Új Dunántúli Napló, 1992. április (3. évfolyam, 91-119. szám)
1992-04-11 / 101. szám
8 üj Dunántúli napló 1992. április 11., szombat PÁKOLITZ ISTVÁN: Bízd az időre Hadonászhat a vállveregető nagyképűség, s a részigazság békalencséi alól pislogó gyöngyöző homlokú óvatosság méricskélhet: színt, fajsúlyt és csengést, kavicsnak bélyegezheti a gyémántot, igazgyöngynek a vásári holmit: ne bánd, bízd az időre; úgyis kihull az örök szövegből a felesleges, a csak önmagában és önmagáért feszengő; bízd az időre, kitapintja: számító divatból veszed-e ajkadra a nép gondját-baját, bizakodását, vagy sorsára fonódva, megőrzött örökségül dédelgeted szívedben jövőjét egyengető szép szavaidat; bízd az időre, megkérdőjelezi a léggömb-jelzőket, hasonlatokat és megméri a szavak karátját, aláhúzza a súlyosat hogy még súlyosabb legen; bízd az időre; felkiáltójelet csattant a lélek eleven-erős rostjaiból font igék sudarára! 1959. ADORJÁN GYULA Karnevál Terelnek bennünket a szakadékba, mindent ígérő pásztorok. Az alkony béget, rázza pléh kolompját, a század megolvadt jég-zene, fülsüketítő. Fakereszten bádogkrisztus dülöngél a szélben, gyolcsbatekert Őzszeműért rázkódik a Föld. Megint a halál kifakult, ócska trombitája szólít? Mért öltöztök naponta sziromingbe, mért suttogjátok, hogy ez a jövő? Sivatag szemetekből homok árad. Hol késel, Mester? A szögek kezünkbe átcsúsznak, az átdöfött alkonyaiban karnevált játszatnak velünk a latrok. GALAMBOSI LÁSZLÓ Beszél a Hold Csoóri Sándornak Harmathullató sarlómmal aranyfarkú kalászt fogok. Cipót, kenyeret Boldognak ingyen adok, ingyen adok. Vándor lovára vaspatkót ezüstösre kalapálok. Csacsinak zabostarisznyát fehérítek, muzsikálok. Vérnyelő hóban lépkedek, farkasok éjét elfúvom. Bíbor erdőket csókolok, a fenyő féltett kishúgom. Boróka bökdös. Szakállam a hegyek öblén szétterül. Szirtek bástyázzák trónusom, fejem a menny martjára dűl. Vagyok az egek hadnagya, a bércre lándzsákat vetek. Kardom virághüvely nyeli, bokorparipán ügetek. Apám a Nap, anyám a Föld; bodza nyaldossa sarkamat. Lányölbe gyöngyöket szórok, lombokba törlőm talpamat. Mint emberhát, hajlott vagyok; lyukakba, kútba leskelek. Kígyócsapat, bús békaraj surran bő árnyékom megett. Az Űr horgára tűz, szemem ködszákból csillagra mered. Korall hasítja torkomat, pikkelyez ma vizeket. Fényem madárka nőnyakon, mellek közt szunnyad éjszaka, hajlék vagyok, a szerelem bimbókra csukott ajtaja. Ha majd a Mindenség-vihar hamvas lepkeként szétszakít, a világvégi lángolás tán melenget még valakit. Hozzád bújok Sugáranyám, aranyfarkú kalászt fogok. Cipót, kenyeret, kalácsot ingyen adok, ingyen adok. 1984. A zsúfolásig megtelt pécsi Székesegyházban szólt a csodálatos muzsika Fotó: Benedek Tímea Ismét: a Stabat Mater Nagysikerű koncert a pécsi Bazilikában Két esztendő híján egy év- i századdal ezelőtt, 1894. márci-Iusában mutatta be először a Pécsi Dalárda a műkedvelőkkel megerősített 52. gyalogezred zenekarának közreműködésével Rossini Stabat Materét. A Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusának jóvoltából néhány évvel ezelőtt ismét felcsendült Pécsett a már visszavonultan élő komponista utolsó nagyszabású, végleges formájában 1841-ben elkészült alkotása. Most a zeneköltő születésének 200. évfordulója adott alkalmat Tillai Aurélnak e remekmű újbóli megszólaltatására. A pécsi Bazilikában április 6-án rendezett hangversenyen először Vic Nees: Neustra Senoré de la soledad c. művét adta elő a Nevelők Háza Kamarakórusa, melynek minden fellépése zenei eseménynek számít. Az 1936-ban született belga származású komponistát már évek óta személyes kapcsolat fűzi a pécsi kórushoz. Ezért szívesen vállalkozott az 1990-ben keletkezett 3 tételes mű magyarországi bemutatására, melyben a fiát vesztett anya keservét kifejező latin és spanyol nyelvű tételek között helyet kaptak modem hangeffektusok is. Az á cappella tolmácsoláshoz csatlakozott az ígéretes tehetségként bemutatkozó Megyesi Schwartz Lucia flamand nyelvű altszólója, valamint Erdélyi Zoltán alkalmazkodóan aláfestő brácsaszólója. Ezután került sor Rossini 10 tételes Stabat Materének előadására. Az ősi szöveg: „Állt az anya keservében / sírva a kereszt tövében” természetesen olyan zenei hangzásra ihlette a komponistát, amelyben nyoma sincs a Rossinira korábban oly jellemző vígoperai elemeknek, sokkal inkább felsejlik a majd nyomdokaiba lépő Verdi Requiemjének előlegezett stílusvilága. Ez tükröződött a négy énekesnek szólóikon, a kvartetten kívül a kórusszámokban való erőteljes szerepeltetésében. Fölényes biztonsággal énekelte szoprán szólamát a számyalóan nagy hangterjedelmű Szendrényi Katalin. Ezúttal is elmélyült átélés jelelmezte Megyesi Schwartz Lúcia alt szólóját. Kuncz László a tőle megszokott érzelemgazdag muzikalitással szólaltatta meg a basszusáriát, valamint a kíséret nélküli kórussal a lírai szépségű Eja Mater-tételt. Elismerésre méltó igyekezettel, kotta nélküli tudással küzdött meg az operaária hangzású, virtuóz kadenciájú tenorszóló nehézségeivel Keresztessy Péter. A Nevelők Háza Kamarakórusa és a Pécsi Egyetemi Kórus tagjaiból egyesített, közös szerepléseikben már összeforrt, egységes hangzású énekkar (melyből - az életkor függvényeként - csak a tömör zengésű basszushangzás hiányzik), ezúttal is megvalósítva az egyházzenei ideált tolmácsolta a kórusszámokat, valamint az énekkar muzikalitásának próbaköveként emlegetett á capella tételeket. A Pécsi Szimfonikus Zenekar - kezdve a művet indító (és majd záró) celló-fagott kettőstől mindvégig kimunkált és érzékeny azonosulással oldotta meg hatásos, nem egyszer kényes feladatát. A Bazilikát megtöltő közönség melegen ünnepelte a közreműködőket, élükön az elismerten kiváló kóruskamagyi erényeit kamatoztatva (az á cappella kórustételeket pálca nélkül) vezénylő Tillai Aurélt. E két megrendítő hatású mű köszöntötte tegnap este a Nemzetközi Kamarakórus Fesztivál vendégeit. Dr. Nádor Tamás / Elő „glasszikusok” I. Két rokon szakma Pólyák János, és Horváth Gabriella egy-egy alkotása Fotó: Läufer László Néhány itt élő üvegművész és menedzser hajlamú partnereik megszállottsággal határos szervező munkájának köszönhetően a tavasz Pécsett évek óta az üveg ünnepe is. E hagyomány jegyében került sor az elmúlt hát péntekén a Kisgalériában három fiatal magyar üvegtervező iparművész, a Pécsi Galériában pedig a szlo\4ík kortárs üvegművészet kiállításnak megnyitására. Az előbbi tárlat tanulságos demonstrációja volt a két rokon „szilikátos” szakma közös és eltérő sajátosságainak. Az olykor közös munkákra is vállalkozó (a hutaüveg szigorúan kollektív „műfaj”) három fiatal üveges, aki a főiskola elvégzése után hosszabb ideig dolgozott együtt a kecskeméti kerámiastúdióban, jórészt ott készült műveit mutatja be. Mindkét ősi művészeti technika meghatározó eleme a föld és a tűz, de míg a kerámiatárgy hidegen nyeri el formáját s a tűzben szilárdságát, az üveg tűzben formálódik, s a hűtés során szilárdul meg. A mesterség alapkérdéseit firtató, viszonylatait tisztázni kívánó, egyszerre didaktikus és filozofikus hajlam szokatlan műveket eredményezett: az anyag önmagában való szépségét s a megmunkálás virtuozitását szinte teljesen mellőző, mondhatni konceptuális tárgyakat, melyek sokkal inkább a néző gondolkodási, mintsem az üveg optikai sajátságaira építenek. Horváth Gabriella és Pólyák János kerámia-üveg kombinációin az üveg mint értékes lelet. mint meddő kőzetből kikristályosodó telér, mint hegycsúcsok közé ékelődött tengerszem jelenik meg. Az anyag mennyisége itt fordítottan arányos jelentőségével. E közös gyökerű tárgycsoport egyik végletét Horváth Gabriella samottba foglalt, szigorúan mértanias üveg-ékkövei alkotják, melyek egyértelműen a sok évszázados technológiai tradíciók iránti tisztelgés dokumentumai. (Az üveget tűzálló samott-tégelyben olvasztják.) A másik végponton Pólyák János szabadon formált szobrai állnak, ahol az applikált üveg alkotóelem az autonóm plasztika törvényszerűségeinek rendelődik alá. A két pólus közt helyezkednek el Pólyák szellemesen didaktikus szemléltető „ábrái”. E „nagyművészeti” babérokra pályázó, erősen gondolati jellegű művek mellett kellemes hatású kontrasztot képeznek az üvegművészet eredeti „alkalmazott” státusát felvállaló használati és dísztárgyak: Horváth Gabriella formában és színben egyaránt könnyed, derűs, opak (átlátszatlan üveg) edényei, a közösen előállított, archaizáló huta-termékek s Andor István e környezetben kissé konvencionálisnak ható, klasszikus technikájú színes üvegablakai. (A Pécsi Galéria bemutatójának ismertetésére visszatérünk.) V.Gy.
