Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1992-07-09 / 188. szám
8 aj Dunántúlt napló 1992. július 9., csütörtök Százegyezer nyugdíjas Baranyában Ha egy száraz számokat tartalmazó táblát izgalmas olvasmány lehet, hát ez bizony az. Egy hatalmas társadalmi réteg, a nyugdíjasok tábora megélhetési lehetőségeinek egy éven belül bekövetkezett változását „meséli el” a táblázat, amit a Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóságon állítottak össze. Először a fő számokról. 1991 márciusában Baranyában ösz- szesen 98172 nyugdíjas polgár élt, egy évvel később a számok 101 149 volt, a növekedés 3 százalékos volt. Ezen belül: a megye területén 59239-től 61 446 (3,8%), Pécsett 38 933-ról 39 683-ra (1,9%) módosult a nyugdíjasok száma. A további adatok a nyugdíjak összegére vonatkoznak, eszerint csoportosítja a nyugdíjasokat. A két esztendő, illetve a két időpont összevetése fölöttébb érdekes, hiszen közéjük esett a nyugdíjaknak a korábbiaktól eltérő mértékű és szemléletű emelése, ami alaposan átrendezte a nyugdíjas kategóriákat. Három csoportba osztottuk a nyugdíjösszeg szerint a nyugdíjasokat. 0-7999, 8000-10999 és 11000-tól a maximumig. Itt mindjárt álljunk is meg egy szóra. 20 000 forinton felül az emelés előtt összesen 527-en, idén már 1393-an részesültek nagyobb részük - 1099-en - természetesen Pécsett. Igazán magas - 30 000 forint - feletti nyugdíjat tavaly 13-an (5 ill. 8) élvezte, idén 74-en (22, ill. 52). Most tehát a kategóriákról. Tavaly év elején a baranyai nyugdíjasok 70 százaléka - 68 673-an - kapott 8 000 forintnál alacsonyabb nyugdíjat (a megyében 75,8, Pécsett 61%,) az emelés után ez az arány 42,7%-ra (48,1, ill. 34,4%-ra) csökkent. Ezzel szemben a 8 és 11 ezer forint közötti nyugdíjasok aránya 19,2%-ról (16,2-23,8%) 41%-ra (39,5-42,8%) emelkedett. A 11 ezer forintnál magasabb ösz- szegű nyugdíjban részesülők aránya 10,8%-ról (8-15,2%) 16,3%-ra (12,4-22,8%) emelkedett. A jótékony változások ellenére is kitetszik a számokból, hogy a tavalyi emelés mellett is változatlanul az alacsony nyugdíjat „élvezők” vannak többségben, számuk 43232 az előző évi 68 673-mal szemben. Csak alig marad el mögöttük a következő kategória népessége. Feltehetően a mostani korrekciós emelés hatására tovább csökken az un. kisnyugdíjasok aránya. Ez azonban természetesen senkit ne tévesszen meg. Az alacsonyabb értékű számok lassan kikopnak, s a folyamatos értékvesztés révén a nagy számok ellenére az ezután alacsonynak minősíthető nyugdíjak száma felfelé tolódik el, s hovatovább már a 10, majd a 12 ezer forint körüli nyugdíjat kell alacsonynak mondanunk. H. I. „Megértem kiszolgáltatott állapotát, azonban ... Az ellopott rokkantgépkocsi esete Simon István százszázalékos rokkantnyugdíjas keservei Kétségbeesett, el-elcsukló hang a telefonvonal másik végén:- Kérem, segítsenek rajtam-! Itt vagyok százszázalékos mozgásképtelen rokkantnyugdíjas, akitől tavaly, közvetlenül a felújítás után, ellopták Tra- bant-Hycomatomat és most megtagadják tőlem az új kocsit, pedig anélkül létezni sem tudok ... Míg úton vagyok a budai várni tízemeletesek felé, azon morfondírozom, ugyan miféle ember lehet, aki egy Hycomatot ellop? Hiszen tudhatja? Az aztán nem luxuskocsi, akinek ilyen van, annak az élete függ ettől... Csengetek. Az ajtó nagysokára nyílik csak: hallani, hogy aki nyitja, kínnal-keservvel ért ide. Valóban, Simon István - így hívják a vendéglátót - két mankóval, rettenetesen kínlódva vezet be az üdvözlés után a szobába. Nehezen ül le az egyik fotelba. Szemmel látható: a mondott száz százalékhoz inkább hozzátenni lehetne, ha lehetne, sem mint elvenni akár egyetlen egy százalékot. A történet jó húsz éve kezdődött. Simon István légvédelmis tiszthelyettes volt, 12 éven át tartalékosok kiképzésében vett részt. A téli kiképzések nagyon is „katonásak” voltak: er- dőn-mezőn ásott gödrök fölé húzott sátrakban teltek a hetek, a hónapok. Simon szervezete feltöltődött az évek folyamán a hideg ártalmaival, s egyszer csak robbant. Ahogy ma mondja: mindene elmeszese- dett. 1972 márciusában a kecskeméti honvéd kórházban szá- zalékolták le, akkor nyilvánították százszázalékos rokkantak. (1770 forint volt az induló nyugdíja, ma 10700-at kap.) Sokféle kezeléssel próbáltak javítani az állapotán - eredménytelenül. Sugárterápiát is kapott, utóbb azzal „bíztatták” jó, ha ezer közül egy megmarad ilyen sugáradag után. Úgy tűnik, ő volt az a bizonyos egy. Húsz esztendeje tehát, hogy együtt él gyógyíthatatlan bajával; (amit évek óta egy pacemaker is segít leküzdeni) s azóta állandó orvosi felügyeletre, kezelésre szorul. Ez pedig azzal jár, hogy kéthetente kell elmennie ellenőrzésre a honvéd kórházba, s ha a betegsége aktivizálódik, akkor 2-3 naponta kell megjelennie. Évente kétszer pedig 50-50 adagos injekciókúrára van szüksége, ez természetesen ugyanannyiszor - naponkénti! - megjelenést ír elő. S ha ehhez hozzávesszük, hogy állapotából adódóan tömegközlekedési eszközt képtelen igénybevenni, akkor megérthetjük: számára a rokkantgépkocsi lét- szükséglet. A Hycomatot tavaly nyáron 60 000 forintért újíttatta fel, közvetlenül utána - augusztus első napjaiban - a ház előtti parkolóból lopták el. A kárért a biztosító 41 000 forintot térített. Simon István rögtön megkezdte a harcot egy új gépkocsiért. Augusztus 17-én dr. Borsics Éva, a honvéd kórház adjunktusa egy tavalyi rendeletre hivatkozva orvosilag igazolta a rokkantkocsi szükségességét. A pécsi önkormányzat jegyzője kilátásba helyezte a gépkocsivásárlás támogatását, ha a megyei tisztifőorvos gondoskodik a kiutalásról. Dr. Morava Endre megyei tisztifőorvos november 15-i válasza szerint azonban a kérelem nem teljesíthető, igényét nyilvántartásba vették. Simon István erre december 3-án Borverseny ürügyén A szigetvári Őszirózsa Dalárda A maguk örömére, mások szórakoztatására ... Az idei borverseny értékeié* sekor hallottam másodszor a szigetvári Őszirózsa Dalárda érdekes, változatos műsorát. Az alkalomhoz illő népdalok és az énekszámok között, ugyancsak aktuális, könnyed, a borivásról szóló verseket mondtak. Nem véletlen, hogy nagy tapsot kaptak. Munkájuk, szereplésük után érdeklődve kopogtam be először a Művelődési Központ igazgatójához, Kapronczai Jó- zsefnéhez. Tőle idézek: „Az Őszirózsa Dalárda a Művelődési Központ Nyugdíjas Klubjának keretein belül működik. Létrejöttével a klubéletet akartuk tartalmasabbá tenni. Az indulástól máig előadott műsoruk a fejlődést jelzi. A kezdeti műmagyaros, műdalos énekszámaikat felváltották a népdalok. Az éneklés kiegészült versmondással is. Többnyire Petőfi verseket hallhatunk tőlük. Meghallgatják a jobbító szándékú észrevételeket és következő műsoruk összeállításánál ezeket figyelembe is veszik. Szeretik azt, amit csinálnak. Ez még akkor is így van, ha mondom; munkájukért semmiféle juttatásban sem részesülnek. A Művelődési Ház egyetlen együttesét sem tudja anyagiakkal dotálni. Biztosítjuk számukra a helyet gyakorlásra, tőlünk telhetőén menedzseljük őket; szereplési lehetőséget biztosítunk számukra. A szerepléshez mellényt kaptak, s pénzügyi lehetőségeink függvényében pedig új blúzt. Kirándulásukhoz a mikrobuszunkat adjuk a benzinköltség ellenében. Ez minden.” Megkerestük az együttes vezetőjét is. Dómján Józsefné, Kati, bár bejelentés nélkül, váratlanul csöngettünk be, szívélyesen fogadott bennünket. A régi közös kórusemlékek megteremtették a baráti beszélgetés alapját.-Valóban a nyugdíjas klubban alakultunk - mondja. -Vasárnaponként ott jöttünk össze és ott ki kártyázgatott, ki beszélgetett. Az összejöveteleken felfigyeltem egy asztaltársaságra (csak asszonyokból állt) akik kártyázás közben énekelgettek. Hallgattam őket, élveztem éneküket. De jó volna egy dalárdát alakítani! - gondoltam. Egyik vasárnap odamentem hozzájuk: gyerekek van egy ötletem, szeretném, ha mi egy kis dalkört alakítanánk! Örömmel elfogadták aj avaslatot. így alakult meg az együttesünk. Öten kezdtük, 1989. április 9-én.” Nem azért énekeltek, hogy szerepelni menjenek. Csak a maguk kedvéért. Mégis volt mit hallgatniuk a kezdet kezdetén: fogatlanoknak, kopaszoknak, görbelábúaknak „becézték” őket. Szerencsére nem zavarta őket. Heten lettek, „vérszerződést” kötöttek; azért is megmaradnak és dalolnak.-Aztán, úgy június végén, vagy július elején az egyik próbára beállított a Zsuzsika, a művelődési ház igazgatója - folytatja Dómján Józsefné. Hallottalak benneteket, szépen énekeltek, szeretném, ha augusztus 20-án fellépnétek, mondta nekünk.! Óriási lelkesedéssel fogadtuk ajánlatát. Gyakoroltunk teremben, próbáltunk a szabadban mint a megszállottak. Aztán elérkezett augusztus 20-dika! Szerepeltünk, nem buktunk meg, sőt!” A következő fellépésük szeptember elején a Zrínyi ünnepségen volt. így indultak el. Létszámuk gyarapodott. Azóta énekeltünk a környékbeli falvakban is. Minden szereplési lehetőséget örömmel fogadnak. Naplókat mutat, melyekben a kis együttes szerepléseiről, műsoraikról, a tagokról van szó képekben, írásban. A műsorok összeállításához nélkülözhetetlen népdalfüzetekről beszél és persze a terveikről is. Kicsit keserű szájízzel említi, hogy a nyugdíjas klub új vezetősége nem tart igényt munkájukra. Ők azonban tovább énekelnek, ha kell a klubon kívül! Hogy visszatérnek oda, biztosíték az igazgatónő határozott álláspontja és a tagok töretlen lelkesedése. Beszélgetésünket is ezzel fejezte be: „Ne haragudjatok, de el kell mennem próbára, gyakorolni a lányokkal. V. Z. Csurgó és a pécsi öregdiákok A keszthelyi „Georgikon” alapítója, gróf Festetics György jelölte ki Csurgón azt a helyet, ahol ma a gimnázium áll. A nemes gondolat 1792-ben vált valóra. Nem is találhatott volna szebb helyet, mint az az erdővel övezett dombtető. Tudósok határozottan állítják, hogy sok-sok évmillióval ezelőtt a Rába és a Dráva helyén folyt az Ős-Duna. Bizonyítéka ennek a kavicsdombok, amelyek Vas megyében Bejcgyertyános, Egervölgy és Kám vidékén találhatók. (A kavics a folyók hordaléka.) A csurgói magasföld, vagy hegyhát is ennek az ősi folyamnak a partját képezte. A csurgói domboldalról tiszta, derült időben szabad-szemmel el lehet látni a varasdi hegyekig, Horvátországba. A város református templomát azért robbantották föl a 2. világháborúban, mert onnan „túl messze” el lehetett látni. Ma egy kis imaház van csak a templom helyett. Az évforduló alkalmából rendezett díszünnepségen köszöntőt mondott Göncz Árpád köztársasági elnök, az ünnepi beszédet dr. Für Lajos honvédelmi miniszter tartotta. (1941-1949 között ő is csurgói diák volt.) Beszédet mondott még Kálmán Attila, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium államtitkára. Még sok-sok kedves szó elhangzott másoktól is, felsorolni a szereplőket lehetetlen. Minden fiatalnak az egyéni adottságon kívül a legfontosabb a szülőktől és a tanítóitól, valamint tanáraitól kapott útravaló. Hadd mondjam el a magam dolgait. Apám vadász volt, nagyon szeretem a céllövészetet. Dr. Nyíri Antal magyartanárom megdicsért, amikor Ady Endre versét elmondtam Csokonairól. Csurgón a Nemzeti dalt kétszer is előadtam, 1941 és 1942-ben. Mondhatom bátran, hogy utána is rengeteget szavaltam. Józsa Pál fizikatanárom pár vállalkozó szellemű diáknak megtanította a morse-abc jeleinek hallás-utáni vételét. Mi lett a következmény? A 41 éves postai szolgálati időmből 15 évet a morse-gép mellett töltöttem el. A tornatanárunk, Mester Gábor pedig nem szerette, ha sápadtak és soványak voltunk. Minden tornaórán megizzasztott bennünket. Gyenge és sovány férfi egy sem lett belőlünk! Egyik kedves osztálytársunk, Horváth József még fél lábbal és két mankóval is eljött (a háborúban rokkant meg). Egy perces néma felállással adóztunk a 29 el- húnyt osztálytársunk emlékének. A 48 volt diák közül csak 16-an lehettünk jelen a felejthetetlen 50 éves érettségi találkozón. Az 1940-es évek eleje idő volt a gimnázium történetében is. Pár tanárunk és több diáktársunk is külföldre ment. A magyartanárunkat Szegedre hívták meg egyetemi tanárnak. Túl a 80. éven, de kedves jelenlétével mégis megtisztelte a „gyerekeit”. A fizikatanárunknak Brazíliában magán rádióállomása lett. Pozsonyi Rudolf osztálytársunknak Venezuelában nagy állattenyészete van. Előre üzent onnan, hogy a számlát ő fogja állni. Este a Korona szállóban becsülettel betartotta a szavát. Pécsről hárman voltunk a dupla ünnepségen: Dr. Bohenszky György, Bohuss Sándor és jómagam. Végh Attila- abban a hiszemben, hogy ott segítséget kaphat - dr.Surján László népjóléti miniszterhez fordult támogatásáért. Onnan viszont dr. Novák Péter osztályvezető-helyettes aláírásával érkezett válasz: „Atérzem nehéz helyzetét, kiszolgáltatott állapotát, azonban a sorrend megállapítása a megyei tisztifőorvos kizárólagos hatásköre.” A kör tehát bezárult! Egyébként még azt is közölték, hogy 1991-ben ezer rokkantkocsit kapott az ország, ebből 41 fölött dönthettek Baranyában. * Baranyában 700 körüli azon mozgáskorlátozottaknak a száma, akik rokkantgépkocsira tarthatnak igényt, de jóval kevesebben vannak, akik számára valóban létkérdés az ilyen gépkocsi, s még kevesebben - ismerve a kiutalható gépkocsik alacsony számát - akik meg is kapják. Vajon mivel magyarázható, hogy Simon István nem kerülhetett bele ebbe a körbe? Hársfai István Mint a mesében... Úgy kezdődött az eset, mint egy szép mese. Elindult Pilisről 45 idős nyugdíjas ember, hogy megismerje Pécset és környékét. Pünkösd szombatján megtekintették a város nevezetességeit és a Misinára is felmentek, láthatták a csodálatos panorámát. A délutáni programjuk pedig, Sikonda lett volna. Visszafelé jövet azonban az autóbusz üzemanyagelosztója meghibásodott. Mindez a Hotel Kikelettől lefelé, az első kanyarban történt. A társaság még mindig jókedvű volt, a pilóta pedig szerelt és szerelt. De sajnos sikertelenül. A kis öregek kiálltak kétoldalt az úttestre és irányították a forgalmat a beláthatatlan kanyarban, hogy nagyobb baj ne történjen. A csoportvezető elindult segítséget kérni a Hotel Kikeletbe. (Köszönet a telefonálási lehetőségért.) A közel húsz telefonhívásból az első a Pannon Volánhoz szólt, ahol közölték: szombaton nincs szerelőjük, nem tartanak ügyeletet. A többi telefonálás sem vezetett eredményre. Három és fél óra alatt jóné- hányszor megfordultak a menetrendszerinti buszok, de csak egy 34-es vezetője - kérésünkre - vállalta, hogy megpróbál szerelőt küldeni. De neki sem sikerült. A többi közömbösen hajtott el a lerobbant busz és csoportja mellett. A hosszú várakozás és tétlen topogás után, amikor már az idős emberek a naptól is eltikkadtak, a csoportvezető a rendőrséget hívta segítségül. Meg is jelent egy rendőr, aki azt mondta, ő kicsi ennek a problémának a megoldásához. Végül a buszmentőért telefonáltak. Ott közölték, hogy csak készpénzfizetés ellenében hajlandók a buszt levontatni. A kirándulók összedobták a pénzt. Na, de mi legyen a csomagokkal felszerelt 45 emberrel? A rendőrt kérték, hogy állítsa le a legközelebbi menetrendszerinti járatot, hogy az lehozza őket az Aradi Vértanúk útja sarkáig. Ez meg is történt. Köszönet illeti a Kodály kollégium alkalmazottait, mert lehetővé tették a csoport még egy éjszakát ott töltsön, valamint a Xavér étterem vezetőjét, hogy a fél egyre megrendelt ebédet fél ötkor felszolgálták. Másnapra megérkezett a mentő-busz Pilisről és némileg kipihenve a sok izgalmat és fáradságot indulhattak haza. Dr. Antalicz Károlyné pécsi lakos, aki a csoporttal volt