Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)
1992-06-15 / 164. szám
6 aj Dunántúlt napló 1992. június 15., hétfő Világunk az emberi elme számára nyitva áll Jáki Szaniszló Pécsett Tizenkét kérdés, tizenkét válasz Törvény készül a tudás-gyárakra is 1992. június 17-én, szerdán 16.30-kor a Pécsi Orvostudományi Egyetemen tart előadást a világ egyik leghíresebb fizikusa, a Templeton-díjas Jáki Szaniszló bencés tudós, aki a Pécsett élő bencés öregdiákok meghívására érkezik a városba. Jáki Szaniszló 1924-ben született Győrött, tizennyolc évesen lépett be a pannonhalmi Szent Benedek Rendbe. Római és észak-amerikai teológia hallgatás és oktatás után 1954-től tanult a Fordham Egyetemen Victor Hess Nobel-díjas fizikusnál, s nála, a kozmikus sugárzás felfedezőjénél doktorál atomfizikai témából. Ezt követően a Stanford és Princeton egyetemeken folytat kutató munkát tudománybölcselet és tudománytörténet terén. Számos könyve jelent meg a világ minden táján, melyek főképp a fizikával kapcsolatos filozófiai kérdéseket feszegetik. 1987-ben a Templeton-díjjal tüntették ki. Jáki Szaniszló mint fizikus és teológus meglátta, hogy a tudomány és a teológia közti kapcsolat titka a tudomány-történetben és a tudomány-filozófiában rejlik. Precíz tudásra alapozva szembeszállt a tudománytörténet közhelyeivel, s feltette a legjelentősebb, a tudomány eredetére vonatkozó kérdést: mért éppen az európai civilizációkban vált éretté a tudomány a XVII. századot követően? Jáki szerint a tudomány művelésének előfeltétele, hogy higgyünk a világ rendjében és célszerűségében; higgyük, hogy világunk az emberi elme számára nyitva áll; legyen szilárd bizalmunk, hogy a titkok megfejtése nehéz, ám értelmes feladat. Jáki Szaniszló pécsi előadása „A teremtés és a modern tudományos kozmológia” címet viseli. M. K. (A képen: Jáki Szaniszló köszönti II. János Pál pápát.) Ahogyan lassan finiséhez érkeznek az oktatási törvény előkészületei, úgy kerülnek egyre jobban a figyelem előterébe a felsőoktatás jövőjével foglalkozó elképzelések. Néhány hónappal ezelőtt a Művelődési és Közoktatási Minisztérium vezetői egy tárcaközi vegyesbizottságot kértek fel, hogy elkészítse a felsőoktatás ezredfordulóig terjedő fejlesztési elképzeléseit, kidolgozza a megvalósíthatóság programját és az ezzel járó költségeket. Gábor Józsefnek, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkárának a lassan végleges formát öltő tanulmány részleteiről tettünk fel kérdéseket.- 1. Mióta készülnek a felső- oktatási törvény megalkotására?- A minisztérium immár másfél éve a felsőoktatási rendszer teljes átalakításának programján dolgozik. Egyik része e munkának egy törvénykezési szakasz, a másikban a hozzá tartozó garanciákat igyekszünk megteremteni. A kettő együtt óriási feladat, s ha nem tudunk olyan ütemben haladni, mint az szeretnénk, hát ennek a számlájára írható.- A közoktatási törvény tervezete nem kis vitát kavart. Hasonló politikai és szakmai csatára lehet számítani a felsőoktatási törvény kapcsán is?- Nagyon nehéz megjósolni, már csak azért is, mert a mai magyar felsőoktatás intézmény- rendszere rendkívül széttagolt, a nagyszámú és túlzottan specializált egyetemeken és főiskolákon rendkívül alacsony a hallgatók létszáma, ehhez képest viszont a kelleténél népesebb az oktatói kar és a kiszolgáló személyzet. Mindez az oktatás gazdaságosságát rontja.- 3. A felsőoktatási intézmény nek végülis nem gazdasági vállalkozások ...- Ez kétségtelen. De amikor a fejlesztés koncepcionális kérdései kerülnek napirendre, nem lehet megkerülni a gazdaságosság problémáját sem. Ha meny- nyiségi és minőségi fejlesztésről, hatékonyságról beszélünk, akkor nem szabad figyelmen kívül hagyni a pénzügyi lehetőségeket sem. Az évenkénti állami támogatás mértékét a jövőben legalább a kétszeresére kell emelni, s ha mintegy 6-8 évet szánunk is a megvalósításra, az állami költségvetést akkor is nehéz helyzetbe hozzuk. Szükség lesz külföldi és hazai sponzori, alapítványi és hitel forrásokra, az egyetemek, főiskolák belső hatékonyságának növelésére, önálló vállalkozásaira és bizony a tandíj-bevételekre is. Ki kell mondani: az ingyenesség elvét a felsőoktatásban sokáig egyszerűen nem lehet, de nem is szabad fenntartani.- A 19-23 éves korosztályt tekintve az egyetemi és főiskolai hallgatók létszáma hazánkban messze elmarad az európai átlagtól. Nem tartanak attól, hogy a tandíj bevezetése még tovább szűkíti azoknak a körét, akik megengedhetik majd maguknak a továbbtanulás luxusát?- A felsőoktatás valójában rendkívül költséges, a terheket jelenleg az adófizetők viselik. Ami ingyenes, az az emberek szemében általában értéktelen s a diákok is könnyebben veszik félvállról a tanulási kötelezettséget, ha annak nincsenek következményei, mintha a gyengébb eredmények a zsebükre mennek. Ezért úgy tervezzük, hogy a jövőben a képzés közvetlen költségeinek meghatározott részét tandíjként fogjuk kezelni, és ezek az összegek - mint bevételi források - megjelennek majd az intézmények költségvetésében is. Ami a diákok szociális helyzetét és a továbbtanulás lehetőségeit illeti? Az ezredforduló táján a családokat terhelő tandíj összege feltehetően nem lesz több az oktatás teljes költségének 5-10 százalékánál. Szeretnénk fenntartani a hátrányos helyzetűek, a nehezebb szociális körülmények között élők támogatását, és egyidejűleg megteremteni egy alapítványi tandíjtámogatás, egy képzési hitel-rendszer pénzügyi alapjait.- 5. Várhatóan mikortól hozhat gyökeres változást az új,törvény a felsőoktatásban ?- Az 1992-93-as tanévvel kezdődően már vissza nem fordítható változásokat szeretnénk elérni, elsősorban azokon a területeken, ahol halaszthatatlannak tűnik a beavatkozás. Első helyen említeném - megfelelő követelményekkel összekötve - az oktatói jövedelmeknek az inflációt meghaladó mértékű növelését, s több pénzt szeretnénk fordítani az oktatás minőségét javító gépek, műszerek, szakkönyvek beszerzésére is. Gyorsan kell lépni, mert a demográfiai hullám lassan eléri a felsőoktatási intézményeket s ha bizonyos foglalkoztatási gondokat is orvosolni akarunk, akkor egy népesebb korosztály előtt kell szélesebbre tárni az egyetemek, főiskolák kapuit főleg vidéken. Azt sem lényegtelen szempont,hogy csak képzettebb, felkészültebb nemzedékkel szabad nekivágni a következő évezrednek.- 6. Sokan fenntartással fogadják ezt a szemléletet, mondván, amíg nem ismerjük az ezredforduló gazdasági struktúráját, könnyelműség egész nemzedékeket iskolapadba ültetni. Könnyen oda juthatunk, hogy megint diplomások ülnek majd a villamosok vezetőfülkéibe. Összhangban lesznek-e a felső- oktatás fejlesztési koncepciói a gazdaságfejlesztés elképzeléseivel?- A működőképes piacgazdaság meg fogja oldani majd ezt a problémát, de ma még ott tartunk, hogy egyelőre a szakembereknek kell kiképezniük az őket követő szakemberek nemzedékét. Addig is kétségtelenül szükség van az ágazatok közötti összhangra, egyeztetésre, ami éppen a fejlesztési koncepció előkészítésével megbízott tárcaközi bizottságnak is az egyik feladata. Olyan rugalmas rendszert szeretnénk kialakítani, amely széles bázison konvertálható tudást ad a hallgatók kezébe. Elkerülhetetlennek látszik egy olyan nyitott felsőoktatási szerkezet megteremtése, amely a képzés-továbbképzés láncolatával szinte élete végéig visszavárja az egykori hallgatókat.- 7.Gondoltak-e az „átjárhatóság" lehetőségére? Arra, hogy idejekorán módja legyen a hallgatóknak a pályamódosításra?- Bizonyos lépcsőzetesség szerepel a terveinkben. Az alkalmatlanok az első években kirostálódnak majd, ha nem is kapnak valamiféle részképesítést, pályamódosítási lehetőséget, az elvégzett évek beszámítását mindenképpen szeretnénk „törvényesíteni”. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy bizonyos alapismereteket mindenütt azonos követelmények szerint kérjenek számon. Ehhez valódi egyetemekre - Universitasokra - van szükség, amelyeken több kar működik, nagy létszámban képeznek diákokat. Az orvosi egyetem például nem biztos, hogy a jövőben is önálló intézmény marad, valószínűleg az európai mintát követve egy tudományegyetemen belüli kar, specializálódás lesz. A vizsga- rendszerben is változásokat tervezünk, másokkal együtt a magam részéről például el tudnék képzelni mondjuk egy olyan pontozási szisztémát, amelynek eredményeit más szakokon, más területeken is be lehetne számíttatni. Gondolkodunk az oktatási idő csökkentésén is, ami azt jelentené, hogy egyes szakokon az öt éves tanulmányi időt négyre lehetne rövidíteni, ami persze még nem jelentené automatikusan azt, hogy mindenki ennyi idő alatt el is végezheti az egyetemet. A jobbak négy év alatt, a többiek kicsit „lazábban” - a katonaidő, az első gyerek megszülésének közbeiktatásával, némi szünettel - kerülnek majd ki az iskolapadból. Ennek persze lesznek költségvonzatai, de ha úgy tetszik, nagyobb lesz a diákok szabadságjoga is.- 8. Visszatérnek azok az idők, amikor voltak „öreg diákok’”- Nem erre gondolok. Az élet egyéb kötelezettségei nehezen választhatók el a diákélettől, rpeg kell adni a lehetőségét annak, hogy a fiatalok a mainál teljesebb életet élhessenek, s ha „közbejön” valami, ne törjön derékba senki sorsa. Szeretnénk, ha a képzés, az átképzés szerves részévé lehetne a felső- oktatási intézmény-rendszernek, ne csak vállalkozási alapon működő iskolákban, vagy átképző központokban lehessen ezeket az igényeket kielégíteni. A tudás-gyárak infrastruktúráját ehhez kell hozzáigazítani.- 9. Korábban azért volt olyan nehéz bejutni az egyetemre, mert szigorú rostát alkalmaztak a helyhiányra való hivatkozással. Most a hallgatók létszámának növeléséről beszélünk. Mitől lesz egyszerre több hely az egyetemi padokban ?- Az első kérdés az: komolyan tovább akarnak-e tanulni a fiatalok? Nem vagyok benne biztos, hogy olyan mértékű ez az igény, mint amennyi a korosztály lélekszámából adódna. A másik: a fogadóképesség. Újra kell gondolni a tartalmi szempontokat és fel kell mérni a tartalék kapacitásokat is. Ha valahol mód van nagyobb látszmú csoportok összeállítására, ott például felszabadulhatnak egyéb férőhelyek, ahová újabb csoportok „ültethetők” le. Felül kell vizsgálni a műszakszámokat, az oktatók kapacitását. Ebben is vannak bizonyos tartalékok ...- 10. Mi lesz az esti, levelező tagozatok sorsa?- Most elsősorban a nappali képzés reformján dolgozunk, de mint mondtam már, egy egész életen át tartó tanulási kényszer felé haladunk, amiben a szakmát váltóknak módjuk lesz visszamenni az egyetemre és posztgraduális utón át-, vagy továbbképezniük magukat. Az esti és levelező tagozatok helyét részben és fokozatosan átveszi majd a távoktatás, ami egy korszerűbb módja lehet a felnőttek oktatásának.-11. A számokról eddig nem esett szó...- Az elképzelések szerint a felsőoktatásban a nappali hallgatói létszám 35 ezer fővel növekszik, viszont az ezredfordulóra a hallgatók összlétszámát a mai kétszeresére lehet emelni, ez mintegy 200 ezer fiatalt érint majd. Ahhoz, hogy ekkora diáklétszámot megfelelő szinten lehessen kiképezni - számításaink szerint - az ezredfordulóig mintegy 50-60 milliárd forintot kell az intézmények fejlesztésére fordítani és a képzés finanszírozásába be kell vonni az egyre tehetősebbé váló hazai vállalkozói réteget is.-12. Még egy befejező kérdést: mikorra szűnik meg a felvételi vizsga?- Nagyon sok főiskolán, egyetemen már most igyekeznek elfogadni az érettségit egyben egyetemi belépőnek is. Hogy mikorra szűnik meg ez a kellemetlen kettős megmérettetés? Az attól is függ, hogyan alakulnak a pénzügyi lehetőségek és mikorra sikerül elfogadtatni a parlamenttel a törvényt. Azt szeretnénk, ha az egyetem falain belül dőlne el, kiből lesz egyetemi polgár, kiből nem. Somfai Péter Könyörgöm vagy könyörgök? Az ikes ragozás felbomlása Derék újságírónk, miután a Szálkákkal megszurkálta a leggyakoribb divatszavakat, így sóhajt fel: „Könyörgöm, legalább anyanyelvűnkben ne szegényedjünk!” (Új D.N. 92. 06.01.) Azt hiszem, sokan osztjuk aggodalmát, én azonban így kezdtem volna a rimánkodást: Könyörgök... Hogy miért? Azért, mert a könyörög nem ikes ige, amely nevében hordja a lényegét, azt, hogy az alanyi vagy más szóval határozatlan ragozás kijelentő mód jelen idejű egyes szám 3. személyében -ik ragra végződik, mint az eszik, iszik, játszik, alszik és még jónénány a magyar igék közül. Nem hiszem, hogy a könyörgik alakot szántszándékkal bárki használná akár szóban, akár írásban. A nyelvjárásokban előfordul az üljék le, az irodalomból sokan ismerik a Mindenki lépik egyet nyelvi változatot, de ez nem elég indok a könyörgik általánossá válására. Az ikes ragozás régóta vita tárgya a magyar nyelvtanban. Révai Miklós, a nagy nyelvtudós tekintélyének teljes súlyával állt ki az ikes ragozás mellett, ellenfelei azonban nem átallották az ikes igét - szójátékkal - ikes igának nevezni amelytől minél előbb meg kell szabadítani a jámbor magyarokat. Honnan ered vajon ez az ellentmondás? Az ikes ragozás felbomlásából. Az ikes igék feltételes és felszólító módban való szabályos ragozása, például: enném, ennél, ennék - egyem, egyél, egyék még a nyelvtannal hivatásosan foglalkozó magyar szakos tanárjelöltek számára is szokatlan, sőt megbotránkoztató. Az ilyen ikes igéket, mint az illik vagy amegjelenik ma már aligha mondja bárki is második személyben szabályosan így: illel, illetőleg: megjelenek Pedig a Toldiban még ezt olvassuk: „Be szép vagy, be nagyon illel leventének!” Más oldalról viszont azt tartjuk természetesnek, hogy a főleg s-re, .vt-re és z-re végződő iktelen igéket 2. személyben ikesen ragozzuk, vagyis a szabályos mossz, tessz, főzsz helyett a mosol, teszel, főzől áll a könnyebb kiejtés, ajóhangzás érdekében. A könyörgöm alakot csak az indokolhatná, ha határozott, más néven tárgyas rago- zású alaknak fognánk fel. De nem tehetjük, mert eredeti értelme szerint nem lehet tárgya, azaz tárgyatlan ige. Ezért nem lehet mit könyörögni, csak miért vagy kiért. Marad tehát egyetlen helyes megoldásként a könyörgök igealak. Rónai Béla
