Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)
1992-06-20 / 169. szám
8 üj Dunántúlt napiö 1992. június 20., szombat A Jelenkor júniusi számából A Pécsett szerkesztett Jelenkor júniusi számának élén Petri György, Berták László és Ta- káts Gyula versei, Mándy Iván elbeszélése és Tandori Dezső Szabadiskola című esszésorozatának hatodik része áll, mely Jékely Zoltánra emlékezik. A júniusi számban kapott helyet Nagy András kisregényének első részlete, a most bemutatkozó Varga Bálint elbeszélése, valamint két fiatal erdélyi költő, Kovács András Ferenc és Visky András versei. A júniusi számban több írás is a társművészetek területére kalandozik. A New York-ban élő Mezei Árpád Rippl-Rónai József életművének különös szempontú elemzését adja; Körner Éva azt a kiállításmegnyitót bocsátja a közönség elé, mely januárban Dunaújvárosban, Pauer Gyula Szépségminták című kiállításán hangzott el. (A szoborcsoport egyébként a pécsi Janus Pannonius Múzeum anyagában letétként kapott helyet.) Balassa Péter, Sáry László és Varga Lajos Márton beszélgetésükben zene és irodalom viszonyát vizsgálják a zeneszerző műveiben; a rádióban elhangzott beszélgetéshez bőséges kottaanyag is kapcsolódik Sáry’ László munkáiból. Demény János két dokumentumértékű levelet ad közre,, melyeket Hamvas Béla írt az ötvenes-hatvanas években, műveit kéziratból ismerő barátjának, a jeles zenetudós Molnár Antalnak. A júniusi számban szerepel Bacsó Béla az újrainduló JAK-füzetsorozat első két kötetének szerzőiről, Solymosi Bálintról és Szijj Ferencről írt szövege. Kabdebó Lóránt Takáts Gyula pályaképének megrajzolására vállalkozott. Szigeti Csaba a tavaly megjelent Petri György-összes ürügyén a költő szerelmi költészetéről írt tanulmányt. Szirák Péter Mamo János versekről írt esszékötetét szemlézi. Fáy Miklós lemezfigyelője pedig ezúttal Leonard Bernstein Verdi-felvételével, A végzet hatalmával foglalkozik. A szám illusztrációi a már említet Sáry-kották mellett a Pauer Gyula Szépségminták című szoborcsoportjáról készített fényképfelvételek. Mándy Iván: Egy Csehov-figura Szeretettel Csorba Győzőnek E gymás kezét fogták, ahogy körültáncoltak a réten. Táncoltak és énekeltek. Az ének egyre halkabb lett és a kezek lánca is megszakadt. A kezek elhagyták egymást. De a fiú nem engedte el azt a sima, puha kezet. Közelebb húzta magához. Közben halk, kissé csúfondáros nevetés. - Össze akarod tömi? Igen, talán össze akarta tömi. Csakhogy a lány keze eltűnt. Minden és mindenki eltűnt. És mintha soha nem fogták volna egymás kezét. Mintha soha nem énekeltek volna. Egy áporodott szagú ágyon. Talán valaki odahajította. Hogy mindjárt el is feledkezzen róla. Azért még nem kelt fel. Talán ismét megjelenik a társaság. Kört alkotnak. Megfogják egymás kezét. És megintcsak felhangzik az a dal a rózsáról. A fiú már el is kezdte. Egy rózsa körül táncolunk, egy rózsa, rózsa, ez lesz a dalunk ... A fiú énekelt. A többiek pedig meghallják. Akárhol is vannak, meg kell hogy hallják. Csakugyan? Ezt a fáradt, kopott hangot? Felnézett. A szürke, szállodai szoba, ha lehet, még szürkébb. Egy meztelen kar lógott le a másik ágyról. Tartozik még hozzá valami? Vállak, lábak? Vagy teljesen magára maradt? És majd ha bejönnek takarítani... Nem jönnek be takarítani. Apa soha nem ad borravalót. Lehamuzza a takarót, a párnát. Elhajítja a szivarvéget. Parizert és sajtot hozat a Rózsival. Csak éppen elfelejti kifizetni. A szobát is elfelejti kifizetni. Most pedig meglépett. Az egyik karját itt felejtette. Majd leadom a portára. Hány óra lehet? Kit érdekel! Ez végkép eldőlt azon a bizonyos vasárnap délután. A Királyok Királya után. Ahogy egy darabig még a Bodográf mozi előtt ácsorgott. A képeket nézte. Várkonyi Mihály, mint Pontius. Várkonyit Cecil Bé de Mille fedezte fel. Igen! Igen! Maga Cecil Bé! Barbara La Marr Mária Magdolna szerepében. Valahogy olyan mély részvéttel nézte a fiút. Most szépen hazamész, kedvesem, és előveszed a latint vagy a németet. Holnap ugyebár hétfő. Ez kétségtelen. Es az is kétségtelen, hogy se a latint, se a németet nem veszem elő. Nincs iskola. Se holnap, se holnapután. Soha többé. Hiszen már úgyis hosszú hetek óta hiányzik. Apa egyébként mindig igazolja. Apa mindent igazol. Fiam influenzás megbetegedése miatt... Pázmán tanár úr vészes gúnnyal meghajtja a fejét, ha olykor megjelenik a katedra előtt.-Üdvözöljük a ritka vendéget! Pázmán tanár úr felolvassa apa igazolását. A tanár úr készül erre. Ó, igen! erre a hatásos felolvasásra. Sikerre számít. És a siker bejön. Az osztály vonít a röhögéstől.-Influenzás megbetegedés! Influenza! Influenza! Az a nyomasztó érzés úgy estefelé! Különösen vasárnap este felé! Hogy holnap azért talán mégiscsak ... Na nem! Itt döntés született. Valami olyan döntés... Lehet, hogy nem is apa fekszik abban az ágyban. Hiszen egyszer felmerült onnan valaki. Mintha sötét hullámok vetették volna ki. Éjszaka, igen. Mondhatni, az éjszaka kellős közepén. Egy félkopasz, kövérkés alak. Olyan fáradt, kimerült. Egyik kezével a sötétben tapogatózott. Egy széket keres? Meg akar kapaszkodni valamiben? Közben olyan kásás hangon. Kásás hangon, de valahogy mégis szigorúan.- Van már nőd? A fiú felült. Nem tudott felelni. Megint egy kérdés, amire nem tudott felelni. Csak bámult arra az árnyalakra. Apja hangja a szoba mélyéből.- Idefigyelj, Tuta! Én úgy kirúglak ...- De drága Gyulám, én csak arra szeretném figyelmeztetni a Jancsit. . .- Én pedig arra szeretnélek figyelmeztetni, hogy egy pillanat, és repülsz innen!- Ennek a gyereknek sose lesz nője!- Ne féltsd te ezt a gyereket! Tuta még motyogott valamit. Elhallgatott. Szétfoszlott. De a kérdés még benne a levegőben. Van már nőd? Valamilyen bágyadt fényfolt jelent meg a falon. Lecsúszott a padlóra. Szétfolyt. Még nem biztos, hogy felkel a nap. Egyáltalán nem olyan biztos. Barbara La Marr miért húzódott be a sziklás üregbe? Ja persze,a bűnei! Meg kell bánni a bűneit. Dehát miféle bűnei lehetnek? Lebontja a haját, letépi magáról a ruháját. Miért? Miért? Talán ha behúzódnék mellé ... Nekem mindent be- vallana. Nem faggatnám, de mégis... Lerúgta magáról a takarót. Felugrott. Úgy maradt az ágy szélén. Egy sárgafedelű könyv az asztalon. Julius Caesar. De bello Gallico. Hogy került ide? Tegnap még nem volt itt. Vagy csak nem vette észre? Talán nem is Caesar a szerző. Nem lehetett ideje ilyesmire. Hiszen azok az örökös háborúk .. .És Caesar mindig a légiók élén. Mikor írt? A harcok szünetében. Milyen a harcok szünete? Rövid és fenyegető. Bármely pillanatban megszakadhat. De mégis ... Ki csempészte be ezt a könyvet? Maga Caesar. Az író és hadvezér. Beszaladt a Hotel Adriába. Rózsi éppen takarított. Az ablak nyitva, kirázta a rongyot az utcára. Caesar föléja hajolt. Rá akart verni a fenekére? Egy gyors mozdulattal letette a könyvet az asztalra. Azzal eltűnt. és most a fiú is eltűnik. A séta! A nagy reggeli séta! A Margitsziget. Az csak természetes, hogy a Margitsziget az első! Séta a sétányokon. A ködbevesző fák között. Elmegy a szállodák mellett. A nagy szálló és a kis szálló. Talán be £s kukkant a portára. Hiszen oly előkelőek és oly otthonosak. Talán szobát is foglaltak a számára. Mondjuk a kis szállóban. Ki nyitotta ki a mosdó csapját? És ki zárta el éppen az utolsó pillanatban? Még néhány csepp, és a víz kifolyik a padlóra. A vizet nézte. Azt a gyanúsan homályos vizet. Mintha valaki már megmosdott volna. A mosdó szélén elvékonyodott szappanmaradék. Megérintette. Száraz. Teljesen száraz lehet, hogy a víz már néhány napott töltött a kagylóban ? Belenézett a mosdó tükrébe. Az a sovány, nyúzott arc nem adott választ. A kifeszített tenyere belecsúszott a vízbe. De éppen csak egy pillanatra. Majd elhagyta a vizet, még mindig úgy kifeszítve. Mint aki nem méltó rá, hogy igazán megmártózzék. A víz bágyadtan csöpögött az ujjairól. Legalább könyökig meg kéne mosdani. Csakhogy ezt a lehetőséget már elmulasztotta. Vagy mégis kezdjen hozzá? Vetkőzzön le legalább derékig? Dehát mikor öltözött fel? És hogyan? Egy macska hosszan elnyújtott nyávogása a kövek közül. Bemászott a kolostor romjai közé. Szentek szálltak körülötte. És akiket még nem avattak szentté. A boldogok. A pályaudvar. Beül egy üres kupéba. Tíz percre. Esetleg egy órára. Kibámul az ablakon. Átszállás a bécsi gyorsra. Megint egy másikra Párizs felé. Berlin, Bréma, London ... A sínek között mászkál. Az utcán mászkál. F elbukkan a lányok csapata. Friedmann Magda, Garami Vera, Bencze Zsuzsa és a többiek. Rezeg a mellük a matrózblúz alatt. Táskájukat az oldalukhoz szortítják. Mintha egy gyereket vinnének. Vigyázva, sosem lóbálva. Beszélnek, nevetgélnek. A fiú köszön. Senki se köszön vissza. Friedmann Magda egy pillanatra ránéz, de még csak nem is biccent. Ez a fiú kimaradt a gimnáziumból. Nem is érettségizik. Baka lesz. És egy bakának már nincs esélye. Semmi, de semmi esélye. Magda egyszer séta közben szembefordult a fiúval.- Fáradt, ideges arca van a doktornak .- Milyen doktornak?- Asztrov doktornak a Vány a bácsiban. Sokat iszik, de megment egy erdőt a puszulástól.- Mit mond? Magda, mintha a fiú minden vonását külön tanulmányozná.- Olyan ködös a tekintete. Ködös és szomorú. Mint a doktornak. - Pillanatnyi csönd. - Nézze meg a Ványa bácsit, ha adják valahol. Vagy olvassa el. Megvan magának a Ványi bácsi?- Nincs meg.- Majd kölcsönadom.- Kösz, igazán. A lány megérintette a fiú kezét.- Magának is olyasféle az arca, mint Asztrov doktornak. Csehov-figura. Csehov-figura. Ezt soha, de soha nem hallja többé senkitől. Szép magyar vers Kassák Lajos: Két szemed Két ikercsillag az égen vigyáznak rám hogy munkámat végzem. Betűket szavakat mondatokat írok a sima papírlap arcom gyűretlen vonásait tükrözi. Se bánatom se gyűlöletem nincs ma. Tiszta vagyok mint a megfürdetett újszülött Csak gyarapodom csak érlelődöm amíg az irgalom angyala őriz. Könyvrecenzió Vasutasok pokoljárása Kiüríthetetlennek tűnik hazánk ötvenes éveinek történet-tarsolya. (Legalábbis Gu- lag-legendáriuma.) S ha ebbe a tarsolyba csak úgy, találomra belekotor az ember, óriási az esélye, hogy újabb megrázó tragédiák kerülnek a kezeü- gyébe. Hiszen a keleti-szisztémára épült-építkezett társadalom túllihegte, igyekvő bizonyításkényszerében gyötrőbbé tette az amúgy sem vigyorgásra késztető hétköznapokat. A kemény Rákosi-idők öröme (?) éppen esetleges eseménytelen- ségében rejlett: ha nem történt semmi a közvetlen környezetünkben, bizakodhattunk. (Aki végigélte 1950-53-56 hideg myarait és teleit tanúsíthatja.) így tekintettek mindennapjaikra a hatvani vasutasok is, miközben a nagypolitikai gördülő állomány átgördült felettük. Előbb az emlékekben mély nyomot hagyó éjszakán, internáltakkal megtöltött marhavagonokat kellett rendezniük az átkozott pályaudvaron, majd a ferences-rendi szerzetesek kieb- rudalását nézhették végig. (A vasúti pályaudvar közelében volt a kiürítésre ítélt kolostor.) Két titkos intézkedéscsokor tanúi lettek akaratlanul. Mi több, nem csak látták, ami történt, meg is beszélték azt. S ez már bűn. Elő lehetett tehát venni az előre megírt bizalmatlansági listákat, s a rajtuk szereplő vasutasok megkezdhették huszadik századi pokoljárásukat. (A vasutasok szerencséje; sokan túlélték a börtönöket is, kiszabadultak, s jó negyven évre rá elmondották meghurcoltatásuk történetét.) A férfiak sorsa Recsk, Tisza- lök, Kazincbarcika és egyéb internáló táborok befogadóképességétől függött. Asszonyaiké, gyerekeiké a hortobágyi végtelenbe futott: éppen azon baranyai internáltak után, kik nem önakaratukból, de előre mentek szálláscsinálónak. Németi Gábor a MÁV Vezér- igazgatóság segítségével adta ki könyvét a Hatvani Lajos Múzeum sorozatában, a sorozat tizenegyedik füzeteként. Magam is a minap jutottam hozzá, s le- tehetetlen, jó olvasmányként rágtam át magam rajta, egy- szuszra. Szószerint poklt járt emberek mesélnek meghurcoltatásukról. Szatírába illő valóról. így utólag megvallom, némi kényszeredett mosolyt is kivált néha az emberből a hatalom logikája: s tán utólag szégyelli magát az olvasó, hogy azon az ördögi logikán derült, ami az ÁVH-műintézetétől a láger-világig az elítélteknek (?) kijárt. Pedig nincs mit tenni. (Amikor a muskátlis ablakos Andrássy út 60-ba bevittek valakit, elgondolkozhatott: Ha nem vallók, akkor az a baj, ha vallók, az a baj, s közben azt sem tudom, mit vallják, mígnem addig vernek, bottal és szóval, míg a saját nevem is meghazudtolom, ha kell.) A Vasutasok pokoljárása című könyv ebből a világból merít, jó érzékkel és aránnyal. S bár a hatvaniakról mesél, nem teheti meg, hogy Baranyáról, a baranyaiakról ne ejtsen szót, hiszen azok is lakták egy ideig a Borzas-tanyát. (.1950-1953 között.) A szerző csak egyszer bot- lik. Mert nem tudja, hogy merre vitte a sors Egri Gyulát, aki akkor, 1950-ben az MDP Heves megyei Bizottságának első titkára volt. Utólag megkérdezhette volna a baranyaiaktól. Kozma Ferenc Varsa Zoltán: Kisvárosi üdvözletek a nyelvtanár az éjszaka középső harmadában a TANÁR ÚR a főutcán megállt (nyári éj volt, nyári szédülettel) a kiraktra bámult önfeldten, a rácsokra a portálóvegen, és replikázott, és gesztikulált, rojtos gallérja, kézelője táncolt, (mikor letérdelt, épp senki sem látta) kezei az égre mutogattak, ó, szent boldogtalanság otthona! akad-e nemzet, mely nyelvében ily parázna!? mely eszmét így gyalázna? a táblára mutatva üvöltve szótagolta: SZA-BAD-SÁG MI-ATT ZÁRVA!!!
