Új Dunántúli Napló, 1992. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)

1992-08-23 / 232. szám

Ahol a 07 folyamatosan csörög- Átlagosnak mondható ez a szombat, - kezdi Tombi Lajos őrnagy, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szom­bati ügyeletes tisztje. - Eddig két komolyabb bejelentés ér­kezett. Pécsett, reggel fényes nappal két ember megtámadott egy fiatal nőt az Uránvárosban, letépték aranyláncát majd el­menekültek. Ezenkívül fény derült egy nagy értékű rablásra is. Közben folyamatosan szól a telefon a rendőrség pécsi, Lég- szeszgyár utcai épülettömbjé­ben található megyei ügyele­tén. Ide csörög a 07, a rendőr­ség közvetlen hívószáma is. Van, ki a hétfői ügyfélfogadá­sokról érdeklődik, más pedig ott-tartózkodásomkor éppen egy német állampolgár pana­szát továbbítja arról, hogy el­lopták 300 márkát érő háló­zsákját. A 07-en beérkező hí­vásokat magnóra veszik, alap- dokumentumok lesznek ezek a bejelentésekről, a rendőri vá­laszról az intézkedések szaka­szában is. Nagyobb telefonpult és a legkülönbözőbb villogókkal el­látott visszajelző szekrény van a szomszédos szobában is, ahol pécsi ügyeletes tisztként szom­baton Marton Gábor főhad­naggyal beszélgettem. Van, hogy percenként több hívás is érkezik, tudom meg tőle. Rádiótelefonon a kollé­gáktól, telefonon a mentőktől, tűzoltóktól, honvédségtől, ha­tárőrségtől a kiépített belső vo­nalakon. Ezenkívül jónéhány pénzintézet riasztója, valamint a magánszemélyek saját tele­fonriasztója is itt csenghet. A pénzintézeteknél az erőszakos behatolást élénk szirénahang jelzi, gyakoribb viszont, mikor az ügyelethez csatlakoztatott magántelefon automatikája szólal meg. A 07-en bárki tehet bejelen­tést. Mondtak itt már be gyil­kossági kísérletet, beszámoltak már arról is hajnali háromkor, hogy: „előző nap ellopta az a szemét a gyúródeszkát, aztán itt hagyott bennünket”. Termé­szetesen közvetlen vonal köti össze az ügyeletet a MÁV-val, ugyanakkor a két nagy bara­nyai bányavállalat közvetlen vonalát mostanában az ismert fejlemények miatt megszüntet­ték. A közvetlenül készenlétben lévő, szolgálatot teljesítő rend­őrök mindegyike folyamatosan dolgozott szombaton is. A me­gyei ügyeletes hozzátette, re­méli, nemcsak a meleg az oka annak, hogy az utóbbi időben mintha valamivel kevesebb bűneset lenne Baranyában. Kérdésemre végül sajnálattal közölte azt is, hogy a Pécsett korábban elhelyezett segély­hívó oszlopok egyike sem mű­ködik manapság. Marad tehát Pécsett a 07, más városokban a 007. Bozsik L. A jósok szabadságra mentek „Emberekkel szólni hatalmas felelősség” Igazat mond-e a kivetett kártya ? Fotó: Läufer László Annus Antal Svájcba utazott Annus Antal altábornagy, a Honvédelmi Minisztérium köz- igazgatási államtitkára Heinz Ulrich Emst, a Svájci Szövet­ségi Védelmi Minisztérium ál­lamtitkárának meghívására, szombaton hivatalos látogatásra Svájcba utazott - tájékoztatta az MTI-t a HM Sajtóosztálya. A látogatás során eszmecse­rét folytat vendéglátójával a kö­zép-európai biztonságpolitikai és a két hadsereg együttműkö­désének aktuális kérdéseiről. Látogatást tesz a svájci hadse­reg kijelölt alakulatainál, tájé­kozódik a svájci légvédelem és az összvédelem rendszeréről. Surján László Amerikában Fontos tanulságot nyújt szá­munkra az amerikai politikai rendszer, ahol nemcsak a szem­benállás jellemzi kormány és el­lenzék viszonyát, hanem a min­dennapi politikában tudnak együttműködni is. Erről nyilat­kozott a houstoni republikánus pártkongresszus után Surján László, a KDNP elnöke az MTI tudósítójának. A népjóléti miniszter - párt­elnöki minőségében - a kong­resszus meghívott külföldi ven­dégei között volt. Surján Columbusban, a sok magyar által is lakott Ohio ál­lam fővárosában befejező meg­beszéléseket folytatott a magyar egészségügynek nyújtott, igen jelentős támogatásról: október­ben - Ohio ajándékaként - több konténert megtöltő orvosi vizs­gáló- és kezelő berendezés, kórházi felszerelés érkezik Ma­gyarországra. A ház siralmas. A lépcső ko­pott, a fal szinte romos, sivár a környék. Két árva szék az ajtó előtt, s ott a cédula: a jósda sza­badság miatt zárva. Azért járok arra, mert a cím alatt kártyavető hirdeti tanfo­lyamát. A dolog kíváncsivá tesz. A lakók mit se tudnak az egészről, de a fél éve odatele­pült jósdát ismerik. A jóst még ugyan nemigen látták, de a rá váró tömeget gyakran. Van, hogy negyvenen, ötvenen is ke­resik egy nap, többnyire nők. kezükön, nyakukon súlyos aranyakkal. Vidékről is jönnek, meg a fővárosból is. A kártya­vetés és a tenyérjóslás együtt ötszáz forint, külön-külön há­romszáz. Sok az érdeklődő. A lakók azonban nemigen örülnek a nagy forgalomnak. Ez azelőtt csendes ház volt. A belvárosi épület jósdája egy a sok közül. Amikor né­hány mást is felkeresek, kiderül, hogy ketten már abbahagyták a jövendőmondást. Nem bírták. Kiborultak.- Egy biztos: felelőtlenül, meggondolatlanul kijelenteni valamit, olyat, ami súlyos belső lelki problémát okozhat, nem szabad! - állítja a kertvárosi Mendi Elemér, aki valaha taxi­sofőrként kereste a kenyerét, de egy betegség arra kényszerí­tette, hogy abbahagyja foglal­kozását. Vitathatatlan, hogy van érzéke az emberek megismeré­séhez. Tulajdonképpen egyetlen kérdésem van hozzá is. Az: mi­lyen a jóslás etikája, mik az Írat­lan erkölcsi szabályok, s egyál­talán, szabad-e és miképp bea­vatkozni valaki más életébe, hi­szen az emberekkel szólni ha­talmas felelősség. Hogy látják ezt ők, a jósok?- Talán az a legfontosabb, hogy az embereknek visszaad­juk a hitet, a szeretetek a bizal­mat, hogy van értelme az éle­tüknek - folytatja beszélgetőtár­sam. - A rosszat is meg kell mondani, de nem mindegy, ho­gyan! Figyelembe kell venni, milyen pszichés állapotban van az egyén. Nagyon megfontolt­nak kell lenni. Egyébként nem mindenki azért jön, hogy jósol­tasson, van, aki csak el akar mondani egy fontos ügyet, amit másnak nem mesélne el, vagy csak valamit meg akar kérdezni. Mendi úr szerint követel­mény a titoktartás is. Ő egyéb­ként a tenyérre esküszik, állítja, hogy abban ott van az egész éle­tünk, az egy valódi történet. Azt is mondja, hogy a sikeres jós­láshoz kell a ráérzés, és egy kü­lönös nyugalmi állapot, amikor az ember átengedi magát a sze­retetnek, kikapcsol mindent. Ilyenkor saját magát is felül tudja múlni. Őt egyébként leg­inkább a betegségek érdeklik. A szerelmi történetkék hidegen hagyják, ha egészséggel van baj, az a fontos. Dolgozik kár­tyával, ingával, dobókockával. Azt mondja, tanulni kell rende- szeresen, képeznie magát. Adó­számlaszáma van, és megkéri a látogatóit, hogy ugyan már, mossák le a körömlakkot. Manapság mindenki azt hir­det, amit akar. Nekünk kell fi­gyelnünk. És olykor szabad­ságra mennek még a jósok is. De idővel, tudjuk, visszajön­nek .. ! Hodnik I. Gy. Szakmai programok a zárónapon Befejeződött az országos borfesztivál Villányban Sokan kínálták a környékbeli borokat Fotó: Läufer L. Szakmai előadásokkal és konzultációval fejeződött be tegnap Villányban a négy napon át tartó, számtalan érdekes és színvonalas szakmai és egyéb szórakoztató programot kínáló magántermelők és palackozók III. Országos Borfesztiválja. Szombaton délelőtt és délután egymást követték a szakmai programok, előadások és üzem- látogatások, megismerkedhet­tek a magán és nagyüzemi bor­termelők a szőlőművelésnél használatos növényvédőszerek­kel, új korszerű szőlőművelési technológiákkal és az ehhez szükséges gépekkel, illetve a program végén egy üzemelő magánpalackozót tekintettek meg a résztvevők. A délelőtti szakmai program után kezdődött a futóverseny, amelyre bárki benevezhetett, ha volt kedve és megfelelő állóké­pessége ebben a hőségben futni. A Diófás-téren a gyermek ját­szóházat rendeztek, valamint lehetőség nyílott a különböző tájegységekről származó boros­címkék gyűjtésére is. Ezután következett a sokak által kíván­csian vált bor-show. A borfesz­tiválra eljöttek az ország más neves bortermelő vidékeinek képviselői is - itt voltak Eger­ből, Sopronból, Tokajból, Szek- szárdról, -, hogy többek között elmondják a bor-rigmusverse- nyen a táj jellemző szőlővel, borral kapcsolatos mondókáit. A sok kiabálástól kiszáradt tor­kokat a' borkóstoló versenyen nedvesíthették meg, illetve aki haza is szeretett volna vinni a remek fehér és vörös italokból, a boraukción vásárolhatott iga­zán zamatos és régi évjáratú bo­rokat. A fesztivál a zárófoga­dással ért véget, ahol a szerve­zők hasznosnak és fontosnak minősítették a rendezvényt, megerősítve, hogy jövőre ismét lesz borfesztivál. H. Zs. Égési-sérült gyermekek tábora Égési sérülést szenvedett gyermekek vehették birtokukba szombaton a leányfalui Bányász Gyermeküdülőt. Az Égési-sé­rült Gyermekek III. Európai Táborában mintegy 40 gyermek vesz részt, zömükben magya­rok, de többen érkeztek Német­országból, Belgiumból, Szlové­niából és Csehszlovákiából is. Az egyhetes tábor valameny- nyi napján érdekes, szórakoz­tató programok keretében fog­lalkoznak a gyermekekkel pe­dagógusok, pszichológusok, számos művészeti ág képvise­lői, valamint különböző szak­emberek. A magyarországi tá­bort „Az égett gyermekek ja­vára” alapítvány szervezte. Az 1990 őszén megalakult alapít­vány elsődleges célja, hogy az évente 5000-6000, sokszor igen súlyos égési sérülést szenvedett gyermek ellátásának feltételeit korszerűbbb eszközök, speciális műszerek beszerzésével javít­hassák. Cigánygimnázium Pécsett és Kaposváron Tartósítás télire A Gandhi Alapítvány - amely Pécsett és Kaposváron szeretné kialakítani hat osz­tályos középiskoláját a beás ci­gányok és más nemzetiségi fia­talok számára - előterjesztést nyújtott be a kormánynak, amelyben beruházásuk költsé­geihez 39 millió forintnyi ál­lami hozzájárulást kérnek. Der- dák Tibor országgyűlési képvi­selő szerint kedvező fogadta­tásra várhatnak, de az előter­jesztés eredménye augusztus végére várható. Az viszont már bizonyos, hogy a Soros Alapít­vány szeptembertől négy peda­gógust foglalkoztat főállásban, akik a jövő tanévben induló kö­zépiskola tanmenetetét készítik elő. Míg Pécsett szinte „első ol­vasásra” megszavazta a közgyű­lés, hogy a városba fogadja a középiskolát, Kaposváron egyes képviselők aláírásokat gyűjtenek népszavazás tartá­sára, megvétózva a korábban hozott közgyűlési döntés ered­ményét, amely egy épület bér­beadásával szabad utat bizotsít az iskola indításához.- Állítólag valóban gyűjtik a gimnázium ellen az aláírásokat - mondja Szabados Péter, Ka­posvár polgármestere -, de hoz­zám erről eddig semmiféle hiva­talos információ nem érkezett. Bízom benne, hogy a józan ész kerekedik felül, és nem állíta­nak gátat a hátrányos helyzetű, tehetséges cigány fiatalok fel- emelkedését célzó kezdemé­nyezés elé.- Pontos adataim nincsenek, de úgy tudom, a népszavazás tartásához már elegendő aláírás gyűlt össze - mondja Bank Ti- bomé képviselő. - Vélemé­nyünk továbbra is az, hogy a ci­gányság felemelkedéséért min­denki a saját területén tegyen erőfeszítéseket. Nem tartom jó­nak a fiatalok mesterségesen szeparált közösségben való ok­tatását.-Nem vagyok arról meg­győződve, hogy a hat osztályos gimnázium elősegíti a beillesz­kedést, de az bizonyos, hogy a kezdeti lépéseket valakinek meg kell tennie, várjuk meg a kísérlet eredményeit - mondja Tóth Béla, a pécsi polgármesteri hivatal Intézményirányító Iro­dájának vezetője. - Szinte azonnal megszavaztuk, hogy az alapítvány megkapja a régi pécsbányatelepi iskola felső épületét, amiért minimális bér­leti díjat kell fizetniük. Munká­jukba legközelebb csak az is­kola indulásakor avatkozunk, a sok hátrányos helyzetű kisgye­reket nevelő pécsbányatelepiek ugyanis tanárokat is adnának a gimnáziumnak. A Gandhi Alapítvány tagjai, a gimnázium igazgatója és a pedagógusok már elkezdték az előkészítő munkát. Mint mond­ják, a gimnázium véletlenül sem az elkülönítést szolgálja, bármilyen más nemzetiségű fia­tal számára nyitott, de az okta­tás jelenlegi rendszerétől nem várnak eredményt. A tanterv ki­alakításában forrásként a már működő hazai hat osztályos gimnázium és más alapítványi gimnáziumok tapasztalait ve­szik figyelembe. Terveik szerint a tananyagban nagyobb hang­súlyt kap a szociológiai és filo­zófiai oktatás. A középiskola a fiatalok felsőfokú oktatási in­tézményekbe irányítása mellett a szakmai orientációt is megcé­lozza. Az utolsó két tanévben a organikus biokertészeti, mező- gazdasági, számítógépes és szociológiai képzések közül vá­laszthatnak a hallgatók. Tröszt É. GYÜMÖLCSECET. Erre a célra mindenféle hullott, de nem romlott gyümölcsöt fel lehet használni; almát, körtét, zöldringlót, szilvát, birsalmát stb. Egy ötliteres befőttes üvegbe 1/2 liter összezúzott yyümölcsre 2 liter langyos vi­zet öntünk, 10-14 dkg barna kenyeret morzsolunk rá, hoz­záöntünk 1 dl sört, és az egé­szet jól összekeveijük. Hozzá­teszünk még 1 -2 szál tárkonyt, zellerzöldet, 1-2 babérlevelet. Az üveget lekötjük és 5-6 hétre meleg helyre tesszük. Ezalatt a zavarossága már rendszerint letisztul, a tetején pedig ujjnyi vastag kocsonyás réteg keletkezik. Ha miután az ecetet gumicsővel leszívtuk, ezt az „ecetágyat” egy másik üveg betesszük át, ráteszünk ízesítőként néhány szál fű­szernövényt és felöntjük 2-3 liter vízzel, 1-2 hónap múlva ismét lesz ecetünk. Minél tovább érleljük az ecetágyon az ecetet, annál erősebb lesz. FŰSZERES ECET. Né­hány szál zöld tárkony levelet, petrezselyem-, és zellerzöldet, 1/2 citrom sárga héját, 2-3 szem szegfűszeget, néhány szem egész borsot és egy mokkáskanálnyi köményma­got egy kb. másfél literes be­főttes üvegbe teszünk, teleönt­jük ecettel és az üveget le­kötve meleg vagy napos he­lyen 2-3 hétig állni hagyjuk. Ézután az ecetet leszűrjük és ledugaszolt üvegben tartjuk. TÁRKONYOS ECET. Kb. 5 dkg friss, zöld tárkony­levelet jól megmosva, lecsur­gatva tegyünk egy befőttes üvegbe és öntsünk rá 6-7 dl ecetet. Lekötve, sötét, hűvös helyen tartsuk. 2 vasárnapi 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom