Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1992-07-23 / 202. szám

2 aj Dunántúlt napló 1992. július 23., csütörtök A külgazdaság első fél éve Kádár Béla sajtótájékoztatója © ÓRA A NAGYVILÁGBAN Az év első felében folytató­dott az export növekedése. A kivitel az előző év azonos idő­szakához képest 16,5 százalék­kal nőtt, az import viszont 6 százalékkal mérséklődött - mondotta szerdai sajtótájékoz­tatóján Kádár Béla külgazda­sági miniszter. A kivitel az év első felében meghaladta az 5,1 milliárd dollárt. A külkereske­delmi áruforgalomban 40 millió dolláros passzívum keletkezett, ami több mint egymilliárd dol­lárral kedvezőbb, mint az előző év közepén. Azoknak a tételek­nek a levonása után, amelyek nem vonnak maguk után fize­tést - apport, lízing, bérmunka­anyag - a megtisztított külke­reskedelmi áruforgalom 133 millió dolláros aktívumot ért el. Csodák márpedig vannak! Ha csütörtök, akkor Friderikusz Nyáron sem maradunk Fri­derikusz show nélkül. Bár e héttől a stáb szabadságra megy 6 hétre, de jó előre gondoskod­tak az itthonmaradók szóra­koztatásáról. A következő há­rom műsor összeállítás lesz régebbi műsorokból: időhiány miatt kimaradt részeket látha­tunk csokorba szedve. Lássuk, hogy ezen a héten a Magyar Televízió 1-es csatornáján 21.15-től mit tartogat nekünk a Friderikusz show. A műsor első vendégei az úgynevezett Pókhálóemberek. Németországból érkeztek. Ez az új világdivat. Lényege: a pókháló a tépőzár negatív ol­dalához hasonlít a pozitív ol­dal pedig maga a ruha, amit a pókhálózó hord. A pókhálózó ember egy légpárnán ugra-bugrál, látszólag céltala­nul. Egyszer csak ugrik egy nagyot... és falra tapad. A pókhálózás összes kellékei felvonulnak, a bátrabb, vállal­kozó szellemű nézők ki is pró­bálhatják. Nézői indíttatásra és hosszas unszolásra Friderikusz is ugrik, és nem is akárhogyan. Nemes egyszerűséggel szaltó-mortale-t mutat be nem kis sikerrel! Rudolf Péter következik, a Vígszínház tagja. Péter immár tíz éve színész. Számos nagy­szerű szerepet mondhat magá­énak. (Éppen a mozikban nagy sikerrel játsszák A skorpió megeszi az Ikreket reggelire című filmjét.) Jelenleg új sze­repe van, de most nem a szín­padon, hanem a nagybetűs életben: apa lett. A műsorban egészen más oldalról ismerhet­jük meg a mindig jópofa, vi- dámkodó, srácos művészt: a bölcselkedő, filozofikus Ru­dolf Péter szólal meg Frideri­kusz műsorában. Teljes harci felszerelésben érkezik a színpadra az ország egyetlen szobafestő-mázoló­nője. A 70 éves Kállai Györgyné a létra tetejéről, munka közben válaszolgat Friderikusz kérdéseire, aki megpróbálja követni őt. Ván­dorlás közben megtudhatjuk, hogy Nusi néni 50 éve van a pályán, és a legrosszabb ta­pasztalata a művészekkel van, mert „azok roppant fukar em­berek”. Végül a műsor vendége egy, a nézőtéren ülő hölgy, akit Friderikusz véletlenül szúr ki. A beszélgetésből kiderül, hogy másfél évtizedes artista múlt van mögötte, és kényszerű­ségből hagyott fel a hivatásá­val. Egymás után három bal­esetet szenvedett. De nem adta fel! Hétszer kezdte újra: kül­földön dolgozott, mint pincér, bárénekes. Friderikusz szavai­val élve: „ő az az ember aki nem adja fel!” A magánéleté­ről megtudhatjuk, hogy 22 éve elvesztette szerelmét, akivel már eljegyezték egymást. Nos Friderikusz Sándor csodát tesz... S aki lemarad a csodázásról csütörtök este - az jövő ked­den délelőtt ne mulassza el az ismétlést! (Atlantic) A NEPTUN UTAZÁSI IRODA SZENZÁCIÓS GÖRÖG AJÁNLATA Még mindig nem döntötte el, hogy hol tölti szabadságát? Rendkívüli kedvezményben részesítjük azokat, akik az utazás hetében foglalják le az esetlegesen fennmaradó szabad helyeinket. 7 éjszakai szállás+utazás: 9.900 Ft/fő Apartmanok nagy árengedményekkel az egyénileg utazóknak is. 2,3 és 4 ágyas apartmanjaink a Chalkidiki-félsziget Kassandra nyúlványán, maximum 250 méterre találhatók a tengertől. Bővebb információ: Neptun Utazási Iroda Pécs, Ferencesek u. 28. Telefon: 72/25-020 Zágráb: A horvátországi látogatáson tartózkodó Alija Izetbego­vic boszniai államfő és horvát kollégája, Frandjo Tudjman (jobbról) július 22-én aláírta a két ország barátsági és együttmű­ködési szerződését. MTI TELEFOTÖ Ufo-jelek Vas megyében is Ufo-jeleket észleltek az em­berek Vas megyében is. Első­ként Szőce község határában, a mestervágási dűlőben a búza­táblában vettek észre három mé­ter átmérőjű kört. Hasonló je­lenségeket fedeztek fel Szentpé- terfa község határában is. Itt le­galább tíz kört találtak a búza­mezőben. A Bundestag rendkívüli ülése A Bundestag szerdai rendkí­vüli ülésén, ötórás heves vita után, a koalíciós többség jóvá­hagyta a hetek óta vitatott kér­dést: Németországnak a Jugo­szlávia elleni embargó ellenőr­zésében való részvételét. Az el­lenzéki ellenszavazatok elle­nére elfogadott döntés megerő­sítette a kormány véleményét, miszerint a rombolóhajó és há­rom felderítő-repülőgép telepí­tése nem ellentétes az alaptör­vénnyel. Volker Ruhe védelmi minisz­ter a vitában kategorikusan ki­zárta a Jugoszláviában történő beavatkozás lehetőségét: - A Bundeswehr védelmi és szövet­ségi hadsereg marad - jelentette ki. Visszautasította az ellenzék­nek azt a feltételezését, hogy a kormány a jelenlegi nemzetközi helyzetet akarja felhasználni kül- és biztonságpolitikájának teljes újraértelmezésére. Milan Knazko, a szlovák kormány külügyi kapcsolatai­nak minisztere egy szerdai rá­diónyilatkozatban a magyar­szlovák kapcsolatok elmélyíté­sét sürgette. A magyar honvédelmi dandár létrehozásának szándékáról szóló hírrel kapcsolatban el­mondta: ez Magyarország bel- ügye, jelentőségét nem kell túl­becsülni. Hozzátette, hogy nem tartaná helyesnek közvetett informá­ciók alapján véleményt nyilvá­nítani a kérdésben. Helytelení­tette, hogy a két ország közti kapcsolatokban „akaratlanul feldíszített, vagy professzioná­lis érdekek szerint elferdített, olykor pedig elnagyolt informá­ciók” kapnak szerepet. Véget kell vetni annak, hogy a tömegkommunikációs eszkö­zökön keresztül működjön a kölcsönös tájékozódás - annál O New York: Irak ENSZ-nagykövete kedden New Yorkban újságíróknak nyilat­kozva kijelentette: „egy vagy két bomba” mit sem változtatna az iraki állásponton, azaz egy esetleges légitámadás után sem engednék meg az ENSZ ellen­őreinek, hogy vizsgálatot vé­gezzenek a bagdadi mezőgaz­dasági minisztériumban. O Washington: Szerdán a The New York Times is megerősí­tette a hetek óta keringő híreket, hogy James Baker külügymi­niszter átveszi George Bush el­nök választási kampányának irányítását. Baker az elnöknek évtizedek óta bizalmasa és fő politikai tanácsadója. is inkább, mert Pozsony és Bu­dapest közel van egymáshoz - mondta. Knazko úgy vélekedett, hogy Vladimír Meciar kijelentései közül célszerűbb lett volna ész­revenni azt, amit a szlovák kormányfő az együttműködési szándékról, a közös egyezmé­nyek megkötésének fontosságá­ról, a közös piaci térség kialakí­tásáról és a kölcsönös külföldi beruházások fontosságáról mondott. „Ezek ma a legfonto­sabb és legizgalmasabb kérdé­sek. Ha mindezt létrehozzuk, akkor biztosan gyorsan elfeled­jük majd a félreértéseket” - mondta. Szólt arról is, hogy a viseg­rádi hármasban ott van a helye negyedikként Szlovákiának is. Meggyőződését fejezte ki, Szlovákia a teljes értékű, hasz­nos partner szerepét hivatott be­tölteni a visegrádiak sorában.” OWashington: Alberto Fuji­mori perui elnök nem vesz részt a latin-amerikai országok, va­lamint Spanyolország és Portu­gália csütörtökön kezdődő mad­ridi csúcstalálkozóján. A döntés hátterében az áll, hogy a la­tin-amerikai országban balol­dali szélsőségesek újabb véres erőszakhullámot indítottak el. A keddi rendkívüli kormányülés úgy határozott, hogy Perut az ország miniszterelnöke képvi­seli majd, a köztársasági elnök pedig, mint a hadsereg főpa­rancsnoka, a „terrorizmus-elle­nes harc vezetésére” otthon ma­rad. O Moszkva: Örmény fegyvere­sek kedd este a karabahi Mar- dakert fölött lelőtték az azeriek egyik Szu-25-ös vadászgépét. A katonai gép rakétatalálatot kapott és felrobbant. Kedden virradóra három azerbajdzsáni bombázó légitámadást intézett Sztyepanakert, Karabah fővá­rosa ellen. O Moszkva: A fekete-tengeri flotta körüli vitára minden jel szerint csak államfői szinten le­het megoldást találni - fejtette ki szerdán az orosz-ukrán vi­szonyt beárnyékoló problémá­val kapcsolatos véleményét Bo­risz Jelcin. Az orosz elnök krasznodari látogatását meg­kezdve nyilatkozott a sajtónak. O Manila: A délkelet-ázsiai or­szágok készek békés úton ren­dezni nézeteltéréseiket a dél­kínai tengeren fekvő szigetcso­port hovatartozása ügyében. Az ASEAN külügyminiszterei Manilában befejeződött tanács­kozásukon nyilatkozatot fogad­tak el. Ebben hangsúlyozták, hogy a vitatott szigetekkel kap­csolatos feszültség növekedése aláásná a térség biztonságát. Milan Knazko a magyar-szlovák kapcsolatokról Járvány Franciaországban Harminc halottja van már Francaiországban egy meglehe­tősen rejtélyes járványnak. A listeriosis néven ismert (rend­szerint állatok által terjesztett) megbetegedést bakteriális fer­tőzés okozza, általában minden évben előfordul, de évente leg­feljebb 200-300 esetben, s azok közül legfeljebb tíz százalék ha­lálos. Idén viszont a megbete­gedések és a halálozások száma máris több mint kétszeresre nőtt, s az egészségügyi minisz­térium külön kutatócsoportot hozott létre az ok kivizsgálá­sára, a szükségeses megelőző intézkedések bevezetésére - annál is inkább, mert a megbe­tegedések körülhatárolt szűk te­rületen jelentkeztek eddig. Mivel a fertőzéses megbete­gedés lappangási ideje hosszú, gyakran hat hét, kiváltó okát utólag igen nehéz megállapí­tani. A betegség az egészséges szervezetű felnőttek esetében általában könnyű lefolyású, ve­szélyes viszont a terhes nőkre. az újszülöttekre és az idősekre. Terhes nőknél vetélést is elői­dézhet, az idén eddig nyolc ilyen esetet jeleztek már. A minisztérium egyelőre folytatja a vizsgálatot a megbe­tegedések száma hirtelen növe­kedése okainak kiderítésére. Tanácsként csak az étkezési hi­giéniai előírások fokozott meg­tartását javasolják: a húsok gondos átsütését, a Francaior­szágban igen népszerű puha saj­tok gondos ellenőrzését a fo­gyasztás előtt. Autókereskedelmi BT. E#\i ERAXX0N -nál részletfizetési lehetőség a TOLEDO, IBIZA, TERRA, MARBELLA gépkocsikra. Feltételek a vételár 30%-a előlegként készpénzben, a fennmaradó összeg 12 havi részletre évi 5,9%-os kzimattal, 24 havi részletre évi 9,9%-os kamattal 9700 Szombathely Főtér 12. Tel./fax: (06-94) 13-019 Újabb összecsapások Szarajevóban (Folytatás az 1. oldalról) nyugati pereménél. A Reuter je­lentése szerint a lövöldözés nem sokkal helyi idő szerint éjjel egy óra után kezdődött: eleinte csak gépfegyverek zaja hallatszott, de néhány perc múlva az akna­vetők és a nehéztüzérségi fegy­verek is bekapcsolódtak a harcba. A lövöldözés a repülő­tér környékére koncentrálódott, s csak két órával később kezdett elcsendesedni. Az utóbbi három hét során ez volt a legsúlyosabb éjszakai harc Szarajevóban. Gyászos képet festett a bosz­niai harcokról keddi sajtótájé­koztatóján a szarajevói ENSZ-erők parancsnoka, Lewis MacKenzie tábornok. A bos- nyák fővárosban a kéksisakosok parancsnoka elmondta, hogy a szerb és a horvát-muzulmán fegyveresek összecsapásai el­térnek a megszokott szabályok­tól. MacKenzie kifejtette, hogy a harcok meglepetésszerűen elcsi­tulnak. De előfordult, hogy a szemben álló felek propaganda­céllal még saját állásaik ellen is intéztek támadásokat. - Egy hó­nappal ezelőtt a két harcoló félnek elmondtam, hogy ha nem lövik többé aknákkal saját állásaikat, akkor talán béke lesz - nyilat­kozta az ENSZ-tábornok. Hozzá­tette: ez a legfurcsább helyzet, amit valamikor is láttam. Magyar-tatár kapcsolatok A magyar-tatár gazdasági kapcsolatokról tárgyalt Kádár Béla külgazdasági miniszter és Ravil Muratov, a Tatár Köztár­saság __ miniszterelnök-helyet­tese. Áttekintették az ez év ápri­lisában aláírt, a kereskedelmi és gazdasági együttműködés bőví­téséről szóló szándékjegyző­könyvet, s megállapították, hogy az abban foglaltakat mindkét fél időarányosan telje­sítette. A jegyzőkönyvnek meg­felelően megállapodtak abban, hogy a Tatár Köztársaság 1998-ig évi 2 millió tonna kő­olajat szállít Magyarországra. Ä magyar partner az elkövet­kezendő öt év alatt több mint 100 milliárd forint értékben ex­portál különféle élelmiszeripari termékeket, technológiákat és gyártási rendszereket, valamint gépipari termékeket, egyebek között Ikarus autóbuszokat. Panic levele a BT tagjaihoz Milan Panic szerb miniszter- elnök levélben hívta meg az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagállamait: küldjék el képvise­lőiket Szerbia és Montenegro repülőtereire. Szerinte ott meg­bizonyosodhatnak, hogy a had­sereg légiereje nem vesz részt a Bosznia elleni támadásokban. ENSZ-körökben nagyfokú fenntartással kezelik a meghí­vást, amelyre még egyik meg­hívott sem reagált. ÜZLETHELYISÉG a Citrom utcában hosszabb időre BÉRBE ADÓ Érdeklődni: napközben 72/35-511 esti órákban 72/35-738 (5209)

Next

/
Oldalképek
Tartalom