Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1992-07-11 / 190. szám

1992. július 11., szombat uj Dunántúli napló 9 Nemcsak a Szomszédok * Horváth Ádám újra Molnárt rendez Az évek során Juli gyermek­ből nagylány lett, Takács Pista megmutatta, hogy öreg ember nem vén ember, ha nyugdíjas is tud (mert kell) dolgozni, Má- genheim doktor fején keve­sebb a hajszál, pedig eredetileg is meglehetősen kopasz volt,és mintha hiába lett volna rend­szerváltás: a már kezdetben is vállalkozói alkatú Gábor Gábor stúdiója semmit sem bővült, gazdagodott. Mindenki tudja, aki a fentie­ket olvasta, hogy a Szomszédok­ról beszélek, a televíziós re­gényfolyamról, minden- máso­dik csütörtökön megjelenő régi ismerőseinkről, mondhatni ba­rátainkról. A teleregény május elején lépett hatodik esztende­jébe. Szülőatyja, írója, főrende­zője Horváth Ádám, és akik nem figyelnek eléggé oda, azt hiszik, hogy ez Horváth Ádám „összes művei”, mert csak a Szomszédok óta figyeltek fel a nevére. Holott éppenséggel ő a Magyar Televíziónak talán a legsokoldalúbb, legtöbb műfajú rendezője. Operát vagy balettet például éppen úgy rendezett, mint vetélkedőt, vagy - s meg­lehet, ha egyszer élete alkonyán mérleget csinál, erre lesz a leg­büszkébb - a rengeteg előkészü­letet kívánó, 1989. július 16-i Nagy Imre és vértanútársai te­metéséről szóló egésznapos ri­portot is ő irányította.- Ami a Szomszédokat illeti, kezdettől fogva azt mondtam: ez szórakoztatás, nem irodalom, semmiképpen nem művészfdm, a kritikusokat és a közönséget egyaránt arra kértem: ne úgy nézze! Hanem úgy, mint egy szórakoztató történetfolyamat, amely kissé publicisztikus, kissé riportszerű is, hiszen a szereplők napi élete, napi prob- lématikája, napi gondjai és napi örömei - mégha szerzőként én találom is ki őket - lényegében azonosak a nézők nagy többsé­gének mindennapi életével - mondja a rendező. Csak éppen színészek játsz- szák. És nem is kevesen. A fő­szereplőkön (Kulka János, Frajt Edit, Abel Anita, Csűrös Karola, Komlós Juci, Zenthe Ferenc, Ivancsics Ilona, Nem­esük Károly, Fehér Anna, Tro- kán Péter, Koltai János, Bajor Imre, Pásztor Erzsi, Palócz László) kívül eddig több mint ezerötszáz színész fordult meg a sorozatban, vannak köztük ál­landók, vannak időről időre visszatérők, s vannak, akik csak egyszer vagy kétszer álltak a kamera elé. Az utóbbi időben, úgy érzem, telitalálat volt Rak- sányi Gellért beállítása. Ugyan­ilyen telitalálat kezdettől fogva Etus, a nemcsak külsejében, de szellemiségében is örökifjú nagymama. „Privát” érdekes­sége, hogy Horváth Adóm fele­sége, Csűrös Karola játssza, és hogy az alapmodell, akiről a forgatókönyvíró-rendező ezt a figurát megmintázta: Ádám anyja, a második férje, Sárközi György után Sárközi Mártának nevezett hajdani lapszerkesztő, Márta első férje Horváth Zoltán volt, a kiváló szerkesztő-törté­nész, az ő édesapja pedig - Molnár Ferenc, a Pál utcai fiúk és színpadi remekművek egész sorának halhatatlan írója.-Forgattam már tévéfilme­ket nagyapám, Molnár Ferenc műveiből, és legközelebbi tele­víziós feladatom ismét ez lesz. Az Ibolya, a továbbá az Előjá­ték Lear királyhoz című Mol- nár-egyefelvonásosokat fogom megrendezni. Ezt a két egyfel- vonásost a színházak általában egy harmadikkal, a Marsallal Interjú közösen szokták színre vinni. A Marsall televíziós változatát én már jónéhány évvel ezelőtt le­forgattam, így aztán nagy ambí­cióval látok neki a másik két ikerdarab megvalósításához.-Van már szereposztás? Én például az Ibolyát (annak idején Gaál Franci, Turay Ida, Dómján Edit játszotta, többek között) ma alig tudnám elképzelni más­sal, mint Eszenyi Enikővel.- Lehet, hogy én is vele kép­zelem el. A fejemben nagyjából elkészült már a szereposztás, de még nem beszéltem és nem ál­lapodtam meg senkivel, addig tehát nem nyilatkozom róla.-És az említett két Molnár Ferenc egyfelvonásoson, no meg természetesen a Szomszé­dok soros fejezetein kívül mit várhat még a tv-néző Horváth Ádámtól efiben az esztendőben?- Elmúltam hatvan éves, most már elég nekem, ha éven­ként egy olyan munkát csinálha­tok, amely újszerű a számomra. Ebben az évben volt már ilyen: Zorán maga kért fel, hogy a te­levízió számára én közvetítsem a Metró búcsú-bulit. Talán is­meretes, hogy milyen sok ko­molyzenei műsort jegyeztem már tévé-rendezőként, operától baletten át oratóriumig, de a rockkoncert területén új fiú va­gyok, ez kihívás volt számomra, izgatott a feladat, és nagyon hí- zelgett hiúságomnak, hogy Zo­rán éppen engem választott, nem valamely ifjú, rockgenerá­ciós rendezőt. Tavaly pedig két olyan műsorom is volt, amelyet korábban nem csináltam, és ez feldobott. Az egyik az Isaac Stem koncert volt, amely janu­árban került adásba, egyfajta happening is egyben, Vitray Tamás közreműködésével. Á másik a Rómeó és Júlia új, Se­regi László koreografálta ba­lettváltozatának közvetítése az Operaházból.- Ha valahol, hát a képer­nyőn gyakran összefügg a mű­vészi és az újságírói munka - mondja befejezésül -, ezért a Színház- és Filmművészeti Fő­iskolán, ahol tévérendezést taní­tok, az új iskolaévben megvaló­sul javaslatom: nem tévéren­dező-, hanem tévériporter-jelöl­teket fogunk tanítani. (MTI-Press) Barabás Tamás Deák Mór Alkony Csupasz fák rajzolják ki az ég ereit A nap erőtlen szíve holtakat melegít egy felhőtüdőből sóhajtás ' szakad varjak gubbasztanak vérrög-madarak éles a horizont szemembesuhint az alkony fölnyitja a fák ereit hanyatt fekszem alattam rögök porlanak azt játszatom magammal milyen lesz hanyatt Csak egy magyar irodalom van Beszélgetés Szilágyi István íróval A romániai rendszerváltás után Erdély egyetlen szépiro­dalmi folyóirata, az Utunk nemcsak tartalmában válto­zott, de nevet is váltott: 1991 januárjától Helikonként jele­nik meg. Szilágyi István író­val, főszerkesztővel, a So­ros-alapítvány idei Ady-díja- sával arról beszélgettünk, ho­gyan élték át a rendszerváltást.- A rendszerváltási kísérlet után - nevezzük így a fordula­tot - szinte minden remé­nyünk szertefoszlott. Ma már pirulunk is, miben hittünk, reménykedtünk egykor. Mióta megszűnt a klasszikus cenzori világ, lényegében bármit ki­nyomtathatunk, viszont tucat­nyi újfajta akadállyal kell szembenéznünk, a szerkesztő­ség ablakán esetleg berepülő, adott esetben cenzúraként működő benzinpalacktól az íz­lésterrorig vagy a pénzhiá­nyig. Ha ez a szabadság ára, akkor ez rettenetes ár. Minde­nek ellenére bíztunk abban, hogy képesek leszünk szenzá­ciós irodalmi lapot csinálni.- Gondolom, konkrét elkép­zelésekkel láttak munkához.-Elhatároztuk, hogy olyan exkluzív irodalmi lapot szer­kesztünk, amilyen még nincs. (Közben létrejött több mint száz új magyar lap, de leg­többjük gyorsan meg is halt, vagy a felismerhetetlenségig átalakította arculatát.) Igye­keztünk nagy gondot fordítani arra, hogy az etnikum össze­tartását, a helybenmaradást valamilyen formában megerő­sítő írások folyamatosan jelen legyenek, például az erdélyi kultúrtörténeti vonatkozású tanulmányok, esszék, amelyek tágíthatják az összmagyar kul­túrtörténeti hagyományt. Ki­mondtuk azt is, hogy csak egyetlen magyar irodalom van, akkor is, ha azt Torontó­ban, Sepsiszentgyörgyön, Kecskeméten vagy Ungváron írják. E hitünk tükröződik szerkesztői gyakorlatunkban is.- Mindehhez rendelkezé­sükre áll megfelelő szerzői gárda?- Amikor számbavettük magunkat, kiderült, hogy kol­legáink közül - fiatalok is - sokan meghaltak, mások el­mentek, a maradék egy részé­nek pedig botcsinálta módon, de politizálnia kellett. Azzal sem számoltunk kellőképpen, hogy közben az irodalom egy­fajta funkcióváltáson esik át. Az olvasó például tegnap még a folyóirat sorai között várta, kereste azt az üzenetet, amit az úgynevezett népszerű kincstári szerzők köteteiben nem kaphatott meg. Ezért a szépirodalmi folyóiratoknak egész Kelet-Európábán speci­ális szerepük volt, de azóta e funkciójuk megszűnt. Ugyan­csak általános jelenség, hogy az irodalom a század eleje óta a hatalomhoz való viszonyá­ban élt, létezett. Kiszolgálta vagy ellentmondott neki, de valamiképp e két lehetőség közötti skálán, százféleképpen ámyalódva élte életét. Furcsa mód, akit megnyert a hatalom, azzal már nem törődött, min­dig a renitensek, az ellenzék kegyeiért küzdött. Mára ez is megszűnt. Mit érdekli a ha­talmat az irodalom ellenzéki hangja? Mindennek ellenére az irodalom egyféle légszomj­jal küzd. Talán mert érzi, ez időtől nincs mentsége, vagyis nem valamihez képest iroda­lom. Nem ahhoz képest iroda­lom, hogy azt akaiják, ne le­gyen, és nem ahhoz képest írásmű, hogy elkészültét sür­geti írója.- A gazdasági nehézségeket is számba véve, milyen jövőt jósol a szépirodalmi lapok­nak?- Ha a nyugati modellre fi­gyelünk, láthatjuk, hogy ez a laptípus a jelentős irodalom­mal rendelkező országokban is hiányzik. Hasonló lapok - jelentős propaganda funkció­val - élnek ugyan nagy könyvkiadók háza táján, ár­nyékában, illetve nagy maga­zinok heti mellékleteiként. Ebből a nézőpontból úgy tű­nik, a mi kelet-európai laptí­pusunk menthetetlenül elsor­vad, eltűnik. Talán most új funkciót kap, mégpedig a könyvkiadás teljes összeom­lása miatt. A rövid, folyóiratra szabott formáknak kedvez a világ, az olvasók ideje, igé­nye, ezért az írók gondolatai­kat publicisztikákba öntik, a mai élet ügyeihez szabva. Va­lószínű, ez is csak átmeneti ál­lapot, de mankóként talán át­mentik újabb struktúrákba, a jövő lapszerkezeteibe az iro­dalmat. Károlyi Júlia Nevető elődeink Anekdoták Deák Ferencről Már életében a haza böl­csének nevezték. Deák 1832-től jelen van a politikai életben, a pozsonyi ország- gyűlésen az ellenzék egyik vezére. Az 1867-es kiegyezés létrejöttében jelentős szere­pet vállalt. Nemcsak kortár­sai, de az utókor is tisztelettel méltatja politikai és tudósi érdemeit. Rengeteg anekdota keringett róla. Ezekből állítottuk össze csokrunkat. Az 1839-40-iki országgyű­lés záró ülésén Széchenyi Ist­ván Deák Ferenchez lépett, és így búcsúzott tőle:- A te érdemed, hogy az or­szággyűlés eredmény nélkül el nem oszlott. Isten áldjon, barátom, őrködj ezentúl is a haza fölött. E bú­csúzó szavakat intézem hozzád a bibliából: Te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat!-Krisztus mondja Péternek- válaszolta a szerény Deák. * A negyvenes években Deák Ferenc mondta először e tréfás, de komoly, mély szentenciát:-A filozófia olyan, mint a só. A só ugyanis magában nem ennivaló, de minden ételben benne kell lennie. A Bach-rendszerben egy előkelő német megkérdezte Deákot:- Lehetetlennek tartja Ön Magyarország elnémetesedé- sét?- Lehetetlenség éppen nincs benne.- Akkor miért nem adják meg magukat?-Uram, ha az orvos azt mondaná önnek, elélhet még egy darabig, de meghalhat ma is, mit tenne ön?- Élnék, ameddig lehet.- No hát, mi is megpróbá­lunk mint magyarok élni mind­addig, amíg lehet. * Deák Ferenc nem szerette Eötvös József A falu jegyzője című regényének célzatát, a megyei visszaélések túlzott bí­rálatát. Egyik ismerősének így foglalta össze véleményét:-Látott Ön már valaha ló- doktorkönyvet? Az előlapra egy ló képe van nyomtatva, annak minden porcikája fel­osztva, számokkal jelölve. A számokhoz magyarázat a be­tegségekről. Az egész ló csupa betegség, olyan ló pedig nincs a világon. Magyarországon sincs olyan megye, amilyet A falu jegyzője rajzol, tudniillik minden porcikájában nyava­lyás. * A császár 1866-ban magá­hoz kérette Deák Ferencet Bécsbe, a haza bölcse nem ke­rülhette el a találkozást az oszt­rák hadügyminiszterrel. A be­szélgetés során a miniszter végre kibökte:-Uraságod tudja, hogy az idén már szedtek katonát Ma­gyarországon. Mit gondol, le- hetne-é vajon az idei esztendő­ben még egy újoncozást elren­delni?- Nem - válaszok Deák ri­degen.- És miért nem?- Mert nálunk az anyák évenként csak egyszer szülnek! * Deáknak egészséges korá­ban az volt a szokása, hogy nem reggelizett, nem vacsorá­zott. Ha megkérdezték tőle, hogy mit vacsoráit, így vála­szolt:- Semmit.- Hát reggelire mit eszik?- Azt, ami vacsoráról meg­maradt. * A hatvanas évek végén tör­tént. Egyik este Deák Ferenc hazaindult a Szabadelvű Klub­ból,.és kereste a kalapját a fo­gason. Nem találta. Ránéz a mel­lette álló képviselőtársára, Be­sze Jánosra, akinek a fején meglátja a kalapját.- János, ez az én kalapom! Besze János leveszi a fejéről a kalapot, megismeri, és így szól:- Igaz, bátyám, de körülbe­lül egyforma a fejünk. Mire Deák:- Körül lehet, de belül nem. * Deák Ferenc többször megrótta azt a nálunk nagyon elterjedt szokást, hogy sokan a nyilvá­nosság előtt is becézett ke­resztnevükön emlegették az embereket. Egyszer egy vidéki úrfi Deák előtt csak Eötvös Pe­pit, Kemény Zsigót mondott a rendes nevek helyett. Az öre­gúr egy darabig hallgatott, de amikor társalgás közben valaki megkérdezte, hogy mit adnak a színházban ma este, csak-csak kibökte: Hunyadi Lacit, a Jan­csi fiát! Gyűjtötte: Kiss György Mihály

Next

/
Oldalképek
Tartalom