Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1992-07-23 / 202. szám

8 aj Dunántúl! napló 1992. július 23., csütörtök Találkozó a Hőerőműben Csaknem háromszáz egykori dolgozóját hívta meg a közel­múltban a Pécsi Erőmű Rt. A ta­lálkozón dr. Kamarás Béla, műszaki igazgató tájékoztatta őket a részvénytársasággá tör­ténő átalakulásról, illetve az energetikai ágazat, ezen belül az erőmű jelenéről és jövőjéről. Keserű koszton A siklósi idősek napközi­jének vagyok tagja, ott ve­szem igénybe a reggelit és az ebédet. Eddig a reggeli­ért 7 Ft. 60 fillért fizettem, az ebéd 21 Ft 60 fillér volt. Ehhez csak annyit, hogy, hogy eléggé alacsonynak tartottam, lehetett volna 4-5 forinttal több. Kibírtuk, s főleg beláttuk volna a szük­ségességét. Én azzal a bizonyos 13 százalékos nyugdíjemelés­sel kaptam 900 forintot, a korrekciós emeléssel most kaptam 500 forintot. Az ed­digi, nem egészen 30 forin­tos reggeli és ebéd térítése­met viszont 52 forintra emelték. Azaz, csaknem hétszáz forinttal fizetek többet havonta. Igaz, ne is szóljak sem­mit, mert többféleképpen értelmezhetem az egészet. Az első: a 900 forintból egyből elvettek 700-at. A második az 1400-ból vettek el, de „csak egy címen” 700 forintot. Amire a legrosz- szabb gondolni: kaptam 500 forintot és elvettek 700-at. Ilyen alapon már nem tu­dom várni, sőt előre félhe­tek a következő, a szeptem­beri nyugdíjemeléstől. Számításaim szerint ugyanis 500 forint körüli összeget kapok, de már most jelezték az újabb étke­zési hozzájárulás emelést. Név és cím szerkesztőségben Vendéglátó asztal a Bazilika előtt Amerikából hozott ajándékötletek A Családért csoporttól a Szent Anna nyugdíjas klubig Bő egy hónapja - június 1-je óta - működik a Káptalan utca 8.sz. ház új szárnyának az egyik hittantermében (vendégként) a pécsi Szent Péter bazilika „Csa­ládért”) csoportjának a patroná- lásával a nyugdíjasok Szent Anna klubja. Egy 1990 január­jában indult folyamat új szaka­sza kezdődött az említett napon. Ama januárban került a székes- egyházi plébánia élére Bíró László, aki nyomban családlá­togatásokat kezdett. Ebből nőtt ki novemberben az idősek házi gondozása egy lelkes fiatalem­ber, Sztojkovics Zsolt működé­sével, aki így oldotta meg az érettségi utáni elhelyezkedési gondokat, s ma már elűzni sem lehetne. Amikor Zsolt bevonult kato­nának, egy másik lelkes ifjú, Szentirmay Tamás joghallgató lépett a helyére. Most ketten végzik nagy ügyszeretettel és még nagyobb buzgalommal a plébánia területén élő katolikus vallású idősek istápolását. Ez - mint elmondják - takarításból, bevásárlásból áll, de leginkább az a dolguk, hogy hallgassanak. No nem passzív hallgatásról van szó, hanem arról, hogy egy idős, egymagában élő ember ki­tárulkozhasson valaki előtt, aki jó szívvel hallgatja meg, mi minden foglalkoztatja.- Sokuknak az a legnagyobb segítség, ha valaki meghallgatja őket - mondják. - Unokájuk­nak, dédunokájuknak tekinte­nek minket, igen mély személyi kapcsolatba kerültünk velük, s ezért is nagyon nehéz lenne ab­bahagyni ezt a munkát. A klub pedig, amit a háttér­ből igen szerényen, de követke­zetesen irányít dr. Mezei Klára ny, főorvos, mint említettük, június 1-jén alakult. Az előtte való napon - vasárnap volt és május 31-e - misét tartottak a nyugdíjasok részére a Baziliká­ban. Hatszáz meghívót vittek ki, s hozzávetőlegesen négyszázan mentek el a misére. Közülük a legnehezebb körülmények kö­zött létezőket - kétszáznál töb­ben voltak - a Bazilika előtt fel­állított hosszú asztalnál látta vendégül a plébánia. A Szent Anna klub hétfőn és csütörtökön, délelőttönként tartja a foglalkozásokat, ame­lyek a harminc klubtag közül rendszeresen 10-15-en jelennek meg. Hétfőnként videovetítések vannak - bemutatták például II. János Pál pápa pécsi szentmisé­jéről készült filmet -, S meghí­vott előadók keresztény prob­lémákat feldolgozó előadásokat tartanak. A csütörtök az aján­dékkészítés napja, s itt az Egye­sült Államokból jött, magyarul még csak tanulgató Szent József rendi Hildegard nővér a „fő­nök”. A nővér Amerikából hozta az ötleteket - ilyesmivel foglalkozott odaát is - és pom­pás kis textil ajándéktárgyak készítésére tanította meg a cso­portot. Mint dr. Mezei Klára elmondta, az ajándéktárgyakból annak idején majd karácsonyi vásárt rendeznek, s a bevételt idősgondozási célokra fogják fordítani. Megtudtuk még, hogy a „Családért” csoport további ter­vei között szerepel az idősek után most már a fiatalok felé fordulni, s közülük is főleg az állami gondozásból kikerültek felé, mert úgy érzik, hogy az ő életre nevelésük igen fontos tár­sadalmi feladat. De ehhez még három dologra volna szük- ségrpénzre, természetesem saját helyiségre, no meg olyan lelkes emberekre, mint az idősekkel foglalkozó két ifjú. H. I. Hol vannak a nagymamák? Olvastuk Az asimovi hatvan aktualitása? Táborok most is vannak. Napközis, nyelvi, cserkész, címerező, régész, környezet- védő és még hosszan sorolhat­nánk, hányféle. A gyermeküdü­lőkben is váltják egymást a tur­nusok. Mégis másnak tűnik ez a vakáció, más ez a nyár. Idén már nagyon jól érzékel­hetően változtak a körülmé­nyek, másként mérik és kínálják a gyerek nyaraltatás napjait, óráit. Ezresekbe kerül minden, és keveseknek adatik meg az a szerencse, hogy a két és fél hó­napos tanítási szünet alatt két-három táborba, üdülőbe is eljussanak, meg még a szüleik­kel is nyaraljanak. Nem lesz attól semmi bajuk a gyerekeknek, ha nem egyik szép és jó helyről a másikra utazva, szórakozva töltik az időt a szünet első napjától az utol­sóig - mondhatná bárki, és igaza van. De nem is az a gondja a legtöbb családnak, hogy nem tudják hasznos és szórakoztató programokkal megtölteni a gyermekeik idejét. Sokkal inkább az, hogy képte­lenek folyamatosan gondos­kodni róluk. A kulcsos, csellengő gyer­mekek látványa évek óta hozzá tartozik az utca képéhez. Most, nyáron is. Pedig sokuknak nem is táborok, üdülők után fáj a szíve. Örülnének, ha a nagyszü- leikkel tölthetnék a nyarat. A nagymamánál, aki reggel addig hagyja őket aludni, amíg maguktól nem ébrednek, aki megkérdezi, hogy mit szeretné­nek reggelire, ebédre, akinek a kezéből még a zsíros kenyér is jobb ízű, mint máséból a szalá- mis. A nagymamákat szerintük azért találták ki, hogy csak az ő kívánságaikat teljesítsék. Mert a nagymamák tényleg ilyenek, számukra az unokáik körül fo­rog a világ. Az ő kedvüket lesik, nekik gyűjtögetnek, értük fá­radhatatlanok, rájuk gondolva élnek másként, mint ahogy sze­retnének. Mert ha választhatnának az unokázás meg a pénzkeresés között, a többség biztos az előbbi mellett döntene. De bár­mennyire szeretnék nem tehe­tik. Mert kevés az egy kereset, kevés a nyugdíj, mert meg kell élni, és segíteni kell a gyereke­ket. Dolgoznak a nagymamák. Vannak, akik még, és vannak, akik már megint. T. E. A közelmúltban elhunyt Isaac Asimov egyik minap meg­jelent regénye - Kavics az égen - késztette meditációra Dombi Gábort, a Népszabadságban megjelent „A hatvanas korha­tár” című írásában. A jeles sci-fi író egy olyan, a távoli jövőben élő földi társadalomról szól, amelyben a 60. életév elérése­kor minden embert fájdalom- mentesen a halálba segítenek - eddig tarthat az ember élete. Napjainkban újra meg újra halljuk - gondolkodik el a szerző- hogy nem jut elég pénz a nyugdíjasok számára, akik jócskán megtermelték életük so­rán az idős napjaikra járó ősz- szeget. Az is felvetődött már, hogy a nyugdíjkorhatárt a jelen­legitől távolabb kellene meg­szabni, megnyújtva a munkában eltöltött időt, s felszámolva ez­zel a nagypapa, nagymama in­tézményét, bár a férfiak közül egyre kevesebben érik meg ezt a kort. (Válasz lehetne: Nyugaton magasabb a nyugdíjkorhatár, mint nálunk. - Viszontválasz.'de az életszínvonal és a munkakö­rülmények szintje is.) Most szembesülve az asimovi „hat­van"-nal felrémlett: netán a szűk nyugdíj, a hajszolt élet, a kitolt nyugdíjkorhatár nem ugyanezt a halálbasegítést tá­mogatja-e, tervek, megszerve­zett társadalom nélkül ugyan és kénytelenségből kelletlenül. S hiába kiáltjuk a pusztába és a minisztériumok felé: a nyugdí­jasoknak is több pénzt! A vissz­hang csak a „nekünk sincs sok, miből?” választ hozza vissza. A szociális pókháló helyett valami erősebb szövésű, biztos mentőövre lenne szükség. A je­lenlegi hatalom „urai” is lesz­nek nyugdíjasok, s nem biztos, hogy a mai érdemeiket „kie­melt” nyugdíjjal honorálja majd a köz. ” Nos, erre szokták mondani a hírmagyarázók, hogy „no comment”. Csak a szépre emlékezem A nehezedő életkörülmé­nyek, a drága beutalók egyre kevesebb alacsony nyugdíjas számára teszik lehetővé a gond­talan kikapcsolódást, az aktív pihenést. A Nyugdíjasok Pécsi Egyesü­lete Apáca utcai klubjának és a JUVE (Diák Tours) utazási iroda egymásra találásának eredményeként remélhetőleg a jövőben sem lesz elérhetetlen álom a nyaralás. A klubvezető által szervezett, hazai viszonyok közt is olcsó­nak tűnő, teljes ellátást biztosító nyolcnapos üdülésen sok ala­csony nyugdíjasnak - köztük e sorok írójának is - lehetősége volt Székelyföld nevezetessége­inek megismerésére. Borszéken laktunk, csodála­tosan szép környezetben. Innét indultunk a gyalog túrákra, au­tóbuszos kirándulásokra. A he­lyi iskola ma már nyugdíjas igazgatójának és leányának kalauzolásával ismerkedtünk a kisvárossal, és a történe­tével. A programok során lehetősé­günk volt megtekinteni Szárhe­gyen a korabeli bútorokkal be­rendezett, ma képkiállításnak helyet adó Lázár kastélyt, a Csíkszeredái Székely múzemu- mot, s szabadtéri székelykapu bemutatót, a gyergyószentmik- lósi örmény, és a csíksomlyói csodatevő Mária templomát. Sajnáltuk, hogy csak rövid idő jutott a szépségben egymás­sal vetélkedő Szováta és Tus- nádfürdő idegenforgalmi neve­zetességeinek alaposabb meg­ismerésére. A köröndi fazeka­sok munkásainak, műhelyeinek megtekintésén kívül lehetősé­günk volt apróbb ajándéktár­gyak vásárlására is. Mindezek betetőzéseként ta­lán a legnagyobb élményt min­denki számára a hegyekkel, er­dőkkel szegélyezett békási víz­duzzasztó hatalmas vízfelülete, a 200-300 méter magas, szikla­falak közé zárt Békás-szoros és a Gyilkos-tó látványa nyújtotta. A kirándulások egyik végcélját jelentő Szent Anna tó megtekin­tését az oda érkezésünkkor ég­zengéssel kísért zivatar sajnos részben elmosta. Nem lenne teljes a kép, ha csak a jóról és a szépről esne szó és elhallgatnánk azt, amit negatívumként könyveltünk el, s ami talán tanulságul szolgál az utánunk következő csoportok­nak. Nevezeten azt, hogy nem volt megfelelő az előzetes tájé­koztatás a valuta váltás lehető­ségeiről, a biztosítás külföldre vonatkozó érvényesítéséről, az alapösszegben szereplő buszos kirándulások számáról. Ezeket a kellemetlenségeket azonban jórészt feledtette a sok szép látvány, élmény, a jó ellá­tás. T. F. Pécs Kioktatott Egy T. Olvasónk (neve, címe a szerkesztőségben, útszéli mi­nősítése elfelejtve) múltkori, „Az infláció pedig csökken (?) c. írásomat mazsolázgatta, s kedves közvetlenséggel hazug­nak is titulált - „ha önnek jogá­ban áll a jelentéseket kétségbe­vonni, akkor én pedig az ön igazmondási szándékát vonom kétségbe”-, egyszerűen azért, mert jobban hiszek mindannak, amivel nap, mint nap szembesü­lök, mint amit hivatalosan mondanak, s amit el is kellene hinnem. Csak úgy mellékesen: lojali­tásból igen sok mindent elhit­tünk az utóbbi évtizedekben, és lám, mi lett az eredménye.T. Olvasónk nyilván olyan jöve­delmet élvez, melynek enyhet adó árnyékában megengedheti magának elhinni az infláció csökkenéséről szállongó men­demondákat. Kénytelen vagyok ily módon reagálni T. Olvasónk kioktatá­sára, hiszen újabb muníciót kap­tam kétkedésemhez. A minap jelentették be a cukor drágulá­sát, ismét megfejelték az üzem- anyagárakat, rebesgetik, hogy az aratás után emelkedni fog a mindennapi ára, közölték ve­lünk az energiaárak augusztus­tól esedékes növekedését, s ki­tartóan fenyegetnek a lakbér- emeléssel. Mi ez, ha nem - még mindig - infláció? Tudom, lehetne mindezt másként, közgazdasá­gilag gyönyörűszépen is kife­jezni, ám a lényeget a legszebb kifejezés sem fedné ekismét drágul az élet! Es itt hadd álljak meg elmon­dani azt, hogy voltaképpen eszem ágában sem volt reagálni T.Olvasónk kioktatására, legin­kább a már említett minősítés miatt. S hogy mégis megtettem, arra egyetlen okom van. Egy sajtó tájékoztatón óvatlanul elejtett mondta, amit utóbb nyomtatásban már nem láttam viszont. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumban az energiaá­rak emelkedését indokolta az il­letékes, aki meglehetős nagy­vonalúsággal közölte azt is, hogy „ez az áremelés természe­tesen még belül van az idei nyugdíjemelésen”. Mondha­tom, megnyugodtam. Azon, hogy ez a tétel így, önmagában belül van az idei nyugdíjemelé­sen. Ám a nyugalmam egy pil­lanat alatt elillant, amikor vé­giggondoltam, hogy mi min­dennek az árát emelték már az idén ( és fogják még ezután ), ami külön-külön valóban mind belül van a nyugdíjemelésen. Hanem ha összeadjuk! Csak azt ne! Mert akkor rögtön kiderül, a turpisság, vagyis az, hogy azért mégsem emelték oly mértékben (idén sem) a nyugdíjakat, hogy a nyugdíjas egy pillanatig is azt hihesse.na végre, kapott vala­mit. Hiszen amit az egyik kéz ad, azt a másik gondosan - előbb, vagy utóbb - vissza is veszi. De volt ennél az energia ár- melési magyarázatnál még más valami is. Jelesül az, amikor ar­ról beszéltek, hogy a lakossági teherviselésre figyelemmel új, ún. szociális indíttatású tarifa­rendszert vezetnek be a drágu­lás ellensúlyozására, vagyis: nem fizetnek többet az áramért azok a háztartások, amelyek évente 600 kilowattóránál keve­sebb nappali áramot, illetve 2400 kilowattóránál kevesebb éjszakai áramot használnak fel. Áki viszont ennél többet fo­gyaszt - mondta az illetékes -, az az eddigi 3,70 helyett 5,30-at fog fizetni kilowattóránként. Ami pedig - bárhogy is számo­lom - 43 százalékos emelést je­lent, szemben a „ nem is olyan sok”-ként beharangozott, átla­gosan 24 százalékkal. Mondaná meg már va­laki,hogyan lesz a 24-ből 43? Vagy itt lép be az a bűvös „át­lag” szó? Azaz a 600-nál többet fogyasztók fizetik meg a teljes áramfogyasztói társadalomra kivetett 24 százalékos emelés összegét? Ezután hadd kérdezzem meg T. Olvasónktól: még mindig elmarasztal, amiért kétségbe mertem vonni a hivatalos véle­kedéssel szemben, hogy csök­ken nálunk az infláció? Hársfai István Különféle színes textíliákból és bőrökből készítik az idősek a tet­szetős ajándéktárgyakat Fotó: Proksza László

Next

/
Oldalképek
Tartalom