Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)
1992-06-20 / 169. szám
1992. június 20., szombat üj Dunántúli napló 9 A kopasz énekesnő Irodalomtörténet — anekdotában Gárdonyi Géza tanító korában sehogy sem tudott megtanítani egy falusi kislányt a számolás tudományára. A kislány mindig így számolt: egy, kettő, három, öt. A négyes számot nem tudta megjegyezni.- No, lelkem - szólt Gárdonyi -, majd otthon számold meg, hány lába van a macskátoknak. Másnap a kislány boldogan újságolta: Megszámoltam ám, tanító úr, kérem! Hát elől is kettő, meg hátul is kettő! * Kriza János unitárius püspök, költő, a népköltészet tudós ismerője és gyűjtője igen szellemes ember volt. Még fiatal korában egyszer ebédre volt hivatalos egy fiatal, az irodalom iránt érdkelődő, csinos menyecskénél. Az ebéd végéhez közeledett, amikor a háziasz- szony helyet kérve a férfivendégei közé ült, és felkiáltott:-Úgy érzem magam, mint Krisztus a keresztfán!- Elhiszem. Csak azt mondja meg, melyikünkkel lesz ma együtt a paradicsomban? - kérdi hirtelen a püspök. Riedl Frigyes irodalomtudósnak még fiatalabb korában panaszkodott az egyik író ismerőse, hogy úton-útfélén plagizálják.- Igaza van - felelte némi gúnnyal ahangjában Riedl -, koldustól lopni szégyen! ■sk Jókai Mór szerette élvezni a népszerűséget, a közismertséget, még az utcán is. Ha valaki barátságosan rámosolygott, legott szóba elegyedett vele. így történ egy idősebb férfivel is, akivel már jó ideje köszönő viszonyban állt. Egyszer Jókai sétáját megszakítva odalépett az idős férfihez, és megkérdezte, hogy hívják.- Kerékgyártó János vagyok Monorról - mutatkozott be. - De ha meg nem sértem, kit tisztelhetek én az úrban? Gyulai Pál alacsony termetű ember volt, Brassai Sámuel polihisztor tudós viszont annál nyurgább óriássá nőtt. Gyulai és Brassai szóban és írásban sokat vitáztak egymással, s egy ilyen szócsata közben Brassai mérgesen kifakadt:- Ha nem hagyod abba, te Pali, mindjárt felkaplak, és zsebre váglak! Gyulai felnézett Brassaira, majd így szólt:- Akkor legalább több lesz a zsebedben, mint a fejedben! Gyűjtötte: Kiss György Mihály A kérdez-gető válaszol-gat Ki ül be Fodor János székébe?- Kérdezgetni könnyebb, mint kérdezni?- Más. A kérdezgető nem akarja a másikat megfogni, leleplezni. Én csak addig szeretek, elmenni, ameddig a partner akarja. Tehát nincs prekoncepció, mi több, ezt röstelkedve vallom be, igazából még különösebb koncepció sincs.- Nehéz partnereket találni?- Az elején nem volt az. Körülbelül 60 interjút csináltam. Az utóbbi egy évben érzem, hogy nehezebb. Az emberek egyre óvatosabban beszélnek gondolkodásmódjukról, hitvallásukról, erkölcsiségükről, a valahová tartozásukról.- Hány éve készülnek a Kérdez-get, Válaszol-gat műsorai?-Most már több, mint két éve. Először ez heti műsor volt, nagyon jó időben, szombat délután a TV2-n, azután átkerültem vasárnap estére. Ez még nem lett volna baj, de egyre később csúszott a műsoridőm, és így a nézettsége bizony csökkent. Szóval először heti volt, azután két heti lett belőle.-Hogyha valaki hetente kap 20-25 perc műsoridőt, azt már muszáj irigyelni és egy kicsit fúrni a televízióban.-Én azt hittem, hogy ilyen nincs, de mégiscsak van. Szem- től-szembe fúrtak, és ma sem tudom, mi volt az oka annak, hogy két heti műsorrá vált. Most is csak folyosói pletykákból hallom, - mert az illetékesek ezt elfelejtették közölni velem mindeddig -, hogy állítólag júniustól havi egy lesz.-A múltkoriban láttam Garas Dezsővel készült műsorát, és az igazság az, hogy megsajnáltam Fodor Jánost. Mintha Garas direkt nehéz helyzet elé akarta volna állítani magát. Vá- laszolgatott is, meg nem is, inkább ő kérdezett.- Igen, ezt jól gondolja. Tudni illik, Garas nagyon nehéz riportalany. Közismerten az, nagyon pengeéles tud lenni, olykor nagyon elutasító, és rettenetesen résen van. Szóval azzal is nyitott, - talán emlékszik rá, hogy „kíváncsi vagyok magára” ... Nála nagyon észnél kell lenni, de azt gondolom, hogy partner tudtam maradni, vagyis merem remélni. Én nagyon szeretem őt, rettenetesen bölcs, okos ember. Ilyen volt egyébként Schubert Éva is. Egyszerűen csak kapaszkodtam, hogy utána tudjak menni, gondolatilag, intellektuálisan. De az biztos, hogy jó néhány „nehéz” ember beült abba a székbe: Presser Gábor, Koltai Gábor, vagy Kern. Hát Kernnel olyan interjút csinálni, hogy az jó is legyen, ahhoz a csillagok állásának is össze kell jönni. Végülis megúsztam.-Ezt most úgy kell érteni, hogy nagy lebőgése nem volt?- Én azt gondolom, hogy le- bőgésem végül is nem nekem van.- Na, na...- Hogyha a produkció rossz, az elsősorban a nyilatkozót minősíti. Nem abban az értelemben, hogy ő rossz lenne akármiben, de lehet, hogy alkalmatlan arra, amit elvállalt. A Koltai például azt hiszem, hogy tipikus esete volt ennek, szenvedett, izzadt. Ő ha egy maszk mögé bújik és el kell játszania bármelyik darabot, például az Illetékes Elvtársat, akkor csodálatos. De amikor abban a fotelban ült, csak kínlódott. Én leadom ezeket a beszélgetéseket is, vágás nélkül. Nem baj, hogyha valakiről kiderül, hogy nem olyan slágfertig, vagy hogy esendő, hogy ő is lehet depressziós. Csákányi Eszti lekuporodva ült a fotelban és néha még bőgött is benne. Nekem ez szimpatikus. Lehet, hogy ez nem egy vibráló csodashow és nem eszek közben bogarakat, és nem eszelek ki mindenféle történeteket, nem táncolok és énekelek közben ...- Jaj, csak nem irigykedik arra a bizonyos show-ra?- Irigykedésről szó nincs. Ilyen műsorokra is szükség van a világon mindenütt. ..- Biztos, hogy szükség van ?- Amíg ezt annyian nézik és olyan tetszési indexe van, addig azt mondom, hogy igen. Akkor is, hogyha nagyon sok ember ízlésével nem találkozik. Én sem szeretem, de ez nem von le abból, hogy ez professzionális módon van megcsinálva. De visszakanyarodva, szándékosan hoztam ezt a példát, mert miközben ilyen showműsorokra is szükség van, azt gondolom, hogy 25 percig lehet nézni egy emberi arcot, a ráncaival, a gyűrődéseivel, a dadogásaival, vagy akár a könnyeivel is.- Voltak tüneményes beszélgetőtársai is, ilyen volt Esztergályos Cecilia, ilyen volt Psota Irén. Tudom, szereti a fergeteges, szellemes riprotalanyokat. De szereti-e azokat, akik minduntalan közéletiséget, politikát akarnak bevonni a beszélgetésbe. Amikor a politika ennyire csúszós talaj, nem érzi úgy, hogy egy-egy ilyen elragadott szónoklat kínos helyzetbe hozza?- Nem ültettem olyan embert mindezidáig a székbe, aki ilyenre ragadtatta volna magát, ugyanis erre kínosan figyelek.- Na, de Gregor József is politizált, Székhelyi József is politizált.-Gregor inkább a saját életén keresztül és a saját erkölcsi magatartásával kapcsolatban mondott dolgokat. A Székhelyi Jocó már keményebb, de'ismert volt a választási időszak alatt, hogy az SZDSZ-t szerette volna győztesnek látni, és bizony ő nagyon érzékenyen reagál sok mindenre. De buta, hordószónok, demagóg, vagyis olyan típusú embereket, akik vernék a mellüket és ostobaságokat fecsegnének, olyanokat én nem engedtem ebbe a székbe beülni. Tudom, hogy ez nagyon szubjektív dolog, mert végülis az én értékítéletemről van szó, de hát remélem, hogy ez az értékítélet sokakéval találkozik. Már 3-4 éve nem csinálok politikai műsort, abbahagytam, mert úgy éreztem, telítődve vagyok politikai ostobaságokkal. De egyre inkább azt hiszem, hogy nem lehet kikerülni a politikát. Kelemen Kata/HT Press s A Kolozsvári Állami Színház vendégjátéka Pécsett ismeretlen a magyar közönség előtt), ragyogó stílusérzékkel szervezte a dialógusokat a szöveg szellemességéhez méltó akciókká, mozdulatokká, gesztusokká. Különösen szembetűnő volt a kolozsvári előadásban, hogy a metakommunikativ és nem-verbális kommunikációs eszközök mindazon groteszk elemeket hordozták, tovább vitték, finomították vagy kiélezték, amelyekkel a szöveg is rendelkezett. Mindezek pedig egységes képi világgal párosultak. A nyitókép - Dobre Kóthay Judit munkája - különböző színes ruhákban öltöztetett, kifejezéstelen arcú, egymás mellé rakott babák kis rekeszekben (raktárban, játékpolcokon vagy talán a panel-lakások dobozaiban?) a kiüresedett, semmitmondó kapcsolatok színes emlékműveként az egész előadás stílusát meghatározták. A későbbiekben színre került a Smith és a Martin házaspár barokk operákra valamint operettekre emlékeztető jelmezeikben. Jól választott forma párosult a tartalommal. Az említett műfajok idealizált kapcsolatai és viselkedései, ha banális szöveggel ötvöződnek, önmaguk is nevetségessé válhatnak. Tompa a műfaji meghatározást követte és erősítette fel: vagyis ellenszínművet rendezett a színpadi műfajokkal szemben is. Ragyogó stílusparódiát rendezett. így vált az előadás egyben a társadalom paródiájává, amelyben az emberi kapcsolatok és kifejezések épp úgy válságban vannak, mint a művészi megnyilvánulások. Tehát korszerű, 1992-es előadást láthattunk. A groteszk képet, amit elénk tartott még számtalan színpadi geggel, poénnal, bur- leszkelemmel árnyalta, melyek a végén (a visszafelé pörgetett némafilm-jelentben) értek tetőpontjukra. Az előadás végén egy valódi színházi élménnyel gazdagon s egy kiváló csapatmunkának járó elismeréssel álltunk fel. Ez a színészi munkának épp úgy szólt mint a rendezésnek, és a látványtervezésnek, ám mégis külön elismerést érdemel az a koncentráció és állóképesség, amellyel az előadást a hat színész végigjátszotta: Spolarics Andrea, Boér Ferenc, Panek Katalin, Bács Miklós, Biró József, László Zsuzsa, Slat Lehel és Molnár Tibor. Reméljük, ez az előadás egy épülő kapcsolat kezdete, amelyben bíztató jel Tompa Gábor pécsi rendezése a jövő évadban illetve a jelenleg is tartó tárgyalások színházunk vendégszerepléséről. Fekete Valéria, a PNSZ dramaturgja Slat Lehel, László Zsuzsa,Panek Katalin és Bács Miklós Proksza László felvételei Hosszas szervezőmunka eredményeként június 13-án végre lehetőség nyílt arra, hogy a Kolozsvári Állami Színház társulata bemutatkozhasson a Pécsi Nemzeti Színház közönségének. Valamennyien, akik a színházban dolgozunk, szinte személyes ügyünknek tekintettük a kolozsvári magyar társulat vendégjátákát. Ennek oka egyrészt a határon túli magyarság kultúrájának megismerése illetve megismertetése volt az anyaországgal. Illetve annak a felismerése: a művészet újra és újra lehetőséget ad arra, hogy a szomszédos országokkal, azok magyarságával kapcsolatokat keressünk és találjunk. Másrészt a kolozsvári színház szakmailag elismert, magas színvonala olyan színházi irányzatot, magatartást és nyelvet képvisel, amellyel ez a nagy múltú társulat példa adó lehet. Várakozásainak megfelelt ez a pécsi vendégjáték is, csakúgy, mint az ezt megelőző szolnoki, ahol a kolozsváriak a színházi fesztiválon vettek részt. A kopasz énekesnő című produkció igazi szakmai és közönségsiker volt. Mindannyian, kik nézőtéren ültünk, örömmel lehettünk szemtanúi egy kifinomult színészi játékra épülő, jól szerkesztett egységes formajegyeket hordozó előadásnak. A nagy érdeklődés, amit a zsúfolt nézőtér igazolt, természetesen egyben a már klasszikussá vált, saját korában azonban híres-hírhedt avantgarde darabnak is szólt. A mű 1949-ben íródott Eugene Ionesco francia-román származású nyelvtanár, publicista és drámaíró első darabjaként. A Comédie-Francaise azonban - mert nem kevésbé híres társulatot keresett meg vele - természetesen tudomást sem vett róla. Még jó tíz év kellett, - hogy a francia dráma szentélyébe be- bocsájtást nyerjen. A kopasz énekesnő kézirata akkor egy páEz a definíció saját korában valószínűleg önmagában is provokatív volt. Mindemellet valóban hiányzik belőle minden, ami dramaturgiailag a dráma, a színmű ismérve. (Természetesen a klasszikus dramaturgia szerint.) Nincs konfliktus, nincs Spolarics Andrea és Boér Ferenc lyakezdő amatőr rendezőnél, Nicolas Bataille-nál kötött ki, 1957-től a kis Huchette Színház tűzte műsorára, ahol mind a mai napig látható az azóta klasszikussá vált „ellenszínmű”. A darab már az ősbemutatón nagy feltűnést keltett. A kritikusok kezdetben meglehetősen fagyosak voltak, a darab íróját aazonban a nyugat-európai avantgarde egycsapásra tagjai közé fogadta. Mit is jelent a darab műfaji meghatározása: ellenszínmű? cselekmény, így mindezeknek természetesen megoldása sincs. Szembehelyezkedik tehát a formával s egyszersmind kora társadalmával is. Mert az elsősorban nyelvi leleményekre épülő szöveg - Ionesco állítólag egy angol nyelvkönyv példamondatait ötvözte dialógusokká - szándékolt banalitásaival kiválóan jellemzi mindennapjaink megmosolyögtatóan kisszerű és elkeserítően kiüresedett világát. Tompa Gábor, a kolozsvári előadás rendezője (neve nem
