Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)

1992-06-13 / 162. szám

10 aj Dunántúli napló 1992. június 13., szombat Az Antall-kormány saját tükrében F élúton Az Antall-kormány és a parlament első félidejét mél­tató Félúton alaposan doku­mentált kiadvány. A koalíció hívei és ellenfelei egyaránt megtalálják benne a magukét. Az összeállítás hét fejezetben, szisztematikusan igyekszik áttekinteni a politikai terepet a külpolitikától az egészség­ügyig­Biztonság Kezdjük a legkényesebb te­rületekkel: a közel 50 ezer fős belügyminisztérium appará­tusból két év alatt tízezer fő­nek kellett távoznia, több­nyire elbocsátással. Eközben mintegy 1100 rehabilitálás is történt. A kijelentést, misze­rint a „Belügyminisztérium rendőrminisztériumból a bel­ügyi igazgatási polgári szerve lett” az illusztrálhatja, hogy megszűnt a belügyi rendfoko­zati rendszer, sikerült megfe­lelő költségvetési hátteret biz­tosítani az önkormányzatok­nak. Másfelől „a közvélemény számára riasztó a közbizton­ság romlása”, amit a szerkesz­tők az#il magyaráznak, hogy egy „rendőrállamban” a bű­nözést talán egyszerűbb meg­előzni, a szabadság viszont minden polgárnak, tehát a bű­nözőnek is előnyös. A kelet­kezett anomáliák megszünte­tését szolgálta, az ORFK új szervezeti rendszere, számos személyi változtatás, a rend­őrség létszámának 4 000 fő­vel történt növelése (további hatezer rendőr vonul be a kö­vetkező két évben) és a rend­őrképzés megújítása. Az eredmény: 1991-ben tovább nőtt a bűnözés, de sikerült visszafogni a növekedés üte­mét. A kormányzat a maga ja­vára írja az „első magyar honvédelmi koncepció” meg­születését, mely kifejezetten védelmi jellegű, nem engedi meg a tömegpusztító fegyve­rek elhelyezését az ország te­rületén, s elvben lehetővé te­szi egy korszerű, ütőképes védelmi haderő kialakítását. Itt azonban a Félúton a „cse­kély pénzügyi forrásokra” kénytelen hivatkozni, melyek akadályozzák a hadsereg kor­szerű haditechnikával való el­látását. Eredményként köny­velik el az egységes légvéde­lem megszervezését, a Hadi­ipari Hivatal felállítását és a „nemzeti szellemű sorkatona és tisztképzés” megszervezé­sét. Nem tesz említést a had­sereg létszámának csökkenté­séről, csupán arról, hogy a szolgálati idő 12 hónapra csökkent. A kétéves adatok az ön- kormányzati rendszer vi­szonylagos stabilitásáról val­lanak. 1990 őszén több, mint háromezer polgármestert vá­lasztottak meg, ezek 96 száza­léka ma is hivatalban van, an­nak ellenére, hogy az aprófal­vak miatt több, mint 50 száza­lékuk nem főállású hivatal­nok. A parlament az új helyi hatalmi szerveket csupán 1991-ben több mint 15 milli­árd forint támogatásban ré­szesítette. A Átalakulás A Miniszterelnöki sajtói­roda „az átalakulás áraként” jellemzi a bruttó belföldi ter­melés (GDP) tavalyelőtti 3 százalékos, tavalyi további 10 százalékos csökkenését, va­lamint az ipari termelés két év alatt bekövetkezett 30 száza­lékos csökkenését, s „a sta­tisztikai számokon túl” jelez pozitív változásokat. Ilyenek az infláció lassulása, a nem­zetközi pénzügyi egyensúly javulása, a konvertibilis ex­port növekedése, a privatizá­ció és a kárpótlás, melyek kö­zül a privatizációnak 1994-ig ötven százalékra kell csök­kenteni az állami tulajdon há­nyadát. A kisvállalkozó szféra látványosan bővült, a „ma­szekvilág” úgy látszik már korábban is megvolt: a kisvál- lakozók száma két év alatt 15 ezerről 55 ezerre, az egyéni vállalkozóké 300 ezerről 400 ezerre nőtt.” A privatizáció mindemellett „nehézkes”, az állami vállalatoknak csak 18 százaléka került a magángaz­daság szférájába, miközben az üzletek és a szolgáltatások területén 43 százalékos tulaj­doncsere ment végbe. A kár­pótlási jegyek beválthatóságát a kormány megfelelő privti- zációs kínálattal „folyamato­san biztosítja, s kezdemé­nyezte a kárpótlás életjára­dékra váltását.” Agrár-terüle­ten a kormány kárpótlási, az átalakulási, a szövetkezeti és a még nem elfogadott földtör­vény privatizációs hatásától reméli a változást, nevezete­sen azt, hogy ennek az évnek a végéig a termőföld mintegy 80 százaléka magántulaj­donba kerül. A munkanélküliségi fo­lyamatok regisztrálásában a Kék Könyv a januári 442 ezernél állt meg, jelezve, hogy Borsod-Abauj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok me­gyében a munkanélküliek aránya „meghaladja a 10 szá­zalékot.” A munkanélküliek 52 százaléka januárban 35 éven aluli, s közülük 28 ezer pályakezdő volt. A munka- nélküliség „kezelésére” az ál­lam már tavaly 30 milliárdot költött. Stabilitás Viszonylag stabilnak mu­tatkozott a Kék Könyv adatai szerint az eltelt két évben maga az Antall-kormány is. A miniszteri tisztet betöltők kö­zött felsorolt 29 név közül szinte senki nem került sül­lyesztőbe, bár olyan nagyfon­tosságú posztokon, mint a belügyminiszteri, az ipari és kereskedelmi miniszteri, a pénzügyminiszteri és a föl­dművelési miniszteri tárca, a miniszterelnök helycserés hadmozdulatokat hajtott végre. „Nincs és nem is lehet olyan szempont vagy érdek, amely háttérbe szorítaná a magyar kisebbséget”, nem születhet alapszerződés a szomszédos államokkal, ha az nem tér ki az ottani magyarok helyzetére, szögezik le a kor­mány külpolitikájának egyik alapelveként a szerkesztők. Az Egyesült Államok és né­hány más fontos reláció a kapcsolatápolás irányai kö­zött ebben a dokumentumban nem szerepel. Körültekintőek viszont a szerzők, a minisz­terelnök közvetlen munkatár­sai, amikor európai kötődése­inkről, a Visegrádi Hármak szerepéről, a Szovjetunió széteséséről, s persze az EK-val és az ENSZ-szel való közreműködésünk fontossá­gáról van szó. Jókai Géza Robbantáshoz fúrják a lyukakat a kemény kőzetbe az V-ös üzem 11. szintjén Fotó: Läufer László Műtét után, táppénzen az uránbánya Sokáig az is kérdéses volt, megmenthető-e egyáltalán a be­teg. A több mint kétéves folya­matos „műtéti” beavatkozás eredményeképp a Mecsek- Urán Ércbányászati Kft. ugyan jócskán lesoványodva, de meg­kezdte lábadozását 1992 áprili­sában. A bányához érkezve az első, ami szembeötlik, hogy a hatal­mas aknatorony és a modern külszíni létesítmények között élet jele alig érzékelhető, nincs semmi mozgás. Nyitott ajtók, üres folyosók. Csak valami zaj az aknagépház felől utal arra. hogy nem Csipkerózsika elát­kozott kastélyába érkeztem.- Két éve itt még több, mint 1100 ember dolgozott, most a negyede sincs az V.-ös számú akna létszáma - mondja Szat­mári Zoltán aknavezető. - Tervszerű leépítés volt ez, s szó szerint azok maradtak, akik „elengedhetetlenek”, hogy za­vartalanul folytatható legyen az érckitermelés. Nem is lenne kü­lönösebb gondunk, ha nem tar­tózkodna minden harmadik emberünk állandóan táppénzen. Más oldalról közelítve, de a táppénzről beszél a ruhatáros is, mikor a leszálláshoz kapom tőle a védőruhát. Keménykö­tésű, masszív alkat, de beszéd közben időnként levegőért kapkod.- A szilikózis már megtette a magáét, s a gerincét sem cse­rélné el velem a legtöbb politi­kus - évődik rehabilitált állapo­tán. - Elmentem volna már egészségkárosodási járadékra, csak nem engednek. Bizonyára azt a párhónapnyi végkielégí­tést sajnálják. Az Érckitermelő Kft. legfia­talabb és legmodernebb akná­ján gyorsan haladunk lefelé. Az 1000 méteres mélységben már dübörögnek a gépek, jókora felsővezetékes mozdonyok pú­posra tömött csilléket vontatva robognak a vasúti pályákon. Nyoma sincs a külszíni csend­nek és kihaltság érzésnek. Fel­tűnik az is, hogy amerre csak járunk, mindenütt huszonéves bányászokkal találkozunk.- Az aknaüzem dolgozóinak átlagéletkora 29 év - erősíti meg megállapításomat kísé­rőm, az aknavezető, aki maga is harminc év körüli. Az első munkahelyen azon­ban mégis rácáfol állítására a szakvezető vájár személye, aki a negyedik X-et tapossa, s az is hamar kiderül, hogy az üzemen belül a vájárok közt ő a legidő­sebb.- Lehetőséget kaptunk, hogy bebizonyítsuk, életképes az urántermelés - árad belőle rög­tön a szó, amint a jövőről kér­dezem. - A két és fél évvel ez­előtti demonstráción mellénk állt az egész bányásztársada­lom, most meg, hogy megme­nekültünk, a huszonévesek el-eltünedeznek egy-két hó­napra betegállományba, több­ségük ráadásul a derekával, holott fémtámot még nem is emeltek.- Az emberek félnek - veszi át a szót az említett korosztály­hoz tartozó egyik munkatársa. - A minisztériumban folyton in­téznek valamilyen megoldatlan támogatási ügyet, a problémák­nak se eleje, se vége. Sőt, újab­ban azt beszélik, hogy a pak­siak 60 dolláros vételára sem biztos hosszú távon.- Nem tudjuk hozni a tervet a sok táppénzes miatt - foly­tatja ismét a szakvezető, - s hi­ába szakadunk meg, a „bete­gek” jobban keresnek, mint mi, akik dolgozunk. Őket ugyanis a korábbi jó teljesítmény alapján fizetik a táppénz alatt, minket pedig a pillanatnyi tervteljesítés alapján premizálnak.- A bevezetett ösztönző­rendszer íS visszájára sült el - fűzi tovább a gondolatot a csa­pat harmadik embere -, mert eszerint, ha valakinek egy hó­napban 10 napja kiesik, jobban teszi, ha egész hónapra otthon marad.- A jövőre nézve csak egyet­len biztos megoldás van, a re­habilitáció - fejezi be gondo­latmenetét a rangidős vájár. - Hiszen akinek 8-10 éve van a föld alatt, annak az itteni mun­kakörülmények mellett óhatat­lanul megromlik az egészsége.- Ez igaz, de aki rehabilitál- tatni akarja magát, az rendsze­resen kivizsgálásokra jár, maga is gyakran van táppénzen - hívja fel az ellentmondásra a figyelmét a fiatalabb szaktárs. ­A betegállomány kérdése sem ilyen egyszerű, mert az embe­rek többsége már fél, hogy a gyakori hiányzás miatt elveszt­heti állását. Sokszor akkor is jönnek dolgozni, amikor egész­ségi állapotuk azt nem engedné meg, veszélyeztetve így a munka során, például egy kés­lekedő mozdulattal, önmaguk és társaik életét is. Fekete hajú, mokány vájár fogad a másik munkahelyen, s kérés nélkül is sorolja pana­szait:- A múltból élünk. Régi gé­pekkel dolgozunk, újakra nem költenek. Tavaly sem tudtuk hozni a 60 dolláros költséget, azóta meg az anyagárak és energia díjai csak emelkedtek. Valamikor 15 fúrókalapácsa volt egy háromszakos csapat­nak, most egyet babusgatunk, hogy tudjunk dolgozni.- Szeretném, ha a bánya megmaradna - mondja egy szőke fiatalember, aki most vé­gez a vájáriskolában, ezzel is mintegy bizonyítva elkötele­zettségét. Észrevételei azonban neki is vannak:- Igen ellentmondó intézke­dések születnek, olykor a válla­latvezetésen belül is. Itt van például a MÉV központ köl­tözködése. Eleinte úgy volt, hogy az V-ös számú bánya­üzem külszíni létesítményeinek egy részét rendezik be szá­mukra. Az épület átalakítása meg is történt, ennek ellenére végül is a városhoz közelebb eső Ércdúsító üzemet és a Szolgáltató üzemet szemelték ki új otthonuknak. Persze a fel­újításokat ott is elvégezték. Az­után pedig, hogy annak idején A lerobbantott kőzetet szállítják el a fejtésből kicsinosították az V-ös üzem helyiségeit, rögtön a bezárása került szóba, mondván, a IV-es aknától föld alatt közelítjük majd meg mostani munkahe­lyeinket. Ha ez pénzbeli meg­takarítást eredményez, termé­szetesen nincs ellene kifogá­sunk. Csakhogy most is mind­össze hét órát töltünk a vájvé- gen, mert időbe telik a le és ki­szállás, s ez a hét óra épp, hogy elég a munkaciklus teljesítésé­hez. Mi lesz, ha még többet utazunk?- Nem értem mi a bajotok - vág közbe egy megtermett bá­nyász, aki három hónapja érke­zett a Mecseki Szénbányák Vállalat vasasi üzeméből. - Itt nincs olyan meleg, kényelme­sen kiegyenesedve lehet dol­gozni a két méter magas bánya­térségekben, kevesebb fizikai munkát kell végezni, tisztább a munkakörnyezet, s nem utolsó sorban jóval több a fizetés, mint a szénbányáknál - sorolja ér­veit. - Nekem például havonta 5-6000 forinttal több a pénzem, s ha ezt hamarabb tudom, már régen átjöttem volna. Bizo­nyára így tesz majd ezután jó néhány szenes kollégám is, én mindenesetre azóta is győzkö­döm a régi cimborákat. A kassal a felszínhez köze­lítve napfény tör be az aknába. Tiszta ruhában már az akna ve­zető is oldottabban összegzi az elhangzottakat:-Valóban, újabban kéthe­tente érkezik 1-2 ember a szén­bányáktól, s jelentkezik nálunk munkára. Szó van egy hatvan fős társaság bérmunkában tör­ténő foglalkoztatásáról is, lét­számgondjaink enyhítésére. Az ugyanis tény, hogy májusban 57 százalékos volt az V-ös ak­nai hiányzás mértéke, s ennek háromnegyed részét a táppén­zes állomány tette ki. Sokakban nem tudatosult még, hogy a kft.-nek ez az egy éve van bi­zonyítani az életképességét. Ha ez nem sikerül, akkor a bányá­szok többsége az utcára kerül, s mert más szakmához nem érte­nek, nincs sok esélyük az újra­kezdésre. Az érckitermelési tervünk pedig épp az említett költségtényezők miatt igen kié­lezett, csak úgy teljesíthető, ha az egész kollektíva összefog, s egymásért is dolgozik. * A napokban döntött a kor­mány az uránbánya gyakorlati­lag teljes adósságállományának rendezéséről. A MÉV első lépésben ne­gyed milliárd forintot kap költ­ségvetési keretből, de ebből semmit nem használhatnak fel a termelő tevékenység támoga­tására. A Mecsek-Urán Ércbá­nyászati Kft.-nek most már megfellebbezhetetlenül a 60 dolláros kilogrammonkénti uránárból kell megélnie. Mészáros Endre

Next

/
Oldalképek
Tartalom