Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)

1992-05-20 / 138. szám

1992. május 20., szerda üj Dunántúli napló Kezdők munka nélkül Felemás helyzetben a pedagógusállást keresők Pákozdi helyett budavári diadal A Honvédség napja: május 21. Zenés esti áhítat a Bazilikában Szerenád az Úrnak „Tőlünk jön ez a zene Hozzád, Uram. A szívünket hoztuk a zenével együtt, s tesszük le eléd a dallamok­kal” - hangzott el vasárnap este, amikor sötétedés után többszázan vártuk az orgona és a hegedűk hangjának fel- csendülését a pécsi Baziliká­ban. Mindenkinek a saját, egyéni áhítata volt ez. A hí­vők az Úrnak küldték szere­nádjukat, mások a zene miatt jöttek. Már a templomba lépéskor éreztük, hogy nem egy szok­ványos jellegű hangver­senyre érkeztünk. Nem égtek a lámpák, nem szedtek belé­pődíjat, az emberek nem to­lakodtak. Aki eljött, többek között Bach, Händel és Liszt darabokat hallgathatott meg, s gondolhatott közben Is­tenre, a szeretteire, vagy csak egyszerűen átadhatta magát a zene és a hely atmoszférájá­nak. Különös volt vasárnap este a Bazilika: mindössze pár gyertya teremtett félho­mályt, az emberek együtt érezték magukat, ha pedig valaki egyedül akart maradni, csak lehajtotta a fejét a söté- ben és elmélyedt magában. Nem egyszeri alkalomról van szó. Az Úrnak való kö­zös zenélés már hagyomány Pécsett. A szervezők nem­csak a tavasz végén lepik meg a pécsieket zenés isten- tisztelettel. Karácsonykor, húsvétkor, egyéb ünnep al­kalmával, de olykor egysze­rűen minden apropó nélkül összeállnak, hogy muzsikál­janak nekünk. A zenészek - Vass Ágnes és Gyermán Júlia (hegedű), Szamosi Szabolcs (orgona) - ígéretet tettek, hogy a szép hagyományt ápolni fogják. Ács Gábor Orgonakoncert erdélyi gyermekekért Szegény sorsú erdélyi gyermekeket hívott meg ma­gyarországi nyaralásra a Ma­gyar-Román Baráti Társaság. Egy Zsil-völgyi bányásztele­pülés - Petrilla - kisdiákjai üdülnek majd júniusban Pé­csett, Budapesten és a Bala­tonnál. A nyaralás költségei­nek előteremtésére jótékony- sági orgonahangvesenyt ren­dez a Társaság május 21-én (csütörtökön) 18 órai kezdet­tel a pécsi Pius-templomban. A Pápán élő Bíró Lajos or­gonaművész vállalta a kon­certet, s lemondott az előadá­sért járó tiszteletdíjról, így a hangverseny teljes bevételét az erdélyi gyerekek nyaralta- tására fordíthatják. A művész több mint har­minc éve koncertezik itthon és a különböző európai or­szágokban; nagysikerű fellé­pése volt már Pécsett is. A műsoron Buxtehude, Vivaldi, Bach, J.Kuchar, F. Mendelssohn és Liszt Ferenc művei szerepelnek. A hang- vesenyen való részvétel díjta­lan, az adományokat köszö­nettel fogadják. A művész megismétli a koncertet a mohácsi Foga­dalmi-templomban, idő­pontja május 22., 19 óra. Évek óta visszatérő téma, mondják a Janus Pannonius Tu­dományegyetemen, miképpen alakul a végzős tanárjelöltek sorsa. „Lerágott csont”-ként jel­lemzi a helyzetet egyik beszél­getőpartnerem. Tény, hogy évente foglalkozunk a kérdés­sel, s az is tény, hogy kevés a változás. A helyzet zavaros és átláthatatlan. Mit tudnak hát mondani most azok, akik a pályakezdőkkel hi­vatalból foglalkoznak, vagy va­lamilyen módon tájékoztatást adhatnak? A megyei munkaügyi köz­pontban Czuczor József el­mondta:- Pontosan azt sem tudjuk, hányán végeznek ma pálya­kezdő tanárként az országban. Számszerű adatot senki sem tud, különösen nem a baranyai, de másutt tanuló hallgatókról. Mi csak annyit tehettünk, hogy föl­ajánlottuk a pedagógusközvetí­tést, már egy éve is, de meglehe­tősen kevés igény futott be. Azokról is inkább csak a kiren­deltségek tudnak többet, Pécs mellett Mohácson, Siklóson. Komlón, Szigetváron, Sellyén és Szentlőrincen. Nálunk már meg­jelentek az első érdeklődő pe­dagógusjelöltek. A tapasztalat szerint azoknak kell a nagyobb segítség, akiknek már nincsenek itthoni kapcsolataik, vagy ha vannak is, nem túl erősek. Ko­rábban a megyei, a városi mű­velődési osztályoknak hivatal­ból tudniuk kellett, hol vannak üres helyek, az iskolák jelentet­ték ezeket. Ma ez a nyilvántar­tás elvileg nem feladata az ön- kormányzatoknak. A másik, a helyzetet nehezítő dolog az, hogy kevesebb a gyermeklét­szám, s az iskola örül annak, ha a meglévő pedagógusainak munkát tud biztosítani. Számszerű adatról azért sem tudunk eleget, mert a pedagó­gusmozgás csak júniusban indul el, s a folyamat eltart szeptem­ber közepéig. A munkaügyi központ leginkább csak az ősz beálltával tud pontosabbat mondani erről. A munkaközvetítői szolgálta­tás egy fajtáját a Pedagógiai In­tézet is fölkínálta. Kallós Mik­lósáé elmondta, ők főként kiad­ványukban, a Palatáblában tud­nak helyt adni az igényeknek.- Ebben a tulajdonképpeni információs lapban van lehető­ségünk arra, hogy az iskolák kéréseit nyilvánossá tegyük Ez­zel az intézmények közti infor­mációáramlás tudjuk segíteni. Ha valaki bejön hozónk, termé­szetesen akkor is megpróbálunk tenni valamit, sokszor szemé­lyes kapcsolatok, vagy éppen a szerencse segítségével. A Magyar Közlönyben, az újságokban persze ki-ki hirdet­het. Igénylő és jelentkező egy­Az idei tanév utolsó hetében arról kérdeztem a JPTE Tanár­képző Karának végzős diákjait, el tudnak-e, el akamak-e he­lyezkedni pedagógusként. A hallgatók egymás után vála­szolnak ellentétesen a kérdé­sekre. Sokan már több mint egy éve eredménytelenül nézelőd­nek tanári állás után, és úgy gondolják, hogy e földi jóból csak igen szerencséseknek ada­tik majd meg. Mi több, van, aki kijelenti: ehhez protekció kell! Nem akarok hinni a fülemnek, de sorban mondják mások is: tanári állás ma Magyarországon nincs. Sietve hozzáteszik, hogy okítandó nebulók, betöltetlen posztok természetesen vannak, aránt. Külföldön egyébként ez egyáltalán nem szokatlan, ott sem fogják senkinek a kezét, ha munkához akar jutni. Az itthoni pályázati rendszer köztudottan elég rugalmas ah­hoz, hogy a jelentkezők több­sége eljusson oda, ahová sze­retne. Ennek ellentmond az a tény, hogy a pedagógusmunka­nélküliség országos adatok alapján hihetetlen mértékben nő, a tavalyi 600 körüli állásta­lan pedagógus helyett az idei év tavaszára 3000 lett. Ez persze nem kizárólag a pályakezdőkre vonatkozik, van, ahol még ka- pósabbak is, hiszen aránylag kevesebb pénzért elszegődnek, viszonylag hosszabb távra. Van hely, ahol egyszerűen „lecseré­lik” a nevelőket, mint az elko­pott alkatrészt. Azzal sem mindenütt értenek egyet, hogy a munkanélküliség a gyereklétszám csökkenésével magyarázható. Egyes vélemé­nyek szerint igazából most jö­hetnének létre ugyanis az ideá­lis osztálylétszámok. A tanárok utcára kerülésének, vagy ideig­lenes „átcsoportosításának” a pénztelenség az okozója. Az is­kolák már a szűkösebbnél is szűkösebb keretből kénytelenek működni. A JPTE BTK tanulmányi osztályának vezetője, dr. Heil- mann József szerint a kép ennél árnyaltabb.-Az idei a harmadik év, ami­kor nem az egyetem közremű­ködésével történik az állásköz­vetítés. Régebben megjelentek az ajánlatok a Közlönyben, bár már akkor is általában túl ké­sőn. Ma a munkáltatók a saját lehetőségeik, ötleteik szerint töl­tik be a helyeket. Gyakorlat, de az iskoláknak nincs pénzük felvenni - később persze fizetni - új nevelőket. így helyettesíté­sekkel, csoportösszevonással és számtalan ötletes folttal igye­keznek eltüntetni az oktatás zsákján a lyukakat. Megközelíthettem volna a kérdést az optimisták szemszö­géből is, hiszen legalább any- nyian vannak, mint reményeiket vesztett társaik. Közülük van, aki légbőlkapott hírekre, hallo­másokra hagyatkozva nyilat­kozza: könnyű friss főiskolai papírokkal elhelyezkedni, mert bőven van meghirdetett állás, nem is beszélve azokról a sza­bad helyekről, amiket az okta­tási intézmények - ki tudja, mi­hogy az állásajánlatokat hoz­zánk küldik, tőlünk pedig, prak­tikusan, a Diákirodára kerül­nek, ahol mindenki számára hozzáférhetővé válnak. Kötet­len, hogy ki, hova, hány pályá­zatot küld el. Visszajelzésünk egyébként kevés, így különö­sebb konklúziót levonni nem is lehet. Annyi mindenesetre vi­lágosan látható, hogy az ajánla­tok jelentős többsége német vagy angol, tehát nyelvszakos tanárnak szól. Nem csak az. igé­nyek nagyok. A felkínált fizetés tetszetős, a lakhatási körülmé­nyek jók, van pluszmunkára is lehetőség. AJTTK nemrég hivatalba ke­rült tanulmányi osztályvezetője, Zsikó János is megerősíti az el­mondottakat.- Az iskolák ostromolnak minket, keresik az „an­gol-mindegy” szakosokat. Na­ponta, kétnaponta jön egy-egy ajánlat. Másrészt azonban azt is látni, hogy az iskolák a tizen­ötöd részét sem tudják fizetni annak, amit mondjuk egy külke­reskedelmi cég adhatna. Ott szoktak nagy karrierek születni, ahová nem szól a diploma... Megint sok a pályaelhagyó is. Van, aki másként segít ma­gén, átmegy egyetemi szakra, egyszakossá lesz, és megpróbál bentmaradni az egyetemen. Esetleg elhalasztja a vizsgáit, vár egy kedvezőbb alkalomra. A nagy álom, hogy az egyetem úgy működjék, mint valami szűrő, nem látszik megvaló­sulni. Ma ki vállalja a felelőssé­get azért, hogy az utcára küld­jön egy gyereket? A felsőokta­tás parkolópálya, ahol a mun­kanélküliség egy ideig még el­fedhető. Hodnik I. ért - nem hirdettek meg. Az op­timista hallgatók következő csoportja megalapozottan tekint mosolygó szemmel a jövőbe, ugyanis utánanéztek a valós helyzetnek. Á Diákirodán 50 pályázati lehetőséget mutattak nekik, a tanítási gyakorlatok során szer­ződést ajánlottak fel részükre az adott iskolák, de az esetek jelen­tékeny részében egyszerűen visszamennek a főiskola után tanárrá lettek olyan intézmé­nyekbe, ahol maguk is tanultak, így tárt karok fogadják őket. Aki úgy gondolja, hogy megéri tanítani a szegényes anyagi és erkölcsi elismerés ellenére is, az nem talál állást. Aki még válo­Már két évvel ezelőtt is nyil­vánvaló volt, hogy az előző rendszer által alapított ünnep­napok zöme eltöröltetik. Csak egynek látszott esélye a fenma- radásra, mégha más néven is: a szeptember 29-i Fegyveres erők napjának. Még tavaly is úgy volt, hogy ez az ünnepi nap ki­kezdhetetlen. így a meglepetés erejével hatott, hogy a kormány alig két héttel ezelőtt a Honvéd­ség napjává május 21-et tette, Buda vára 1849-es visszafogla­lásának évfordulóját. Nehéz nem politikai indokot feltételezni az ünnepváltoztatás okául, hiszen az 1848-as pá­kozdi ütközet évfordulója egyébként kiválóan alkalmas lehetne továbbra is, hogy a honvédség történelmi szerepé­ről évenként megemlékezzünk. Sőt a Honvédség napjaként még alkalmasabb is lenne, mint volt Fegyveres erők napjaként, mert noha a „honvéd” fogalmat Kis­faludy Károly használta először az Élet korai című versében, ez a szó csak éppen 1848. nyarán kezdett szélesebb körben is­mertté válni a sorra alakuló honvédzászlóaljak okán, hivata­lossá pedig 1848 szeptember 26-án tette az Országos Nem­zetőrségi Tanács. Tehát éppen­séggel három nappal a neveze­tes pákozdi ütközet előtt, amely a magyar honvédség első és si­keres megmérettetése volt: megállította az ország fővárosa és a magyar függetlenség ellen törő Jellasic horvát bán három­szoros túlerőben lévő seregét. S akadhatott volna még egy nyomós érv szeptember 29. mellett: a világosi fegyverletétel után 1849. szeptemberének vé­gén már csak a Komárom várát védő Klapka-hadtest tartotta magát a magyar honvédség erői közül. Ők ott néhány nappal a kapituláció előtt megemlékez­tek a kezdetről, a pákozdi csata évfordulójáról! Egy a baj: ünnepé ezt a napot csak az 1951. június 3-i minisz­tertanácsi rendelet tette. Igaz, akkortól a „Magyar Népköztár­saság Fegyveres Erőinek Napja”-ként szerepelt ez a dá­tum. Nem is élhette sokáig túl, hogy nincs már népköztársaság, se néphadsereg: új kurzushoz új ünnep kell. De hagyjuk a Pákozd-párti nosztalgiát: a legfontosabb mégiscsak az, hogy legyen a Honvédségnek egy olyan em­léknapja, emely az előzőhöz ha­sonlóképpen méltó az ünnep­lésre. A politikai döntés előtt természetesen a kormányzat szakértőkkel is konzultált, köz­tük dr. Rázsó Gyula hadtörté­nésszel, a Hadtörténeti Intézet gathatna is munkalehetőségek között, eltántorodik, mert ilyen feltételek mellett nem tud elin­dulni az életben, családot alapí­tani. Sokan az elkövetkezendő 5-6 évre olyan megélhetési formát keresnek, amivel meg­alapozhatják önálló életüket, utána pedig (ha még nem ve­sztették el ambíciójukat) az if­júság okításába kezdenek. Mint minden vizsgálódásnál, most is találtunk a szokványos­tól eltérő, irigylésre méltóan ideális helyzetű embert. Egy csinos, magabiztos, életvidám lányról van szó, akinek a vőle­génye megteremti az anyagi hátteret ahhoz, hogy ő pedagó­gus lehessen, és ne kelljen a pénzre gondolnia. Kedvét az sem szegi, hogy bár mind ez idáig azt hitte, van állása, most kiderült, mégsincs, valaki más már betöltötte a helyet, ő azon­főigazgatójával. Tőle érdeklőd­tünk az ünnepi dátum kiválasz­tásának szakmai indokairól.- Volt-e 1951-et megelőzően a magyar hadseregnek ünnep­napja, amihez mint hagyo­mányhoz a döntésthozók viasz- szanyulhattak volna?-Az 1920-as évek közepéig nem volt ilyen hagyomány: ak­kor alapították meg a Hősök napját, amelyet május utolsó he­tében - (!) - ünnepeltek meg, de ez nem kapcsolódott egyetlen történelmi eseményhez sem. Személy szerint nekem semmi kifogásom nincs szeptember 29-vel kapcsolatban, hiszen a pákozdi ütközet jelképértéké­ben ugyanaz, mint ami a francia forradalomban a valmyi csata volt. Katonai értelemben azon­ban a pákozdi ütközet nem volt jelentős fegyvertény. Én az 1456-os nándorfehérvári diadal évfordulóját, július 22-ét java­soltam. Be kell azonban látni, hogy megünneplése a helyszí­nen, a Kalemegdanon, mai Belgrád szívében leküzdhetet­len nehézségekbe ütközne. Má­jus 21. mégiscsak országunk fővárosához kapcsolódik.- Csakhogy már 1849 tava­sza óta kísért az az értékelés, hogy Buda várának ostroma és visszafoglalása Kossuth pro­pagandacéljait szolgáló diadal volt, ám egyben végzetes stra­tégiai időveszteség.-Ez az értékelés annyiban nem igaz, hogy a magyar hon­védsereg a tavaszi hadjárat so­rán májusra kimerült, kifogytak a tartalékai, akadozott az után­pótlás, az osztrák csapatok pe­dig egyre erősödtek. Az ácsi csata után nem volt már értelme tovább előrenyomulni. A budai vár sikeres ostroma kétség kívül a magyar szabadságharc tető­pontja, szimbólum értékű s egyben a katonai hozzáértés és a személyes bátorság kimagasló példáit mutatja fel. Az akkori Európa egyik legnehezebben támadható, s egyben legnehe­zebben védhető erődítményét foglalta el a honvédsereg az 5000 fős kitűnően felszerelt vé­dősereg ellenében. Méltán ne­vezhető a szabadságharc legfé­nyesebb haditettjének. A hiteles szakmai érvek előtt meg kell hajolni. Mi mást is te­hetnénk. Ha azonban az új ün­nepi dátumot szimbólumnaik te­kintjük, hozzá kapcsolódóan azt is meg kell említeni - még ha ünnepnaprontás is -, hogy Var­sóban pontosan Budavár bevé­telének napján állapodott meg véglegesen I. Miklós cár és Fe­renc József császár a Magyaror­szág elleni orosz intervenció­ban. Dunai Imre ban úgy érzi, hogy képzettsége révén kiüthet diploma nélküli oktatókat a nyeregből, ami per­sze az adott iskolának is ked­vező lesz. Két fiatalember is úgy gon­dolja, hogy a tanári fizetés nők­nek való. Férfiember nem me­het pedagógusnak, mert el kell tartania hozzátartozóit, de ha a tanárkodás után járó pénzt egy nő kapja, az nem is rossz, arra mindenesetre elég, hogy ma­gára költse, amíg férje biztosítja a megélhetést. Egy matematika-testnevelés szakos hallgató úgy ítélte meg, a diplomája jelen pillanatban arra jó, hogy betegye a szekré­nyébe, és szeretettel gondoljon rá, miközben jövedelmezőbb ál­lás után néz... Ács Gábor I. földrajz-biológia szakos hallgató Berakom a diplomám a szekrénybe T7/ // /»//• | J / | ••• //•••! //J Végzős főiskolások a jövőjükről A kisebb településeken valamivel több állást kínálnak a pedagó­gusoknak Fotó: Proksza László

Next

/
Oldalképek
Tartalom