Új Dunántúli Napló, 1992. október (3. évfolyam, 271-300. szám)

1992-10-29 / 298. szám

1992. október 29., csütörtök üj Dunántúlt nopiö 9 Az eredményes nevelés érdekében Milyen is a mi gyermekünk? Mindannyiunk közös tapasz­talata, szülőké, nevelőké egy­aránt, hogy mennyi gondot je­lent gyermekeink nevelése, s mennyi a balsiker munkánkban. Olykor éppen azért, mert nem ismerjük eléggé gyermekeinket. A tudományos tapasztalat, meg a szülők, pedagógusok minden­napos tapasztalata egyaránt a gyermeki személyiség megis­merésének szükségességét bi­zonyítja. A gyermek személyiségének minden fontos „szektorát”, tu­lajdonságát meg kell ismer­nünk, és mindenféle módon, ahogy csak tudjuk. Anélkül, hogy részletesebben kitérnénk a személyiség problémájára, csak annyit emeljünk ki, hogy a személyiség az egyes ember, gyermek lelki életének sajátos egésze. Különös egység, amely minden gyermeket egy kicsit mássá tesz, mint hasonló korú társai. Ebben a nagyon bonyo­lult, összetett egészben azonban vannak kiemelkedően fontos „szférák”, lelki tulajdonságok: mint a testi alkat, az idegrend­szer, a vérmérséklet, a jellem, az akarat, az érdeklődés, a gon­dolkodás, az érzelmek, a képes­ségek, hogy csak a legfőbbeket soroljuk fel. Ezek azért fonto­sak, mert a gyermek magatartá-' sát, cselekvését meghatározzák, ezekben döntőek. Vegyük a gyermek testi fej­lettségét: a „túl aprócska” vagy „túl dundi” gyermekekben sok­szor kialakulhatnak bizonyos kisebbrendűségi érzések a tény­leges vagy csak vélt sérelmek miatt. Ugyanígy a túl hosszúra nőtt gyermek, kamasz gondjai is sajátosak. Az idegrendszeri fejlettség is sokkal lényegesebb, mint gon­doljuk, mert például több gyer­mek nem azért nem tanul job­ban, nem végez el gyorsabban egy munkát, mert nem akar, ha­nem mert nem képes rá. Mivel lassú az ingerfelfogó képessége, a külső világból érkező hatáso­kat lassan veszi észre, és nem tud rá gyorsan reagálni, mint a társai. Akar ugyan figyelni, de hamar elfárad közben, s kikap­csol az órán vagy az otthoni ta­nulás közben. Fontos ismerni a gyermek érdeklődését, hogy mivel szeret szívesen és eredményesen fog­lalkozni. Mely tantárgyakkal, hogy van-e valamilyen hobbija - barkácsolás, gyűjtési szenve­dély, olvasás stb. -, mert a fel­nőtt ember is abban ér el több sikert, amivel szívesen foglal­kozik. Az érzelmi életük megisme­rése szintén alapvető és nagyon sokrétű feladatunk: tudnunk kell (kellene), hogy milyen vá­gyai, törekvései vannak, kiala­kultak-e nála nemes szenvedé­lyek (tudásvágy, hivatásszere­tet), mennyire hangulatember, aki rabja hangulatának, s asze­rint viselkedik, hogy ballábbal kelt fel vagy vidáman. Vajon milyen a viszonya többi társá­val, kikkel barátkozik, kit szeret és gyűlöl, és miért - mind meg­válaszolandó kérdések. A vérmérséklet, temperamen­tum nagyon alapvető személyi­ségvonás, az, hogy a gyermek érzelmei lassan vagy gyorsan alakulnak ki, hogy mennyire tartósak, és cselekvésekben nyilvánulnak meg vagy csak a beszédjükben, a tettek emberei, vagy „szájhősök”. lássa be a szülő, a nevelő segí­teni akarását, törődését, és en­nek megfelelően fogadja el, sőt igényelje az érdeklődését. Per­sze kölcsönös legyen a bizalom kialakítása, feltételezze a gyer­meki gondok, problémák feltá­rását éppen úgy, mint a komoly családi gondok, tervek megbe­szélését. Itt valamit nem árt megjegyeznünk: mindig komo­lyan vegyük kis és nagyobb gyermekünk problémáit még akkor is, ha nekünk ezek nem tűnnek jelentőseknek. Mert neki ezek fontosak, őt igenis foglal­koztatják ezek az „apró-cseprő” ügyek. S ha nem figyelünk fel a kisebb problémáikra, akkor nem jönnek majd hozzánk az igazán nagy ügyekkel sem. Találni kell (kellene) több időt a beszélgetésekre, a külön­A gondolkodás fejlettsége, az intelligencia szintén alapvető a gyermeknél, hogy meglévő is­mereteit miként tudja felhasz­nálni. Ismerős az a típus, akit úgy jellemezhetnénk: „lexi­kon-műveltségű”, aki nagyon sokat tud, csak nem képes ezt a megefelelő módon felhasználni, S különösen nem tudja újszerű módon, alkotói szinten, amit kreativitásnak nevezünk. Ami­kor új utakra, megoldásokra jön rá a gyermek, nem sablonosán gondolkodik. Milyen is a mi gyermekünk ezen a téren? A jellem és akarat vonásai köztudottak, mint a becsületes­ség, igazságszeretet, őszinteség, szolidaritás vagy az akaraterő, kitartás és a többi. Ezek milyen mértékben fejlődtek ki nála? És nemes tettekben vagy káros cse­lekvésekben, rombolásban nyilvánulnak-e meg? Néhány gondolatot a szemé­lyiség megismerésének hogyan­járól. A gyermek megközelíté­sében a legfőbb a bizalom, az őszinteség kialakítása, hogy féle gyermeki tevékenységek megismerésére, értékelésére. De nemcsak a tanulással kap­csolatos produktumok (lecke, rajz, kézimunka stb.) megnézé­sére, hanem a nem kötelező te­rületekre is (hobbi, barkácsolás, számítógépezés, gyűjtés stb.), mert ezek is a személyiséget fej­lesztő tevékenységek. Minél több közös élmény biz­tosítása - mozi, színház, kirán­dulás, tévé vagy olvasás terén és az ezt követő beszélgetések nagyon sokat megmutathatnak gyermekünk egyéniségéből, er­kölcsi, világnézeti, művészeti fejlettségéből, s jó alkalmat ad­hatnak ezek fejlesztésére. Tehát állandóan végzett tájé­kozódás, megfigyelés, beszél­getés és természetesen a gyer­mek őszinte segítsége együtte­sen teheti eredményessé a sze- mélyiség-megismerő munkán­kat. És megalapozhatja az erre támaszkodó fejlesztést, a neve­lőmunkát és a gyermek önfej­lesztő tevékenységét. Dr. Szeléndi Gábor főiskolai tanár Osztatlan kisiskola a magasban Virágok a mennyezet alatt- Négy éve még nem volt itt fenn, ezen a helyen semmi sem- mondja Dallos Istvánná - Azaz valami gyümölcsösféle, amit a falu megvásárolt, hogy iskolát építhessen. Néhány évti­zede már a pályán vagyok - 1957-től Komlón a kenderföldi iskolában, 1967-től a Gagarin- ban, 1977-től pedig, itt Ma- gyarhertelenden tanítottam. Vannak tanítványaim, akik az­óta már nagyapák, foglalkozá­sukra nézve kukás és tévébe­mondó is! Margittal, az iskola lassan nyugdíjas éveibe lépő vezetőjé­vel a kétszintes iskolaépület földszinti, tágas előterében be­szélgetünk. Itt áll az a ’’munka­asztal” is, amihez most leülünk, s itt tartózkodik legszívesebben ő maga is. így van közel a gye­rekekhez, a tantermekhez - mondja. Az emeleti igazgatói iroda, ahol könyvtár, szolgálati lakás van, elvonulásra jó, ha csendet, elmélyülést kívánó munkája akad. A lenti tanári szoba gyűjti össze a kollégáit is; a szakos beosztás szerint szám­tant, testnevelést és németet ta­nító Furkáné Vojnics Tímeát, az írást-olvasást oktató Prenek Ist- vánnét és köztük tán a legfiata- labbat, a szekszárdi Illyés Gyula Tanítóképző Főiskolán diplomázó Farkas Mónikát, vé­gül - nem utolsósorban - Ta­kács Lászlónét, aki egy köz­ponti olajkazánnal fűtött, a gye- •reklétszámhoz mérten tágas, új épület gondnoka lehet. Az U alakú iskolaépület, akár egy kúria. Elegáns, magas te­tőkkel, fehér falakkal írja bele magát a levegőégbe. Az iskolát övező kicsiny „fennsíkról” úgy tűnik, mintha odaát, a völgy tú­loldalán, a házak fölé magasodó templom is csak karnyújtás­nyira lenne. A több mint hat­száz lelkes falu 33 alsótagoza­tos korú kisdiákja tanulja itt a betűvetést, a felsőtagozatosak Sásdra utaznak.- Milyen elhanyagolt volt a régi iskola odalenn egy kétszáz éves épületben! - dohog Dal- losné, az emlékei közt kutatva.- De aztán jött építeni az újat mindenki, aki csak mozogni tu­dott, támogattak bennünket a komlói vállalatok is. A lépcső­feljárónál ezeket a gyönyörű vi­rágokat az unokám nevelte! A virágok fölött különös, sűrű vonalhálóval van „tele­írva” a mennyezet. Ezekről a repedésekről csak a faggattózá- somra szól, s arról is, hogy a már elodázhatatlan revonálást megígérték ... A kezdet neki­buzdulás után vajon ki lesz most a vállalkozó?! Ha polgár- mester ügyszeretetére, és arra Az új magyarhertelendi iskola könyvtára Fotó: Proksza László gondolok, hogy nemcsak a nap­közi térítési díj kedvezményes, de az ingyentankönyvek mellett 1500-1500 forint nevelési se­gélyt is szétosztottak, akkor biz­tos, hogy a segítség nem csak az emberi jószándékon múlik. A harmadik-negyedikes ösz- szevont osztály tanterméből a szokottnál nagyobb zaj szűrődik ki ezen a szeptember végi na­pon - a gyerekek kirándulásra készülődnek. Az elsősök-máso- dikosok osztályában még zajlik az énekóra. Aki beül egy kicsit „hospitálni” Farkas Mónika órájára, meggyőződhet arról, az ismereteket a különböző élet­kori szinteknek megfelelően is pontosan egymáshoz illeszteni, figyelni a legkisebbek és az egy évvel idősebbek haladására is - azaz osztatlan osztályban taní­tani - csak látszatra olyan zök­kenőmentes, mint ahogyan azt a fiatal tanítónőtől láttuk. Tehet­ségének, rátermettségének is próbája, hogy Kovács Viki pon­tosan tapsolja a ritmust, hogy Kékesi Etelka szépen, fegyel­mezetten énekeljen, és az elsős Molnár Attila is jól helyezze el a kottafejek piros madarait a szolmizációs skálán. A harmadikosoknak-negye- dikeseknek azt a kérdést tettem föl, hogy kinek mi a kedvenc tantárgya és mi szeretne lenni. Jóllehet, ez a kérdés egy- ben-másban játékosnak tekint­hető, de a válaszok - hogy Ba­logh Jancsi kőművesnek készül, s a szőke Illés Renáta példáját követendő, talán még három lány szeretne fodrász lenni - még Dallos Istvánnét is meglep­ték, egyúttal egy szülők által is sugallt, hozzávetőleg reális életszemléletet is tükröztek.- Nagyon megnőtt ugyan a munkanélküliek száma a falu­ban is, de szinte valamennyi gyerekünk olyan családból való, ahol saját ház van.- És itt mindenkinek van uzsonnája - kapcsolódik a be­szélgetésbe az órájáról érkező Mónika -, nem úgy, mint Kom­lón, ahol láttam kisgyereket le­fordulni az székről. Hertelenden valóban nyuga­lom van. Farkas Mónika a bruttó 10 ezer forintos fizetésért (ami szeptembertől a kötelező 2 ezer forinttal emelkedett) is szí­vesen választotta az iskolát, ahol ez a bensőséges derű, mintha a gyerekekbe is beköltö­zött volna. Ezt akkor is így érzem, ha Dallos Istvánné joggal pana­szolja, hogy ma a gyerekek szétszórtabbak, mint valaha, hogy a szülői értekezletre első­sorban azok járnak, akiknek a gyerekeivel egyébként sincs probléma. Valamikor még arra is rendszeresen jutott idő, hogy a tanulás napi módszertanáról váltsanak szót. Furkáné Vojnics Tímeával és Prenek Istvánnéval Szigetvá­ron, az V. Baranyai Pedagógiai Napon találkoztam. Döntően a konferencia módszertani szek­ciójára voltak kiváncsiak. A fő­iskola ugyanis adós annak a szakmai-elméleti tapasztalatnak az átadásával, amire az osztat­lan kisiskolákban lenne szüksé­gük. Ez az adósság, amit egy konferencia aligha törleszthet, csak némiképp érthető. B. R. A pók Esténként a nyaraló díványa fölött, a plafon szöglete körül, a merőleges falsíkon egy ha­talmas pók tanyázik. Megszok­tam már, hogy lefekvés előtt, az éjszakai nyugalom érdeké­ben, szinte kabalaszerűen fel­nézek oda. Nagy gömbölyű potrohával, nyolc lábával ott terpeszkedik. S mivel a sok láb kilövellő sugárzásként hat, az egész jelenség roppant szug- gesztív. Hol ékszerre emlékez­tet, hol egy konok bestiára, aki - noha kövérre szívta már ma­gát - mégis lesben áll. Az egész jelenségben van valami félelmetes. A csendje és a mozdulatlansága. Más ro­var ilyenkor pattog, veri a szárnyát, a lámpához ütődik. Ez meg csak ül és van. Üzem­vitele csendjét, ravaszságát, dagadt hasát, lábai legfino­mabb műszerekre emlékeztető csodáját nem tudom meg­szokni. Az önmaga termelte fonál, annak kötőképessége, teherbírása, rugalmassága, há­lójának geometriája és az elhe­lyezésben rejlő ösztön meg nem szűnő csodálatom tárgya. Hálót fon, les, öl - többről nem tudok, mert életéből csak ennyi zajlik a szemem előtt. Hálója rajzán mégis eligazo­dom, világunkkal rokonnak ta­lálom és gyönyörködöm is, ha lebukó nap fényében csillog. De csodálom akrobata voltát is. Hány méterre futja készle­téből az önmaga termelte fo­nál? Amely a magasból a mélybe szállva liftté alakul. Űristen, hogy eszelted ezt ki? Hány ezer évig kellett az embernek tűnődnie azon, hogy a pókéhoz hasonló (ó, nem! csak silány utánzatú) geomet­riáját megalkossa? S milyen erős anyagot kellett alkotnunk ahhoz, hogy néha mi is a mélybe szállhassunk? Bámu­lom, de néha útálom a pókot. Tán a színe miatt nem szere­tem? Csúnya foltos az öltönye, az biztos. Nagy potrohúhoz aránytalanul társuló törzse és a még kisebb fej igencsak rossz ábrát műtat. Valami furcsa anti-makrocephalizmus ez. És emellett ott van a lábak csodája! Nyolc láb! És milyen szabályos ívben hajlik mind a nyolc! Átlátszóak, tele Ízüle­tekkel, ruganyosán tartva a test súlyát. Nyolc lábbal lépni! A sorrend! Hol tárolja a testében a járást irányító centrumot? És mit takar ez a tudományos ki­fejezés, amikor még a két láb­bal történő emberi mozgás mechanizmusáról is alig tu­dunk valamint. Noha minden képességünk megvan az ön­megfigyelésre és amikor már elképesztő járó, guruló, repülő gépcsodákat tudunk fabrikálni. ^ Mennyi kérdés! Hol áll­junk meg? A megfigyelés mi­nél jobban elmerül a mélyben, annál nagyobb mélységnek tűnik a végtelen. Húzódjunk hát vissza minden ilyen válla­kózástól, mint reménytelen­től? De akkor miért lök ben­nünket az indulat, tudásszomj újabb és újabb megfigyelésre? Úgy látszik, a számunkra készen kapott világ nehezen fedezhető fel. Ha Galilei egy reggel arra ébred, hogy udva­rán egy menetkész autó áll, amelyből csak egyetlen rész, az indítókulcs hiányzik, hátra­lévő életén át, sőt a tanítvá­nyok és ezek tanítványai szá­zadokon át csak úgy bámulták volna a kocsit, mint most én a pókot. Fonyód. Nyári délután. A kikötő körül ólálkodom. Kedves kis park, vitorlások, indul a hajó. A móló előteré­ben sárga murva nyikorog a sétálók lábai alatt. Hogy elké- kítették rovarirtószerrel a park növényeit. Nézelődöm. Jön a révkapitány. Morózus, öreg. Viszi a horgászbotjait. Itt van jobbra a horgászpáholya. Innom kéne egy feketét. Be­lépek a cukrászdába, megvál­tom a blokkot s átadom a gép­kezelő lánynak. Szép, fekete lány. Felkapom a fejem. Ha­talmas pók, egy szépművű bagleni bizsu van a melle fel­lett. Az aranyozott nyolcívű láb szinte belemarkol a tes­tébe. Irigylem a bizsut! Pók! - mondom önfeledten. Tetszik? - kérdezi. Nagyon! S mivel a gép körül nagy a forgalom, kávémmal odébál- lok s a fal mellett hörpölgetve tovább irigykedem a pókra. Most éppen három fiatalember áll a pult előtt. Az egyik mond valamit a lánynak. Gyöngyöző nevetés jön a gép mögül. Vé­kony, üde hang. Szinte röp­pen! Ezüst! Vékony ezüst szál! Pókfonál... - gondolom. Folyik tovább a diskurzus. A megint a lány hangját hal­lom: Hahaha, hahahha! Igen. Vékony ezüst szál. .. Készül a háló! Csak más mértan szerint! Bokrétás András Proksza László felvétele

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom