Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)
1992-05-12 / 130. szám
6 aj Dunántúlt napló 1992. május 12., kedd Nincs még megnyugvás a pécsi lakásprivatizáció körül Kedvenc tengeri kígyónk Helyi népszavazás, népi kezdeményezés, polgári perek garmadája, vagy amit akartok D e Gaulle, hajdani francia köztársasági elnöknek tulajdonítják azt híres mondást, hogy egy népszavazást nem lehet elveszíteni, csak a nép által megválaszolandó kérdést-lehet rosszul feltenni. A téma különös pikantériája, hogy 1968-ban maga De Gaulle esett a rossz kérdésfeltevés hibájába egy presztizsokból általa - ma már elég bagatelnek tűnő ügyben - kezdeményezett népszavazáskor. Szándéka meghiúsult, s emiatt lemondott államfői tisztségéről és visszavonult a politikai élettől. Mi, magyar állampolgárok is tapasztalhattuk a legutóbbi, a köztársasági elnök közvetett, vagy közvetlen választásáról 1990 nyarán rendezett népszavazáskor, hogy miként működik ez a tömeglélektani mechniz- mus. Sőt, saját gyakorlatunkból De Gaulle mondásához még egy kiegészítést is fűzhetünk: főleg, ha elég ügyesen időzítik az eleve érvénytelennek remélt népszavazást. U gyan könnyen a felületes ítélkezés gyanújába eshetek, mégsem titkolhatom, hogy az előbb vázoltak miatt erős fenntartásaim vannak a népszavazás intézményével szemben. Ezért is örülök annak, hogy Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése egyelőre levette napirendjéről húsz SZDSZ-es és FIDESZ-es képviselő közös indítványát, hogy írjanak ki helyi népszavazást az önkormányzati tulajdonú lakásbérlemények elidegenítéséről szóló, tavaly júliusban hozott és szeptember 1. óta hatályos önkormányzati rendeletről. A kezdeményezők ezzel reméltek volna tiszta vizet öntetni velünk a pohárba: a város polgárai milyen hányadukban tartják helyesnek, illetve helytelennek a lakásértékesítésről szóló önkormányzati rendelet új szabályozását, hiszen ahányszor volt lakásértékesítési ügyben valamiféle változás, azt valakik részéről mindig támadás érte. Szinte természetes, hogy az önkormányzati testületben ellenzéknek számítók minden politikai árnyalata ellenvéleményt hangoztatott ezzel az ötlettel szemben. A fő medre ezeknek a fejtegetéseknek az volt, hogy túlságosan sok millió forintba kerülne - aminek másutt is lenne bőven helye - egy helyi népszavazás lebonyolítása. A rendeletalkotás előtt lett volna értelme ilyen közvéleménykutatásnak, utólag már nincs, ráadásul a konkrét lakásértékesítési problémák kérdéseire nem is adhatna választ, csak a testület felelősségét hárítaná át a választópolgárokra. N agyot téved azonban, aki logikusan arra gondol, ezek a szempontok hatottak annyira a kezdeményezőkre, hogy elálltak ötletüktől. Fontos, de mégiscsak - már régebb óta ismert! - formai oka volt a népszavazási téma elhalasztásának: az Alkotmánybíróságnál van egy még nem tárgyalt badvány a pécsi lakáselidegenítési ökor- mányzati rendeletről. Mert bizony a pécsi lakásprivatizáció ügyének tengeri kígyója már ezt a testületet is szorításába vonta. S az alkotmánybírósági döntés előtt valóban elég furcsa szituációt eredményezne helyi népszavazás ugyanarról. Bár ez a körülmény minden más szempontot maga mögé sorol, az ellenérveket mégis meg- toldhatjuk a bevezetőben foglaltak tanulságai nyomán azzal is, hogy egy ilyen pécsi népszavazás - persze a kérdésfeltevés függvényében - alighanem a részvétel elégtelen aránya miatt érvénytelen lenne és ez a tény automatikusan megerősítené a rendeletet. Ez ellen egyébként személy szerint semmi kifogásom nincs - hiszen nem vagyok érdekelt fél ebben az ügyben -, de azt világosan le kell szögezni: a szavazástól való távol- maradás tetszőlegesen többféleképpen értelmezhető, ám mindig csak feltevés marad. A z ugyancsak hipotézis csupán, hogy az ötletet felvető képviselők valamiféle burkolt bizalmi szavazásnak is szánták ezt a népszavazást az önkor- máyzat kormányrúdjánál álló pártok számára, mégpedig netán oly módon, hogy a voksolástól való távolmaradás fejezné ki a város polgárságának támogatását irányukban. Ezt többnek, mint halvány gyanúnak venni, nem érdemes, mégis egy lidérces következményű esélyt hordoz magában, mégha kevés valószínűséggel is: és ha rosszul sül el a népszavazás és elvetik a rendeletet? Ennél rosszabb helyzetet szinte el sem lehetne képzelni, mert csak tovább növekedne a lakásprivatizációra vonatkozó különböző jogszabályok hatálya és következményei körül támadt érdekellentétek halmaza. Ilyen érdekellentétek voltak kiváltói a helyi népszavazás ötletének is. A közvetlen ok pedig a Lakásbérlők és Lakástulajdonosok Egyesületének egy olyan népi kezdeményezése, amely a különböző lakásértékesítési szabályok miatt szerintük méltánytalan helyzetbe került mintegy 2000 család ügyének rendezését célozta meg. Az egyesület dr. Csordás Gábor, illetve a hozzá csatlakozó dr. Vonyó József önkormányzati képviselők év eleji és a közgyűlés által elvetett indítványát karolta föl és fejlesztette tovább. I gényük kiindulópontjának azt a körülmény jelölték meg, hogy az állami tulajdonú bérlakások privatizációját szabályozó 1989-es pécsi tanácsrendelet - amely alapján tavaly szeptember 1-ig folytak a lakáselidegenítések - nemcsak az új, ilyen tárgyban alkotott tavalyi önkormányzati rendeletnél, de a mindkettő felhatalmazó alapjául szolgáló 1969-ben keltezett ÉVM MÉM-PM közös miniszteri rendeletnél is a vásárolók számára lényegesen ked*» vezőtlenebbül határozta meg az elidegenítendő bérlakások vételárát. A több, mint 2000, tavaly szeptember 1-ig lakást vásárolt család azért került hátrányos helyzetbe, mert az önkormányzat a hivatalba lépésével nem állította le a lakásprivatizációt a régi rendelet alapján. Indítványuk az önkormányzat hibájául felróttakat a két megoldási móddal vélte orvosolhatónak. Az egyik szerint az 1991. január 1. és szeptember 1. között kötött lakásprivatizációs szerződéseket felül kell vizsgálni és kérelemre lehetővé kell tenni azok módosítását, mégpedig úgy, hogy a vételárat az 1969-es közös miniszteri rende- letban meghatározottan kell megállapítani és a különbözetet vissza kell fizetni, vagy be kell számítani a vételárba. A másik változat - szintén szerződésmódosítással - lehetőséget igényel arra, hogy a fentebb jelzett időhatáron belül lakást vásároltak is választhassanak, melyik rendelet feltételei szerint veszik meg bérlakásukat. I smeretes, hogy hosszú és szenvedélyes vita után a Pécsi Közgyűlés meggyőző többséggel elvetette a népi kezdeményezés indítványát. A vitában elhangzott ellenérvek közül azokra szinte kitérni sem érdemes, amelyek azt bizonygatták, hogy sérelmükkel tüntető lakásvásárlók jónéhánya máris a vételi árnak többszöröséért adott túl a lakásán. Ez a tulajdonos szuverén joga. Egyébként aligha homogén rétegről van szó ez esetben: a másik végletként bizonyára akadnak köztük olyanok is, akiknek alapvető megélhetési gondjain segítene az ármódosítás. Abba az érvelésbe is könnyedén bele lehet kötni, amely szerződésmódosítást azzal utasította el, hogy nem is az ön- kormányzat az illetékes szerződő fél, hiszen szeptember 1-ig állami tulajdon eladásáról volt szó. A hajdani tanács felsőbb jogszabályi felhatalmazás alapján - és a vételár meghatározásában az éppen kifogásolt nagy szabadsággal - mint az állami tulajdon kezelője értékesítette az állami bérlakásokat. Folytatta ezt az önkormányzat is hasonló jogi alapon szeptember 1-ig, s a vételár mindkét időszakban az állami vagyon kezelőjéhez folyt be. Érdekes adalék: az önkormányzati apparátus jogászai lehetségesnek tartják polgárjogi ügyletként a lakásértékesítési szerződések közös megegyezéssel való módosítását. M ost már rá kell térni a népi kezdeményezés megoldási javaslatainak buktatóira is. Közülük a legnagyobb az, hogy mindkét változat jogi normák visszamenő hatályával próbálkozik célba jutni és ez a jogállamiság, a jogbiztonság keretei közé nehezen illeszthető. Az alapváltozat különösképpen furcsa lenne: egy már hatályon kívül helyezett - tehát már nem „létező”- rendeletet kellene visszamenőlegesen hatályon kívül helyezni. Nonszensz. Törvénysértés címén megsem- misíttetni pedig nem lehet, hiszen akármilyen feltételeket is szabott, felsőbb jogszabályi keretek között mozgott. De ha mindettől el is tekintünk, akkor is előáll egy érdekes probléma, ha a még hatályos miniszteri rendeletet alkalmaznák. Az ugyanis a vételár minimumát a forgalmi érték 15 %-ában határozta meg, tehát alacsonyabban és jóval kedvezőbb részletfizetési kamatokkal, mint az új pécsi önkormányzati rendelet! R agyogó perspektíva! Az egyesület az indítványában úgy érvelt az érdeksérelem bizonyításakor, hogy az új rendelet a készpénzzel rendelkezők számára jóval kedvezőbb felételeket teremtett. Ha a céljukat elérnék, utána azok érdekében is szerveznének népi kezdeményezést, akik a kocka fordultával a mostani új rendelet hatálya alá esve kerülnek hátrányos helyzetbe? Ennek az ügynek akkor soha sem lehet vége! Még két adalék: az nem igaz, hogy az önkormányzat nem állította le a lakásprivatizációt. Leállította, de aztán lakossági nyomásra újból elindította. Ez egy külön tanulság. Az viszont valóban érthetetlen, hogy az új rendelet megalkotásakor miért nem állították le a lakások értékesítését az új szabályok alkalmazhatóságáig. Ami pedig az anyagi veszteséget illeti: sokak számára bizonyára kényszerpálya volt a régi rendelet szerinti lakásvásárlás, s akadt körülötte netán némi alig bizonyítható presszió is, ám az is tény, hogy akik így vásároltak lakást, még mindig a jelenlegi szabadpiaci forgalmi érték egyharmadát fizették érte! E zzel akár be is fejezhetnénk a téma boncolgatását, de van még egy olyan kilátásba helyezett fejlemény, ami miatt nem állíthatjuk, hogy fejétől a farkáig végigmértük kedvenc tengeri kígyónkat. A népi kezdeményezést benyújtó egyesület ugyanis beadványában arra is utalt, hogy ha kérelmüket elutasítja a közgyűlés, polgári peres eljárásban érvényesítik jogaikat, tetkintve, hogy szerintük a szerződések fenyegetetség állapotában köttettek meg! Ennek a továbbgondolását - 2000 felperes! - már a Tisztelt Olvasó fantáziájára bízom. Csak annyit jegyzek meg óvatosan: tekintve, hogy egy perben bizonyítani is kell, az nem olyan, mint De Gaulle szerint a népszavazás. El is lehet veszíteni. Mégha sokára is kerül pont az ügy végére. Külön-külön... Csodákra ítélve? Nehezen volna cáfolható Lech Walesa véleménye a visegrádi hármakról. A lengyel elnök szerint „egymásra vagyunk utalva, együttműködésre vagyunk ítélve.” így aligha vitatható Antall József megállapítása, aki egyértelműen eredményesnek ítélte a csehszlo- vák-lengyel-magyar csúcsot. A kérdés az, mennyire volt eredményes az újabb találkozó, s azon milyen hatékonyságú együttműködés kapuit nyitották meg az egymásra utaltak? A közös politikai nyilatkozat a közép-európai kapcsolatok új keretének minősítette a hármak közötti partnerság, ami szintén megingathatatlan igazságnak tűnik. De az Prága után is kérdéses: ez a partnerság mennyire tény, mekkora lehetőség, s milyen mértékben valóságos kívánság? Mert a megfogalmazások általánosságai arra utalnak, -hogy az érdekellentétek még fennállnak a szomszédok között, s ebből a körből a legnehezebb működő érdekközösséget varázsolni. Brüsszelben emlegetik mostanság, hogy éppen a visegrádi hármak - amolyan modern Münchhausen bárókként - mind külön-külön szeretnék a saját hajuknál fogva felemelni magukat az Európai Közösségbe. Holott együttműködésük - Walesa megfogalmazásában „egy saját kis Európai Közösség” - lehetne a legjobb módja annak, hogy valóban felkészüljenek a Közös Piac-i tagságra. így fokozatosan belenőnének az európai integrációba. Ez hosszú folyamat lenne, de nem elképzelhetetlen. Még ha a mai kételkedők a legszívesebben csak tétlenül várnák, hogy a mese-báró Óz-zá változzon s Európának ebben felében is bekövetkezzék a csodák csodája. Kocsis Tamás Sztyeppetűzként terjedt Ez (is) Amerika? A szomorú - és sajnos távolról sem végleges - mérleg nagyjából elkészült: félszáznyi halottat követeltek az elmúlt napok faji zavargásai az Egyesült Államokban, kétezer fölött jár a sebesültek száma, tízezer épület égett le. „Los Angelestől sztyeppetűzként terjedt tovább a tombo- lás, az erőszak az ország több más nagyvárosára” - használta e szemléletes hasonlatot egy német lap, s csak remélni lehet, hogy a rendkívüli állapot kihirdetése, komolyabb rendfenntartó erők bevetése után a nyugalom immár tartósan fennmarad. Csupán faji zavargásokról lenne szó? Kétségtelen, hogy a vihar fekete-fehér ellentétből (egy fekete bőrűt ütlegelő, fehér rendőrök bírósági felmentéséből) robbant ki, ám úgy tűnik, valójában több, egymással összefonódó ügyről beszélhetünk. Bűnözési kérdés? így látják azok, akik szerint a konkrét esetet az alvilág elszabaduló erői lovagolták meg. Szociális konfliktus - vélik mások, akik a mélyebb összefüggésekre utalnak, arra, hogy az amerikai életszínvonal általános emelkedése mögött ma is mély társadalmi szakadékok húzódnak. Vagy mégiscsak a faji ellentétek domináltak volna? S azoknak lenne igazuk, akik az 50-es évek heves polgárjogi összecsapásaira emlékeznek? Valószínűleg mindegyik vélemény igazolható, valamennyi tényező szerepet játszott az indulatok szinte megmagyarázhatatlan gyorsasággal történt elha- rapózásában. * Ám Washingtonban most nem annyira az okokon, mint inkább a következményeken gondolkoznak, azon, milyen kihatása lehet a Los Angeles-i krízisnek az idei választásokra. Mert a sztyeppe- vagy (stílusosan) préritűz elfojtása nem jelent egyet a drámai eseményeket kiváltó problémák megszűnésével. Szegő Gábor „Állítólag” az idén is lesz könyvhét De ki lesz a vevő? Ha hinni lehet a híreknek, az idén is lesz könyvhét. Talán nem olyan nagyszabású, mint amilyen az előző esztendőkben volt, mert - miként a könyvszakma bennfentesei tudni vélik -, a legnagyobb hagyományokkal bíró kiadók kénytelenek voltak csődöt jelenteni, vagy éppenséggel a gazdasági összeomlás szélén lavíroznak. Zöld Ferenc, az Akadémiai Kiadó főigazgatója bizakodó:- Függetlenül a könyvszakma válságától, mi az idén is igyekszünk gazdag választékkal kirukkolni. Úgy gondoltuk, ha szűkült is némiképp a könyvvásárlók tábora, azért maradt még vevőköre a természettudományos és történelmi műveknek, nem beszélve a közgazdasági szak- irodalomról, amely egyre jobban felértékelődik. Persze nem elég egyszerűen kiadni egy könyvet: meg kell tervezni a külsejét, a kötését, a papír minőségét és el kell juttatni a vásárlókhoz.- Ez azt jelenti, minden könyvük biztos piaci siker lesz?- Ebben ma senki sem lehet biztos. Sajnos mi sem kockáztathatunk annyit, amennyit célszerű volna, de még annyit sem, amennyit feltétlenül kellene. Tény, hogy a piac összeomlott, az embereknek kevés pénzük marad a könyvvásárlásra. Ezért rtelfi is hozunk forgalomba minden kötetet, amit beterveztünk. Kicsit „fagyasztjuk” őket, mert hisszük, hogy eljön még az ő idejük is.- Kire számítanak vevőként?- Az értelmiség csak ad- digmarad értelmiségi, amig nem mond le az olvasás, az önművelés igényéről. Ez az egyetlen dolog, amiben bizhatunk. (FEB) Dunai Imre
