Új Dunántúli Napló, 1992. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)
1992-08-23 / 232. szám
MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából BENCE nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 5.47 nyugszik 19.47 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 14-től 18 óráig a 15-000-es telefonszámon. Hírszerkesztő: BARLAHIDAI ANDREA Adományok az iskolának A Stuttgart melletti „Mühlacker Tagblatt” című német lap és göttingeni Keresztény Ifjúsági Faluszervezet kezdeményezésére szombaton tizenkét köbméter ruha és többezer márka értékű sporteszköz érkezett a pécsi Tiborc utcai kétnyelvű, nemzetiségi iskolába. A küldeményeket Németországban gyűjtötték össze az iskola tanulóinak segítésére. Az adakozók közül négyen el is jöttek az iskolába. O Szászvári programok. A Szent István napi ünnepségsorozat befejezéseként tegnap Szászváron egésznapos rendezvénysorozatot tartottak. Délelőtt bábelőadás szórakoztatta a gyerekeket, délután rendőrkutya bemutatót rendeztek. Ezután kezdődtek a futbalmérkőzések a szászvári csapat valamint osztrák.és német vendégeik között. O Tájegységek kiállításai. Bonyhádon, a művelődési központban a ház szövő - és díszítőművészeti szakköreinek kiállításain különböző tájegységek szőttesei, hímzései és használati tárgyai láthatók a hónap végéig. O Mediterrán ősz. Baranya megyében több eseményt tartanak a Mediterrán ősz rendezvényeinek keretében. Legközelebb a pécsi sörfesztiválra hívogatják a vendégeket, szeptember 12-13-án. Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 34. heti nyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatos szelvényekre egyenként 414.337 forintot, a 3 találatos szelvényekre egyenként 3.367 forintot, a 2 találatos szelvényekre egyenként 114 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt ötta- lálatos nettó nyereményösszeg: 17 570 491 forint. A közölt adatok nem véglegesek, a nyeremények ellenőrzése még tart. Időjárás Folytatódik az igen meleg idő. Az időnkénti erősebb go- molyfelhő-képződésből délután inkább csak északnyugaton alakulhat ki egy-egy zápor, zivatar. Az északi szél napközben megélénkül, zivatarok idején megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30, 35 fok között várható. * Vízállás: Mohács 161 cm, apadó, 24,6 fok, őrtilos -86 cm, apadó, 19 fok, Barcs -52 cm, áradó, 19,6 fok, Drávasza- bolcs 54 cm, apadó, 22,1 fok. von KRÓNIKA! vDn krónika! Játszóteret állítottak föl tegnap Falkonyán, az ott lakok segítségével, ahol a falu egy ik nagy közterületében így Szatyor Győző munkái kaptak helyet. A fajátszótér nem volt túl olcsó, de ahogyan a polgármesternő, Becker Leonóra elmondta, sok évre szánják gyermeik számára. Fotó: Läufer A férfiasság jelképe Néhány státuszszimbó- ium korszakot már átéltünk és ki is hevertük. Persze helyükbe mindig jönnek mások. Újabban viszont furcsa dolgokat lehet megfigyelni. Az autó és a férfi ember viszonyát. A jó hangulat, a kiegyensúlyozottság las- san-lassan az autó hogylété- tői és nem utolsósorban annak milyenségétől függ. Köszönés után már nem a feleség és a gyermekekek jönnek szóba, hanem, kinek milyen autója van. Diesel vagy benzinmotoros, használt vagy új, Svájcból származik vagy NémetországbóL A keleti típusok tulajdonosai jobb, ha hallgatnak, az autósboltban már márkajelzésű kulcstartót sem találnak. Szóval az autó. Ha szervizbe kerül, a családfő bánatosan szenved, és így fordulhat elő, hogy még az öt-hat évvel ezelőtti busz számozásokra emlékezve, el sem talál a munkahelyére, a város másik végén köt ki. Önbecsülésüket az autók összemérése adja, s nem is próbálkoznak férfiasságuk egyéb jeleinek összevetésével. B. A. „Zárt és nyitott ablakok” IVfAI MŰSOR Film O Új tornaterem. Kaposváron a Táncsics Mihály Gimnáziumban elkészült az iskola tornaterme, a létesítményt augusztus 30-án adják át. Nagy hiányt pótol, hiszen ezidáig a gimnázium nem rendelkezett tornateremmel. A városban több iskola is megszépül a tanév kezdetére, többek között felújítják az élelmiszeripari szakközépiskola homlokzatát. O Ünnepélyes nyárbúcsúztató. Első ízben tavaly tartottak Szekszárdon, főként fiataloknak szóló, vidám nyárbúcsúztatót. Mivel a rendezvény megtetszett az ifjúságnak, idén ismét találkozhatnak a Korzó Áruház előtt augusztus 29-én, 20 órakor, ahol a polgármester is köszönti a fiatalokat. A zenés műsor után következik az utcabál, és utána már kicsit szabad a tanévnyitóra is gondolni. O Pöfög a kishajó. A gemenci kirándulóközpont még javában várja a vendégeket. A látnivalók közül a legnépszerűbb az egyórás hajóút és a kirándulás a kisvonattal. A központ étterme vadspecialitásokat is kínál, de kérésre vegetáriánus ételeket is készítenek. O Keszthelyi választék. Hasznos kiadványt jelentettek meg Keszthelyen, összegyűjtve a nyári programokat, de nem csak Keszthelyre vonatkozóan, hanem a Hévízre, Zalaszántóra, Zalakarosra kirándulókat is tájékoztatva az ottani érdekes kulturális és sport eseményekről, kiállításokról, moziműsorokról. Például a keszthelyi Balaton Múzeumban augusztus 30-tól tekinthető meg a franhauseni bronzkori kiállítás, míg a hévízi tófürdőnél vasárnap és hétfőn 18 órakor az oroszlányi Bányász Ifjúsági Fúvószenekar koncertezik. O Gyerekeknek. Homoki- Nagy István Vadvízország című, már klasszikusnak számító természetfilmjét vetítik a pécsi Művészetek Háza Breuer Marcel termében gyermekeknek augusztus 27-én, 10 órakor. A Művészetek Háza a nyáron hetente, kéthetente kínált filmeket a vakációzó kisdiákoknak. O Komp menetrend változás. Hétfőtől a Balatonon a kiadott utónyári menetrend lép érvénybe. Az első komp Szántódról 6.40-kor, az utolsó Tihany- révből éjfélkor indul. Második alkalommal hirdeti meg a kaposvári Somogy Megyei Művelődési Központ országos groteszk képző-és‘ ipar- művészeti, valamint szintén országos groteszk fotópályázatát. Az 1993-ra szóló pályázat ajánlott témaköre a „Zárt és nyitott ablakok”, vagyis mikrovilágunk és tágabb környezetünk kapcsolatait, viszonyait jellemezheti. A képző- és iparművészeti páO Készülődés a Georgíkon Napokra. Keszthelyen har- mincnegyedszer rendezik meg szeptemberben a Georgikon Napokat. Az eseménysorozattal a PATE Georgikon Mezőgazdaságtudományi Karának ősére, az 1797-ben alapított GEOR- GIKONRA emlékeznek. Az idén a „Regionális politikák és fejlesztési stratégiák az Alpok-Adria térségben” című témakörről tartanak előadásokat, többek között pécsi és kaposvári egyetemi oktatók. O Nyári szünet. A Sió Televízió ma nem sugároz műsort, rövid nyári szünetet tartanak. Legközelebb szeptember 14-én találkozhatunk az adásaikkal. O Kastélynapok’92. Hőgyé- szen ez a hét a Kastélynapok’92 rendezvényeié. Rendeztek ünnepi gálaműsort, folklór-napot, szombaton este Kastélybált. Ma Liszt Ferenc emléknapot tartanak, a hangverseny 17 órakor kezdődik. O Bővülő iskola. A szekszárdi 4.sz. általános iskola tetőterét beépítik, és több szakköri helyiséget alakítanak ki. lyázatra bármilyen műfajban és tetszés szerinti anyaggal jelentkezhetnek az alkotók. A fotópályázatra színes és fekete-fehér fotók egyaránt beküldhetők. A beérkezett munkákból Kaposváron számos helyen, például a megyei múzeum épületében, a kaposvári Galériában rendeznek kiállítást február 6-tól március 31-ig. A rendezvényt több intézmény támogatja. O Szüreti felvonulás. Tizenöt év óta először rendeznek szüreti felvonulást Gyöngyösmelléken. Vasárnap 15 órakor kezdődik a vidám felvonulás, amelyen hin- tóval, lovaskocsikkal, szamaras szekerekkel vonulnak föl a fiatalok, és a kisbíró minden eseményt kidobol. O Mura Menti Napok. Lete- nyén tegnap fejeződött be az augusztus eleje óta tartó XVI. Mura Menti Napok rendezvénysorozata. Szombaton Lete- nye és az alsó-ausztriai Prinzes- dorf képviselőtestületeinek találkozója zajlott, s a prinzes- dorfi férfikórus adott hangversenyt. O Megyei borverseny. Pécsvá- radon augusztus 27-én, 9 órakor tartják a pécsváradi várban a megyei borversenyt. A borversenyen idnuló termelők boraikat, mintánként 3-3 palackkal, hétfőn és kedden 9-15 óra között adhatják le Pécsen a PAN- NONVIN Kft. Búza tér 6. szám alatti pincészetében. O Szent László emlékkiállítás látható szeptemberig a szekszárdi megyei múzeumban. Park: Batman visszatér (4, f7, 9) Uránia: Tigriskarmok (f5, f7, ») Kossuth: Dupla dinamit (4, n7, f9) Apolló terem: Veszett a világ. Rendezte: David Lynch (f6, f8) Pécs, Autósmozi: Batman visz- szatér (21.00) Rádió KOSSUTH RÁDIÓ 8.30 Hangszemle. 9.00 Hírek. 9.05 Világóra. 10.00 Hírek. 11.05 Gondolat-jel. 12.00 Déli Krónika. 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül. Nemzetközi magazin. 13.00 Hírek. 13.05 Névjegy. 14.00 Hírek. 14.05 Szonda. Tud. magazin. 14.35 A Szabó család. 15.00 Hírek. 15.05 Válogatott perceink. 16.00 Hírek. 17.05 Kirakat. 18.00 Esti Krónika. 18.20 Örökzöld operettdallamok. 19.00 Hírek. 19.05 Sportvilág. 19.35 Színes népi muzsika. 20.00 Hírek. 20.05 Zene-archívum. 21.00 Hírek. 21.05 Jó csönd herceg birodalma. Hangjáték. 21.46 Egykori dallamok Balassi Bálint verseire. 22.00 Késő esti Krónika. 22.20 A MR fúvósötösének hangversenye. URH: 8.30-10.00 Körzeti magazinok. 15.00 Angol nyelvlecke (ism.) 15.15 Német nyelvlecke (ism.) 15.30 Spanyol vagy francia nyelvlecke (ism.) 15.45 American Mosaic (ism.) 16.00 Az Amerika Hangja magyar nyelvű műsora. 19.00 Szlovák nyelvű műsor. 19.30 Román nyelvű műsor. 20.00 Német nyelvű műsor. 20.30 Horvát és szerb nyelvű műsor. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI RÁDIÓ 8.00 Röffencs, az irigy perselymalac. Mesejáték. 9.00 Hírek. 9.05 Énekszóval, muzsikával. 9.35 Timi Yuro énekel. 10.00 Embermesék. 11.00 Hírek. 11.08 Vasárnapi koktél. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírek. 13.05 A jövő zenéje. 14.00 Látvány és muzsika. 15.00 Hírek. 15.05 Fiala és Neuman Táskarádiója. 16.0020.00 Poptarisznya (élő). 20.00 Anyagok átszellemülése. Világpolgári nézőjáték. 20.49 Magyarán szólva. 21.00 Hírek. 21.05 Banditák. Operett. 22.40 A Magyar Jazz Ünnepe ’92. 23.00 Hírek. BARTÓK RÁDIÓ 8.00 Hírek. 8.05 Karasszon Dezső orgonái. 9.05 Az opera csillagai. Barbara Hendricks. 10.00 Hírek. 10.05 Új Zenei Újság. 10.35 Kezdetben vala az ige ... 10.50 Európa hagverseny termeiből. 12.23 Hírek. 12.28 Finn kórusmuzsika. 13.00 Hangok és visszhangok. 13.10 Új kompaktlemezeinkből. 14.00 Hírek. 14.05 Zenélő városaink. 14.55 Régi híres előadóművészek triófelvételeiből. 16.00 Hírek. 16.05 Szalon. Kulturális magazin. 17.00 A bécsi Concentus Musicus Kamarazenekar játszik. 18.00 Hírek. 18.05 Pogy- gyász. 18.35 Magyar zeneszerzők. 19.05 Falstaff. Részletek. 20.10 Hírek. 20.15 Kezdetben vala az ige. (ism.) 20.30 Hangversenykülönlegességek. 22.00 Hírek. 22.05 Oktogon. Zsolt Béla színműve. PÉCSI RÁDIÓ 8.30 Vasárnapi magazin. (Mindkét adósávon.) 10.00 Műsorzárás. 13.00 Horvát és szerb nyelvű műsor. 14.00 Gruss und Kuss. 18.30 Esti zene, sport, információk. 20.00 A MR német nyelvű műsora Pécsről. 20.30 A MR horvát és szerb nyelvű műsora Pécsről. 21.00 Műsorzárás. (13.00-20.00 a 344 m-es KH, 20.00-21.00 a 344 m-es KH-on és a Kossuth URH-n.) Televízió MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 8.00 Kávé habbal. 8.30 Vasárnapi turmix. 11.00 Álljunk meg egy szóra! 11.00 Hazanéző. 12.05 Vendégjárás Palócföldön. 12.40 Velünk az Isten. Oratórium. 13.45 Tájak, városok, emberek. 14.15 Sápadtarcúak. Dokumentumfilm. 15.15 Táncdalfesztivál. 16.00 Van benne valami. Barkochbajáték. 16.40 Örömhír. Evangélikus egyház műsora. 17.00 Walt Disney bemutatja. 18.45 Góóól. Labdarúgó összefoglaló. 19.30 A HÉT. 20.40 Egy asszony szerelme. Olasz film. 22.30 Vízöntő. Magazin. 23.05 Vezényel: Arturo Toscanini. TV2 9.05 Kéménymesék a padláson. 9.25 Vadállatok cirkusza. Szovj. film, ism. 10.00 A nyulacska bánata. Szovj. bábfilm, ism. 10.10 A Tenkes kapitánya. Filmsor., ism. 10.35 Kool ant dhe Gang. NSZK zenés film, ism. 11.35 Bemutató a kisvárdai Várszínházban: Negyven gazfickó és egy maszületett bárány. 11.50 Kánon. Vallás és kultúra. 12.20 Mi történt a jövő héten? 12.30 Cigányzene. 12.45 Gazdaképző. 13.15 SOrSok. Ma- gazninműsor. 13.55 Gyürüfű. Riportfilm. 14.05 A holnap cirkuszának XII. fesztiválja. Francia film. 14.45 Melyiket a 3 közül? Játék. 15.15 Amerika medvéje: A baribál. Am. ism. térj. film. 16.11 Burleszkbuli. 16.30 Kemény János báró filmje. Dokumentumfilm, ism. 17.35 Operamagazin. 18.30 Delta. Tudományos magazin. 19.05 Família Kft. 19.40 Ideális család. Vetélkedő. 20.40 Telesport. 21.35 Magyarok III. Világkongresz- szusa. 22.10 Bartók Fesztivál Szombathelyen. Dokumentumfilm. 22.45 Szupercsoport. Amerikai krimisorozat. HBO 18.30 CHSUM. Fel. am. film. 20.30 Keserű ébredés. Mb. am. film. 22.10 Állati viselkedés. Mb. am. film. EUROSPORT 8.30 Tenisz. 12.00 Motorsport. 13.00 Biliárd. 15.00 Golf. 18.00 Kickboksz. 2.00 Biliárd. 22.00 Tenisz. 23.30 Golf. 1.00 Labdarúgás. MUSIC TV 13.30 XPO. 14.00 A nagy kép. 14.30 Fesztivál hétvége. 18.30 Rockhét. 19.00 Amerikai top 20. 21.00 120 perc. 23.00 XPO. 23.30 Headbangers Ball. 2.00 Kristiane Backer. 3.00 Éjszakai videók. SUPER CHANNEL 12.00 Egyveleg. 13.00 A világ holnap. 13.15 Egyveleg. 15.00 írva vagyon. 15.30 Turisztikai magazin. 16.00 Magazin. 16.30 Egyveleg. 17.30 A világ holnap. 18.00 Üzleti hét. 18.30 Sport. 19.30 Videodivat. 20.00 Fehér oroszlánok (film). 22.00 Hírek. 22.30 Egyveleg. 6vasárnapi