Új Dunántúli Napló, 1992. április (3. évfolyam, 91-119. szám)

1992-04-04 / 94. szám

1992. április 4., szombat üj Dunántúli napló 7 A villányi iskola nemcsak a nevét változtatná meg Lesz-e vigaszuk a borban? Exkluzív interjú a BAT elnökével Angol gyártósor a Pécsi Dohánygyárban Fotó: Kóródi Gábor A két vékony teremtés mö­gött hasas hordók sötétlenek. Az egyik lány hirtelenszőke, másikuk fekete - szaporán jár kezükben a seprű, hersegnek a cirokszálak a borospince lucs­kos kövezetén. Öreg, levitézlett tanpince ez, az innen nyíló raktárak, tanter­mek sem szívderítőbbek. Az idelenti félhomályban árnyék nélküli, őszinte derű talán csak a két lány, a szőke Fáy Lili és a fekete Szirony Szimonetta cin­kos összenevetésében van. A nevetés pedig főként a kér­désnek szól: hogyan lesznek lá­nyokból borásztanulók, s ha már annak tanulnak - szere­tik-e, megisszák-e a bort egyál­talán? Lili először lehajtja a fejét, majd kuncogva sandít föl rám, míg végre kiböki - „Nem!”- ... én megiszom - mondja a kis fekete Szimonetta éppoly ódzkodva, mint a barátnője, látva, hogy nem térhet ki a vá­lasz elől. Az, hogy a szőke lány szomját a majsi szőlőben fogla­latoskodó nagyapa szorgalma sem hozhatta meg, míg a másik, a siklósi lány, ha nagyon szük­séges, nem kéreti magát, az még csak ízlés dolga, de annak már kevesebb köze van az ízléshez, hogy egyiküknek sem erőssége a kémia, a fizika, ami ebben a szakmában az alapvető ismere­tek közé tartozik. Mert az az igazán lényeges kérdés, hogy ők választották-e ezt az iskolát, vagy az iskola választotta őket. Jövőjük is bizonytalan, a kérdésre, hogy borászként fog­nak dolgozni majd valamikor, alig érkezik válasz - mintha csak ismernék a hazai bor mai piaci esélyeit. Nem mondunk újat azzal, ha a Pannonvin hely­zetére utalunk, és az is bizo­nyos, a környék legnevesebb termelői is csak a legkiválóbb diákokra vetnek majd szemet, ha a szükség úgy hozza. A végzős mohácsi lány, Szikla Alexandra is azt mondja, szívesebben lett volna varrónő, semmint borász - ahogyan itt többen is felsóhajtottak, sőt eredetileg a kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépisko­lába szeretett volna bejutni, mint az ikertestvére ... Radnai Gyula, a villányi szakmunkásképző igazgatója nem kesereg, inkább röstellke­­dik, ahogyan a szemét a sötéten hallgató hordókon, a kortyogó csöveken, az öreg borszűrőn majd egy kisebb terembe lépve a bortól vörösnyakú üvegballo­nokon végigjáratja.-Ezt az iskolát még az in­duló, úgynevezett épülő szocia­lizmus hozta létre — mondja a igazgató. - Az első tanéve az 1949/50-es volt. Jelenleg 244 gyerekünk van, közülük félszá­­zan borászok. Lányok, fiúk - minden szakmában vegyesen. Láthatja, ilyen elöregedett, kor­szerűsítésre szoruló műhelyben dolgozunk, és csak örülhetünk, hogy a Pannonvin megtűr ben­nünket. A hírek szerint éppen a borá­szok képzésében valamivel ró­­zsásabb helyzet várható - győz­ködöm az igazgatót -, legalább­is Mauer György polgármes­ter, aki éppen Ausztriában van, egy kisebb megyei plénum előtt említette, nem csak hírneves boraiknak, de az itt nevelődő munkaerőnek is piacot akarnak teremteni. Talán éppen ezügy­ben kopogtat a „sógoroknál” is? Az igazgató szemében némi csodálkozás: vagy a felvetést tekinti túlzónak, vagy az effajta utakba vetett reményt:-Amit tervezünk, azt saját erőből illetve önkormányzati hozzájárulással, és jórészt pá­lyázati úton teremtjük elő. Az önkormányzat közvetítésével adtunk be pályázatot a Belügy­minisztériumhoz ...- Belügyminisztériumhoz?! - nevetem el magam.- Akármilyen különös - mo­solyog Radnai Gyula is - , de ott van elkülönítve 310 millió forint a szakmunkásképzővel rendelkező önkormányzatok számára. Ami saját bevételünk van a néhány hektár burgundi és olaszrizlingtáblából, a gyümöl­csösből és konyhakertből, az évi 1 millió forint, de ez csak olyan pénz, amiből a kiadások nincsenek levonva. A szándék is üdvös: egy nagy pincét akarnak venni idegenfor­­galmilag frekventált helyen, amely a tájjellegű borok mellett gyümölccsel, paprikával, az itt­honi érdeklődőket minőségi szőlőoltványokkal szolgálná ki. Padlástere, mint mondják, tan­műhelynek lehet kiváló, de már készülőben két új tantermük és az üvegházuk is. Mint kiderült, újdonság az is, hogy a szőlő- és gyümölcstermesztő szakosok, a dísznövényesek és a borászok mellett az idén először zöldség­­termesztő sőt egy sörgyártó osz­tályuk is indul! Az utóbbi szakmát eddig csak a fővárosi Bercsényi Szakmunkásképző­ben lehetett tanulni. A kőbánya­iak most elég nagy bajban van­nak, a pécsi Pannónia Sörgyár viszont szerződést kötött velük évente legfeljebb 15 fiútanuló beiskolázására. A gyár segítsé­gével már ki is alakítottak egy laboratóriumot, a sörösök éppen Budapesten járnak a malátaké­szítés technológiájával ismer­kedni. Az előbb még úgy tűnt, Vil­lányban végképp megállt az élet, most pedig egy karcsú de­­cis pohár fényénél a jövő is csil­­lámlóbbnak tetszik. Vagy még­sem? A hosszúnyakúban min­denesetre nagydíjas bor kelleti magát, Hegyi Béla, a borászta­nulók szakoktatója azt mondja, ez a nedű a március végén lezaj­lott verseny egyik győztese - gyerekek készítették tanári irá­nyítással. Sorolja érmeiket, me­lyek olyan bőséggel hullottak mostanság tavasszal, mint ahogy a hullócsillagok potyog­nak ősszel.- A borászok képzése itt, Dél-Magyarországon megoldat­lan mégis! - emeli föl hangját a szakoktató nem minden indulat nélkül. - A Budafoki Szakmun­kásképzőben végeztem, így én tudom, milyen színvonalon te­remtették meg az oktatás felté­teleit ott, és milyen a helyzet itt nálunk, vidéken. Itt harmincé­ves gépekkel dolgozunk, 61-es kiadású kovaföldszűrővel! Mi mondhat ennél többet? Pedig a becsvágy ott van a villányi bor lassan elfogyó hírnevében. És ha már a bor sem adhatja vissza a régi kedvünket, ha már a bor­ban sincs igazság, lesz talán a sörben? Mert ami a piacba ve­tett bizalmunkat illeti, a sör ta­lán még visszaadhatná. A sörö­sök ugyanis - nagy valószínű­séggel - el tudnak majd helyez­kedni. De a többiek? Azt mond­ják, negyven végzett borászból, jó ha legalább öt eljut a mérnöki szintig. Igaz, bemutatnak olyan diá­kot is, akiből még igazi borász lehet. Ám a kötelező optimiz­mus hazug szembekötősdije he­lyett álljanak itt a tiszta tekin­tetű fiúnak, Mader Tibornak, a neves helyi bortermelő fiának a S2avai, aki édesapja mellett szinte mindent megtapasztalt már, ami a borkészítéssel jár.- Egy évet jártam Budafo­kon, de hazajöttem, itthon mégis jobb. Ott a gyakorlat is kevesebb volt. A kémiát-fizikát én se szeretem tanulni. Dol­gozni szeretek igazán. Már önmagában az is nagy dolog manapság, ha egy srác tiszta szívvel bevallhatja, hogy szeret dolgozni. Kérdés, hogy ez - önmagában - mire lesz elég a jövőben. Jómagam hasonló, tiszta szándékkal szorítok neki és tár­sainak. Nagy példák, példaké­pek pedig mindig akadnak: az iskola, amit neveztek Szőlészeti Technikumnak, szőlészeti és borászati szakmunkásképző in­tézetnek, utoljára Villányi Me­zőgazdasági Szakmunkásképző Intézetnek, most újra névválto­zásra készül. A híres szőlész, Teleki Zsigmond nevét szeretné felvenni. A név kötelez. Bóka Róbert A Pécsi Dohánygyár privati­zálásáról, brit-magyar vegyes­vállalat létrehozásáról már 1990 óta folynak tárgyalások. A megállapodás létrejött, az ala­pító okirat és a szerződések alá­írására hazánkba érkezett a nagy múltú British-American Tobacco Co. elnök-vezérigaz­gatója, Sir Patrick Sheehy, aki exkluzív interjút adott arról, hogyan látja Kelet-Európa gaz­dasági helyzetét.- Sir Patrick, mi a véleménye a nyugati tőke behatolásának lehetőségeiről Közép-Kelet-Eu­­rópába?- Ha röviden akarnék rá vá­laszolni, azt mondanám, két előfeltétele van a nyugati tőke tömeges beáramlásának: a gaz­dasági stabilitás és a konvertibi­litás. Gazdasági stabilitáson el­sősorban a megbízhatóságot és az infláció erőteljes csökkenté­sét értem. Az infláció stabilitása és alacsony mértéke természe­tesen szorosan összefügg a konvertibilitással, ezek soha nem választhatók szét.- Ön szerint milyen irányba kell elmozdulniuk a volt szocia­lista országoknak ahhoz, hogy vonzóvá váljanak a befektetők számára?- A befektetők elsősorban biztonságérzetet és kiszámítha­tóságot várnak el. Nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy a rendszabályok havonta változ­zanak, sokszor épp az ellenke­zőjére. Az állandóan változó körülmények kivárásra, sok esetben az üzlet feladására kényszerítik a potenciális befek­tetőket. Sajnos a politikai stabilitás sem valósult meg a térség leg­több országában. Az elmúlt rendszerben a gazdaság és a po­litika annyira összefonódott, hogy a tőkések attól félnek, az államosítás veszélye fenyegeti vállalatukat. Megfelelő törvényekre és biztosítékokra van szükség ah­hoz, hogy a befektetések ne válhassanak politikai érdekek céltáblájává. Kiszámíthatóvá kell tenni a gazdasági folyama­tokat. Ésszerű mozgásszabad­ságot, a kormányoktól való függetlenséget kellene biztosí­tani a gazdasági szférában. Olyan törvényekre van szükség, amelyek védik a környezetet, a fogyasztókat és természetesen a befektetőket is. — Milyen szerepet kíván ját­szani a BAT a kelet-európai új piacgazdaságok fejlesztésében ?-A térség legstabilabb or­szága minden értelemben Ma­gyarország, ezért elsőként itt szeretnénk megvetni a lábunkat. Az új vegyesvállalat létrejötte még az ilyen nagy világcég, mint a British-American To­bacco Co. életében is jelentős mérföldkő. Szeretnénk hozzájá­rulni az itt termesztett dohány minőségének javításához, a technológia és az infrastruktúra korszerűsítéséhez. Meggyőző­désem, hogy Pécs város lakos­sága is profitálni fog az új vál­lalkozásból, hiszen munkaal­kalmakat teremtünk az ipar egyéb területein is. A legkedveltebb magyar ci­garetta, a Sopianae minőségé­nek javítása után sor kerülhet majd cégünk néhány márkájá­nak - például a Kent, a Benson & Hedges, John Player Special - itteni gyártására is. Ha a gyár teljesíti az évi egymilliárd ciga­retta exportjára vonatkozó ter­veit, növelheti devizabevételeit is. Remélem, hogy a magyaror­szági vállalkozást újabbak kö­vetik majd - egyelőre Ukrajnát céloztuk meg de továbbra is szeretnénk megtartani Magyar­­országot közép-kelet-európai „hídfőállásunknak”. Piros Christa Szakmai gyakorlaton Fotó: Proksza László Tiltó lista Szálkák A pénztáros jóideje győz­ködi a vevőt, aki bélyegzővel akar fizetni, hogy tőle bélyeg­zőt, de csekket sem, csakis készpénzt fogadhat el. A vevő a végén beadja a derekát és ki­számolja a bankókat, elteszi a hivatalos számlát, hóna alá csapja a megvásárolt anyago­kat és mérgesen távozik.- Mire jó ez az egész vevő­­dühítés? - kérdezem boltvezető helyettes barátomat.- Önvédelemből, nehogy a végén mi üssük a pénzünkért a vevő lábanyomát - mondja, s két listát tesz elém. Az egyiken azon cégek túlontúl hosszú sora olvasható, melyek adósai a társadalombiztosításnak, a má­sikon azok, melyek a vállalata szerint hitelképtelenek. Ez utóbbi, vállalati „belső” tiltás azt sorolja hosszan, mely cégek nem vásárolhatnak bélyegzővel és esetleg csak csekkel (azt is csak százezer forintig), illető­leg se csekkel, se bélyegzővel, csakis készpénzre. Ez utóbbiak közé tartozik valamennyi TB-listán szereplő cég. Az viszont meglep, hogy a vállalati tiltó-lista szerint akár bélyegzőre, avagy csekkre is vásárolhatnak költségvetési szervek, polgármesteri hivata­lok és az a néhány tucat cég, amelyik még - legalábbis a lista szerint - hitelképes. „Nekik van pénzük, tehát hitelük is a vásárlásra” - nyugtat meg bará­tom. Javában tart tehát ez a rabló-pandúr j áték. Bevallom, nem irigylem a boltosokat sem. Mert mondjuk, bélyegzőre, csekkre kiadják az árut, s mi van, ha utólag kide­rül: a vevő fizetésképtelen? Nem szívesen lennék a bőrük­ben! De azokéban sem, akik netán gyanútlanul bélyegzővel és csekkel indulnak anyagot stb. vásárolni, s idegenektől, mondjuk a bolti pénztárosoktól tudják meg, hogy a cégük máris „halott”, illetve csakis kápé esetén létező. Hát így éltet a pénz!? A fél ország máris valamilyen tiltó listán szerepel. Luxusadó Barátom tanácsi lakása el­adósorba jutott. S most mint le­endő vevője az általa lakott la­kásnak, egyáltalán nem értve a dolgok mikéntjét, tőlem kérdi:- Az előszobát is saját pén­zemen lambériáztattam, a PIK-hez annak költségtérítése miatt hiába is fordultam volna. A mostani lakásfelmérésnél vi­szont a hajdan befektetett munkám és pénzem alapján a ténylegesnél drágábbnak érté­kelik a számomra megvételre felkínálandó lakást. Most ismét fizessem meg a sajáterős érték­növelő beruházásomat a leendő vételárban? Tőlem hiába is vár választ. Maximum csak vigasztalhat­nám: szabály az szabály! Kü­lönben is, miért nem hagyta le­robbanni a lakását? Esetleg magam is kérdez­hetném: az eleve nem a mun­kaerőnk árát értékén tartó, s az azt még így is agyonadóztatott nettó keresetünkből miért kell annyiféle további adót fizet­nünk a benzin, aztán az építési és más anyagok (lásd ÁFA) és egyebek után!? Tudom, a hivatalos válasz egyetlen szóval is megfogal­mazható: csak! Ellenkamat Egy külföldre több mint há­rom évtizede szakadt hazánkfia a napokban nehéz helyzetbe hozott kérdésével: „ Ha négy és fél évvel ezelőtt bankba tettem volna be ezer forintot, most a kamatokkal együtt mennyit ve­hetnék fel?”. lüvárja, míg talá­lomra mondom, hogy körülbe­lül kétezret biztosan, aztán jót nevetve közli a végeredményt: „Kilencszáznegyvenet.” Ezt viszont, ha belepistulok se értem. Ő sem, de hajlandó elmagya­rázni. Tehát a már említett idő­pontban ismét elutazott ha­zánkból, s a határon döbbent rá, van nála egy ezres. Ez akkor (is) szabálytalan volt, meg­kapta hát a kioktatás mellé a hivatalos nyugtát, hogy akár­mikor is tér vissza, azzal bár­melyik OTP fiókban vissza­kapja a pénzét. Hosszan, minden nyugalmát magára erőltetve meséli, hogy mostani hazalátogatásakor hány bankban állt sorban, mennyi idejét vesztegette el, míg végre visszakapta a pénzét. Azaz az ezres és a netán azt megduplázó kamatok helyett kilencszáznegyvenet. „Keze­lési költség” - közölték vele a levonás okát. Nem vagyok bankszakem­ber, épp ezért továbbadom a kérdést: ha négy és fél évvel ezelőtt bankba tettem volna be ezer forintot... A helyes meg­fejtő jutalma a már említett „kamat”! Murányi László Előfeltétel a stabilitás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom