elátkozva, és ezért a királylány is hiába fáradna fel hozzá egy csókra: Mark Christian esküszik, hogy nincs magánélete ... Hodnik Ildikó Gy. M anapság már az ember pillája se rebben, ha Sylvester Stallone egy kaszinót nyit meg, volt felesége, Brigitte Nielsen pedig a Friderikusz Show-ból dobál csókokat a képernyő előtt üldögélő magyarokra. „Külföldi” szempontból olyan divat lett Magyarországra járni, mint az Alpokban síelni, a Riviérán nyaralni. Szabó Istvánt, az Oscar-dí- jas filmrendezőt szinte abban a pillanatban értük el, amikor bécsi-müncheni-zürichi körútjáról megérkezvén belépett a lakása ajtaján. „Művészeket hallgattam meg különböző előadásokon, mert válogatom a szereplőket a lipcsei operaház Borisz Godunov-előadására.” Miért nem inkább filmet rendez az ország egyetlen Oscar-díjasa? „Mert most erre kaptam felkérést, és nagyon izgat!” Szabó Emma és Böbéjét egyébként Európa-díjra is felterjesztette a magyar filmszakma - a kommersziálisan is nagysikerű tavalyi filmet hamarosan egy brit fesztiválon is vetítik. S ha már a filmeknél tartunk: Bereményi Géza már vágja A turné c. filmjét, és a szakma őszintén reméli, hogy a suttogó propaganda szerint kiválóan sikerült alkotást bemutathatják a 24. Magyar Filmszemlén. Zalatnay Sarolta valószínűleg a legtöbbet jótékonykodó énekesnő Magyarországon: minden jótékony célú gálán fellép, ha az ügy közel áll a szívéhez. Mégis maradt ideje egy new york-i kiruccanásra, ahol Makk Károly rendezte az Ivana Trump-pal és Isabella Rossellinivel készült interjúját. A két inteijú közül az egyiket még novemberben levetíti a magyar televízió. ■sk Hernádi Gyula, aki névrokonával, Hernádi Miklóssal íróiskolát nyitott Budapesten, még mindig dolgozik az Új egri csillagok c. regényén. így valószínű, hogy a Gárdonyi-klasszikus folytatását egyetlen szülő sem teheti a fa alá karácsonykor ... A kisdiákok viszont megírták a saját verziójukat: több száz dolgozat érkezett az országos pályázatra. Sőtér Erika Kulisszatitkok
