Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1992-07-06 / 185. szám

4 aj Dunäntaii napló 1992. július 6., hétfő LAMBÉRIA CENTRUM Egészségügyi szolgálat Cigány alkotók mutatkoztak be a hétvégén a pécsi Lenau-házban. Fenyvesi János, Orsós Teréz és Ráczné Kalányos Gyöngyi festményeivel, Kosztics László fafaragásaival (képünkön), Kovács Jó­zsef verseivel szerepelt, melyeket Körtvélyessy Zsolt színművész adott elő. A műsorban a Marcali­ból érkezett tánccsoport is szerepelt. Fotó: Läufer László Ez a Budapest! Ma VTV Ma 19 órakor a pécsi kábel- rendszeren, az OIRT 3-as csa­tornán, ismét jelentkezik a Pécsi Városi Televízió. Először a Sport-TV adását láthatják, amelyben beszámolnak a Saint Lorence Golf Club ünnepélyes avatásáról. Jnteijút hallanak Sztojkovics Évával és Horváth Judittal, a PVSK válogatott ko­sárlabdázóival. Ugyancsak be­szélgetést hallanak Hüber Ró- berttel, a PMSC volt labdarúgó­jával. Lesz tenisz és autós he­gyiverseny is. A Sport-TV után a Kamara kamera, majd a Jó es­tét Pécs! című összeállítás kö­vetkezik. A közérdekű magazin műsor 5. száma a Pécsi Rádió stúdiójából jelentkezik. Bepil­lanthatnak a kulisszatitkokba, de természetesen másról is szó lesz. Végül 21 órától a „Snack bár Budapesten” című olasz já­tékfilmet vetítik. — Kortárs francia búto­rok. Pécsett a Művészetk Háza Tetőtéri Galériájában ma 17 órakor nyílik a kortárs francia bútorokat bemutató kiállítás. A budapesti Francia Intézet köz­vetítésével létrejött bemutatón elsősorban ülőalkalmatosságok láthatók, amelyek merész példái a kortárs francia desingnak. Miért füstölt a megszokottnál erősebben az erőmű kéménye? Szombaton az Országos Vil­lamosteherelosztó kérésének megfelelőebn javítás után az esti csúcsra helyezték üzembe a pécsi erőmű VI. számú blokk­ját. Mint ahogy a lakosságot az erőmű többször is tájékoztatta az üzembehelyezések műszaki folyamatairól, miszerint a kazán felfűtése pakurával történik. Két-két és fél óra amíg a távozó füstgáz hőmérséklete eléri a megfelelő értéket, addig az MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából CSABA nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 4.53 nyugszik 20.43 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 10-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: TRÖSZT ÉVA Ma 9-11 óráig panaszügyekben fogad, a 15-000-es számon hívható: NAGY ISTVÁN Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 15-000-es számon: REZES ZSUZSA — Pontosítás. Az Új Dunán­túli Napló július 1 -jei számában „Térítéses egészségügyi szol­gáltatások” cím alatt megjelent tájékoztatással kapcsolatban a következőket szeretném kö­zölni félreértések elkerülése vé­gett. A fogpótlásoknál az arany-, a félnemes fémekből és porcelánból készült pótlások té­rítésének mértéke eddig is 100 százalék volt, tehát az ebből eredő árváltozással nem kell számolniuk a biztosítottaknak. Kiss Árpád Fogtechnika és Fogászati Kft. ügyvezető igazgatója — Útbontás nélkül. A mű­szakilag meghibásodott, elöre­gedett gáz- és közművezetéke­ket útfelbontás nélkül lehet fel­újítani, hosszú időre üzembiz­tossá tenni a British Gas által kifejlesztett technológiával. Az eljárás lényege: a régi gázveze­tékekbe polietiléncsövet húznak be, ami fölfekszik a régi belső falára. A 20-600 milliméter át­mérőjű vezetékek ilyen módon történő felújítása minimális föl­dmunkával jár, és a visszakötés olcsón elvégezhető. Időjárás Megyszűnik a kánikula. A gyakran erősen felhős égből többfelé valószínű zápor, ziva­tar. Rövidebb-hosszabb időre hétfőn is sokfelé kisüt a nap. Zivatar idején átmenetileg viha­ros széllökések lehetnek. A hőmérséklet hajnalban 15-20, hétfőn délután pedig 22-27 fok között alakul. Vasárnap reggeli vízállások: Mohács 306 cm, apadó, vízhő 21,6 fok, Őrtilos -30 cm, apadó, vízhő 17,8, Barcs 15 cm, apadó, vízhő 17,2, Drávaszabolcs 135 cm, apadó, vízhő 20,3. Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek belbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei já­rás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi fel­vételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napo­kon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el; a fő­épület rekonstrukciója miatta 400 ágyas klinika földszintjén, Pécs és Baranya megye egész területéről érkező betegek ré­szére. Né Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet, égési sérülé­sek, felnőtt fül-orr-gégészet: Honvéd Kórház. Koponya- és Az öreg A mai Csaba nevünk szár­mazhat az óhéber nyelv „szab- bász”: öreg szavából, vagy a tö­rök nyelvből származtatva „kó­borlás, pásztorkodó” lehet a je­lentése. Tekinthető olyan ős­magyar névnek, ami nyel­vünkbe a török népekkel történő érintkezés során kerülhetett. — La Corale Goriciana. Az olaszországi Goriciában meg­rendezett Nemzetközi Kórusta­lálkozóra utazott a pécsi Neve­lők Háza Kamarakórusa. A nemzetközileg ismert dalos ta­lálkozón az elmúlt év verse­nyein legjobb eredményt elért kórusok lépnek fel és énekelnek az Európa-díjért. A pécsi együttes műsorán Verdi, Ros­sini, Brahms és Bruckner egy-egy műve szerepel. — Rendkívüli előadások. Nagy siker Pécsett a Svejk, a de­rék katona című darab. A Pécsi Kisszínház a nagy érdeklődésre való tekintettel július 7-én ked­den, 8-án szerdán, 11-én szom­baton is játssza Hasek-Bednar: Svejk, a derék katona című da­rabját 21 órai kezdettel Pécsett az Anna udvarban. Ausztria Lottó A Lottó Unió Kft. tájékozta­tása szerint a 27. héten az Ausztria Lottó nyerőszámai: 7, 13,20, 26,28, 36, a pótszám 5. A Jokerszám: 183 648 Az Ausztria Lottó még a nyári szünidő előtt kisorsolt egy kéthetes Capri szigetére szóló nyaralást egy luxusvillában 250 000 schilling értékben. Ezen részt vettek a 25., a 26. il­letve a 27. játékhéten leadott öthetes szelvények. A nyertes 4475 229047 szelvényszám tu­lajdonosa. Kérik a nyertest, hívja fel a 06-1-202-3991-es számon a Lottó Unió Kft. ügy­félszolgálatán Horányi Katalint. (-m-és-t-ei£ AMERIKAI KEMÉNYFA LAMBÉRIA korlátozott mennyiségben!- csomómentes- csiszolt felület- sérülésmentes elhelyezhetés Magyarországon csak nálunk! 850 Ft+ÁFA/m2 HAJÓPADLÓ 640 Ft + ÁFA/m2 Keresse fel irodánkat! Egyéb osztrák lambériák 599 Ft+ÁFA-tól Megrendelőiroda: Pécs, Magaslati út 7. (Pálos templomtól 100 m-re) Tel/fax: 72/36-434 Nyitva: h-p: 8-16 óráig. agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt közsé­gek neurológiai betegeinek fel­vételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja. Mindennapos akut urológiai el­látás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Sze­mészeti betegek ügyeleti ellá­tása 17 órától: POTE Szemé­szeti Klinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügye­leti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. + Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőinté­zet földszinti ügyeleti helyisé­geiben, gyermekek részére is. Telefon: 14-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklini­kán, Pécs, József Ä. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Lánc u. 20. 10/8. sz. Mindig kirándulok saját hétköznapjaimból. Mintha va­lahol teljesen máshol lennék, sokkal messzebb, mint Ma­gyarország, sokkal messzebb, mint külföld. Régen „felmenni” Pestre csuda volt. Metróztunk („Most megyünk át a Duna alatt!”), balra a Parlament, jobbra a Tőzsdepalota, majd orosz krémtorta következett - akkor! - a Zserbóban. Vége ennek. Kötelesség van, hajnali kelés, vonat, bűz, zötyögés - este ugyanez visz­— A nyílt társadalom és barátai. Pécsett JPTE B kollé­giuma ad helyet a Liberális Klub által szervezett nyári egye­temnek. A nyílt társadalom problémáival foglalkozó konfe­renciára Romániából is érkeztek hallgatók. A hét végén a kurzus résztvevői ellátogattak Alsó- szentmártonba és Derdák Tibor cigányokról szóló előadását hallgatták meg, és megnézték a villányi szoborparkot. Ma Fo­dor Gábor a polgári szabadság- jogok fogalmáról és Sükösd Mihály az anarchizmusról és a szexizmusról tart előadást. elektrofdtereket nem lehet üzembe helyezni. Ez az előírás a többmilliós értékű berendezé­sek műszaki védelmét szolgálja. Ezért füstölt erősebben szomba­ton 15 és 17.30 között - az elektrofdter bekapcsolásáig - az erőmű déli kéménye. Az erő­sebb füstölés a jelzett technoló­giai folyamatban a felfűtés vele­járója. Ezért most is és az elkö­vetkezendő esetekben is kérik a lakosság megértését. gyógyszertár; Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. JfL SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12- 390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Né A MMSz pécsi csoportja or­vosi rendelése: 13-14-ig pszi­chológia, 14-15-ig bőrgyógyá­szat, 15-17-ig gyermekgyógyá­szat, 16-17-ig szoc. tanácsadó, 17- 18-ig belgyógyászat, 18- 19-ig urológia. A MMSz jogi tanácsadó szolgálata hétfőtől péntekig 17-19 óráig tart. Né Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat pécsi iroda Bem u. 5. Konzum Irodaház. Tel.: 12-277. Félfogadás 11-13-ig. sza; bár semmit sem lehet visszacsinálni. S ami közte van? A „Pest”? Olyan amilyen? „Én nem bír­nék ott élni...” Tömeg, kap­zsiság, kosz. Egy másik pla­néta. Pedig néha felragyog. Igaz, csöndben, alig figyel rá oda valaki; a nap megsimogatja a fejét: jól van, látod, tudsz te rendesen is viselkedni, kis­fiam. De ez csak egy pillanat. Konferencia fiataloknak 1991. novemberében meg­alakult a Magyarországi Sonne- berg Kör, amely a tizenkilence­dik a nemzetközi Sonneberg Baráti Körök sorában. Az első tanácskozásra Pécsett kerül sor augusztus 22-től 29-ig. A fiata­lok számára szervezett konfe­rencia címe „Hogyan látjuk a megváltozott Európát?”. Német résztvevők mellett németül be­szélő magyar fiatalok jelentke­zését is várják 16-20 év között. Részvételi díj 3000 forint. A konferencia idején teljes ellátást kapnak a részt vevők. Jelent­kezni levélben lehet július 25-ig Englendemé Hock Ibolyánál, 7761 Kozármisleny, Székely Bertalan u.33. címen. Szeminárium a vállalkozásról A vállalkozásépítésről, az üz­leti terv elkészítéséről, a piac­elemzésről tartott kétnapos szemináriumot Pécsett William B. Holstein, az amerikai Ma­gánvállalkozásokat Fejlesztő Központjának vezetője, aki már második éve él Magyarorszá­gon. A nemzetközileg is elis­mert szakember többek között beszélt arról, hogy mit, kinek és hogyan lehet eladni, milyen módon lehet kialakítani a már­kahűséget. Előadást tartott a kockázatelemzés fontosságáról és arról, mi szükséges ahhoz, hogy ne tűnjön naivnak vagy csalónak egy üzleti terv. Szocializációs zavarok A Pécsi Bölcsődék Családi Önsegítő- és Humánszolgáltató Hálózata, a Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészet­tudományi Kara, az MTA Pécsi Akadémiai Bizottsága, a TIT Baranya Megyei szervezete, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Baranya megyei Intézménye, a Család- segítő Központ nemzetközi konferenciát szervez augusz­tusban Pécsett a szocializációs zavarok korai megelőzéséről és a szakemberképzés lehetőségei­ről és feladatairól. A konferen­cia célja a kisgyermekkorral foglalkozó hazai és külföldi szakemberek tapasztalatcseréje, valamint tudományos és mód­szertani segítség nyújtása a mentálhigiénés hálózat kiépíté­séhez. — Tábor Terehegyen. Erdé­lyi művészek részvételével kép­zőművészeti tábort tartanak Te­rehegyen július 13-23. között. Jelentkezni július 10-ig lehet a harkányi művelődési házban. MECSEKTRADE RT. Új ajánlata: ipari gázok forgalmazása kedvező feltételekkel, kedvező árakon!!!- Oxigén- Acetilén- Argon- Széndioxid A palackok cserélhetők, vagy bérelhetők!!! Cím: Pécs, Nyugati Ipari út 1. (6-os út mellett, a patacsi elágazásnál, az uránvárosi buszvégállomástól pár percre). Telefon: 25-777. Nyitva: 8-17 óráig szombaton: 8-12.30 óráig. (4828) M. K. 04-05-07 Az Országos Rendőrfőkapi­tányságtól vasárnap reggel ka­pott tájékoztatás szerint az el­múlt 24 órában a közutakon összesen 81 személyt ért bal­eset: ebből öt volt halálos, 39 pedig súlyos kimenetelű. Ösz- szesen nyolc élet- és vagyon el­leni bűncselekményt követtek el, ebből három a rablás, kettő a betörés, a többi más, vagyon el­leni bűncselekmény volt. — Tanulást segítő nyári tá­bor. A pécsi Memória Iroda ta­nulást segítő nyári táborokat szervez közép-, alsó és felső ta­gozatos általános iskolások ré­szére Pécsett a Világ Világos­sága Alapítvány iskolájában. Az egyhetes tanfolyamokon já­tékos feladatokon keresztül sa­játíthatják el a résztvevők a tar- tósabb figyelem egyes trükkjeit, fejleszthetik a tanuláshoz szük­séges képességeiket, a memóri­ájukat és a figyelmüket. Mély fájdalommal tu­datjuk, hogy ANDOK FERENC 58 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése július 7-én, ked­den 15 óra 30 perckor lesz a pécsi központi temető­ben. A gyászoló család LANCIA személygépkocsi árverése 1992. július 8-án 10 órakor Árverés helye: Pécs, József A. u. 10. Végrehajtó Iroda. Kikiáltási ár: 450.000 Ft (534557) •ó * ll

Next

/
Oldalképek
Tartalom