Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)
1992-06-20 / 169. szám
10 aj Dunäntült napló 1992. június 20., szombat A kormány iparpolitikai koncepciója Konjunktúrára építve Szabó Iván ipari és kereskedelmi miniszter egy szakszervezeti fórumon elemezte a kormány iparpolitikai koncepcióját. Az MDF gazdaságpolitikusa átfogó képet vázolt gazdaságunk jelenlegi helyzetéről és jövőbeli kilátásairól. Érintette a privatizáció, a foglalkoztatáspolitika, a szociálpolitika és a területfejlesztés témakörét is. Egy kérdésre válaszolva kijelentette: a most megindított gazdaságpolitikai folyamatok nemcsak a 94-es, hanem még a 98-as választásokra is kihatnak. Megkésett változások A gazdasági szerkezetváltás kapcsán valóságos probléma- halmazt kell megoldanunk - kezdte beszédét a miniszter. Tulajdonképpen azt az elhalasztott válságot éljük most meg, amelyen Európa nyugati fele már túljutott az elmúlt két évtizedben. Az első és a második olajválság rádöbbentette a nyugati világot arra, hogy a hagyományos termelési struktúrákat nem lehet fenntartani, lényegi változtatásokra van szükség. Felismerték, hogy központi kérdés az energiaellátás racionalizálása, a pazarló technológiákat anyagtakarékosság váltotta fel. Mivel Magyarországon nem hajtottak végre ehhez hasonló technológiai váltást, most kell behoznunk a lemaradásunkat. A legnagyobb technológiai fejlődés az acéliparban ment végbe, a korszerű technológiai eljárások eredményeképpen jó minőségű ötvözött acélok jelentek meg a piacon, s kiszorították a hagyományos termékeket. De válságjelenségek tapasztalhatók az alumíniumiparban is! Soha nem látott mélyponton van a világ alumíniumkereslete. Hazánk tonnánként 250-260 dollárért termelte ki eddig a timföldet, az idén megkötött szerződések értelmében Oroszországnak legjobb esetben is csak 210-220 dollárért tudjuk eladni, a világpiacon Indonézia és Algéria már 150 dollárért kínálja a maga portékáját, jövőre tehát még nagyobb áreséssel kell számolnunk. Ezt az ágazatot azonban mégsem érdemes leépíteni, mert tőzsdei tapasztalatok szerint az alumínium ára mindig hullámzó képet mutatott. Jogos a feltételezés, hogy előbb-utóbb újra emelkedni fog a timföld ára. Az ipar termelékenységéről szólva a miniszter kijelentette: nem ért egyet azzal a véleménnyel, hogy Magyarországon albán bérekhez skandináv árak társulnak. Nem a termékekben kifejeződő bér a kevés, hanem az sok, ahányan előállítják. Magyarországon ötször annyian állítanak elő egy-egy terméket, mint ahányan racionális körülmények között másutt el tudják készíteni. A fejlett iparral rendelkező országokban a foglalkoztatottak mindössze 15 százaléka dolgozik az iparban, ez az arány nálunk 20-25 százalék. A mezőgazdaságban valamivel jobb a helyzet: a nemzetközileg kialakult 5 százalékkal szemben Magyarországon „csak” 8 százalékra tehető a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma. Szerencsés volna, ha mindkét szektorban az évezred végéig el tudnánk érni a fejlett országok szintjét. A foglalkoztatáspolitikáról szólva a miniszter kifejtette: nem ért egyet azokkal sem, akik rosszallják, hogy a külföldi tőke a kereskedelem és a szolgáltatások területére áramlik, ezekben az ágazatokban a legnagyobb ugyanis a munkaerő-éhség. A szolgáltatások rendkívül elmaradott szinten vannak, mindenképpen fejlesztésre szorulnak. A szektorban foglalkoztatottak száma nem éri el a 30 százalékot sem, pedig nyugaton a 60 százalékot is meghaladja. Nincs abban semmi rendkívüli - mondta a miniszter ha az átképzési programok keretében elsősorban a bányászokat és a kohászokat tanítják meg pin- cérkedni vagy motort szerelni, hiszen a későbbiekben nagyobb esélyük lesz ezeken a területeken munkát találni. Szükség van a hazai tulajdonos rétegre is „Nem politikai, hanem gazdasági okokból kell privatizálni” - fejtegette a miniszter. A privatizáció célja: a gazdaság hatékonyságának növelése. Hiteleink törlesztésének sem lehet kizárólagos forrása a privatizációs bevétel, hiszen a hiteleket alapvetően a gazdaság működésének eredményéből kell visz- szafizetni. A privatizációs bevételek felhasználásában szemléletváltozás történt, a további vagyonvesztés elkerülése végett az állami vagyont az AVÜ, illetve az Állami Vagyonkezelő Rt. hatáskörébe utalta a kormány. A tervek szerint mindössze nyolc iparvállalatnál marad meg az 51 százalékos állami majoritás, főként az energetikai - az olaj-, a gáz-, a villamosipari - vállalatokat érinti ez a döntés, mert ezek a stratégiai iparágak sajnos még nem piacképesek. Átalakításuk hosszabb időt igényel. A részvénytársasághoz azokat a vállalatokat csatolják, amelyekben az állami tulajdonrész várhatóan tartósan megmarad, de az évek során ezek is vegyesvállalatokká alakulnak majd. A bármikor piacképesen eladható vállalatok a költségvetési szervként működő Vagyonügynökség hatáskörébe tartoznak, teljes privatizációjukat az ÁVÜ intézi. „A privatizáció során egy fontos problémával kell szembenézni - mondta a miniszter. Nevezetesen azzal, hogy a régióban mindenki eladni szeretne és alig van vásárló. Magyarország elvileg nincs rossz helyzetben, hiszen a térségben beruházó nyugati tőke 60 százaléka idejött. De ez még mindig kevés ahhoz képest, amire szükségünk volna.” A piacgazdaságokban a külföldi tőke részaránya 30 százalék körül mozog, nálunk még a tíz százalékot sem éri el. A külföldi tőke bevonásával párhuzamosan a magyar befektetőket is vagyonhoz szeretné juttatni a kormány, aminek egyik módja a kárpótlás. Az első és második vagyoni kárpótlási törvény kapcsán egymillió állampolgár juthat ki- sebb-nagyobb tulajdonhoz. A privatizációs technikák közül hármat emelt ki a miniszter. Az egyik a munkavállalói részvényprogram, amelynek keretében a dolgozók széles tömegei csatlakozhatnak a tulajdonosok köréhez. A másik a vezetői csoportos kivásárlás, amelynek jogi hátterén még dolgoznak a szakemberek. A középvállalatok, intézmények esetében - ahol még a kedvezményes hitelek igénybevételére sincs lehetőség - egy harmadik módszer, a lízingtechnika kínál tulajdonlási lehetőséget, tartós bérlet után tulajdonossá válhatnak a lízingelők. Iparpolitika - az átfogó stratégia része Az előzőekben említett folyamatok figyelembe vételével a kormány iparpolitikai koncepciója egyrészt a rövid távú válságkezelő program része, másrészt a közép- és hosszútávú stratégia eszköze - folytatta a miniszter. Nem lehet iparpolitikai stratégiát kidolgozni átfogó gazdasági stratégia nélkül. A válságkezelő program fontos eleme a csődhelyzetek megoldása. Vannak olyan vállalatok, amelyek külső, állami nyomásra kezdtek megalapozottan fejlesztésekbe, beruházásokba, s mára ezért kerültek nehéz helyzetbe. Rajtuk kötelessége segíteni az államnak, ha máskor nem, csődállapotban kell megoldást találni problémáikra, nem érdemes a felszámolásig várni, mindent veszni hagyni. Az ólomsúlyként rájuk nehezedő hitelektől megszabadítva ezeknek a cégeknek egy része hamar reorganizálható, másik csoportjuk pusztán hitel-átütemezéssel is talpra állítható. A harmadik kategóriát azok a piacképes vállalatok alkotják, amelyek nyugaton ugyan nem versenyképesek, de a hagyományos keleti piacokon még igen. Példaként a gyógyszeripart említette a miniszter. Az egykori Szovjetunió gyógyszer- készletének 30 százalékát hazánkból szerezte be, s bár az egyes köztársaságok pillanatnyilag fizetésképtelenek, most mégsem tűnik célszerűnek kivonulni erről a hatalmas piacról. A vállalati veszteségek egy részét az államnak kellene kompenzálnia, a piacvesztés elkerülése érdekében hitelgaranciára volna szüksége a hazai gyógyszergyártóknak. A hosz- szabb távú feladatok közé tartozik a szénbányászat és az acélipar szerkezetátalakítása. Az iparág problémáját csak a szociális, a településfejlesztési és a folgalkoztatási érdekek figyelembe vételével lehet megoldani. Racionalizálás és humánpolitika A gazdaság racionalizálását a humánpolitikai kérdésekkel párhuzamosan kell kezelni. Regionális válságot okozhatna ugyanis e két ágazat radikális leépítése. Egy-egy városban és környékén tömeges munkanélküliséggel járna a bányák, a kohászati üzemek meggondolatlan bezárása. A miniszter a nehézipar átalakítását párhuzamba állította a MÁV-nál történő elbocsátásokkal. Mint kifejtette: a vasút 3-4 év alatt 50-60 ezer emberrel csökkenti majd a létszámát, de ez mégsem okoz olyan megrázkódtatást, mint mondjuk tízezer bányász elbocsátása. Az ok: míg a vasutasok szétszórtan laknak, a bányászok egy-egy városban vagy annak környékén koncentrálódnak (Pécs. Tatabánya, Ózd, Miskolc). így tehát a két probléma alapvetően más és más megoldást igényel. A nehéziparban ezért a felszámolási eljárással párhuzamosan reorganizációs programot indít a kormány. Mint kiderült: az Európai Szénás Acélközösség az átalakítást célzó finanszírozható projec- tekre korlátlanul adna hitelt hazánknak. „Az energia egészen különös iparpolitikai kérdés” - jelentette ki a miniszter. Ezen a területen is jelentős a túlfoglalkoztatás. Míg Nyugat-Európában 0,2 fő állít elő egy megawatt energiát, addig nálunk ennek kereken az ötszöröse. A folyamatos hatékonyságnövelést a leépítésekkel párhuzamosan kell megkezdeni. A mai energiaárak sem szolgálják a hatékonyság javulását. Minden országban általában a lakossági áramtarifa a magasabb, az ipari az olcsóbb, nálunk ez pontosan fordítva van. Ezen az álszociális megoldáson úgy lehetne változtatni, ha a szociálpolitikai rárakódásoktól sikerülne megtisztítani az árakat. Ez persze a lakosság terheit rendkívül megnövelné, csak az érdekvédelmi szervezetekkel egyeztetve kerülhetne sor erre a lépésre. Az ország energetikai stratégiája 2010-ig több száz- milliárd forintot tervez fejlesztésre, ami természetesen csak külföldi tőkebevonással képzelhető el. A Világbank is sürgetné a beruházások megkezdését, s mint a szervezet nemrégen hazánkban járt képviselői a miniszter tudomására hozták: ha 1995 előtt nem hajtunk végre érdemi fejlesztéseket, nem fogják finanszírozni a magyarországi energetikai beruházásokat. A miniszter végezetül aláhúzta: az előrejelzések szerint 1992. II. felében várhatóan világszerte konjunkturális hatások érvényesülnek majd, amit az USA elnökválasztása indít el. Nyugat-Európában már most érezhető a kamatcsökkenés, s ez növelheti a befektetési kedvet. Ezt a kedvező tendenciát érdemes volna meglovagolnunk, s idecsalogatni a mozduló tőkét. Talán ennek kedvez az is, hogy ma hazánkban a termelés oldaláról nincs inflációs nyomás: mindössze 0,6-1 százalék az infláció havi növekedési indexe. Turizmus Bükkösdön Aratóék idén is várják a pihenni vágyókat Fotó: Szundi György- Két-három évvel ezelőtt még jöttek külföldről, belföldről egyaránt, de tavaly egy lélek sem nyitotta ránk az ajtót - mondta Pauler Ferenc, akinek takaros bükkösdi háza várja a falusi turizmus kedvelőit. - A megyei idegenforgalmi hivatallal vagyunk kapcsolatban, hogy mi lesz. az idén nem tudom, de sok jóval nem kecsegtetnek. Meséli a nyugdíjas ember, járt náluk egyszer egy házaspár, Budapestről jöttek, a férfi a hűvös szobában olvasott egész nap, ki sem mozdult, az asszony meg napozott, napozott és zuhanyozott. Már az első nap reklamált a hölgy - miután vagy harmadszor állt a tus alá -, hogy nincs melegvíz. A gazda humoránál volt, s közölte, ebbe a faluba még nem vezeték be a távfűtést, sajnos csak villanybojlerrel tud szolgálni, amiből ugye a melegvíz ... Egyre több szó esik manapság a falusi turizmusról, konferenciákat rendeznek e témakörben, megállapítják, hogy az idegenforgalmon belül ennek az üzletágnak egyre inkább felértékelődik a szerepe. Ám, a falusi turizmus nem fejlődik olyan ütemben, mint ahogy szeretnék. Az tény, hogy egyre több idegenforgalmi vállalkozás lát fantáziát ebben, s mind több vendégfogadó jelentkezik - most azonban a vendég hiányzik. A Mecsek Tourist évek óta foglalkozik falusi vendégszobák értékesítésével, Varga Éva csoportvezető szerint is régebben ,jobban ment a bolt”. Az okokat firtatva két dolog alapvetően meghatározza a visszaesést: a Németország egyesülésével immáron nincsen szükség eldugott találkozási helyekre, s a hazai életszínvonal romlásával együtt az emberek zömének kisebb gondja is nagyobb, mint hogy falura menjen nyaralni. Az ugrásszerűen megnövekedett utazási költségekről nem is beszélve! A megyei idegenforgalmi hivatalban sem tolonganak a népek, hogy elmennének csendes falusi házakba pihenni, az érdeklődés finoman szólva is, mérsékelt. Paulerék, ha igény lenne, két szobát is kiadnának. Nem jókedvükből. A házaspárnak igen kevés a nyugdíja, ez, amolyan jövedelem-kiegészítés volt eddig is, illetve lenne most is. Főzni nem főznek.- Öreg már a feleségem ahhoz, hogy egész nap a sparhelt mellett álljon, de nagy igény sem volt rá eddig. Akik hozzánk jöttek, főleg németek, a rokonaikkal találkoztak, s járták a környéket. Tudja mit mondok magának, meg is értem, hogy nem fejlődik ez a turizmus! Itt van például Bükkösd. Mit lehet itt csinálni? Ha valaki vendéglőben akar ebédelni, akkor el kell mennie Szentlőrincre. De a csenden kívül alig akad itt más. Egy időben olyan kép élt a falusi turizmusról, hogy a városiak kimennek a parasztházakba, tehenet fejnek, füvet kasszáinak, etetik a jószágot. / Ez aztán szertefoszlott, mert kiderült, aki falura kívánkozik nyaralni, az pihenni akar, nagyokat kirándulni, s nem utolsósorban, olcsón lakni. Mert a falusi házakban tényleg kevés pénzért lehet időzni. Baranyában már 500-600 forintért ki lehet venni szobát. Tehenek fejősére, mezőgazdasági munkák végzésére pedig aligha van igénye a vendégnek. Arató Józsefné magasföldszintes házában egy kétágyas, pótágyazható szoba vár kiadásra. Tavaly és idén még senki nem vette ki az ízlésesen berendezett helyiséget.- Régebben nyaranta alig volt olyan hét, amikor ne jött volna valaki, júniustól, szeptemberig nagy volt a forgalom. Most is jól jönne a kis pénz, mert csak hárman lakjuk ezt a nagy házat - a lányom munka- nélküli -, s a költségek bizony nagyon nagyok. De sok jóval nem bíztatnak. Kérdem, elégedettek voltak azok, akiket korábban fogadtak. Aratóné szerint nagyon is,- képeslapot mutat, amelyen a német vendég köszönetét fejezi ki az remek ellátásért.-Csomagot is küldtek, sőt volt olyan is, aki meghívott hozzájuk, látogassuk meg őket. Én nagyon szeretem a vendégeket, de a szegény uram - nemrég halt meg - még jobban. Egyelőre a falusi turizmus is mélyponton van, a felkapott helyeken kívül másutt kicsi az érdeklődés. A jövője azonban - vitathatatlan. Roszprim Nándor Szabó Iván ipari miniszter
