Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1992-07-11 / 190. szám
8 aj Dunántúli napló 1992. július 11., szombat Szép magyar vers Radnóti Miklós: Lángok lobognak... Lángok lobognak és kihúnynak lassan s mindörökre katonák lelke száll most a fényes délkörökre; egyforma lelkek! ó, mindegy, hogy ez, vagy az ki volt, mi volt, míg itt a hőség hajlong, amott a fagy sikolt; a hánykódó hajók ágyúinál honvágytól részeg és sárga félelemtől rókázó tengerészek! aknák lebegnek mindenütt, virraszt az érzékeny halál s dagálykor néha síkos testével partraszáll; holt férfiak kisérik ringva és széttépett delfinek, a hajnal ott is főikéi, de nem kell senkinek; egy gép dörögve száll az égen és sötét árnyéka lenn némán kiséri röptét a sanda tengeren; örvény sziszeg felé, jelek szaladnak szét a víz felett, a zátony vért virágzik tüskés korall helyett; egész nap bőg a vész, olaj csorog a pontos gépeken, mögöttük vak düh bujkál s visszhangzó félelem, majd füstbe fúl a nap s akár a hosszúszárú fájdalom, úgy hajladoz a hold már a másik oldalon s lángok lobognak és kihúnynak lassan s mindörökre katonák lelke száll most a fényes délkörökre. 1939. december 20. Hamary Dénes: Játékszín És majd eljátszadozunk, el, egyszer Mint pajkos diák az egyszereggyel Kezünkben tartjuk, mint bűvös kockát Játékéveinket. És Te, mint hűvös ostyát Emeled majd számhoz évtizedeinket Gyermekeink pedig megsavanyodott ízeinket Fogják szopogatni. De addig Engedj mindent, csak ne halni hagyni Mert előttünk még a nagy miért Én eddig nem könyörögtem semmiért De most, harminc év felett már kell Megbarátkozni az emberekkel Emberekkel, kik ölnek, koldulnak Atkos húscafatokért bolondulnak Akik virágot tépnek, virágot adnak Akik bilincset adnak a gondolatnak Emberekkel kell leülni kocsmaasztalhoz Krákogni kell, torkot csiszolni egy dalhoz Képzelt kezekkel morzsolni képzelt kockát Nyelvünkön olvasztgatni a megbocsájtó ostyát És szerelmeinkkel, mint gyönggyel eljátszadozni És mindent, mi halott, kiásni, visszahozni. Egy mosoly varázsában A mosoly nem Mona Lisáé, nem a szenteké, nem az ördögöké, nem fáradt és törődött parasztasszonyoké és nem ideges és szépséges úriasszonyoké. Nem a keserűség, nem a bánat palástja. Nem is a mennyei, az éteri tisztaság felhőtlen ragyogása. Csak egy gyarló asszony oly jellegzetes mosolya, hangulataival változó. Egy híres színésznőé, aki vonzó volt, énekelt, szeretett - akiért rajongtak férfiak, és akit mégis bekebelezett a mítosza, fölfalt a pénz. Járkálok Gulyás Gyula különös Marilyn Monroe-panopti- kumában. Ez a panoptikum a Pécsi Kisgalériában látható július 3-tól augusztus 23-ig. De mit keres egy magyar szobrászművész a fájdalmas war- hol-i konzumidea - Pilinszky szavával - plakátmagányában?- Kezembe került még valamikor 1982 táján egy Mon- roe-katalógus. Hazahoztam, Vilt Tiborral nézegettük, ki lehetett ez az ember, aki 36 évesen, szépsége teljében elpusztult? Ez az üstökös, aki nem járhatta végig az útját? - mondja Gulyás Gyula, a lassan ötve- nesztendős szobrászművész. - Először életnagyságú torzóját és a nevezetessé vált Marilyn Monroe büsztöt - jellegzetes mellképét - mintáztam meg. És nézd meg, ez nem panoptikum! Tissaut panoptikuma megtévesztő, mert az életre a megszólalásig hasonló látszatokból áll. A szobrászat -, noha én majdhogynem a karikatúráig kiélezem, elfinomítom a portréimat - azért másvalami. Éreztem; ez a nő itt van: tényleg egy tragikus ember, aki megtanult viselkedni a társadalom játékszabályai szerint. Ugyanakkor olyan lágy erotika áradt belőle.. .. Elkészültek ezek a munkák, majd eljutottam oda is, hogy vége; a témát le kell zárnom. Be kell rekesztenem.-Monroe ingerlő örök női mosolyában is sokarcú: hol egy elfogódott kislány, hol életörömtől kicsattanó asszony néz ránk, hol az arcát kezébe temető, összetört nőt látjuk. Azt hiszem, a kiszolgáltatottság kifejezésére nem találhattál volna férfi médiumot, csak egy nőt.- És ezt Helsinkiben értették meg igazán, ahol joggal várhattak valami „magyart” tőlem is! Én ezt a Monroe-t vittem. . . És nem ezen lepődtek meg, hanem a felfogáson. Ha Londonban vagy Franciaországban élek, lehet hogy Karády Katit mintázom meg, akit azzal vádoltak, hogy a fasisztáknak énekelt. Lényeg az, hogy Warhol kritikájával szemben engem tényleg az azonosulás, a részvét vezetett. A pécsi kiállítás, néhány új Monroe-szoborral, le is zárja ezt a sorozatot. De a tárlat tovább vándorol, minden valószínűség szerint New Yorkba. Egy ottani egyetem igazgatónőjének tetszettek meg ezek a munkák. aki azon lepődött meg, hogy egy ilyen lerágott csonttal, egy régi mítosszal is lehet még valamit kezdeni. De nézd, itt az egyik legkedvesebb munkám: Monroe a Kennedy-arcképes féldollárossal. - Hát ez játék is egy kicsit, ha komoly játék is.-A Villányi Szoborparkban van „Kibontott hasáb" című munkád, kiállítások sora - "köztük az 1984-es pécsi is megelőzte az 1990-ben kapott elismerést, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze címet. — Nagyon sok minden köt Baranyához! Ide köt a nászutam feleségemmel, Gulyás Katival, aki textiltervező, és persze akkor, 1968-ban, dehogy gondoltam, hogy három év múlva - 1971-ben - itt Villányban fogok követ faragni! Itt ismerkedhettem meg Vilt Tiborral, aki meghívott a műtermébe, és aki több volt számomra a mesternél, akihez több évtizedes barátság kötött és később az a megtiszteltetés ért, hogy a műtermét is rám hagyta. Volt ebben az útban persze gyötrődés is elég. Eredetileg fodrásztanulónak készültem - de Pécs, Villány, 1972-73 nyara ma is több mint emlék. Ismerkedést jelentett a nagy pécsi alkotókkal, Martyn Ferenccel, a Pécsi Műhely alkotóival és másokkal. Ficzekkel, Gellér B. Istvánnal, Bocz Gyulával. Ösztönzést, munkakedvet. Pesten és itt is volt valamiféle műhely - és ebben a mi generációnk talán szerencsés. Rövidesen alaptag lettem, eleinte sok konstruktív szobrot készítettem - a magas elismerés pedig, amiben most részesültem édesanyámnak is szólt, aki kettőnket - magára- utalva két gyereket - nevelt. Legalábbis én így érzem. Hadd említsem még, hogy valamikor, Stockholmban járva közelébe juthattam a svéd királynőnek. Felötlött bennem, egyre erősebb vágyam lett, hogy itthon emlékezetből elkészítsem a portréját. Kilenc év' telt el azóta, hogy a szobor megszületett, amikor tavaly júniusban a Dunán, a Táncsics Mihály nevű hajón át is adhattam neki a mellszobrot. Jeszenszky külügyminiszter -úr volt a tolmácsom. Meglepve, örömmel fogadták. Most ott áll a királyi palota kertjében. Bóka Róbert Csák Gyula: Kurutty!- Hallod ezt a felséges muzsikát?! Százezer béka nekem kuruttyol itt, pajtás! Mind’a barátom! Ezek az én igazi jótevőim, ők az én védangyalaim! Ha nem is látod a fejükön a koronát, mind királyfi ez, és királyi módon jutalmaznak ...- Húsz esztendei munka után kilöktek a bányából, mert bezárták a bányát. Éájt, de mitévő lehettem? Égy ideig adtak munkanélküli segélyt, aztán megszüntették. Fájt, de mitévő lehettem? Négyszer két napig álltam sorban munkáért, akármilyenért, s nem kaptam.- Egyik este kiültem ide, a bányató partjára, búslakodtam, keseregtem, haragudtam a világra, s akaratlanul hallgattam ezt a mesebeli koncertet. Aztán - akár a valóságos mesében - lábam elé ugrott egy kecskebéka. Megijedtem, és rávilágítottam- a zseblámpámmal, de a béka nem ugrott el, hanem ott maradt, mozdulatlanul. Soha nem érintettem azelőtt békát, de akkor lenyúltam érte, és a tenyerembe vettem, s úgy vizsgáltam tovább a zseblámpa fényénél. Mintha jólesett volna neki, hogy felvettem, csak ült, és fényes, nagy szemeivel békésen bámult rám. Egészen olyan volt, mint aki mondani akar valamit. Nem értettem békanyelven, ezért rövid szemlélődés után letettem a lábamhoz, ahol várakozott egy kicsit, majd nagy csobbanással a tóba ugrott...- Nagyon vigyázz, hogy mindig csak a nyomomba lépj. Itt mély a tó, és ha megcsúszol, nem biztos, hogy ki tudlak húzni...- Látod, mennyi béka van itt a parton? Nem kell suttognod, akár énekelhetsz is, ezek a hangtól nem félnek. Például ott van egy. Fogjad csak a zseblámpámat, és világíts a szemébe. Most lehajolok érte, ezen a tölcséren beteszem ide a hasamon lötyögő zsákba, és nemsokára egy francia hasában lötyög majd ez a béka-koma ...- Hirdetésben olvastam, hogy vannak helyek, ahol felvásárolják az összegyűjtött békát, és viszik exportra. Ott mondták, hogy zseblámpával kell fogni. Ott egy másik, világíts rá! Már meg is fogtam! Gyönyörű példány. Legalább negyven dekás! Leginkább ilyenkor kell jönni, amikor nincsen holdvilág. Amott is egy! Oda a fényt! Ez is megvan! Hajói számoltam, eddig már kilencen vannak itt a zsákban. És tudod mennyit ér ez a kilenc? Amennyi egy napi keresetem volt, amíg a bányában dolgoztam! Ott izzadtam, itt meg csak sétálgatunk a csillagos ég alatt, és két perc alatt megvan egy napi kereset...- Sokan finnyáskodnak, és leszólnak, akik tudják, hogy bé- kázok. Fütyülök rá! Én, kispajtás, nem vártam, amíg munkát lelnek számomra ebben az országban, hanem kivonultam az emberek közül ide a békáim közé, és nagyon jól megvagyunk egymással. Ez a tópart öt kilométeres körzetben az én zenekarom, ez a kórus nekem dalol! Meg száz kilométereken az ország összes kanális-partja! Egy éccaka összeszedek annyit, amennyinek az árából megvehe- tem az asszonynak a Váci utca legdrágább cipőjét! Bizony pajtás, finnyáskodnak némelyek, mások meg röhögnek rajtam, dehát buták ezek az emberek, mert nem tudják, hogy nemzeti kincs, kemény valuta lötyög itt a hasamon a zsákban. Olyan buták, mint ezek a szegény kis jószágok, akik megdermednek, ha rájuk világítasz, mert nem fogják fel, hogy mi történik velük. Hasonlóképpen sok ember sóbálvánnyá dermedten áll, mert nem tudják, hogy mi történik velünk!- Újra mondom, hogy mindig a nyomomba lépj. Én már ismerem a járást. Te is megismered, ha veszel a hasadra egy zsákot, és kijárogatsz ide velem. Ne panaszkodj, hogy szegény vagy, mert nem az a szégyen, hanem az, ha hagyod, hogy szegény maradj. Ne kuncsorogj segély után, hanem gyere velem! Osz- szefogunk, és építünk egy tározót, oda hordjuk a békát, és csak nagy tételben szállítjuk el. Nem gond a tárolás, mert a béka fél évig is elél táplálék nélkül. Utána meg, tudod, mit csinálunk? Nemcsak fogyasztjuk, hanem szaporítjuk is a békákat. Már kísérletezgettem a tenyésztéssel, és egy pénzes pasas ráharapott az ötletre, mert jól tudja, hogy nincs az a mennyiség, amennyit ne vennének át a franciák! Franc a gyomrukba, hadd egyék, ha szeretik. Én még egyet se ettem. Szeretem és szánom őket. Ennyi a dologban az erkölcsi problémám. Gondolok rá néha, hogy nem kellene bántani őket, dehát úgy vagyunk formálva, hogy min- dent-evők, mindent-pusztítók, meg mindent-építők vagyunk. Amikor először a tenyerembe vettem itt azt a békát, amely szinte könyörgött, hogy vegyem fel, azóta hiszem, hogy nem haragszanak rám. Segíteni akarnak nekem, és én elfogadom . ..- Újra mondom: vigyázz, hová lépsz! És ha már kitanultuk a tenyésztést is, tudod mit csinálunk? Könyvet írunk a mai békákról, mert mi tudunk róluk a legtöbbet! Elolvastam Breh- met is, Herman Ottót is, - dunsztjuk sincs a lényegről! Háromszáz napon és háromszáz éjjelen át figyeltem a békákat: én tudok róluk a legtöbbet! Aztán te is annyit tudsz ...- Csak jár a szám, csak cup- pogtatjuk itt a sárban a csizmánkat, csak figyelünk, de nem fülelünk. Álljunk meg, és hallgassunk bele ebbe a gyönyörű, hangos csöndbe... Szepesi Attila: Lapszél Verebek dicsérete A megszokás mindent elhomályosít. Az ember fásultan szédeleg az elunt díszletek között. A tekintetében minden mintha éppen alkonyulna: a házfalak 1 és arcok, a fák és az untig ismert utcák, a terek és a tornyok. Pesszimista ismerőseimnek azt szoktam tanácsolni: próbáljanak úgy élni, mintha épp most csöppentek volna ide valahonnan, ebbe az egzotikus világba, Budapestre, Kö- zép-Európába. Nem kell hozzá semmi, csak a képzelet játékára való némi képesség. Egy kis gyermeki kandiság, ami mindnyájunkra ráfér, s ami tán még senkiből sem veszett ki egészen. Ha tud róla, ha nem. Példaképpen az argentin mérnök esetét szoktam elmesélni. Ez a jámbor férfiú építész volt, részben magyar származású, így aztán a nyelvünkön is gagyogott valamicskét. Eljött életében először Budapestre, valami szakmai összejövetelre. Ám városunk építészetére nemigen jutott ideje. Elkerülte a nagyképű műszaki szeánszokat. Csavargón Pesten és Budán. Ámuló szemmel rótta az utcákat, és mindent megcsodált, de főképp - a pesti verebeket. Csodálatos madarak, mondta, sosem látott még ennyi kecses elevenséget, ennyi talpraesett, bohó játékosságot. I la másért nem, már ezekért az egzotikus csodamadarakért érdemes volt átrepülni az Atlanti Óceánt. Odaát, az óriási víz túlpartján, látott már kondorkeselyűt és óriás-nandut, skarlát-ibiszt és ezernyi ezer papagájt, de az mind semmi. A veréb az igazi. Ezek a porlepctten is tarka, elkoszlottan és életrevaló madarak Budapest jelképévé váltak számára, i: Róluk beszélt, értük lel- ; kendezett úton-útfélen. Nem hiszem, hogy a bölcsesség etalonjai épp a mérnökök volnának. De ez az argentin építész tudott = valamit, amit érdemes megjegyezni. Férfikorára is megmaradt benne a gyermeki kíváncsiság. Nem béklyózta' semmi protokoll, semmi megszokás. Tudott látni, és kimondta, amit érzett. És én makacsul belekapaszkodom ebbe a kis történetbe, ha szomorúszemű, j fásult-arcú embereket lá- j tok, és azt mondogatom: | komortekintetű, pesszimista felebarátaim, le- j gyünk mindnyájan verebek. Legyünk egzotikus cso- i damadarak, akik itt élünk a | Duna-partján. Ne higgyük I azt, hogy minden csoda másutt történik. Ne higy- : gyük azt, hogy itt csak 1 romlás van, csak keserűség van. Legyünk azok, akik vagyunk. Ha kissé kopottasak is, ha kissé unottak is. Máshonnan nézve ez a csoda, ez a különös. Keressük meg magunkban azt a j nézőpontot, azt a látószöget, ahonnan ez a számunkra ismerős és kissé | elszürkült világ is izgalmas és eleven.
