Új Dunántúli Napló, 1992. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)
1992-08-08 / 218. szám
6 üj Dunántúlt napló 1992. augusztus 8., szombat A malomtól a templomig Meghívó Pal Áru (hon)védelem Ha Újpetre felől mész Palko- nyára, újabban még szembetűnőbb az első benyomás: a hatalmas kupolájú templom frissen piros teteje. Óhatatlanul eszedbe jut mindkettő: honnan ez a „törökös beütés”, s hogy miért ily kis településnek ekkora templom? Hajts végig az egy utcából álló falun. Ott, ahol a Villány felé szaladó út és vasút keresztezi egymást - mindjárt a pincefalu után - régebben egy jókora malom állt. Most már hűlt helye, de erről is eszedbe jut majd valami: miért kellett ezt a szép, öreg vízimalmot elbontani? ‘ Palkonya szélei szépek. A falu elején nyírják a füvet a porták előtt, az árkok mentén, feltűnően sok a járda mellett a virág. A község másik végén? A már említett pincefalu, védett épületeivel, vetekszik a villányival. Hallom a faluban: nem egyben kiváló a bor, s a környéken termettekkel összehasonlítva bizony mindig palko- nyai termelőé az aranyérem. De azt is hallom: „mellékesen” foglalkozik a gazda a szőlővel és a borral, mert „nem mernek még az emberek csak a gazdálkodásukban bízva vállalkozni”. Ez pedig baj. Palkonyán is, mindenképpen. Ma is mintegy fele az itt élőknek németajkú, szorgalmas emberek építették itt a múltat, mondhatnánk azt is: szunnyad bennük akkor a jövő is. Csakhogy egyelőre: szunnyad. Azért sétáljunk egyet! Mostanában óvatosan kell lépkedni a járdán. Sok-sok ház előtt betonoznak, a kapubejáróknál, mert — közpénzből - épül a járda. Az emberek kicsit előreszaladnak, amíg hozzájuk ér, addig is készen legyenek a bejárók. Puha még sok helyen a beton. Mindez nem kötődik a fesztiválhoz. A fesztiválhoz, ami - első alkalommal - idén augusztus 16-án lesz. Tulajdonképpen - mondja Becker Leonóra, a község fiatal, Palkonyát és az itt élő embereket őszintén szerető polgármestere - nincs a rendezvénynek apropója. Helyesebben: külföldre ment hajdani őslakosok adományai jóvoltából befejezték a templom külső felújítását. Ezt köszöntik - Mayer Mihály megyéspüspök részvételével - az augusztus 16-án, reggel 9 órakor kezdődő szentmisével.- Úgy gondoltuk, legyen ez az az alkalom, amikor a községből elkerülteket, az adományozókat meghívjuk, s egy fesztivállal köszöntjük. A rendezvényt hagyományteremtőnek szánják. Palkonyáról annak idején nem volt kitelepítés. Akik elmentek, a közeljövőjüktől féltek. Most 150 vendéget várnak. A faluban csaknem 400-an élnek. Tekintélyes hát a házigazdák számához viszonyítva a vendégsereg. * Am Palkonya nekik emlék. A polgármester-asszony férje egy angol szobrászművész, már csak ezért is aránylag sok külföldi fordul meg a faluban. Közöttük például a francia fotós, Bruno Bourel. Amikor először járt itt, ő is felkiáltott:- De hiszen ez egy gyönyörű vidék! Természetesen fotózott-fotó- zott. Most megint jön, különös ígérvénnyel: a falu minden lakójáról portrét készít. Egyszer majd valaki végiglapozhatja a sok képet: kik éltek itt, 1992-ben. Sok lesz ezek között a gyerekkép. Palkonyának 31 óvodáskorú gyermeke van. Iskola nincs, az talán a távoli jövő eredménye lehet, de az óvodán már nagyon töri az önkormányzat a fejét. Ami az idősebb fiatalokat illeti: lényegében nekik újítják most fel a művelődési házat. Hogy azután saját kultúrájukkal, saját tánc-, vagy éppen énekkarral töltsék meg.-Azt kell elhinniük az itt élőknek - mondja Becker Leonóra -, hogy óriási kincs a falujuk ... Később megtudom: a közelmúltban az önkormányzat meghívta egy beszélgetésre mindazokat, akiknek háza építészeti szempontból történelmi és kulturális érték. Ezeket az épületeket - ebben közös nevezőre jutva tulajdonosaikkal - helyi védelem alá helyezik. Valamivel több mint 100 ház van a faluban, ebből 50-et tartanak védettségre méltónak. Aki ilyen épület felújításába fog, bizonyos kötöttségeket figyelembe kell vennie, de kap a munkához az önkormányzattól 20 000 forintos támogatást. Egy évben összesen 200 000 forint, erre a célra elkülönített összeg áll rendelkezésre Palkonyán. Hogy tudni illik a település szép maradjon - illetve még szebb legyen. Hát igen, a nagy templom. Annak idején a terület tulajdonosa - az építtető - maga kérte: törökös legyen. Mondhatnánk: egy nevezetességgel gyarapította a községet. A nagysága? Ugyancsak ez a tulajdonos - gróf Batthyány - hitt abban, hogy Palkonya jóval nagyobb település lesz, mint a templomépítés korában. Nem lett az. Es talán még szegényedett is. Hiszen például az orvosi rendelő csak most jutott el odáig, hogy legyen itt hideg- és melegvíz. A baj az, hogy egy eny- nyire természetes dolog 1992-ben valósult meg. És a volt malom? Tekintélyes épületként magasodott a falu szélén. Jó pár évvel ezelőtt - bizonyára alaposan meg sem gondolva - hipp-hopp, lebontották. A jelenlegi önkormányzatnak már csak egy feladata maradt: kitalálni, mi legyen a helyén? Itt lesz a fesztivál. Szabadidő-parkot alakítottak ki, színpaddal. Mondom, vízimalom volt itt, kis patak mormolt időtlenül az aljában, életet tuszkolva a magot őrlő gépekbe. A patak még megvan, s most augusztusban visszaköltözik az élet is a pal- konyai malom helyére. Talán - ha lassan, araszolva is - ez az energiát szülő csobogás szétterjed a faluban. Ereje mindenkinek van - ezt a jövőt pedig hinni kell. Meglehet, az augusztusban érkezők újból mondják majd: de hiszen ez egy csodaszép falu! Most még ugyanis sehol sem láttam kiírva: Zimmer frei! Pedig a falusi turizmushoz itt tényleg minden adott. Még a nyelvismeret is. Mészáros A. Csak helyeselni lehet, ha tekintélyes gazdasági szakemberek harcra kelnek a magyar ipar védelmében, s erre - alapítványi formában - még pénzt is áldoznak. Csak a hazai árut pártolják ezzel? Nemcsak, mert vele együtt kiállnak a nemzeti piac és a munkahelyek mellett, támogatandó a magyar vállalatok nemzetközi versenyképességének növelését. Kiszorítani a külföldi termékeket? Ez nem lehet sem cél, sem eszköz. Cél azért sem, mert importárura a választékbővítés, a hiánypótlás, no és a magyar cégeket nagyobb teljesítményre sarkalló konkurencia miatt szükség van. Eszközként pedig azért nem használható a „kiszorítósdi”, mert - ezt a „Védegylet a magyar iparért” szervezet kezdeményezői tudják a legjobban - a magyar munkaerőt foglalkoztató külföldi cégek, veBíztató jel, ha kicsi is? A németek egyik legnagyobb szak- könyv-sorozatukban, a „Rot- buch”-ban sürgetik a nagytekintélyű szakértők között emlegetett Richard Wagner tollából, hogy a Nyugat „fokozott mértékben” támogassa Európa keleti felét. Miért fontos az opera-császár kései névrokonának állás- foglalása? Mert sokatlan módon, a Nyugat lelkiismeretét próbálja nyugtalanítani. Egyrészt, mert Európa keleti és délkeleti területei „mindenkor csak éppen hogy szerepeltek a Nyugat tudatában”. Másrészt pedig a legutóbbi években is csak annyi történt, hogy „együtt ünnepeltek a visszatért testvérekkel” s „úgy tűnik, a dolog eny- nyiben is maradt”. Valóban? Wagner elemzéseinek végkövetkeztetése mindenesetre fehéren-feketén az, hogy „Nyugat-Európát újból a saját problémái foglalkoztatják, Európai nemzetközi békehadtest felállításának szükségességéről beszélt és a boszniai háború megállítását célzó nemzetközi katonai beavatkozást sürgetett az osztrák külügyminiszter. Alois Mock az osztrák gyesvállalatok az anyavállalattól átvett marketing stratégiájukkal esetenként még jobban elősegítik a hazai piac fejlődését, mint a hagyományos, tisztán magyar vállalkozások. Miként védhető a tisztes ipar? Csak a piacgazdaság eszközeivel. A gazdaságos előállítással, a gazdag kínálattal, a jó minőséggel és a reális árakkal. Ezek megléte esetén már szerepet játszhat a jó piacszervezés, a jó reklám. S erre építve tűnik megvalósíthatónak a védegylet törekvése, hogy egyfajta nemzeti öntudatra is alapozva igyekezzenek a presztízsét is megteremteni a magyar áruknak a hazai fogyasztók körében. Mert az áru (hon)védelem muníciója csak a megfelelő termék lehet. De hogy a „lövedék” célba is találjon, ahhoz kellenek olyan harcosok, mint a Védegylet tagjai. P. T. s a Kelet embereinek fel kellett ismerniük, a szabadság önmagában nem volt elegendő alap a teljes jogú csatlakozásra egy szabad európai közösséghez”. A mai helyzetet „konkrét kihívásnak” minősíti a Nyugat, mindenekelőtt az Európai Közösség számára, mivel „a nacionalista szélsőségek további kiáradása gyorsan további háborús konfrontációkba torkolhat”. Riasztó, de nincs igaza? Mi tehát a megoldandó közös feladat lényege? Az, hogy „Ke- let-Európát produktívvá kell tenni”, valamint „be kell kapcsolni egy európai gazdasági unióba, mi több az európai államok politikai és szociális föderációjába, a népeknek eg> olyan családjába, amelyben z nagyok törődnek a kicsikkel.’ Merthogy „a demokrácia érdekében ez a korszak kalandokkal teli vállalkozása”. Mindössze ennyi. Csak ennyi? Kocsis Tamáí nagykövetek nyári szemináriu mának megnyitóján, Salzburgban elmondott beszédében úg> vélekedett, hogy csak az ENSZ égisze alatt végrehajtandó korlátozott katonai akcióval lehel véget vetni a hódító háborúnak. Segítenek a nagyok? Európai békehadtest * Éjszakai szálláshely lett a pécsi vásártér Nyomasztó igénytelenség Gyakran az autók mellett, a földön alszanak a kicsi gyerekek Fotó: Läufer Lászlt Utólag oktalannak látom a szervezkedésünket. Csakhogy egyikünk sem volt biztos abban, hogy mennyire örülnek a nézelődésünknek, nem fogadnak-e ellenségesen bennünket. így aztán elővigyázatosságból négyen mentünk a pécsi vásártérre. Már estébe hajlott az idő, de ide ilyenkor érdemes jönni, ha az ember azt akarja látni, hogy tényleg éjszakai szálláshely lett-e belőle. Az utóbbi hetekben többször hallottam a vásártér északi részén táborozó romániai családokról, akik reggeltől délutánig árulnak, aztán „berendezkednek” a pihenésre. Ha az ember felületesen pillant a késő délután már népte- lennek tűnő területre, csak autókat és körülöttük őgyelgő felnőtteket, gyerekeket lát. Mintha épp indulni készülnének. Közelebb érve azonban másként fest a helyzet. Az egyik kocsi mellett húst sütnek, a másiknál a napi bevételt számolják, a harmadikban a batyuba kötött„áru” tetején tá- tott szájjal alvó férfit és nőt látunk. Csupa romániai rendszámú kocsi sorakozik egymás mellett, lehet, vagy hetven. Valamivel beljebb, ott, ahol az Állatvásár feliratú nyíl mutatja az utat, már egy másik, nagylétszámú csoportot látunk. Szintén román állampolgárok, de az első csoporttól jóval messzebb, elkülönülten táboroznak. Többségük cigány. Előttünk két mezítlábas gyereklány is feléjük igyekszik, egy - valószínűleg ruhákkal tömött - bálát cipelve.- Lehet, hogy valamelyik segélyszervezettől hozzák - ironizál nem kevés keserűséggel a hangjában az egyik családgondozó. — Időnként összefutok velük a városban, járják a segélyhelyeket, meg koldulnak. A család egyik fele bent a városban próbál valamit összeszedni, a másik része meg itt árul. Estefelé aztán összejönnek. Hogy milyen körülmények között, arra nehéz szavakat találni. A szeméttel körülbástyázott egy-egy kisebb terület a családok külön rezidenciája. A batyuk, ütött-kopott edények, fotelként használt autóülések között szemlátomást hosszú idő óta viselt ruhában mászkáló, üldögélő nők, férfiak rá se hederítenek a körülöttük szaladgáló nagyobb gyerekekre. Igaz, a kicsikre se. Mezítlábas kislány egy szál bugyiban, futva tologat egy kimustrált babakocsiban ülő egy év körüli kisgyereket.- A több napra, netán hetekre berendezkedett csoportokat körbelengi a bűz.- Többször megpróbáltunk velük szót érteni - folytatja a családgondozó - de reménytelenül. A gyerekek miatt aggódunk. Nem tisztálkodnak, nem tudni, mit esznek. Nemrég hat, meglehetősen rossz állapotban lévő kisgyereket bevittünk a csecsemőotthonba. Másnap reggel értük jöttek a felnőttek, mondván, hogy indulnak haza, de napok múlva is itt láttam őket. Járt itt a Vöröskereszt, az ANTSZ. Lefürdették a gyerekeket, megbeszélték a mosdókat üzemeltető vállalkozóval, hogy beengedi őket, de a többségüknek nincs is igénye a tisztálkodásra.-Jönnének ki éjszaka, akkor meghallanák, milyen vidám itt az élet- mondja az egyik vásártéri őr, aki épp a belső sorompókat zárja. - Esténként isznak, aztán énekelnek, hangoskodnak. Nem, bántani nem bántottak itt még senkit, azt nem mondhatom. De látom, hogyan élnek. Az egyik büfés, aki általában tovább tart nyitva, mint a többiek, mindig megszánja a gyerekeket, oda adja nekik a megmaradt ételt.- Valóban így van — bólint a Gofri büfé üzletvezetője, Mészáros Gyula, - sajnálom őket. Nézzen hátra, mi van annak a kisfiúnak a kezében ? Száraz kenyér és cseresznyepaprika. Ez való egy kétévesnek? Sokan próbáltak tenni értük valamit, de a helyzet nem változik. A felkerekedők helyére újak jönnek. A pécsi vásártér éjszakai szálláshely lett. Nen ez a funkciója, és semmilyei feltétel nem adott hozzá. Nyomasztó az itt tanyázó! igénytelensége, a gyerekekké szembeni felelőtlensége. Tén> hogy vannak, akik rendszerese: kijárnak ide, hogy legalább gyerekek egészségi állapotát el lenőrizzék és segítsenek, h kell. Kérdés, hogy meddig, ho gyan és miből? De ez már olya helyzet, ami jótékonykodássá nem kezelhető, T. E
