Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)
1992-05-09 / 127. szám
uj Dunántúli rtapiö 1992. május 9., szombat Egy kiváló fagottművész A Pécsi Szimfonikusok koncertje A Pécsi Szimfonikus Zenekar legutóbbi filharmóniai hangversenye - a Mecsek Tourist támogatásával - május 4-én zajlott le a POTE aulájában. Az elmúlt években kialakult munkarendnek megfelelően a Pécsre visszatért vezető karmester, HoWard Williams e koncerttel nyitotta meg tavaszi-nyári programsorozatát. A műsor középpontjában - a legmaradandóbb értékként - Mozart tizennyolc évesen komponált B-dúr fagottversenye állott,a zenekar kiváló fagottművészének, Zseni Nándornak felléptével. Az, hogy játékban az analitikus megközelítés természetes, egészséges muzikalitással párosul, ezúttal is érezhető volt. A zenei anyag különféle karaktereit meggyőzően érvényesítette, a széles tételek könnyed szellemességét jólesően ellenpontozta a lassú behízelgő lí- raiságával, sóhaj-motivikájá- val. Tónusa mindvégig alapvetően puha, meleg, hajlékony volt, összhangban a zene 18. századi mivoltával és a Mo- zart-játék stíluskövetelményeivel - és természetesen ellentétben a rendelkezésre álló játéktér méreteivel, jellegével. Williams együttese a vonóskari létszám redukciójában félúton állt meg, azonban a szükséges mértékben visszafogott hangvolumen révén mégis jól alkalmazkodó kíséretet nyújtott. Az első két tétel tempóit minden tekintetben megfelelőeknek éreztem, a fináléban a magam részéről előnyösebbnek tartottam volna egy a menüett-karakterhez illő, kedélyesebb, a részletek érvényesüléséhez több időt hagyó megformálást. A Mozart-concerto előtt az e századi angol zene egyik legnépszerűbb művéből, Britten Peter Grimes c. operájából a „Négy tengeri közjáték” csendült fel. Az ellentétes jellegű zsánerképek elevenségét, hatását nagyban csökkentette a hangszerelés kevert színeit kíméletlenül és élesen összetevőire bontó akusztikai tér, akár ha egy impresszionista festményt csak öt centiméteres távolságból lett volna módunk szemlélni. Ugyanez a negatív körülmény jóval kevésbé érződött amásodik műsorrész egyetlen nagyszabású kompozíciójában, Sibelius századfordulón komponált I. szimfóniájában, melyet a karmester tökéletes szellemi kontrollal, rálátással dirigált, fegyelmezett, koncentrált, technikailag is elismerésre méltó játékra késztetve muzsikusait. Persze, ízlés dolga, hogy ki mennyire érzi'„jó befektetésnek” a századforduló nagyotmondási vágyban fogant szimfoniz- musa eme részletszépségekben gazdag, de szerkezetében túlméretezett művének megszólaltatását - de ez már legkevésbé sem az előadókon múlik. Gönczy László Sárándi József Fortély A csapdához vezető út is jó szándékkal van kikövezve Csakhogy a poklot mint valami nem-emberi dolgot kelletlen bár de megadással fogadjuk Ez a csapda azonban kicsinyes pária-lelemény Rosszabb a hegyezett karókkal tűzdelt veremnél melybe ha belezuhansz kínlódásod ideje alatt megátkozhatod az eszmei szerzőt Ám kisvárosos gyilok ellen nem módszer az átok-----F ogjál ásót-kapát hozzá s öld meg a halálod! Németh Antal és Pécs 1959 nyarán egy alacsony termetű, boltozatos koponyájú, ritkuló hajú, lassú járású, halk szavú, a hatvanadik életéve felé közeledő, szürke ruhás, sugárzó tekintetű férfi bukkant föl a pécsi utcákon. Akinek volt némi fogalma, netán személyes emléke a két háború közti magyar színjátszásról, a Nemzeti Színház esemény számba menő előadásairól, Áz ember tragédiája vagy a Csongor és Tünde újszerű rendezéséről, az tudta, hogy ki Németi Antal, és mit nyert a város, szellemi élete azáltal, hogy rendezőként a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött. Kecskemétről jött, és kanyargós életút állt már mögötte. Huszonhat évesen a színjátszás esztétikájáról írja doktori disszertációját (ezért joggal használta neve előtt „színházi emberként”, rendezőként a színlapokon a doktori címet). Huszonhét évesen a kétkötetes Színészeti lexikont szerkeszti, nemzetközi színházi tanácskozáson olasz és német nyelvű előadásokat tart. Harminckét éves korában a Nemzeti Színház élére kerül. Igazgatása idején, kilenc év alatt mintegy nyolcvan darabot állít színpadra. (Az ember tragédiáját például Hamburgban, Frankfurtban és Bemben.) A háború alatt üldözötteket ment, s 1944 nyarán erőszakkal távolítják el a színház éléről. Ennek ellenére a háború utáni tíz évben nem jut levegőhöz. Személyes intrika, főképpen Major Tamás haragja (melyet halála előtt - mint nemrég egy rádióműsorban hallhattuk - mélyen megbánt) egy évtizedre még a pálya szélénél is távolabbra űzte. Puszta jelenlétét 1948-49-ben a Vigíliában írt néhány színikritikája, 1954-55-bén pedig a bábjátszással kapcsolatos írásai jelzik. Színháznál munkát újból csak 1956 nyarán kap, előbb Kaposváron, majd Kecskeméten, végül Pécsett, hová Katona Ferenc igazgató hívja meg. Kapcsolata Péccsel nem előzmény nélküli. Már a huszonhárom éves fiatalember tanulmányát közli 1925-ben a Pécsett, Nagyfalusi Jenő szerkesztésében megjelenő Symposion című szellemtörténeti folyóirat. Továbbá 1942 őszén ő rendezi a pécsi színház évadnyitó előadását, a Csongor és Tündét. Ebből az alkalomból a Janus Pannonius Társaság felolvasó ülésén előadást tart Hét esztendő a nemzet színházának szolgálatában, két nap múlva pedig a színházban beszél Csongor és Tünde a színpadon címmel. Az ötvenes évek vége, a hatvanas évek első fele sajátos szint jelent a város szellemi életében. Csaknem másfél évtized visszafojtott erői törnek felszínre, és új kezdemények, eredeti értékek bontakoznak ki. A színház nyugati szerzők műveit tűzi műsorra. A társulat önálló opera és balett tagozattal egészül ki: a Pécsi Balett újszerű, az egész magyar balettművészetet gazdagító, pantomimikus mozgásnyelvet honosít meg. A színház 11 órakor kezdődő éjszakai előadásokkal kísérletezik. Feléled az amatőr mozgalom: tehetséges fiatalokból irodalmi színpad alakul. A „hagyományos” Dunántúli Napló mellett új, délutáni napilap indul, az Esti Pécsi Napló kitűnő, friss szemű munkatársakkal. A Pécsett szerkesztett irodalmi folyóirat Weöres Sándort, Kassák Lajost, Mészöly Miklóst, Borsos Miklósit, Ferenczy Bénit közli, és fiatal tehetségeket indít el. Ebbe a bátor, kezdeményező kedvbe, a valódi értékeket kereső pezsgésbe jól illeszkedett dr. Németh Antal jelenléte, munkája. Négy évadot töltött a Pécsi Nemzeti Színháznál. Első munkája Verdi Rigolettójának rendezése, utolsó munkája Molnár Ferenc A hattyújának színpadra állítása volt. A nagyszínházban elsősorban operaelőadásokat rendezett (Bánk bán, Trubadúr, Bohémélet, Szökte- tés a szerájból stb.). De nevéhez fűződik egy-egy kitűnő Shakespeare (Macbeth), Lorca (Ber- narda háza) bemutató is. Számomra különösen emlékezetes Offenbach Hoffmann meséinek 1962-es előadás. Ez a rendezés az auditív élmény mellé a vizuális hatást, a stilizált látványvilágot, valamint a pécsi balett bevonásával a mobilitást, a mozgás élményét társítja és fogja sajátos, újszerű, eredeti egységbe, megvalósítva valamit abból, amit Gesamt- kunstnak, magyarul összművé- szetnek, metaforikusán a múzsák testvériségének szoktak nevezni. Abban az időben elég sok színházi kritikát írtam az Esti Pécsi Naplóban. A kortárs néző friss benyomását őrzi az újság: „Németh Antal elgondolásának szuggesztív ereje, az előadásnak egységes vonalvezetése van ... A váratlan^ újdonság erejével ható előadás bizonyára a legszélesebb közönség érdeklődését is megmozgatja, ugyanakkor a beavatottakat, a szakembereket is termékeny vitára, véleménycserére indítja.” Németh Antal nemcsak a színházhoz kötődött. Hajnal Ernő távozása után átvette a pécsi irodalmi színpad vezetését, majd a városi művelődési ház Déryné utcai épületében felolvasó színházat szervezett. Öntevékeny és hivatásos színészeket csiszolt össze, zökkenő nélkül léptetett színpadra, hogy oratorikus formában ismertesse meg a pécsi közönséggel a modem drámairodalom számos kiváló alkotását. A Nagyvilág című folyóirat modem drámaközléseivel párhuzamosan mutatta be Pécsen Dürrenmatt, Gi- raudoux, Lorca, O'Neill, Strindberg, Ibsen, Pirandello műveit. Minden bizonnyal ő volt az, aki először vállalkozott arra, hogy Goethe Faustjának első és második részét oratóri- kus formában színpadra állítsa Pécsen. Németh Antal egész életében szívesen és sokat publikált: tudását, tapasztalatát írásban is megosztotta. Tanulmányainak válogatott gyűjteménye 1988-ban jelent meg Uj színházat! címmel. Ha majd színházzal kapcsolatos írásainak egy teljesebb gyűjteménye is megjelenhet, minden bizonnyal nem marad ki a kötetből az a két tanulmány, amelyet a Jelenkor közölt 1960-ban és 1961-ben. Ezekben pécsi tevékenységének két fő területén szerzett tapasztalatait osztotta meg az olvasóval: egyrészt az öntevékeny színjátszóegyüttesek szerepéről, másrészt az operáról, mint színpadi problémáról értekezett. Dr. Németh Antal az a „színházi ember” volt, aki bebizonyította, hogy nincs kárára a színháznak, ha valaki - akár rendezőként, akár igazgatóként, akár színházszervezőként - elméleti felkészültséggel, tudományos alapossággal, rendkívül gondos munkával, irodalmi műveltséggel, nemzetközi tapasztalatokkal közeledik a színház világához. Ezt bizonyítja pécsi működésének egyik anonim dokumentuma. A pécsi megyei könyvtár egy, a szerző neve nélkül, kézirat gyanánt megjelent munkát őriz, mely Pécsen, 1960 májusában, a városi tanács kiadásában látott napvilágot. A könyvnyi gépirat címe: Az európai színjátszás és dráma fejlődésének vázlata az ókortól napjainkig. Alcíme: Több szerző tanulmánya alapján ösz- szeállított jegyzetanyag a pécsi városi színjátszó akadémia munkásszínjátszóinak elméleti felkészüléséhez. A művön kívüli forrás bizonysága szerint a , jegyzetanyag” összeállítója Németh Antal volt. 1963 végén Pécsről Veszprémbe, majd Pestre távozott. Amikor 1968-ban meghalt, sírjára a Farkasréti temetőben Galambos György színművész helyezte el a Pécsi Nemzeti Színház koszorúját. A Dunántúli Napló tömör és tartalmas nekrológban búcsúztatta. Minden bizonnyal élnek még Pécsett emberek, akikkel együtt dolgozott. Jó volna, ha emlékeit lejegyeznék, elmondanák, és megőrizhe- tővé, egy majdan megírandó pécsi újkori színháztörténet számára feldolgozhatóvá tennék ... Tüskés Tibor A pécsi oktatás és irodalom elfeledett múlt századi alakja Sirisaka Andor 1901. május 19-i számában a Pécsi Figyelő teijedelmes írásban méltatta fiatalon elhunyt munkatársának emlékét, aki korábban Ban Dyka néven írt tárcáival és karcolataival a lap ismert külső szerzői közé tartozott. A Sirisaka Andort búcsúztató írás nem csak az újságírónak, az ismert publicistának, a Pécsi Közlöny állandó színházi referensének szólt, hanem a Pécsett ismert és elismert tanítónak, meg számos könyv tudós szerzőjének is. Sirisaka a tanítóképző elvégzése után, rövid Tóth-Kesziben történt segédtanítóskodást követően 1878-ban tett tanképesítést és kapta meg tanítói oklevelét. Még ugyanezen évben helyettesítési megbízatást kapott Pécsett, egy évvel később pedig átvehette a pécsbányatelepi iskolához szóló kinevezését is, ahol két éven át működött. 1881-ben a Vámház utcai iskolába került, majd 1891-ben a pécsi belvárosi iskola tanítójává választották. 1892-ben iparos tanonciskolái tanítónak is kinevezték. Végigjárta tehát a korabeli tanítói pálya egészét: a segédtanítóskodástól kezdve egészen a város ismert központi iskolájának katedrájáig. Hírnevet azonban irodalmi tevékenységével és könyveivel vívott ki magának. Számos tanügyi és ismeretteijesztő cikket publikált különböző vidéki és fővárosi lapokban. A Vá- rady-féle Baranya megye monográfiában ő a népoktatással foglalkozó fejezet szerzője. Tehetségét, gyűjtőszorgalmát és szakmai felkészültségét jelzi, hogy az alig több mint négy évtizedes életpálya és két évtizedes alkotói időszak alatt öt könyve jelent meg, melyeket a korabeli kritika is kedvezően fogadott. A Babonáról címmel 1886-ban jelent meg az akkor alig 27 éves szerző tollából az első önálló kötet, amely felvilágosult világlátásról és ennek a racionális világszemléletnek a vallásos hittel történő összeegyeztetési kísérletéről tanúskodik. Az 1888-ban megjelent Anyósok könyve című éle- és viccgyűjtemény kitérője után 1891-ben a Magyar közmondások gyűjteménye című munka folytatta a korábban megkezdett komoly könyvek sorát. Ennek bevezető tanulmánya a téma korabeli szakirodaimának alapos ismeretéről tanúskodik, a felhasznált szerzők között pedig ott találjuk például Szenczi Molnár Albertet, Pázmány Pétert, Mikes Kelement, Szvorényi Józsefet, Erdélyi Jánost, Dugonics Andrást, hogy csak néhányukat említsük a rangos névsorból. A tanulmány áttekinti a közmondás fogalmát, eredetét, fejlődését, különböző elnevezéseit, kiterjedését, szimbolizmusát, a nyelvvirágokat, és foglalkozik a közmondás rokontársaival is. Sirisaka - a mai olvasó számára is figyelmet érdemlően -, részben saját gyűjtése alapján, mintegy kilenc-tíz ezer (!) közmondást tesz közzé könyvében. Tudjuk, hogy a könnyű műfajok sem álltak távol tőle, melyet a már említett Anyósok könyve mellett az Új Junius című paródia és travestiaegyveleg is bizonyít, ez a bécsi agglegény-egylet javára Bécsben, 1894 április 1 -én rendezett „ökörfarkkóró-ünnep” emlékére megjelentetett kiadvány. Ezt Sirisaka „a rendező-bizottság meg nem bízásából” készítette el. Ez egyébként műfajilag kétségkívül folytatása volt a korábbi — több kiadást megért - sikernek, az Anyósok könyvének. A téma örökzöldjének, mely „beszély- kék, adomák, ötletek, bölcs mondások, gondolatok, hasznos tudnivalók, jó tanácsok, átkok és szitkozódások, kérdések és feleletek, tövisek, csalánok, bolond gombák, csodabogarak, csipkedések, frissítők, kedélyeskedések, nyájaskodások, eszmetöredékek, papírszeletek, apró szegek, forgácsok, szilánkok, sziporkák, röppentyűk, kartácsok, bombák, torpedók, apróságok, vegyesek, egyvelegek, különfélék... s több efféle csattanós, valódi velős és villamos szellemszikrák választékos és változatos vegyüléke”-ként látott - változatos és szép illusztrációk kíséretében - napvilágot. A tipográfialag is figyelmet érdemlő könyv először 1888-ban, aztán 1891-ben, végezetül harmadik kiadásban 1900-ban jelent meg. A legutóbbi kiadás - a Pécsi Figyelő már idézett számának cikke szerint - a már beteg író „testének, erejének, szellemi tevékenységének utolsó fellobbanása” volt. Mert 1899-től, az egyébként szenvedélyes dohányos hírében álló Sirisaka, egyre elhatalmasodó betegsége elől hiába menekült fivére, Sirisaka Ignác bogdásai plébános otthonába. A tüdőgümőkorral szembeni küzdelemben végül is alulmaradt. Pécsett, a budai külvárosi temetőben helyezték örök nyugalomra 1901 május 20-án, hétfőn 16.00 órakor. A népiskolákra erre a napra elhelyezett gyászlobogók őt búcsúztatták: a pécsi pedagógust, a tudós tanárt, a színikritikust, az ismert publicistát és újságírót, az említett könyvek népszerű szerzőjét, a helyi irodalom „emyedetlen szorgalmú munkását” és jó hírnevet kivívott képviselőjét. Az Anyósok könyvének a Pannónia Könyvek sorozatban most megjelent reprint kiadása alkalmából nem csupán néhány kellemes perc reményében érdemes megismerkedni újra a nevével, hanem úgy is, mint egy aki elengedhetetlenül hozzátartozott a múlt század pécsi szellemi életéhez. Dr. Szirtes Gábor Kiállítás Németh Antal munkáiból a Művészetek Házában